Ezt nézd! – Gyünni-menni

Előadás, kiállításmegnyitó, kerekasztal és beszélgetés – a héten is több programtípus közül választhatunk. Képzőművészet, fotográfia, építészet, vizuális kultúra – sok minden lesz terítéken.

 

Kedden 17:30-tól a CEU Nádor utcai épületének 106-os termében rendeznek nyilvános előadást The Operational Image: Haptic Imaginaries Across Art and Digital Visual Culture címmel. Az előadó pedig nem más, mint a jelenleg Isztambulban élő és dolgozó Lewis Johnson történész, művészetteoretikus. Johnson többek között azon dolgozik, hogy lehetővé tegye a művészet, a formatervezés, illetve a médiahasználat tanulmányozását a különböző tudományok és kultúrák területén.

Kedden este 19:00-kor friss kiállítás nyílik az FKSE-ben is. A Futurum perfectum Fridvalszki Márk, Győrffy László, Keresztes Zsófia, Kis Róka Csaba, Lichter Péter és Szűcs Attila közös tárlata, a kurátor pedig Nemes Z. Márió. A kiállítás egyik fő kérdése az, hogy az ember mennyire képes reflektálni önmaga „eltűnését”, vagyis mennyiben és miként emberi még a túlélő tekintete? Középpontban pedig Lichter Péter 2017-es kísérleti horrorfilmje, a Fagyott május.
 


Futurum perfectum   forrás: facebook.com
 

Szerdán 18:00-kor nyílik a FUGA Mondd el. Portrék a kortárs fotográfiából című kiállítása, amely az Észt Intézet EV100 jubileumi programsorozatának nyitóeseménye. A fotográfia mint pszichoanalitikus módszer szerepét hangsúlyozó anyag Herkki Erich Merila, Marge Monko, Tanja Muravskaja, Alissa Nirgi, Birgit Püve, Mark Raidpere, Peeter Tooming, Anna-Stina Treumund és Sigrid Viir kortárs portréfotográfiáit mutatja be a budapesti közönségnek. A portrékon keresztül pedig a kortárs és közelmúltbeli Észtországot is megismerhetjük.
 


Sigrid Viir: Hans_55 (Marquee)   forrás: facebook.com


Csütörtökön 18:00-kor a 2B Galériában nyílik kiállítás Egy műkritikus leleplezése. Bojár Iván (1924-1995) címmel. A teoretikusként és művészként is tevékenykedő Bojár Gerevich Tibor pártfogoltjaként tanult művészettörténetet a bölcsészkaron, az 50-es években régészeti ásatásokon dolgozott – a politikai érának köszönhetően csupán segédmunkásként –, majd vidéki színházakban tevékenykedett díszlettervezőként. Később tanított az Iparművészeti Főiskola díszlettervezői szakán és a Népművelődési Intézetben is – a galéria március 23-ig megtekinthető kiállítása az életmű összetettségébe enged betekintést.

Szintén csütörtökön nyílik a Műcsarnokban a hazai egyik legfontosabb, fiatal alkotókat támogató ösztöndíjjal elismert művészeket bemutató csoportos kiállítás. A 2018-as Derkovits Gyula képzőművészeti ösztöndíj kapcsán kiállítanak: Blazsek András, Bögös Loránd, Fátyol Viola, Fodor Dániel János, Gwizdala Dáriusz, Hardi Ágnes, Horgas Karina, Kazi Roland, Keresztesi Botond, Kocsi Olga Piroska, Kopacz Kund László, Kotormán Ábel, Melkovics Tamás, Mothokgo Ronald, Murányi Mózes Márton, Nagy Csilla, Papp Sándor Dávid, Pintér Dia, Pólya Zsombor, Sallay Dániel, Schmied Andi, Szabó Ottó, Tóth Balázs Máté, Trapp Dominika, Veres Balázs és W. Horváth Tibor.

Ugyanígy csütörtök, 19:00 – új galéria nyílik Budapest belvárosában. A Rugógyár Galéria alapkoncepciója szerint progresszív kortárs alkotók és 20. századi magyar művészeket mutat be – akiknek a művei meghatározó momentumokként vagy inspirációs forrásként működhetnek a kortárs művészetben. A Meglepő Közelség címet viselő első tárlaton Szabó Eszter, Trapp Dominika, Kovásznai György (1934-1983) és Vajda Júlia (1913-1982) munkákat láthatunk egy térben – a művek között pedig olyan kapcsolódási pontokra figyelhetünk fel, amelyekre eddig talán nem is gondoltunk.
 


Szabó Eszter   forrás: facebook.com

 

Pénteken este 18:00-kor irány az ISBN könyv+galéria és a Király Tamás álmai. Vöröscsillagok, állatok, ősanyák és body-builderek című esemény, ahol a divattervezőt és a kulturális közegre gyakorolt hatását bemutató könyv szerzői, Muskovics Gyula és Soós Andrea mesélnek. A kötetről, Király Tamás munkásságáról, geometrikus jelmezekről is hallhatunk, valamint a kiadványt is megvásárolhatjuk magyar és angol nyelven.

Szombaton a Ludwig Múzeum rendez eseményt Vakságtól látomásig /közösség. építészet/ címmel. A nyitott szakmai délutánon alkotó közösségek mesélnek a kisléptékű építészet társadalmi vetületeiről – megtudhatjuk ki miért cselekszik, milyen inspirációs források motiválják tevékenysége fenntartásában, illetve megvitathatjuk, hogy a kisléptékű építészet és más művészetek eszközei miként hatnak a formálódó közösségek meghatározására és kohéziójára. Lesz tárlatvezetés a Közös ügyeink / Folytatjuk? kiállításon, ezután pedig az au workshop, a Gyüttment Fesztivál, a Hello Wood, a BME-Közép, a Pagony, a Retextil és a Sárkollektíva mesélnek tevékenységükről.
 


Gyüttment Fesztivál   fotó: Facebook/Fiatalok a Magyar Vidékért Alapítvány, forrás: sokszinuvidek.24.hu