PRÁGAI SZENT ÁGNES KOLOSTORÁNAK KINCSEI

Kovács Ágnes

„De megragadni

Az időnek meg az időtlennek

Metszőpontját: szentek foglalkozása.”

(T. S. Eliot: N.gy kvartett, Vas István fordítása)


Vyšší Brod-i oltár mestere: Jézus születése a Vyšší Brod-i (Vyšebrodský) ciklusból, 1345–50 között, Národní Galerie, Prága

Antony Gormley: Sum (Vagyok), 2012, öntöttvas, változó méret © Anthony Gormley Fotó: Stephen White, London / HUNGART © 2018

Amikor az ember már jó néhányszor keresztülpréselte magát az aranyló Prága legismertebb terein, a Károly hídon és a vári utcákban hömpölygő tömegen, a napsütés és a Moldva folyó békét sugárzó derűje ellenére is magányosságot érez. Azt kérdezi magától, amit egykor Albert Camus a misztikus algériai hegyek kapcsán: jó-jó, ezek a hegyek mindig itt lesznek, de hol leszek én? És akkor, ha nem is teljesen véletlenül, rátalál Szent Ágnes kolostorára.1 A kolostor tövébe épült Szent Salvator-templom törékeny gótikus szentélyében még néhány hétig egy angol kortárs művész alkotásai láthatók. Antony Gormley poligonális kövekből összerakott emberalakja a padlón. Az ablakok által megvilágított, egymásba érő, monokróm színezésű keresztek és a testlenyomat már előkészítik a nézőt a kontemplációra és a később látható művek által kiváltott érzésekre. Mert az egykor Assisi Szent Ferencnek ajánlott kolostor termeit betöltő művek legtöbbje nemcsak szemlélődésre készteti az arra hajlamos látogatót, hanem meg is rendíti, úgy, mint néhány gregorián dallam vagy Bach Máté passiója.


Vyšší Brod-i oltár mestere: Krisztus az Olajfák hegyén és a Háromkirályok imádása, a Vyšší Brod-i (Vyšebrodský) ciklusból, 1345–50 között, Národní Galerie, Prága

Třeboňi oltár mestere: Rudnicei Madonna, 1385 k., tempera, hársfára feszített lenvászon, 90 x 68 cm, Národní Galerie, Prága 
és
Theodorik mester: Nagy Károly, 1360–1364 között, Národní Galerie, Prága

Ezekben a középkori alkotásokban olyan e világi szeretet és túlvilági remény, hit tárul fel, amely messze sodorja az iménti kellemetlen érzéseket. Közelebb kerülünk egy olyan világhoz, amelyben a hit még vigaszt és támaszt nyújtott az embereknek az elkerülhetetlen elmúlás tudata ellenére is: Indulj csak nyugodtan, mert jó útitársad lesz. Indulj hát, mert aki téged teremtett, meg is szentelt, szüntelenül úgy vigyázott rád, mint az anya vigyáz gyermekére... mondta Szent Klára halálos ágyán, aki Szent Ferenccel együtt (napfivér, holdnővér) Krisztus legdrágább gyermekeinek, a szegényeknek és a szenvedőknek a szolgálatát vállalta magára. A kolostor alapítójára, Ágnesre (1205–1282) I. Přemysl Ottokár cseh király és a mi III. Béla királyunk leányának, Konstanciának gyermekére fényes világi élet várt volna. Apja, hogy királysága függetlenségét megőrizze, állandó harcban állt a német császársággal, így Ágnes, a politikai játszmákban felhasználva, számos fejedelemnek volt a jegyese hosszabb-rövidebb ideig. Utoljára az idős II. Frigyes német-római császárhoz kényszerítették volna, akit azonban IX. Gergely pápa közvetítésével rávett arra, hogy álljon el a házasságtól. Ekkorra már eldöntötte, hogy belép a klarisszák rendjébe, úgyhogy darócruhára cserélte királyi öltözékét és az akkori Prága nyomornegyedébe költözött. Fivére, II. Vencel király anyagi segítségével építette fel kolostorát, ahová az első nővéreket Assisi Szent Klára küldte, aki leveleiben Ágnest „lelke felének” nevezte. A kolostor mellett nemsokára kórházak, árvaházak és a leprások ápolására szolgáló ispotályok egész sora épült, valamint templomok Szent Ferenc (1234) és Szent Salvator (a Megmentő Krisztus) (1265) tiszteletére, amelyek közül mára csak ez utóbbi szentélye maradt fenn.2 Ekkoriban épült fel a minorita szerzetesek kolostora is, amelyből szintén fontos töredékek maradtak ránk.


