#Éjjeliszekrény 2017

2017-ben új Artmagazin Facebook-poszt rovatot indítottunk #Éjjeliszekrény címmel. Havi rendszerességgel kérdeztünk kurátorokat, elméleti szakembereket és képzőművészeket: milyen szépirodalmat és szórakoztató irodalmat olvasnak akkor, amikor leteszik a szakirodalmat. Milyen könyveket őriznek az éjjeliszekrényükön?

Most itt, az Artmagazin Online felületén összesítjük a 2017-es posztokat, a legfrissebbtől a legelső felé haladva.

 

Esterházy Marcell

„Az utóbbi időben rengeteg könyvet hagyok abba. Félrerakom, újrakezdem, valahogy türelmetlenebbül olvasok. Emiatt kisebb könyveket veszek elő és nyárra tolom a nagyregényeket. Három könyvet ajánlok, amik kicsik és gyorsan elkapnak.

Kabátzsebben mind elfér!

Az első Joann Sfar: Comment tu parles de ton père (Hogy beszélsz apádról) című könyve, ami 2016 augusztusában jelent meg az Albin Michel kiadónál, Franciaországban. Magyar fordítása nincs és talán nem is lesz. Én is véletlenül bukkantam rá egy korzikai könyvesboltban apám halála után, és talán az egyetlen irodalmi mű, ami segített a gyászban. Joann Sfar az egyik legmenőbb képregényrajzoló, ami itthon fura műfaj és szinte csak a Góliat-Kockás-Pif háromszögben tudjuk értelmezni. Bár lassan talán nyitnak ez irányba itt is, ami jó lenne, mert rengeteg fontos felnőtt képregény létezik. Joann Sfart itthon talán A rabbi macskája című rajzfilmen keresztül lehet ismerni. Ez most sima regény, rajz nélkül, bár ugyanolyan rövid, sűrített mondatokkal dolgozik és meséli el apja utolsó nyolc napját. Beleszövi anyja halálát is, annak idején még csak négyéves volt és évekig azt hitte, hogy csak elutazott. Sfar az apja zsidó vallásossága elleni folyamatos lázadásáról is olvashatunk. Szóval van minden. Nem szomorú könyv, sokat lehet vele nevetni és persze lehet sírni is – feltéve, ha tudunk franciául és/vagy tudunk sírni.

A másik könyv ennél sokkal lazább, és csak röviden ajánlom, mert Barakonyi Szabolcs már említette Szily László Beírás című könyvét. Én – lévén tizenkét év után újra apa leszek két héten belül – az egyetlen szülésfelkészítő könyvet ajánlom a szerzőtől, a Kitolást. Kalauz leendő apáknak. Ott már csak azért lehet sírni, mert nem bírjuk abbahagyni a röhögést.

És végül a nagy kedvencem, Patrik Ouředník cseh író könyve, az Europeana. A huszadik század rövid története (fordította: G. Kovács László, Kalligram, 2003). Ez egy nem hagyományos történelemkönyv a XX. századról, amiben egy játékosan és naivan megírt leltárt kapunk az elmúlt száz év történéseiből.

Mutatom: »Az 1944-ben Normandiában elesett amerikaiak jól megtermett fiúk voltak, akiknek az átlagos testmagassága 173 cm-t tett ki, s ha úgy fektették volna őket egymás mögé, hogy egyikük talpa az utána következő tarkójával összeérjen, akkor 38 kilométer hosszú sort alkottak volna. A németek is daliás legények voltak, de legnagyobb termetűnek az első világháború szenegáli lövészei bizonyultak a maguk 176 centiméterével, így hát őket küldték az első sorokba, hogy a németekre ráijesszenek. Az első világháborúról azt mondták, hogy csataterein úgy hullottak az emberek, mint a magok a földbe, ezért az orosz kommunisták később kiszámították, hogy egy kilométernyi hulla milyen mennyiségű trágyának felel meg, és milyen megtakarításokat érhetnek el, ha a drága külföldi trágya helyett az árulók és a bűnözők holttesteit használják fel. És az angolok kitalálták a tankot, a németek pedig azt a gázt, amelyet yperitnek neveztek el, mivelhogy első ízben Ypres városánál vetették be, ami állítólag nem is volt igaz, s egyébként mustárgáznak is nevezték, mert úgy csípte az orrot, mint a dijoni mustár, ami viszont a hírek szerint igaz volt, ezért a háborúból hazatért katonák némelyike már soha nem akart dijoni mustárt fogyasztani.«”
 


