Pályázat a DECODE című kiállításon való részvételre

Augusztus 26-tól október 18-ig lehet pályázni a DECODE – The Space for ARTHITECTURE 2019 pályázatra. A DECODE egy egyedülálló pályázati és kiállítási lehetőség építészek, valamint vizuális és alkalmazott művészek számára, új kapcsolódási pontokat felfedezve és szorosabbra fűzve a társművészeti ágakat. A DECODE célja továbbá, hogy felhívja a figyelmet az értékteremtésre. A DECODE nyerteseit 2019. november 13-án, 18:00 órakor hirdetik ki a Faur Zsófi Galériában megrendezendő kiállítás megnyitóján.

 

A BORD Építész Stúdió idén ősszel másodszorra rendezi meg DECODE című kiállítását, amelyhez pályázat útján keresi kiállító partnereit építészet és vizuális, valamint alkalmazott művészetek területéről. A kiíró olyan pályázati anyagokat vár, amelyek egy-egy történet köré épülnek fel. A kiállítás célja, hogy megmutassa az egyes építészeti és művészeti projektek mögött meghúzódó történeteket és gondolatvilágot, melyek értékes, egyedi alkotássá emelik a műveket.

Pályázhat minden 18–35 év közötti, magyar felsőfokú vagy művészeti intézményhez kötődő (ott tanulmányokat folytató, ösztöndíjas, gyakornok, illetve már végzett magyar vagy külföldi) építész, vizuális vagy alkalmazott művész (dizájner, képző-, ipar-, újmédia-, videó- és fotóművész). A kiíró csapatok pályázatát is befogadja, kimondottan üdvözli, ha a két pályázati kategóriából vegyes csapatok állnak össze és együtt indulnak. Vegyes csapatok esetén a pályamű csak egy, a csapat által választott kategóriába nevezhető.

A DECODE összdíjazása két kategóriában együttesen nettó 800 000 forint.

Regisztrálni október 18-ig kell a [email protected] e-mail címen, a pályázatokat október 20-ig lehet a regisztrációra érkező válasz e-mailben ismertetett feltöltési útmutató szerint leadni.

A beadott pályázati műveket szakmai zsűri bírálja el.

A szakmai zsűri tagjai:
Bordás Péter, BORD Építész Stúdió, alapító, zsűrielnök,
Dr. habil Szabó Levente DLA, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Építészmérnöki Kar, Középülettervezési tanszék,
Dr. habil Anthony Gall Phd, SZIE Ybl Miklós Építéstudományi Kar Építészmérnöki Intézet, egyetemi docens,
Golda János DLA, Ybl-, Pro Architectura-, Príma-díjas építész,
Kálmán Borbála, Ludwig Múzeum kurátor, művészettörténész,
Etentuk Inemesit, Artlocator applikáció és Artlocator Magazin, alapító, kulturális menedzser,
Dr. Kukla Krisztián, Leopold Bloom Alapítvány, művészeti vezető

A beérkezett pályázati anyagból a szakmai zsűri válogatása alapján 2019. november 14. és 20. között kiállítás nyílik. A DECODE nyerteseit 2019. november 13-án, 18:00 órakor hirdetik ki a Faur Zsófi Galériában megrendezendő kiállítás megnyitóján.

A részletes leírás a BORD Építész Stúdió honlapján is elérhető.