ÖTEZER ÈV ÉKSZERBEN

Winkler Nóra

Ajkak, az orr, a fülek, a fej. A nyak, vállak és a mellkas. Karok végig, kezek, lábfej és a dús hajkorona. Nem erogén zónákat sorolok, így azért az hiányos lenne, hanem a Metropolitan Múzeum ékszerkiállításának első termét idézem, amint az anyag nyitányaként végigveszi, mik azok a tájak a testen, ahol az ember ékszerekkel díszíti magát, sok ezer év óta. Ez a legősibb művészeti tevékenység – bőven beelőzi a barlangrajzokat, hogy az emberiség gazdagon megmunkált, aprólékos figyelemmel készült darabokkal hangsúlyozza, emeli ki, dekorálja, jelöli, alakítja testét, teszi rejtélyessé vagy éppen nagyon is direktté egyes részeit vagy összességében státuszát.


Aranyszandál és lábujjdíszek, Új Királyság, 18. dinasztia, III. Thotmesz, i. e. 1479–1425 k., Felső-Egyiptom, Théba (Wadi Gabbanat el-Qurud, Wadi D, III. Thotmesz feleségeinek sírja), arany, 26,4 x 10 x 7 cm (saroknál), The Metropolitan Museum of Art, Fletcher Fund jóvoltából, 1922 és 1921–22

Még a nyitott, gyakorlott ékszerviselőknek is rengeteg meglepetést nyújt ez az ambiciózus tárlat, mert pont azzal, ami evidens ebben az öndíszítésben, alig foglalkozik, helyette inkább azt vizsgálja, hányféle kulturális tartományba, jelentésbe, hagyományba, hiedelembe vezetnek el ezek a káprázatos tárgyak. A Met bombasztikus, szerintem nem véletlenül a sötét, hideg télre, illetve az év végi ajándékozási szezonra időzített csillogó kiállítása tematikus blokkokba rendezve bontakozik ki. A már említett nyitótér abban is zseniális, hogy a műveket abba a magasságba helyezték, ahol hordták azokat; a fejdíszekért nem kell lehajolni, de a többiért sem fáj, mert például soha nem láttam olyat, mint az a színarany saru és tíz különálló lábujjdísz, ami az időszámításunk előtti 1400-as évek derekán Egyiptomban uralkodó III. Thotmesz feleségének halotti öltözeti darabja volt. Míg a legtöbb ilyesmifajta kiállításon a technikákon, anyagokon, mestereken van a fókusz, itt inkább azon, hogyan emelték be a különböző korok és kultúrák rítusaikba, szokásaikba az ékszerezést.

Magasabb dimenzió

Az Isteni test termében szerepelnek a legrégebbi darabok, egyben látva őket segít megérteni, az ékszereknek milyen fontos szerepük volt az istenségek világában. A mezopotámiai mitológiában például Istár istennő azonnal elveszti minden cselekvő erejét, amikor megfosztják díszeitől, nélkülük csak egy a százból, általuk viszont bármire képes. Zavarbaejtően mainak ható láncokat látni itt, úgy értem, amiket egzotikus nyaralóhelyeken szívesen veszünk helyi kézművesektől, de ezek itt igazából négyezer éves gallérdíszek, türkiz, kobaltkék és sárga fajanszgyöngyökből több sorba fűzve. De ami igazán döbbenetes; valahogy csodálatosan túlélt ennyi időt a Tutankhamonnak készített darab, papiruszból, olajfalevelekből és szirmokból.