 

Esterházy Marcell (1977, Budapest) 2003-ban végzett a Magyar Képzőművészeti Egyetem intermédia szakán, majd 2004-ben Marseille-ben a Le Collège Invisible-ben végezte tanulmányait, és ugyanebben az évben elnyerte a Lucien és Rudolf Hervé-díj zsűrijének különdíját. 2008-ban a Magyar Állami Eötvös Ösztöndíjban részesült, 2010-ben jelölték az AVIVA Képzőművészeti Díjra. 2009 és 2011 között Derkovits-ösztöndíjas volt. 2013-ig a párizsi Espace en Cours műterem-programban vett részt. 2014 óta a Magyar Képzőművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. Művei többek között a Magyar Nemzeti Galéria, a Ludwig Múzeum – Kortárs Művészeti Múzeum, a Trafó Galéria, a debreceni Modem, a bécsi MUSA, a kassai Kunsthalle, a maastricht-i Bonnefantenmuseum kiállításain szerepeltek. Munkái bekerültek a Ludwig Múzeum, a marseille-i Fonds Communal d’Art Contemporain (FCAC) és a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményébe. Magyarországon az acb Galéria képviseli. Budapesten él és dolgozik. Új munkái legutóbb az Acb Attachmentben voltak láthatóak a Farkasvakság című egyéni kiállításán 2018. január 5-ig.

 

Fridvalszki Márk

„Az Éjjeliszekrény rovat felkérése kapcsán nem voltam biztos benne, hogy én lennék a megfelelő alany. A »(...) képzőművészek milyen szépirodalmat és szórakoztató irodalmat olvasnak akkor, amikor leteszik a szakirodalmat« kérdés zavarba hozott, mivel sosem kötötték le a figyelmemet ezen műfajok. Én az informatív, tudományos, ismeretterjesztő írások és könyvek híve vagyok, így jelen esetben sem ajánlom például az Egri csillagok vagy a A kőszívű ember fiai kínkeserves emlékekkel teli tűzdelt olvasmányait. Esetemben a »szakmai« kötetek nem válnak le a szórakozás« gyanánt olvasott könyvek pályájáról, tehát az aktuális érdeklődésemhez keresek kiadványokat (megannyiszor ez antikvár példányokat jelent). 

Jelenleg az őslények kulturális beágyazottsága és metaforikus szerepük foglalkoztat, a deep-time, a geológiai, a nagy kihalások, a közép-európai »rusztikumok«, illetve egyéb analógiák szempontjából. Így éppen W.J.T. Mitchell The Last Dinosaur Book című 1998-as kiadású könyvét olvasom. Aki érdeklődik az őslények valóságérzékelése után, hogy hol húzódnak párhuzamok a hidegháború és a lomhaság, a neolibelarizmus és a színes tollak, a spekulatív állatábrázolás fejlődése, a képzőművészet, muzeológia és ezen élőlények filmbeli vagy popkulturális beágyazottsága között, annak nagyon ajánlom ezt a művet! 

Mondhatnám, hogy ez a »dínósok csillagtérképe«, nagyon örülök, hogy pár évvel ezelőtt Fehér Dávid művészettörténész felhívta a figyelmemet erre a kiadványra. A könyvet markáns tipográfia és grafika jellemzi a '90-es évekből. Mitchell szórakoztatóan, őszintén és lendületesen vezet végig minket az őslények kulturális szerepének különböző szintjein, egy paleontológus körültekintésével ás le a „dinoszauruszológia” mélységeibe. Teljes elmerülés az adott témában, így bíztatásként már csak annyit, amennyit Seregi Tamás esztéta barátunk szokott mondani: »kalandra fel«!”



