JÁSZOLBAN A KISDED?

Szikra Renáta

Az újonnan megnyitott Szépművészeti Múzeum magyarországi barokk művészetet bemutató kiállításán látható az egyik legszebb betlehemes műegyüttesünk, amelyhez egy 18. századi délnémet faragott szekrényt úgy alakítottak ki, hogy felső vitrinszerű részében elférjenek a betlehemi események baba-szereplői. A „teatrum sacrum” díszlete a szekrény belső oldalára festett illuzionisztikus tájkép, amibe Jézus születésének és a királyok imádásának jelenete illeszkedik. Fentről az Atyaisten és angyalai, lent a pásztorok és a nyáj figyelik jóindulatúan az eseményeket. A mi betlehemi életképünkről azonban meglepő módon hiányzik a jászol és a kisded is. A csodára váró társaság középpontjában az egyszerű ruhába, kék palástba öltöztetett Mária ül, mögötte szokás szerint kicsit háttérbe szorítva, a pompás sárga selyemkendőt és kissé nőies csipkegallért viselő Szent József áll. Jobbról érkeznek gyöngyökkel, apró paszomántokkal díszített egzotikus ruhájukban a turbános napkeleti bölcsek, míg a másik oldalon a kor divatjának megfelelő ünnepi öltözékű hétköznapi figurák, fiatal nők és férfiak gyülekeznek. A legapróbb részletekig kidolgozott és kifinomult összkép évszázados hagyományokat sejtet. De vajon honnan ered a betlehem állításának máig élő szokása? Jászol-kultuszról a 7. század óta beszélhetünk, amikor Jézus „bölcsőjének” öt vékonyka deszkáját, vagyis a betlehemi ereklyét Rómába menekítették az iszlám hódítás elől. A hegyikristály-ezüst ereklyetartóba foglalt „La Sacra Culla” karácsonykor ma is látható a Santa Maria Maggioréban. A betlehemi jászol (presepio) állításának szokása viszont a ferences rendi barátok köréből indult és a 15–16. századra már egész Itáliában elterjedt. Olyan népszerű lett, hogy nemcsak a templomokban állították fel a kis Jézus jászolát, ahol karácsonytól gyertyaszentelőig láthatták a hívek, hanem az előkelő és tehetős magánházakban is. Nápoly lett a betlehemkészítés egyik központja, ahol valóságos iparág igyekezett a növekvő igényeket kielégíteni, mert a kezdeti puritán összeállítást (és bensőséges hangulatot) hamar felváltotta egy „Tesz-Vesz város”-szerűen zsúfolt, kocsmákat, piacot, kórust, katonaságot felvonultató, sokszor száznál is több szereplős új műegyüttes. A mindig többet, szebbet, pompásabbat versenyében sorozatban készültek a teremnyi betlehemek, melyeken már nagyítóval kellett keresni a Szent Családot, hiszen az egész város képviseltette magát a szent színpadon – kicsiben, babaként. Az alakok különösen nagy gonddal kivitelezett mestermunkák voltak: az egyéni vonásokkal megfestett arcok és a ruhákból kilátszó karok és lábak festett agyagból készültek. Alakíthatóságukat, a jelenetekhez szükséges beállítást drótváz biztosította, ezt tekerték körül kóccal, majd kizárólag a legfinomabb luxusanyagokból, taftból, selyemből, bársonyból szabott babaruha műremekekbe öltöztették őket. A vitrinben látható figurák is hasonló módon készültek. Noha mindegyik Itáliából származik, valaha nem egy betlehemhez tartoztak. Az angol származású zongoraművésznő és babagyűjtő Kresz Gézáné Drewett Nóra gyűjteményéből kerültek a múzeumba.

Forrás: Ridovics Anna: A nápolyi betlehemek művészete, Magyar Nemzeti Múzeum, 2007.

Full 006548
Betlehemes szekrény olasz betlehemes babákkal délnémet műhely, 18. század közepe, babák: 18. sz. – 19. sz. eleje, festett, égetett agyag, textil, vétel 1977, Régi Magyar Gyűjtemény, ltsz.: 77.5 – 21M © Szépművészeti Múzeum – Magyar Nemzeti Galéria, Fotó: Harasztos Áron