Újra lehet pályázni a fiatal művészeket támogató ösztöndíjakra

Ismét lehet pályázni a MANK Nonprofit Kft. szakmai lebonyolításában álló, fiatal művészeknek, művészettörténészeknek kiírt ösztöndíjakra. Ráadásul, aki idén nyertesként kerül ki, az elmúlt években megszokottnál magasabb támogatásban részesül. 

Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) minden évben ösztöndíjpályázatokkal támogatja a fiatal művészek pályakezdését, szakmai tehetséggondozását, valamint a már több éve a pályán lévő alkotók munkáját. Az EMMI megbízásából a MANK Nonprofit Kft. szervez, pénzügyileg bonyolít, gondoz és dokumentál, valamint szakmailag lebonyolít 12 ösztöndíj közül négyet: a Derkovits Gyuláról, Kállai Ernőről, Kozma Lajosról és Pécsi Józsefről elnevezett ösztöndíjakat.

Változások
Az EMMI a 2018-as évben nemcsak megemelte az ösztöndíjak összegét, de a 12 ösztöndíjat további kettővel egészítette ki. A Szegedi Kis István kutatói ösztöndíjjal, melynek célja a magyar kultúrtörténet és egyháztörténet korai protestáns egyház-, irodalom-, liturgia- és társadalomtörténeti kutatásának ösztönzése lesz, és évente 10 fő nyerheti el, illetve az Oláh János szerkesztői ösztöndíjjal, melynek célja, hogy a tehetséges fiataloknak nyújtson segítséget a könyv- és folyóiratszerkesztői pályakezdéséhez, valamint kedvező feltétételeket biztosítson a magas színvonalú szakmai gyakorlat megszerzéséhez. Az ösztöndíjat két évre kaphatja meg 10 fő, és kétévente fogják kiírni. A további 12 ösztöndíjról itt olvashatnak részletesen.

 

MEGPÁLYÁZHATÓ ÖSZTÖNDÍJAK FEBRUÁRBAN

Kállai Ernő művészettörténészi és műkritikusi ösztöndíj
A Kállai Ernő művészettörténészről, művészeti íróról, kritikusról elnevezett ösztöndíjat 1991 óta hirdetik meg azzal a céllal, hogy segítse a kortárs képzőművészet, iparművészet, fotóművészet, építőművészet, illetve határterületeik kutatását, feldolgozását és publikálását. Az ösztöndíj kutatói programmal vagy műkritikusi programmal pályázható meg, PhD-ösztöndíjas témával viszont nem. Műkritikusi tevékenység esetén szisztematikus publikációs program támogatására nyílik csupán lehetőség. Az ösztöndíjra a negyvenedik életévüket még be nem töltött alkotók pályázhatnak, de jelentkezhetnek a korábbi ösztöndíjasok is, amennyiben nem töltötték ki a háromszor egyéves ösztöndíjas intervallumot. Nem pályázhat, aki az adott évben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás, MMA Művészetelméleti Tagozat és MTKK pályázati támogatás) részesült. Az ösztöndíjban egyidejűleg legfeljebb hét személy részesülhet.

Pécsi József fotográfusi ösztöndíj
A Pécsi József fotóművész, fényképészeti szakíró és szaktanár tiszteletére létrehozott fotóművészeti ösztöndíjat 1991-ben alapította a művelődési és közoktatási miniszter. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma pályázat útján elnyerhető fotóművészeti ösztöndíja 35 év alatti fotóművészek, fotóriporterek és alkalmazott fotográfusok számára nyújt évente legfeljebb tíz fő számára támogatást. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az adott évben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás) részesül. Az ösztöndíj odaítéléséről a miniszter által kinevezett szakmai kuratórium dönt. Az ösztöndíjasok évenkénti csoportos kiállításon mutatják be az ösztöndíj ideje alatt készített munkáikat.

Kozma Lajos iparművészeti ösztöndíj
A Kozma Lajos építész, iparművész és grafikus, műegyetemi tanár tiszteletére létrehozott kézműves iparművészeti ösztöndíjat 1987-ban alapította a Művelődési és Közoktatási Minisztérium azzal a céllal, hogy segítse a 35 év alatti önálló művészi tevékenységet folytató, tehetséges kézműves- iparművészek pályakezdését, alkotómunkáját, művészi fejlődését, és kedvező feltételeket teremtsen a formanyelvében és tartalmában korszerű, színvonalas művek létrehozásához. Számukra így három éven keresztül nyílik lehetőség arra, hogy elsősorban alkotómunkával foglalkozhassanak, az ösztöndíj ideje alatt készült alkotásaikat pedig minden évben beszámoló-kiállításon mutassák be. Az ösztöndíjra pályázhat minden olyan fiatal kézműves-iparművész, aki már önálló művészi tevékenységet tud felmutatni. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, államilag finanszírozott másoddiplomás stúdiumát végző hallgató, továbbá aki az adott évben központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (például DLA-ösztöndíj, NKA alkotói támogatás) részesül. Az ösztöndíjban évente maximum tíz fő részesülhet.