Fridvalszki Márk (1981, Budapest) Lipcsében és Berlinben élő képzőművész. 2011-ben végzett a bécsi Képzőművészeti Akadémián, majd mesterképzésen vett részt a lipcsei Képzőművészeti Akadémián (HGB) 2014 és 2017 között. Társalapítója és grafikai szerkesztője a Technologie und das Unheimliche (T+U) című, 2014-ben elindult, tudományterületeken átívelő kiadvány-projektnek. Számos kiállításon és művészeti eseményen szerepelt itthon és külföldön: Akademie Schloss Solitude Stuttgart (T+U, 2015), Trafó Galéria (2016), HIT Gallery, Pozsony (2015), Chimera-Project Gallery, Budapest (2016), Kisterem, Budapest (2015), Meetfactory Gallery, Prága (2016), Új Budapest Galéria (2017, a Leopold Bloom Képzőművészeti Díj kiállítása), a pozsonyi SODA gallery (2017, On Erosion).

 
 

Németh Hajnal

W.G. Sebald: Kivándoroltak

„Különböző, de mégis hasonló életutak: négy sors bemutatása, négy példa az emberre, aki belső terheitől – melyeket mindvégig és mindenhová magában cipel – csak élete végén és élete árán képes megszabadulni. Dokumentumokkal illusztrált, valóságot és fikciót egyesítő történetleírások, melyekben közös a szomorú felismerés, hogy az önfelszámolás a szabadulás egyetlen lehetséges módja.
Otthonukat elhagyó kivándorlók személyes történetei, utólag megismerve és megértve.
Amit megértünk »akkor«, azt megérthetjük »most« is, amit látunk »onnan«, azt »innen« is észrevehetjük...
Ajánlom.”


A jelenleg Berlinben élő Németh Hajnal a Képzőművészeti Egyetem Intermédia szakán végzett. 2011-ben Összeomlás – Passzív interjú című kiállításával ő képviselte Magyarországot a Velencei Biennálén. Munkáinak fókuszában könnyűzenei és klasszikus zenei darabok, illetve performanszok állnak. Kiállításain e zenei műfajokat integráló performatív darabokkal és az előadások fotó- valamint videodokumentációival találkozhatunk. A mind itthon, mind pedig a nemzetközi mezőnyben elismert művész eddigi pályafutása során többek között olyan intézményekben jelent meg, mint a bécsi mumok, a berlini Martin-Gropius-Bau, a párizsi Palais de Tokyo és a madridi Reina Sofia Múzeum. A hazai közönség legutóbb 2017 elején a Trafóban találkozhatott munkáival a Fehér dal – Többek között címet viselő egyéni kiállításán. 2017-ben ő nyerte a magyar alkotók nemzetközi szerepvállalását ösztönző és 2011 óta kétévenként meghirdetett, tízezer euró díjazású elismerést, a Leopold Bloom Képzőművészeti Díjat.

 

Várnai Gyula

Yuval Noah Harari: SAPIENS, Az emberiség rövid története

„Ági lányomtól hallottam a fiatal szerzőről és a könyvről. 
Mindketten szeretjük azokat a könyveket, melyek a világot rendszerben tanulmányozzák, ok és okozati összefüggéseket keresve adnak válaszokat és tesznek fel új, izgalmas kérdéseket. Ez a könyv nagyon logikusan és következetesen felel arra, hogy mi a csuda ez az egész körülöttünk. Persze, választ mindenre nem ad, de azért az ügyesebbje a sorok között tud olvasni. Hepiend sincs, de nem is baj, mert a történetnek még messze nincs vége. Mindenkinek ajánlom borús, esős, filozofikus napokra.”
 