Balról jobbra: Nyaklánc, gyöngysor és Manuwai szkarabeusz amulett (részlet), Új Királyság, 18. dinasztia, III. Thotmesz, i. e. 1479–1425 k., Felső-Egyiptom, Théba (Wadi Gabbanat el-Qurud, Wadi D, III. Thotmesz feleségeinek sírja), arany, egyiptomi kék, pigment, zöld kő, nyaklánc: 41 cm, gyöngysor: 21 cm, szkarabeusz: 6,7 x 4,8 x 1,6 cm, The Metropolitan Museum of Art, Fletcher Fund jóvoltából, 1920 Nyakdísz, Peru, Chimú, 12–14. sz., kagylóhéj, fekete kőgyöngyök, pamut, 44,5 x 38,1 cm, The Metropolitan Museum of Art. Vétel, Nathan Cummings és a Rogers Fund jóvoltából, 2003 Arany fülbevaló Ganümédész és a sas ábrázolással (részlet), hellenisztikus, i. e. 330–300 k., arany, hegyikristály, smaragd, 6 cm The Metropolitan Museum of Art, Harris Brisbane Dick Fund jóvoltából, 1937

Felségjelek

Az uralkodót százezres tömegben is fel kell tudni ismerni. Egyetlen pillanat alatt is azonosítani kell, ki ő, mi különbözteti meg kíséretétől és azokat a néptől. Az udvari ékszerek értelemszerűen privilégiumokról szólnak, hierarchikus pozíciókról, erőről, vagyonról. Igaziból ezt a jelentéstartományt értjük a legkönnyebben, ez az, amit mindannyian tudunk az ékszerekről, hogy a kövek és méreteik, az arany és karátszáma hatalom. Birtoklói azok, akiknek hozzáférése van a természet készleteihez, igazgyöngyökhöz, korallokhoz, drágakövekhez, nemesfémekhez. Koronákat és tiarákat mind láttunk már, de ennél sokkalta kódoltabban beszéltek hatalomról a nigériabeli benini udvarban, ahol az uralkodói ékszerek anyaga és motívumai sokrétű utalásokat közvetítettek. Az elefántcsont tisztaságot sugárzott, a réznek védelmi erőt tulajdonítottak, és mindkettőből készültek széles karperecek, melyeket az uralkodó az udvari ünnepségeken viselt, és melyek mintázatán az alakok a birodalomhoz tartozó területeket és a kereskedelmi partnernépeket jelölték, a tengeri élőlények, egzotikus szárazföldi állatok pedig a víz és a föld felett egyaránt gyakorolt hatalmat. Ebben a teremben csodálatosan megmunkált páros arany fülékeket is látni; ezeken keresztül az istenségek közvetlenül tudták iránymutatásaikat a királyok fülébe súgni.

Transzcendencia

Hiába készülnek az ékszerek nagyon is földi anyagokból, fémekből, kövekből, fizikai valójuk mellett spirituálisan is hatnak. Mágikus erejük részben pont elpusztíthatatlanságukból fakad, és bizonyos kultúrákban dolguk is közvetíteni e világi és nem e világi között. Elefántcsontparti házaknál kifejezetten e célra készült, fából faragott emberszobrokat találni a 19–20. századból, ezeket színes karkötők, nyakláncok ékesítik, és részben általuk sikerül kapcsolat- ba lépni az ősi szellemekkel, hozzáférni a náluk összegyűlt tudáshoz. A katalógus idéz egy néprajzi gyűjtést, egy férfi azt mondja, a szobor, aki spirituális társa, boldogságot hoz neki, amit aztán igazi feleségével tud megosztani. Tulajdonképpen jobb felosztás, mint a titkárnőkön izgulni. Ugyanitt kora tizenkettedik századi indiai szantálfa faragványokat is csodálhatunk, a táncosnőt pagodaszerű fejdíszek, csípőláncok és fülbevalók ékesítik, miközben olyan pózba csavarodik, ami anatómiailag kivitelezhetetlen, de szobrászatilag lehetséges.


Bross faragott smaraddal és zafírokkal, Cartier, smaragd: 17. sz. foglalat: 1920 k., Egyesült Államok, New York, platina, smaragd és zafír szett, 5 x 5,5 cm, The Metropolitan Museum of Art, sejka Amna bint Mohammed Al-Thani jóvoltából, 2015 
és
Esküvői nyaklánc (thali), 19. sz. vége, India (Tamil Nadu, Chetiar), arany, fekete zsinór, 84,5 cm (a középső medáltól az ellensúlyig), The Metropolitan Museum of Art, Cynthia Hazen Polsky jóvoltából, 1991

 