Babits Mihály műfordítói ösztöndíj
A 2007-ben alapított, 40 év alatti fiatal műfordítók részére kiírt ösztöndíj szépirodalmi (próza, líra, színmű), kritikai, szociográfiai vagy bölcseleti művek magyar nyelvre történő műfordítói munkák támogatására adható. 2013-ban például 19 nyelvből kívántak a pályázók magyarra fordítani, az angoltól a szlovákig, és érdekesség, hogy arányaiban sokan pályáztak és nyertek latin és ógörög nyelvből való fordítással. Az Emberi Erőforrások Minisztériuma által finanszírozott ösztöndíj kuratóriuma 48 hónapos keretről dönthet. A pályázat szakmai lebonyolítója a Petőfi Irodalmi Múzeum.

Kodály Zoltán zenei alkotói ösztöndíj
Fiatal zeneszerzők, zenetudósok, zenekritikusok részére hozták létre a Kodály Zoltán zeneszerző, zenetudós, zeneoktató, népzenekutatóról elnevezett ösztöndíjat. Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a pályakezdéshez, kedvező feltételeket teremtsen a magas színvonalú alkotótevékenységhez. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (PhD-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása) vagy egyéb támogatásban részesül. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Fischer Annie zenei-előadóművészeti ösztöndíj
A Fischer Annie – akinek születési centenáriumát ünnepeltük 2014-ben – háromszoros Kossuth-díjas magyar zongoristáról, kiváló művészről elnevezett ösztöndíj tehetséges fiatal, hangszeres és énekes szólisták pályakezdéséhez nyújt segítséget. Nem nyújthat be pályázatot azonban az, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (pl.: DLA-ösztöndíj) vagy egyéb támogatásban részesül. Az ösztöndíjasonként havi bruttó kétszázezer forinttal járó ösztöndíjban évente kilenc fő részesülhet. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft., mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Lakatos Ablakos Dezső jazz előadó-művészeti ösztöndíj
Az ösztöndíj célja, hogy segítséget nyújtson a tehetséges fiatal jazz előadóművészek pályakezdéséhez. Az ösztöndíjas időszak végén a zeneszerzők műveiből nyilvános hangversenyt rendez a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. Nem nyújthat be pályázatot, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (például DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása) vagy egyéb támogatásban részesül. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Filharmónia Magyarország Nonprofit Kft. által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Fülöp Viktor táncművészeti ösztöndíj
A Fülöp Viktor balettművész nevét viselő ösztöndíj célja, hogy tehetséges fiatal előadó- és alkotóművészek, valamint a tánctudományokkal – elméleti, szakírói, pedagógiai tevékenységgel – foglalkozók pályakezdéséhez nyújtson segítséget. Egy pályázó az ösztöndíjat legfeljebb három alkalommal nyerheti el. Az ösztöndíjat egyéves programmal lehet megpályázni, a pályázatban nem vehetnek azonban részt nappali tagozatos diákok, továbbá nem nyújthat be pályázatot az, aki az adott évben központi költségvetési forrásból – bármilyen jogcímen és témakörben – egyéb ösztöndíjban (például DLA-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása) részesül. Az ösztöndíjat évente tíz fő kaphatja meg, és egy pályázó, legfeljebb három alkalommal nyerheti el. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Nemzeti Táncszínház, mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Örkény István drámaírói ösztöndíj
A fiatal drámaírók részére kiírt ösztöndíj célja, hogy segítse új magyar színművek létrejöttét, valamint lehetőséget adjon azon fiatal pályakezdő drámaírók részére, akik eddigi irodalmi vagy színházi munkájukkal igazolják vonzódásukat a műfajhoz. Pályázhatnak azok a fiatal drámaírók, akik még nem töltöttek ki három ösztöndíjas intervallumot. Előnyt jelent korábban bemutatott dráma vagy publikált kötet. Az ösztöndíjat egy egész estére szóló darab tervével lehet megpályázni. Nem nyújthat be pályázatot felsőfokú oktatási intézménybe beiratkozott hallgató, valamint aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (például PhD-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása) vagy egyéb alkotói támogatásban részesül. Az ösztöndíjban négy fő részesülhet. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet, mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.

Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíj
Fiatal írók és irodalmárok pályázhatnak a Móricz Zsigmond irodalmi alkotói ösztöndíjra, hogy szépirodalmi, kritikai, szociográfiai vagy irodalomtörténeti munkájukhoz igényeljenek támogatást. A pályázat odaítélése kapcsán előnyt jelent, ha az illető kiadott kötettel, illetve színvonalas orgánumokban, szakmai színtereken publikált már. Korábbi ösztöndíjasok is pályázhatnak, amennyiben az előző ösztöndíjuk lejárta óta eltelt öt év, és a korhatárnak is megfelelnek. Egy évnél hosszabb időszakra vonatkozó terveket a kuratórium nem támogat. Nem nyújthat be pályázatot, aki az ösztöndíj ideje alatt központi költségvetési forrásból egyéb ösztöndíjban (például PhD-ösztöndíj, az NKA alkotói támogatása) vagy egyéb támogatásban, illetve aki MASZRE-alkotói támogatásban részesül. A pályázatokat az Emberi Erőforrások Minisztériuma által kinevezett, a Petőfi Irodalmi Múzeum, mint szakmai lebonyolító által működtetett szakértői kuratórium bírálja el.



Forrás: MANK Nonprofit Kft.
Nyitókép: Derkó 2017. Fotó: Szöllősi Mátyás / Műcsarnok