 

Várnai Gyula képzőművész 1956-ban született Kazincbarcikán. Dolgozott nyomdászként, valamint foglalkozott matematikával, fizikával és zenével is. Neokonceptuális alkotásaival különböző budapesti, párizsi, isztambuli és kölni kortárs művészeti intézményekben és eseményeken is szerepelt. Az idei Velencei Képzőművészeti Biennále Magyar Pavilonjában ő képviselte Magyarországot Békét a világnak! című projektjével. Tagja a Fiatal Képzőművészek Stúdiója Egyesületnek, a MAOE-nak és a Magyar Képző- és Iparművészek Szövetségének. Jelenleg Dunaújvárosban él és dolgozik.

 

Barakonyi Szabolcs

„Nekem nincs éjjeliszekrényem, nem olvasok az ágyban. Volt pár év, amikor cikkeken kívül nem is olvastam mást, csak meséket a gyerekemnek. Lázár Ervin könyveit többször is, és Lázár Ervin elég jó. Most éppen igyekszem visszatalálni az olvasáshoz.
Hamar végeztem azzal a két kötettel, amit a nyaralásra vittem magammal, és a házban csak egy könyv volt, amit kedvem támadt elolvasni: A száz év magány. 
Alapvetően a mágikus realista művek állnak hozzám a legközelebb. Ha végiggondolom, mindig az ilyen szövegek szippantottak be a legjobban.

Az első könyv, amit vittem a nyaralásra, Paul Austertől Az orákulum éjszakája volt. Egy barátomtól kaptam segítségnek, hogy újra élvezzem az olvasást. Be is jött. Mondjuk, nem mágikus. Aztán velem volt egy nem túl régi, de baráti kötelezettség is: elolvasni Szily László legújabb könyvét, a Beírást. Most inkább az utóbbit ajánlanám.

Egyrészt: haveri kötelesség, és nálunk a haveri viszonyoknál semminek sincs nagyobb jelentősége. Másrészt: elég jó a könyv. Szilynek van az egyik legjobb dumája a városban, és ez a könyv pont ilyen jó sztorizós. Nem mellesleg, roppant szórakoztató, lehet hangosan röhögni. Szóval óvatosan kell olvasni közösségi terekben. Harmadrészt: szeretném beemelni a szerzőt a mágikus realisták közé. Nem azért, mert rendszeresen füllent és kölcsönvesz bármilyen történetet, amit hallott, hanem inkább azért, mert sosem lehetünk biztosak abban, hogy melyik rész az, ami vendégségbe érkezett. Az a jó, ami egyébként megfelel a mágikus realizmus egyik ismérvének, hogy a szereplők, kerüljenek bármilyen furcsa helyzetbe is, nem lepődnek meg rajta, csak simán élnek tovább.
Persze némileg perverz a nyári szünetben olvasni ezt könyvet, amikor a gyerek beiskoláztatása, továbbtanulása körüli problémákat pont el kellene engedni. A könyv éppen ezekről a gyötrelmekről szól: kalauza a képzelt siker érdekében végrehajtott bénázásainknak és erkölcsi alapvetéseink felülbírálásának.
Disclaimer: Szily László írta a tavaly decemberben megjelent albumom bevezetőjét, de tényleg nem ezért csináltam ezt most.

Még egy dolog jut eszembe a szerzőről. Egyszer egy kollégánk egy Szily-cikk miatt közepesen nagy kitérőt tett Spanyolországban, hogy megnézzem egy helyet. A végén irtó csalódott volt, hogy ő csak egy olyan városkát talált, amilyen az odaúton bármelyik volt.”