„Krumlovi Madonna” típusú szobor, 1400 k., kő, polikróm festés nyomaival, 116,5 x 44,5 x 32 cm, Národní Galerie, Prága

A 13. és 14. század a gótikus művészet hosszú és változatos korszaka volt, amely a koldulórendek (ferencesek és domonkosok) „forradalmával” indult. Ezek a katolikus egyházban elhatalmasodó fényűzéssel szemben szegénységi fogadalmat tettek, és küldetésüknek az emberek lelki ápolását tekintették – minél több embert akartak elérni vigaszt nyújtó szavaikkal és prédikációikkal. A cisztercita templomok kezdetben a szegénység követelményének megfelelően puritánok voltak, ugyanakkor új építészeti megoldásokat provokáltak ki nagy térigényükkel. Magasba szökő, szinte már légies, csarnokszerű terek jöttek létre kevés falfelületet hagyva az egyéb művészeteknek – amelyek addig az építészetnek voltak alárendelve. Mivel nem volt oszlop és felület, a szobrok „leszálltak” a falakról és pillérekről; Jézus és a szentek életének bemutatásához új formákat kellett találni. Virágba szökött a táblaképfestészet, a szobrászatot és a festészetet egyesítő, gazdagon díszített oltárok kerültek a templomok középpontjába. Ezeken a gyakran igen bonyolult szárnyas oltárokon már nem az ítélkező, szigorú Krisztus volt látható, mint a román templomok kapuzatain, hanem a szelíden szen- vedő Megváltó és Mária a gyermek Jézussal, valóságközeli helyzetekben. Közép-Európa keleti felében az 1400 körüli években például nagyon különleges, „S” alakhoz közelítő testtartású, szép Madonnákat faragtak. És a festett képek is ezt a fiatal, szép arcú, inkább élénk, szinte vidám Madonnát mutatják hol elegánsabb, hol kissé rusztikusabb kivitelben. Volt azonban egy másik fontos változás is, különösen a késő gótikus festészetben, amelynek nyomán a világ kevésbé idillikus és vigasztaló képet nyújtott: mégpedig az, hogy Krisztus szenvedését, a keresztre feszítés borzalmait meglehetős brutalitással ábrázolták. Ennek szélsőséges példájaként Matthias Grünewald Isenheimi oltárát (1510) említhetnénk, de az anyai fájdalom, illetve az elviselhetetlen szenvedés jelenik meg a felnőtt Krisztust ölében tartó Máriát mutató Pietá-kompozíciók és a megfeszített Krisztus gyakran hatalmassá növelt alakja által is.


Szent György faragott oltára szentekkel, jobbra Szent Sebestyén alakjával, 1515–1520, Národní Galerie, Prága

