SZÜLETÉSEM ÁRA

Frida Kahlo a műkereskedelemben

Martos Gábor

Kiviteli tilalom, sokáig hiányzó monográfia, megsemmisített és lappangó részek az amúgy is kisszámú életműben, rengeteg hamisítvány: ezek befolyásolták a Fridaképek árainak alakulását. A görbe némi hullámzás után meredeken ível felfelé, nem kis részben annak köszönhetően, hogy Frida Kahlo legnagyobb rajongója a benne saját előképét látó Madonna. Akinél a Születésem című kép a vizsga: ha azt tudjuk szeretni, lehetünk barátok. Mi szeretjük.


Frida Kahlo: „A keret” (Önarckép), 1938, olaj, üveg, 20,7 x 27,5 cm, Párizs, Centre Pompidou – Musée national d'art moderne – Centre de création industrielle © D. Rivera F. Kahlo Museums Trust / ADAGP HUNGART © 2017 Fotó: © Centre Pompidou, MNAM-CCI, Dist. RMN-Grand Palais

Magdalena Carmen Frida Kahlo y Calderón (1907–1954) kezétől származó munka legutóbb 2016 novemberében, a Sotheby’s New Yorkban megrendezett latin-amerikai művészeti aukcióján szerepelt, ahol is a Niña con collar (Lány nyaklánccal; 1929) című festményért 1 812 500 dollárt fizettek ki, amivel ez a kép lett az ötödik a legendás mexikói festőnő árverésen legdrágábban elkelt alkotásai közül.

Mielőtt azonban az in medias res „aktualitást” követően továbbmerülnénk a Kahlo-művek korábbi műkereskedelmi előfordulásainak taglalásába, vizsgáljuk meg, általánosságban milyen tényezők befolyásolják ezeket a szerepléseket. Elsősorban is maga a kisszámú életmű: Frida Kahlónak különböző számítások szerint 142–150 festménye van, és ebből a kevés alkotásból ma 44 különböző múzeumokban látható (vagyis ezek kiesnek a műkereskedelemben potenciálisan felbukkanók közül), 78 pedig magángyűjteményekben található (ahonnan ugyancsak ritkán kerülnek a piacra). A munkák egy része ismeretlen helyen van, léteznek olyan alkotások, amelyekről tudjuk, hogy megsemmisültek, és sok az olyan kép is – főleg korai portréi barátairól, iskolatársairól –, amelyekről van ugyan tudomásunk, de mára eltűntek (legjobb esetben is lappanganak valahol). Emellett több alkotását megsemmisítette: például tudható, hogy az 1932-ben készített A vetélés című litográfiájáról legalább tizenkét levonat készült, ám ezekből csak három példányt hagyott meg; ezek közül az egyik 2004 júniusában a Christie’s párizsi árverésén 83 650 euróért kelt el. Korábban ugyancsak nem tett jót Kahlo nemzetközi műkereskedelmi szereplésének, hogy halála után Mexikó évtizedeken át tiltotta művei kivitelét az országból, illetve hogy az első igazán komoly összefoglaló munka, Hayden Herrera A Biography of Frida Kahlo című könyve csak jóval a halála után, 1983-ban jelent meg. Ma pedig a legnagyobb gondot a rengeteg hamis Kahlo-kép jelenti: Mary- Anne Martin New York-i műkereskedő és Kahlo-szakértő egy interjúban azt mondta, hogy csak ő évente általában ötven-száz ilyennel találkozik.

A halála után felmerült műtárgypiaci anomáliákat okozó fenti tényekkel szemben életében Frida Kahlo kifejezetten jól szerepelt a művészeti piacon. Első önálló kiállításán, 1938 novemberében (31 éves volt akkor) a New York-i Julien Levy Galériában kiállított huszonöt képének több mint a felét megvásárolták. Edward G. Robinson (1893–1973) amerikai színész és jelentős műgyűjtő például négy munkáját vette meg – közte Autorretrato con collar (Önarckép nyaklánccal) című 1933-as képét –, darabját 200 dollárért (csak az összehasonlítás kedvéért: Marcel Duchamp ugyanabban az évben havi 40 dollárért bérelte New York-i lakását). Alig négy hónappal később, 1939 márciusában pedig a párizsi Renou et Colle Galéria Mexique című kiállításán a csak The Frame (A keret; 1938 körül) címmel emlegetett önarcképe 18–19. századi mexikói alkotások, fotók, prekolumbián és kortárs népművészeti tárgyak mellett szerepelt, és nem kisebb intézmény, mint a Louvre vásárolta meg. Nem mellesleg ez volt az első, 20. századi mexikói művész által készített alkotás, amely a világ talán első számú gyűjteményébe került (ma a Musée National d’Art Moderne kollekcióját gyarapítja).