 


 

Barakonyi Szabolcs 2003-tól az Index.hu fotósa, később rovatvezetője. 2003 és 2006 között Pécsi József-ösztöndíjas. 2006-ban Lucien Hervé- és Rodolf Hervé-díjas, 2007-ben az arles-i fotófesztiválon a Photo Folio Gallery & Review díjazottja, 2011-ben André Kertész-ösztöndíjas, 2015-ben a Warsaw Photo Days döntőse. Munkái megtalálhatóak a toulouse-i Chateau d’Eau, a Miskolci Galéria gyűjteményében, valamint a Budapesti Történeti Múzeum Fénykép-gyűjteményében.

 

Sárvári Zita

„A tevékenységemhez kapcsolódó kiadványok mellett az elmúlt néhány évben főként gyermekneveléssel és -fejlődéssel kapcsolatos irodalmak, na meg persze mondókás- és mesekönyvek tették ki az olvasmányaim nagy részét. Zsigmond fiam (4) mesekönyv-fanatikus, közös kedvenceink – Ervin Mozer és Dániel András mellett – Dr. Seuss verses könyvei, amelyeknek a magyar fordítása is annyira remek... Nagyon tudok lelkesedni értük, legszívesebben minden este felolvasnám Zsigmondnak őket.

Sikerül azért néha kortárs irodalmat is olvasnom. Nemrég »a dánok Michel Houellebecq-jétől« olvastam a Nyaraló úszómedencével című munkát, aminek következtében az addig nálam örök No.1 francia Houellebecq lecsúszott az ember-gyűlölő, gunyoros és szabados nyelvezetű egzisztencialista irodalmi ranglista tetejéről, hogy átadja helyét Herman Koch-nak.

Mostanában fejeztem be a norvég Karl Ove Knausgård hatkötetes opuszának első részét, és alig várom a folytatását (júniusra ígérték). Az első rész címe Halál, összefoglaló címként a beszédes Min Kamp-ot viseli a sorozat. Ez egy fikciós életrajzi regény, amely kíméletlen őszinteséggel beszél az író és a környezetében mozgó emberek közti viszonyokról. Lassú lávafolyamként halad időben előre a történet, hogy a regény fő témájáig, az apa haláláig eljusson. A könyv megjelenésekor állítólag nagyon megharagudtak a családtagok és a barátok az addig kevés irodalmi sikert elért szerzőre, aki úgy élte ezt meg, mintha azzal vádolnák, hogy eladta volna a lelkét az ördögnek, miközben az írással sokkal inkább önmaga megértésén fáradozott, nem a családi a »szennyes« kiteregetésén.

A könyv hatása máig kitart, képtelen vagyok most mást a kezembe venni, bár nagyon szemezek egy nigériai szerző Americanah című regényével, amely a bevándorlás, hátrányos helyzet, társadalmi beilleszkedés, kirekesztettség fogalmaival operál, és a mai Amerikában játszódik.”
 


Sárvári Zita esztétikát, kommunikációt és médiatudományt tanult Pécsett, valamint a berlini Humboldt Egyetemen kultúratudományt és európai etnográfiát. A műtárgykereskedelem mindig is vonzotta, Virág Judit mellett kezdte a pályát galériavezetőként. Dolgozott a Trapéz Galériában, jelenleg a Deák Erika Galéria vezetője.

 

Beke László

„Az éjjeliszekrényemen mindig 20-30 könyv van. Általában a Bibliát veszem elő, szépirodalomként pedig most éppen Gyarmati Fanni Naplóját.

Gyakran olvasok és írok naplókat, és mindig lelkiismeret-furdalásom van, amiért bele kell látnom mások legtitkosabb gondolataiba. De hát hiába írja az ember a naplót »csak magának«, azért előbb-utóbb az nyilvánosságra kerül. Akkor meg mi benne a titok? Ferencz Győzőtől tudjuk, hogy Gy. F., aki több mint 100 éves korában halt meg, előzőleg gondosan megszerkesztette (=kiadásra előkészítette) naplóját. Én nem tudom eldönteni, számomra mi a fontosabb, Radnóti költészete (talán ez), vagy a felesége vallomásai. Kétségemben a házaspár fényképeinek kötetével vigasztalódom.”
 