A Szent Ágnes-kolostorban az állandó kiállítás mintegy kétszáz, a középkorból származó műtárgyat mutat be az 1200-as évektől 1550- ig, amelyek Csehországból és a közép-európai régió más területeiről származnak. Az ismert nagy mesterek, Altdorfer, Hesse, idősebb Lucas Cranach és Dürer alkotásai mellett számos ismeretlen, vagy csak monogramjuk után megkülönböztethető helyi művész (mint például IP mester) oltárai és szobrai szerepelnek főként a 14. századból. IV. Károly császár (1316–1378) Prágát tette meg birodalma központjának, úgyhogy ebben a korszakban az építészethez hasonlóan a burgundiai, itáliai és ausztriai hatásokra is fogékony cseh festészet is virágzó korszakába érkezett. A számos Madonna-ábrázolás közül kiemelkedik a Rudnicei Madonna (1380), melyet a Třeboňi oltár mesterének tulajdonítanak (1380), aki IV. Károly császár uralkodása idején alkotott, és a prágai születésű Theodorik mesterrel együtt az úgynevezett „szép vagy lágy stílus” legkiválóbb képviselőjeként tartanak számon.3 Az „S” alakú szép Madonnák közül talán a legtipikusabb az 1399 körüli Krumlovi Madonna mesterének stílusában faragott Istenanya szobor, amelyen leginkább érezhető a IV. Károly császár udvari művészetére jellemző francia hatás. A karcsú test határozottan, mégis gyengéden tartja az életvidám, köpenyébe kapaszkodó gyermeket, a hullámzó drapéria finom kidolgozása különösen festői, bár az eredeti színezés már csak foltokban maradt meg. Eredeti szépségükben megőrződtek viszont a Karintiából származó (1515–1520) és Szent Györgyöt ábrázoló oltárkép színei, amely Habsburg-Lotaringiai Ferenc Ferdinánd főherceg (1863–1914) Konopištében lévő kastélyában elhelyezett híres műgyűjteményének egyik fontos darabja volt. A számos festmény között a legszebb alkotások közé tartozik az a Vyšší Brodból származó képcsoport, amely Krisztus életét és szenvedését ábrázolja. A vászonnal bevont, hársfára temperával festett jelenetek a késő gótikus oltárművészet kimagasló alkotásai, amelyek kalandos utat tettek meg, míg erre a helyre kerültek.4 Különösen érdekes a Krisztust az Olajfák hegyén ábrázoló kép, mert a jelenet nem olyan szomorú, mint más ábrázolásokon. Virágok, bokrok, fák és énekesmadarak bukkannak fel az arany háttér előtt. Krisztus sincs egyedül, a mozgalmas felhők közül fohászát egy figyelmes, együtt érző angyal hallgatja. Krisztus feltámadásának témája a cseh iskola mesterei közül a Wittingaui oltáron (avagy csehül a Mistr Třeboňského oltáře) tűnik fel. Finom lazúrokkal, és nem arany, hanem vörös háttérrel festették meg az eseményt, és az ábrázolás abban is újítónak számít, hogy a képtér és képtörténet egységesebb, a formák nem válnak el egymástól, hanem betű szerint a „látomást” jelenítik meg. A Wittingaui oltár úgynevezett poliptichon volt, azaz sokrészes oltár, amelyből a kiállításon a szenvedéstörténetből a Vyšší Brod-ihoz hasonlóan bensőséges hangulatú Krisztus az Olajfák hegyén mellett a Sírba tétel jelenete is látható. Majdnem százötven évvel későbbi az IP monogramot viselő mester legfontosabb műve, a Zlíchovi oltár (1526). A magas relief központi alakja is Krisztust mint Megváltót ábrázolja, de már nem a gótika harmonikus világfelfogását, hanem a 16. század vészterhes, háborúk és járványok sújtotta életérzését idézi fel. Az ember nyomorúsága, a háborúknak, járványoknak, különféle hatalmaknak kiszolgáltatott élete jelenik meg expresszív, olykor lélegzetelállítóan individuális megfogalmazásban. Noha a Luxemburgi és a Jagelló uralkodók alatt a cseh művészet némileg hanyatlásnak indult, de még mindig működtek olyan jelentős mesterek, mint a már említett IP Monogramista és a Źebrákban alkotó „a Krisztus siratása” mester, akinek nevét sajnos szintén nem ismerjük, és akinek névadó művén Krisztus és Mária alakját számos férfi és női szent veszi körül (akik közül az oltárokon Szent Katalin, Szent Anna, Szent Sebestyén és Flórián szobrai fordulnak elő a leggyakrabban).


