Majkó Katalin kapta az idei Henszlmann-díjat

A Magyar Képzőművészeti Egyetem közgyűjteményeinek nyugalmazott igazgatója, Blaskóné Majkó Katalin kapta a 2017. évi Henszlmann-díjat, amelyet tegnap vett át a Magyar Nemzeti Múzeum Dísztermében.

A Henszlmann Imre-díjat az a Magyar Régészeti és Művészettörténeti Társulat adományozta számára, mely 1878 óta a hazai örökségvédelemmel foglalkozó szakemberek szakmai szervezeteként működik. Az elismeréssel olyan magánszemélyeket és intézményeket tüntetett ki eddig is, akik kiemelkedően támogatják a magyar régészet, művészettörténet, iparművészet és műemlékvédelem ügyét. Majkó Katalin az elismerést a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény létrehozásáért, megmentésért, bemutatásáért, a művészettörténeti kutatások támogatása érdekében végzett értékes szakmai munkájáért kapta.
Földi Eszter művészettörténész, a Magyar Nemzeti Galéria főmuzeológusa laudációjában elmondta, hogy Blaskóné Majkó Katalin, aki 1989-től 2014-ig volta Magyar Képzőművészeti Egyetem könyvtárának vezetője, „felélesztett, rekonstruált, láthatóvá és kutathatóvá tett egy óriási, sokrétű képzőművészeti gyűjteményt, amely noha a Mintarajztanoda megalapításától kezdve folyamatosan gyarapodott, a közelmúltig mégis elfeledve, feldolgozatlanul hányódott, és az a veszély fenyegette, hogy leltározatlanul maradt értékesebb darabjait széthordják, a maradék elkallódik, a gyűjtemény pedig végleg elpusztul.”
Emlékeztetett, hogy Majkó Katalin az elsők között hozott létre egy katalógus nélküli, szinte feldolgozatlan könyvállományból egy digitalizált és interneten is hozzáférhetővé tett könyvtári állományt, valamint neki köszönhető, hogy „1995-ben szaklevéltárrá nyilvánították az irattári anyagot, így az is elérhetővé vált az intézmény- és oktatástörténet kutatói számára”.
Az iskola történetének feltérképezése során lett Majkó Katalin számára világos, hogy e gyűjtemény alapvető fontosságú mind a művészettörténeti, mind az oktatás-, és intézménytörténeti vizsgálódás számára. Neki köszönhetjük többek között a gyűjteményben megbújó korabeli színes szecessziós plakátok, valamint az igen értékes 19. századi fotográfiák megmentését és újbóli felfedezését is. A rendszerezett különgyűjtemények feldolgozásából izgalmas kiállítások és kiadványok születtek.
Födi Eszter kiemelte, hogy Majkó Katalin „kitartó munkájának köszönhetően a gyűjtemény ma Könyvtár, Levéltár és Művészeti Gyűjtemény névre hallgat, mintegy 15 000 műtárggyal, amelyek digitális adatbázisban, interneten is kereshetőek. A gyűjteményben dolgozik művészettörténész kolléga, a raktárakban szakszerűen tárolják a műveket, állagvédelmükön restaurátorok dolgoznak. Új képzőművészeti – ha státuszát nem is, de jellegét tekintve múzeumi – gyűjtemény született Budapesten. Ez a kollekció egyre ismertebb, és újabb kutatásokat, publikációkat inspirál, műtárgyai belföldi és külföldi kiállításokon szerepelnek.”


Fotó: a Magyar Képzőművészeti Egyetem jóvoltából

 

 

 

Forrás: Magyar Képzőművészeti Egyetem