Frida Kahlo: Születésem (Mi Nacimiento), 1932, olaj, fém, 35 x 30 cm, magántulajdon © Artists Rights Society (ARS), New York HUNGART © 2017

1940-től pedig – miután másodszor is hozzáment Diego Riverához, és az ekkor kötött „szerződésükben” nemcsak az szerepelt, hogy nem kell többé házas életet élniük, hanem az is, hogy Frida innentől anyagilag a saját lábán áll – a festőnő haláláig valóban csakis a munkáiból tartotta el magát. Hírneve nyomán ekkor már sokan rendeltek portrét tőle; Eduardo Morillo Safa mérnök például egymaga hatot – magáról, feleségéről, fiáról, két lányáról és az édesanyjáról –, illetve ezeken kívül is még több mint harminc festményt vásárolt Kahlótól.

Az életében elért piaci sikerei után a halálát követő években Frida Kahlo művei nem sűrűn fordultak meg nyilvános árveréseken. 1980 és 2006 között például összesen hatvankét műve került aukcióra, és ezek összesen 16 872 770 dollárért keltek el (miközben mondjuk Pablo Picassónak csak 2015- ben 2875 műve szerepelt árveréseken, és ezekért összesen 650 millió dollárt fizettek ki a vásárlók, Andy Warholnak pedig ugyanabban az évben 1453 munkájáért 523 millió dollárt adtak).

Ha pedig az 1986 és 2014 közötti éveket nézzük, ezek közül kilencben (1986, 1993, 1994, 1997, 2002, 2009, 2011, 2013, 2014) egyáltalán nem szerepelt Kahlo-alkotás árverésen. Tíz olyan év volt, amikor a piacra került munkáinak összleütése nem érte el az egymillió dollárt sem. Hat, amikor ez az érték egy- és kétmillió dollár közé emelkedett, ezek közül 2010 májusában a Christie’s New York-i aukcióján abban az évben egyedüli Kahlo-műként a Survivor (Túlélő; 1938) című kép került árverésre, és hozott 100–150 000 dolláros becsérték után 1 178 500 dollárt, miközben ugyanez a kép 1938- ban 100 dollárért kelt el. Mindössze három alkalom volt, amikor az összleütések összege meghaladta a hárommillió dollárt: 1995 májusában (abban az évben ugyancsak egyedüli piacra került Kahlo-műként) az Autorretrato con mono y perico (Önarckép majommal és papagájjal; 1942) című festmény a Sotheby’s New York-i árverésén 2,9 millió dolláros leütés után a jutalékokkal együtt 3 192 500 dollárért került Eduardo Costantini Buenos Aires-i műgyűjtő birtokába. 2000-ben hat művet árvereztek összesen 6,6 millió dollárért, ám ezek közül is egy, az Autorretrato – tiempo vuela (Önarckép – repül az idő; 1929) májusban a Sotheby’s New York-i árverésén egymaga (3–4 millió dolláros becsérték után) 5 065 750 dollárt hozott (Antony Bryan amerikai műgyűjtő fizetett érte ennyit). Míg 2006 májusában az ugyancsak abban az évben szintén egyedüliként piacra került Raíces (Gyökerek; 1943) című festmény – és persze megint csak New Yorkban és megint a Sotheby’snél – az addigi szerzői árcsúccsal, 5 616 000 dollárért talált új tulajdonosra (egyes hírek szerint az énekesnő Madonnára).