Třeboňi oltár mestere: Feltámadás a Třeboňi (Wittingaui) oltár ciklusból, 1380 k., tempera, vászon, fa, 132,8 x 91,7 cm, Národní Galerie, Prága

A két kolostort csodaszép kert övezi. A kiállítótérből kilépve egy modern szoborparkban találjuk magunkat. Érdemes itt is alaposan körülnézni, mivel a kortárs cseh szobrászat képviselőinek (František Bílek, Stanislav Kolibal, Stefan Milkov, Aleš Vesely, František Skála) munkáiról talán még a kolostor középkori kincseinél is kevesebbet tudunk.


IP Monogramista: A Megváltó Krisztus, aki győzedelmeskedik a halál felett (a Zlíchovi epitáfium oltár részlete), hársfa, 100 x 97 x 24 cm, 1526 előtt, Národní Galerie, Prága

| 1 Marosi Ernő előadásainak hatására mentem oda, köszönet neki, hogy minden műveletlenségünk ellenére belénk táplálta a középkori művészet szépségének és fontosságának ismeretét. | 2 Amikor Ágnes átvette a zárda vezetését, már sok követője volt, a gazdagok közül is számosan csatlakoztak hozzá, még keresztes lovagok is, akik a kórházakban ápolták a betegeket. A rendházat II. József oszlatta fel. Ágnes boldoggá, majd szentté avatását, amellyel az egyház a szegényekért tett szolgálatait elismerte volna, először a huszita háborúk, majd a II. világháború akadályozta meg. Végül 1989-ben II. János Pál pápa avatta szentté. Az egyes épületeket, mint a klarisszák és a minoriták időközben romossá vált kolostorait az 1980-as évektől folyamatosan tárták fel a cseh régészek, gondosan rekonstruálva az építkezés különböző fázisait. Lapidárium is létesült, ahol az elpusztult templomok maradványai, valamint az ide temetett cseh uralkodók és feleségeik, Szent Ágnes és más kolostori elöljárók sírkövei tekinthetők meg. | 3 A Přemysl-ház uralkodása alatti időszakra esik a korai gótika korszaka, a virágzó gótikáé pedig IV. Károly császár uralkodásának idejére, amikor Prága európai művészeti központtá vált. Ebben az időben működött Peter Parler német származású cseh építész és szobrász, akinek nevéhez a Szent Vitus-székesegyház (Matthias von Arrasszal ) és a Károly híd építését köthetjük. Vö.: Entz Géza: A gótika művészete, Corvina, 1973, és Ernő Marosi: Unvollendet oder überarbeitet? Die Skupturen von Sigismunds Schloss in Buda, in: Das Konstanzer Konzil. Weltereignis des Mittelalter, 1414–1418, exh.cat., Landesmuseum Karlsruhe – Konzilgebäude Konstanz, Darmstadt, 2014. | 4 Csehszlovákia német megszállása után a prágai múzeumok gyűjteményeihez nem nyúltak, kivéve a Vyšší Brod-i oltár mestere kilenc képből álló sorozatát, amelyet dr. Hans Posse mindenképpen meg akart szerezni Hitler Linzbe tervezett múzeumába. Az elkobzást megkönnyítette, hogy Dél-Csehországnak azt a részét, ahol az oltár volt, Felső-Ausztriához csatolták. Kifosztották a konopištěi várat is, ahol az értékes gótikus műtárgyak mellett gobelineket és egy unikumnak számító fegyvergyűjteményt is lefoglaltak. Mindezeket a műkincseket a Bad Aussee-i sóbányában rejtették el, ahonnan csak a háború végén kerültek elő, majd a szövetséges csapatok jóvoltából a prágai gyűjteménybe.