Startol a Budai Rajziskola és a FUGA közösségi, köztéri művészet projektje

2018 tavaszán Kelemen Richárd, a rajziskola elsőéves diákja, egy középformátumú Mamiya RB 67-es fényképezőgépet állított a Nyugati téri aluljáróban egy volt reklámfelület, – talán kirakatüveg – helyével szemben.

Az arra járókat megkérte, álljanak egy kép erejéig ez elé az időtlen beton faldarab elé. Sokan tovább mentek, sokan megálltak. Richárd mindenkire egy filmkockát szánt. Sokszor kiment a helyszínre, hol órák teltek el, mire talált 10 embert akit megörökíthetett egy tekercs filmen, hol percek alatt exponálta el a filmet. 70 embert, 10 tekercs roll filmet fényképezett le. Fiatalokat, időseket, férfiakat, nőket, különböző foglalkozásúakat a legkülönfélébb társadalmi csoportba tartozókat.

A képekből összeállított kiállítás a FUGA Budapesti Építészeti Központban 2018. június 13-én nyílt és június végéig volt látható. A kiállítás kurátora, Danó Orsolya és a FUGA felkarolta és támogatja a Budai Rajziskolának azt az ötletét, hogy az elkészült és kinyomtatott portrékat állítsák ki elkészülésük helyszínén a Nyugati téri aluljáróban, a volt kirakat helyén. Hogy a képek visszakerülhessenek oda, ahol készültek.

„Válhat-e egy köztér járókelőiből közösség? Teremthető-e mesterségesen olyan közösség, melynek tagjai valószínűleg soha nem találkoztak? Mesélhet-e egy expozíció emberekről valós körülmények ismerete nélkül? Az Under Construction című projekt képein egy forgalmas budapesti téren áthaladók állnak meg egy-egy pillanatra, egy felvétel kedvéért. Vannak, akik csak az arcukat adják, és vannak, akik a történeteiket is. Egy átmeneti térben, átmeneti időben. Megragadható-e a hely, az idő, az itt és most közössége?” (Danó Orsolya kurátor szinopszisa a kiállításhoz.)

A projekt megvalósításához szükséges falfelület augusztus végéig használható kiállítási felületként. A szervezők történetet, a képek megszületésétől az aluljáróban elhelyezésen át a plakát megsemmisüléséig dokumentálják. Az elkészült dokumentumfilm bemutatóját a FUGA Budapesti Építészeti Központban tervezik idén ősszel. A projekt részletei itt követhetőek.