Egy másik összeállítás szerint 1985-től máig ötven Frida Kahlo-mű fordult meg árveréseken, ezek közül 21 volt festmény, húsz grafika, öt nyomat, kettő miniatúra és kettő objekt. Persze, mint ezt fentebb az árak alakulásából is láthattuk, a művek legnagyobb része az alacsonyabb árfekvésekben mozgott: az Esfinge (Szfinx) című pár vonalas skicc például 2012 novemberében a mexikói Morton Casa de Subastas aukciósházban 3780 dollárért cserélt gazdát.

Tavaly májusban azonban újra nagyot robbant a Kahlo-piac: a Christie’s New York-i árverésén került kalapács alá a Dos Desnudos en el Bosque (La tierra misma) (Két akt az erdőben – Az anyaföld, vagy más fordításban A föld maga) című, 1939-ben készített festmény, amelyet Frida akkori szeretőjének, Dolores del Rio (1905–1983) mexikói színésznőnek festett ajándékba, és amely korábban volt a már említett Eduardo Morillo Safa és (a később majd még említendő) Dolores Olmedo tulajdonában is. Az előzetesen 8–12 millió dollárra becsült műért ötmillió dolláron indult a licit, és hétmillió dolláron koppant a kalapács, így az árverés végén a vevőnek (akiben több híradás megint csak Madonnát vélte sejteni) 8 005 000 dollárt kellett kifizetnie, amivel a kép nemcsak Kahlo, hanem a latin-amerikai művészek esetében is az egy műért valaha adott legmagasabb összeg lett. (Miközben ugyanez a festmény 1989 novemberében a Christie’s New York-i aukcióján 120–160 000 dolláros becsérték után még „mindössze” 506 000 dollárért kelt el.)


Frida Kahlo: Két akt az erdőben – A föld maga (Dos desnudos en le bosque – La tierra misma), 1939, olaj, fém, 25 x 30,2 cm, magántulajdon. Impressionist & Modern Art Evening Sale (Sale 12069 Lot 21.c), Sotheby’s New York, Rockefeller Center, 2016. május 12. Leütési ár: 8 005 000 USD 2016 © Sotheby’s © Artists Rights Society (ARS), New York HUNGART © 2017

A továbbiakban tekintsük még át az egymillió dollár feletti ár-sikert elért Kahlo-képeket: 2001 májusában a Sotheby’s New York-i aukcióján egy mexikói magángyűjtő adott 1 655 750 dollárt a Retrato de Cristina, mi hermana (Cristina nővérem portréja; 1928) című festményért (amely 1988-ban a Sotheby’s New York-i árverésén 198 000 dollárért kelt el). 1991 májusában a Christie’s New York-i aukcióján egy amerikai gyűjtő fizetett 1 650 000 dollárt az Autorretrato con el pelo suelto (Önarckép kibontott hajjal; 1947) című képért (ezt 1982-ben a már említett Mary-Anne Martin 85 000 dollárért értékesítette New York-i galériájában). A Diego y Yo (Diego és én; 1949) című kettős portréért 1990 májusában a Sotheby’s árverésén kínált 1 430 000 dollárt a Collection of Mary-Anne Martin Fine Arts (nem mellesleg ez volt az első olyan latin-amerikai műalkotás, amelyik átlépte az egymillió dolláros árat). Végül az Autorretrato con pelo rizado (Önarckép göndör hajjal; 1935), amelyikért 2003 novemberében hagyott ott egy kaliforniai magángyűjtő a Christie’s New York-i aukcióján 1 351 500 dollárt. De hogy ne csak a sikerekről essen szó, példaként említsük meg mondjuk a Retrato de Miriam Penansky (Miriam Penansky portréja; 1929) című festményt, amelyikre 2014 novemberében a Sotheby’s New York-i árverésén – 700–900 000 dolláros becsérték után – egyetlen licit sem érkezett. És mivel az ismert művészeknek nemcsak a művei, de a személyükhöz köthető relikviái is rendszeresen fel-feltűnnek a műkereskedelemben, hát lássunk ebből is két példát: Lev Trockijnak egy 1939. január 12-én Fridához írt levele 2008 decemberében a Sotheby’snél 9375 dollárért kelt el, míg a festőnőnek Jose Bartolí spanyol festőhöz írott szerelmes leveleiért 2015 áprilisában a New York-i Doyle árverezőházban 370 000 dollárt fizetett ki valaki (pedig előzetesen mindössze 120 000 dollárt vártak volna értük).