Vonzások és csábítások

Ebben a szekcióban szabadon engedték az érzékiséget, ide a női vonzerőt megsokszorozó darabok kerültek. Josephine Baker szikrázik igazgyöngysorban a Met fotógyűjteményének egyik darabján, és japán metszeteken érthetjük meg, miért nem volt szükség ékszerre egy tradicionális ruha mellett, és lett ezáltal a bárminemű öndíszítésnek a fekete hajzuhatag a kizárólagos helyszíne. Sokrétű jelentéssel bírnak a menyasszonyi díszek elemei, vallástól és területtől függően biztosít boldogságot, védelmet, termékenységet vagy mindennapi harmóniát minden kis aranycsúcs, rubintszem, függősor vagy smaragdberakás. A jelen felé közeledve szürreális, gyakorlatilag önveszélyes, éles végű, drámaian kanyargó, fél mellkast beterítő nyakdíszeket találunk Art Smith New York-i tervezőtől, Alexander Caldertől vagy Elsa Schiaparellitől. Kissé fenyegetően páncélszerű, közben mégis filigrán az a testdísz, egy Swarovski-kristályokkal fedett, pulóverméretű darab, ami Alexander McQueen 1999-es divatgáláján debütált, és a muszlim asszonyok tradicionális öltözetét, a szemeket elfedő fátylat gondolja tovább.

Ragyogás

Ékszerviselőként otthonos ez a kurátori szek- ció, az itt feldolgozott szempontokat jól ismerjük, őszintén szólva mind azért viselünk ékszert, hogy ahogy csillognak, tükröződnek, megakadjon rajtu(n)k a szem. Ez a szekció a látványossággal foglalkozik, az anyagok értékével, a dizájn különlegességével, ötvösök és tervezők virtuozitásával. Maharadzsák briliánsban úszó öltözete, aranyfoglalatú drágakövek, turbándíszek. Hol egyszerű fehér muszlin vagy gyapjúszövet adott kontrasztot a csillogásnak, hol drága kelmékkel és selymekkel párosítva büszkélkedtek velük. Bőséges aranykészletei révén Észak-Afrikában olyan súlyú uralkodói díszeket készítettek, hogy segédeket kellett alkalmazni, hogy egy ceremónia túlélhető legyen. Nyugatabbra haladva anyaghasználatban is megmutatkoznak a kül- ső kulturális behatások, ezüsttel ötvözött ékszereket készítettek, amik kifejezetten kozmopolitaságot üzentek viselőikről. Fantasztikus üzenetek töltik meg a teret akkor is, ha a mai luxus ékszerházak ügyfelei találkoznak egy fogadáson. A kiállítás ezen terme azt is bemutatja, milyen technikák, formák, megoldások jellemzik a több száz éves márkákat, és hogy aki ismerősen mozog köztük, meg tudja különböztetni a darabokat egy-egy ikonikussá vált ívről vagy foglalattípusról. Az ötödik terem végére rájövünk, arra vagyunk kondicionálva, hogy a láncokat, gyűrűket, fülbevalókat kiegészítőknek lássuk, kandírozott cseresznyéknek valami komolyabb dolog tetején. Itt viszont világos lesz, ezek lényegi elemei az önmagunkról való mesélésnek, ideértve azt is, milyen életesemény történik épp velünk, amellett, hogy mi a társadalmi pozíciónk. Meglátni, felfogni, kellően értékelni a részleteket időigényes tevékenység, és hely is kell bennünk az egész folyamathoz. Ezek hiányában a dolgok és örömük is könnyen kikopnak az életünkből. Pont az ennek a kiállításnak az érdeme, hogy most már az itt szereplő tárgyaktól sem fogjuk elvitatni, amit egyéb kulturális javaktól, az irodalomtól, képzőművészettől, zenétől sem teszünk, hogy a végtermék felmérhetetlenül gazdag folyamat eredménye, és létrejötte közben történetek, sorsfordulatok, jelentések, hagyományok hosszú sorához kapcsolódik, míg végül fényes remekműként landol az életünkben.

The Body Transformed, Metropolitan Museum, New York, 2019. február 24-ig.