Startol a 2018-as ROM

Idén harmadik alkalommal szervezik meg a Riders on the Mall audiovizuális művészeti találkozót. 
 

IDŐPONT: 2018. április 10 – 12.
HELYSZÍNEK Három Holló | TRAFÓ Klub | MÜSZI Közért | titkos

 
Ezúttal különleges helyzetben, mert a MÜSZI-nek tavaly ősszel költöznie kellett a Blaha Lujza téri Corvin Áruházból. Az idei ROM nem tudja és nem is akarja megkerülni a kérdést, hogy mi lesz önfenntartó független intézményekkel. Hogyan lehet a technológia segítségünkre új infrastruktúrák, rendszerek létrehozásában?
 
A ROM talán utolsó, de biztosan eddigi legkisebb kiadásán vendégünk lesz Anders J. Aamodt, a decentralizált mindenség nagykövete és enigmatikus alakja, aki bemutatja a Holochain.org néven futó decentralizált alternatív-internetet, illetve a Xenogaming Industries című társadalmi játékát. Avagy: tudunk-e írni egy olyan Pokémon Got, ami elhozza a forradalmat? Visszarepülünk 1898-ba a ♔Princess of Persia♔ című élő late night videójátékkal, amelyben a hazai performansz-szcénából és techno-közegből ismert szereplők találkoznak és mérik össze szuperképességeiket, majd időben és térben előre-hátra ugrálva kísérelnek meg közösen egy másik jövőt kovácsolni.
 

 

A 2016-ban indult Riders on the Mall fesztivál – röviden ROM – arra tesz kísérletet, hogy felkutassa a technológia helyét a kortárs művészetben és a társadalomban. Workshopok, beszélgetések, kiállítások és partik során át teszünk kísérletet arra, hogy árnyaljuk az audiovizuális művészettel kapcsolatos sztereotípiákat és eljuttassuk a retinánkig és az elménkig, hogyan válik a minket körülvevő technológia művészetté és közben személyes ill. társadalmi gyakorlattá. A Művelődési Szint (MÜSZI) által életre hívott fesztivál az AVnode nevű nemzetközi hálózat részeként hazai és külföldi művészek találkozását, együttműködését is támogatja.

Partnerek / ROM2018​: Let it Be! art agency, Trafó Kortárs Művészetek Háza / smART! XTRA, MOME Digital Craft Lab és az AVnode hálózat
 
A fesztivál teljes programja itt böngészhető.