Végezetül pedig pillantsunk be abba a három magángyűjteménybe, amelyben a legtöbb Frida Kahlo-mű található. Az első ezek közül Dolores Olmedo (1908–2002) kollekciója, amelyet ma az ebből létrejött Museo Dolores Olmedo őriz Mexikó Cityben. Dolores Frida barátnője volt, jelen volt például akkor is, amikor Frida és Diego Rivera megismerkedtek, és később is egész életükben mindhárman szoros kapcsolatban voltak, sőt Dolores egy időben maga is Diego szeretője volt. 1955-ben, Frida halála után barátnője 27 művét vásárolta meg Riverától. Ma ez a legnagyobb Frida Kahlo-gyűjtemény a világon, benne 25 festménnyel és sok rajzzal, de az Olmedo Múzeumban megtekinthető 145 Diego Rivera-mű és sok más is a prekolumbián tárgyaktól a 20. századi műalkotásokig. A fontos Kahlo-képek közül itt látható például a Henry Ford Hospital (A Henry Ford kórház; 1932), a Mi nana y yo (A dajkám és én; 1937), a Pensando en la muerte (A halálra gondolva; 1943) és a La columna rota (A törött gerinc; 1944) című festmények.

A második legjelentősebb Kahlo-kollekció a szintén mexikói – bár eredetileg orosz származású – Jacques (1909 vagy 1911–1986) és Natasha (1912– 1998) Gelman gyűjteményében található, akik 1941-től vásároltak képeket a művésztől főleg 20. századi európai festők és szobrászok munkáiból álló gyűjteményükbe. Az ő tulajdonukban tizenkét Kahlo-kép volt, köztük a Retrato de Natasha Gelman (Natasha Gelman portréja; 1943; érdekes, hogy ugyanebben az évben az asszonyt Diego Rivera is megfestette), a Diego en mis pensamientos (Diego a gondolataimban; 1943) vagy az Autorretrato con monos (Önarckép majmokkal; 1943) című közismert munkák.

És akkor a végére legyen egy mai gyűjtemény is: az énekesnő Madonna kollekciójában – amelyben becslések szerint mintegy háromszáz műalkotás lehet, mások mellett Tamara de Lempicka, Man Ray, Picasso, Fernand Léger, Damien Hirst munkái, és amelyek összértékét körülbelül százmillió dollárra teszik – a hírek szerint minimum öt Kahlo-festmény van: biztosan az Autorretrato con mono (Önarckép majommal; 1940; ezt 1979-ben a Sotheby’s New York-i aukcióján 44 000 dollárért adták el, Madonna pedig valamikor az 1980-as évek végén egymillió dollárért vásárolta meg) és a Mi nacimiento (Születésem; 1932) című képek; utóbbiról az énekesnő egy interjúban azt mondta: „Aki nem tudja szeretni ezt a festményt, az nem lehet a barátom.” Hogy Madonnának mennyi barátja van, akik szeretik ezt a véres-brutális képet, azt nem tudjuk. De hogy Frida Kahlo művészetének sok barátja van a világ műkereskedelmében, az azért a fenti adatokból talán elég jól látszik.

Frida Fiestas 2. címmel volt látható kiállítás április 25-ig Veszprémben, a Csikász Galériában Boros Viola és Fajgerné Dudás Andrea Frida Kahlo inspirálta munkáiból (kurátor: Bordács Andrea). A sorszám a címben nem véletlen, február 9. és március 19. között ugyanis ugyanez az anyag a Szombathelyi Képtárban szerepelt, ahol a tárlathoz február 23-án egynapos konferencia is kapcsolódott, amelyen az előadók többek között Kahlo nőművész kortársairól, politikai szerepvállalásáról, a szenvedés és a betegség megjelenéséről a művészetben általában, illetve konkrétan az ő művészetében, a festő sajátos női identitásáról, illetve a róla készült fotográfiák (mém-)utóéletéről beszéltek. Cikkünk az egyik ott elhangzott előadás szerkesztett változata.