Kép forrása: Libri, MTI/Kallos Bea

Beke László művészettörténész, egyetemi tanár. 1995-től öt évig a Műcsarnok főigazgatója volt. A Magyar Tudományos Akadémia Művészettörténeti Bizottságának tagja. Kutatási területe a XIX–XX. századi művészet, különös tekintettel a fotó-, film-, videotörténetre és elméletre. Az 1960-as évek óta vesz részt a kortárs konceptuális művészet szervezésében, a neoavantgárd mozgalmak megismertetésében és munkájában.

 

Keresztesi Botond

„Daniel Kehlmann az utóbbi évek egyik legizgalmasabb német írója. Elsőként A világ fölmérése című regényét olvastam, amit bátran ajánlok mindenki figyelmébe, aki a tudomány- és kultúrtörténet iránt is érdeklődik, mivel ebben a könyvben Alexander von Humboldt a német romantika Indiana Jonesaként tűnik föl. Ezután olvastam az Én és Kaminski című regényt. Utóbbi két műből filmváltozat is készült, csak mondom annak, aki a kötelezők röviden műfaj szerelmese. A legfrissebb regényélményem, a már említett szerző első, 22 évesen megírt könyve, A Beerholm-illúzió. A rendkívül izgalmas történet egy fiatal varázsló (helyesebben illuzionista), Arthur Beerholm életét meséli el, a kezdetektől egészen a végkifejletig, olyan gyönyörű utalásokkal megspékelve, mint a Hermann Hesse-nél vagy Thomas Mann-nál is megjelenő varázslótoposz például. A mű által betekintést nyerhetünk napjaink svájci elit magániskoláinak világába, ahol a főhős hamar megismerkedik Pascal univerzumával, innen pedig mondhatni egyenes út vezet a matematikán át a hit világához és a papi hivatáshoz. Persze főhősünket szkeptikusan fogadják professzorai a felforgató nézetei miatt, amik valóban hamar el is terelik a dogmatizmus útjáról. Merlin azonban rákacsint, és többszöri véletlenek során elvezeti arra a bizonyos színpadra, ahol a kártyatrükkök és a „kalapból nyuszis” műsorszámok megszületnek. Amilyen magasra ível persze Arthur karrierje, olyan nagyot zuhan majd.

Elöljáróban legyen elég ennyi spoiler. Akit érdekel e rendkívül szerteágazó írói zseni, valamint a megalkuvást nem tűrő Arthur Beerholm élete, ne is habozzon tovább, vegye kezébe a könyvet, honnan máshonnan, mint a Magvető sztáristállójából.”
 


 

Gellér Judit

„Illene pontosan idéznem, de inkább csak összefoglalom a történetet. Rob, Nick Hornby: High Fidelity (Pop, csajok, satöbbi) című könyvének főszereplője óriási zenerajongó. A lemezboltjában dolgozó két sráccal mindenhez és mindenről (de tényleg mindenhez és mindenről) toplistákat állítanak össze. Egyszer elérkezik a nagy nap és a nagy pillanat, amire Rob egész életében várt: egy újságíró megkéri, hogy sorolja fel az öt legkedvesebb lemezét (igen, azt az ötöt, amit magával vinne egy lakatlan szigetre, igen, minden idők öt legjobb lemezét). Rob persze teljesen pánikba esik a kérdéstől, hebeg habog, megkérdezi, hogy esetleg nem hívhatná-e fel a válasszal mondjuk egy hét múlva... Végül sikerül összeállítani egy listát, de azért még másnap is felhívja legalább kétszer az újságírócsajt a szerkesztőségben, hogy melyiket cseréljék ki melyikre, mert hát ez tényleg nagyon fontos. Szóval pontosan így érzem magam most én is. Sok könyvem van és tárgyakként is nagyon szeretem őket. Az éjjeliszekrényemen? Nos, ott sosincs túl nagy rend.”