Artmagazin 36
A fáktól nem látszó erdő
Január 10-ig látható még a Nemzeti Galériában az a nagyszabású kiállítás, ami a kétszáz éves müncheni festőakadémia magyar festészetre gyakorolt hatását mutatja be München magyarul - magyar művészek Münchenben 1850-1914 címmel. Highlights! Igaz, kicsit megkritizálva.
Két egér kalandjai
Ez nem siránkozás, de tény: a hazai képzőművészeti műveltség erősen elmarad a nyugati átlagtól. Az ok igen egyszerű: gyenge a magyar művészettörténeti oktatás, kevés a rajzóra és kevés a múzeumlátogatás. Mit tegyen az a szülő, aki mégis szeretne egy kis vizuális kultúrát csepegtetni gyereke fejébe? Vigye el az évről évre egyre jobban működő múzeumpedagógiai foglalkozásokra – és vegyen neki művészeti mesekönyveket. Mostanra ugyanis már abból is akad jó néhány, a műfajból a legjobb a Két egér kalandjai sorozat.
Térey Gábor
Amikor 1906. december 1-jén I. Ferenc József magyar király és kísérete majdhogynem titokban, mintegy a múzeum hivatalos megnyitóját kiváltó eseményként végignézte az akkorra elkészült Szépművészeti Múzeum gyűjteményét, egyik kalauza a Régi Képtár akkori igazgatója, Térey Gábor volt. Radványi Orsolya, a Szépművészeti Múzeum Régi Képtárának jelenlegi munkatársa monográfiájában – amely a Térey Gábor-emlékkiállítás kapcsán jelent meg – az egykori direktornak állít méltó és egyben rendkívül izgalmas emléket.
Éjjeli őrjárat – új megvilágításban
Ha azt olvassuk, hogy egy bizonyos festmény Frans Banninck Cocq kapitány és Wilhelm van Ruytenburch főhadnagy polgárőrcsapatát ábrázolja, rögtön azonosítjuk a művet? Nem, pedig egy milliószor reprodukált remekműről van szó. Persze ha úgy említik, hogy az „Éjjeli őrjárat”, már sokkal könnyebb a dolgunk. Pedig a világszerte Éjjeli őrjáratként ismert Rembrandt-kép valójában nem éjszakai jelenetet ábrázol. Mindössze a besötétedett lakkréteg okozta, hogy az amúgy is feketés alaptónusú, erős fény-árnyék kontrasztokra épülő művet a 18. századtól kezdve Éjjeli őrjáratnak kezdték nevezni. S.A.C. Dudok van Heel holland történész az amszterdami Rijksmuseum tavaszi kiadványában összefoglalta a festménnyel kapcsolatos eddigi kutatási eredményeket, cáfolva és pontosítva korábbi ismereteinket.[1] Művészettörténeti ki kicsoda a világ leghíresebb muskétásainak csoportképén.
Fairy Tales I. – Fantomfájás – Budapest Art Fair
Fantomfájás. Idén a kortárs galériák többségének távolmaradása miatt nem volt sátor, ezért érezhettek valami hasonlót azok a résztvevők és rendszeresen visszatérő látogatók, akik megszokták, hogy a pár éve Antik Enteriőrből Budapest Artfairré fejlődött vásáron van egy jó kis átjáró a kortárs galériák standjait befogadó ideiglenes építménybe. Csakhogy ezt a részt levágták, pontosabban ki sem nőtt idén, mert az összes kiállító elfért – ismét – a Műcsarnok falai között. Pedig milyen nagy vívmánynak tűnt 2005-ben, hogy sok év kihagyással a szép emlékezetű Budapest Art Expo után megint lett egy olyan fórum, ahol legalább évente egyszer szinte teljes képet alkothatott az érdeklődő közönség arról, hol tart a magyar kortárs műtárgypiac a professzionálissá válás útján.
Egy Kádár-kori sziget – Más hangok, más szobák – rekonstrukciós kísérlet(ek)
A Balázs Béla Stúdió ötvenéves történetéhez sokféle módon lehet közelíteni: más-más narratív struktúrákat tart érvényesnek az, aki a hatvanas, hetvenes vagy a nyolcvanas években kötődött a fiatal filmkészítők műhelyéhez, s az is, aki elkötelezte magát a BBS-ben a kezdetektől megjelenő kettősség valamelyike, a dokumentatív vagy az experimentális tendenciák mellett. Mások a szempontjai és elvárásai a Kádár-korszakban szocializálódott vagy a rendszerváltás után született nemzedéknek, s az is valószínű, hogy az 546 filmet – természetesen nem teljes körűen, de – nagyon különböző módon lehet prezentálni.
Ökodizájn a brazil őserdőből
A Fernando és Humberto Campana brazil testvérpárnak köszönhetően Dél-Amerika néhány éve felkerült a dizájnvilág nemzetközi térképére. A szakma 1998-as New York-i bemutatójuk óra figyel rájuk, tavaly pedig megnyerték az év dizájnere kitüntetést Miamiban, kristályokkal teletűzdelt, amorf rattanülőkéjükkel. Pedig a fivérek nem csináltak semmi különlegeset, csak csökönyösen ragaszkodtak az őket körülvevő világhoz, a favellák nyomorúságos kényszermegoldásaihoz és a rikító színű, karneváli összevisszasághoz. Egymásra hányt fadarabok, olcsó kosárfonatok, toldozott lepedők, színes fonalak és egzotikus tarkaság.
Késő barokk impressziók
Megszokhattuk már, hogy az európai művészettörténetet a nagy nyugati egyetemeken és múzeumokban írják. Onnan nézvést a 18. század a felvilágosodásról és a rokokóról szólt, hiába tombolt Kelet-, Közép- és Dél-Európában teljes pompájában a késő barokk. Régiónkban például – a katolikus Habsburgok égisze alatt – az itáliai eredetű egyházi reprezentációs művészet virágzott rendületlenül. Ennek volt az egyik legragyogóbb képviselője Franz Anton Maulbertsch, aki hiába tűnik kissé korszerűtlennek a dekadens Fragonard mellett, de még a fénnyel átitatott Tiepolóval összevetve is, akkor is a miénk.
Maxxi
Az olaszok mindig is kicsit másképp álltak hozzá a művészethez. A turizmus szempontjából persze a klasszikusokat erőltetik, de azt ki gondolta volna, hogy eddig még nem volt valódi állami kortárs művészeti múzeumuk!? De az ezredfordulós múzeum-boom idén elérkezett Rómába is, a kulturális minisztérium novemberben megnyitotta a XXI. Századi Művészetek Nemzeti Múzeumát.
Hamis Kippenberger?
A modern művészet históriája leírható kocsmák történetével is, Folies-Bergères bárjától kezdve, a zürichi Cabaret Voltaire-en keresztül, a New York-i Studio 54-ig. Ebben az elbeszélésben igen előkelő hely járna Michel Würthle berlini Paris Barjának, a mind mái üzemelő, legendás német művészkocsmának. Az öntörvényű világcsavargó, Martin Kippenberger is jó párszor megfordult itt a nyolcvanas években. A tragikusan fiatalon elhunyt Kippenberger itt bonyolította le első eladását 1981-ben: a kocsmárosnak ajándékozott egy teljes festménysorozatot az ingyenes fogyasztásért cserébe.
Magyar művészet
A címlapon egy zöldszemű, melankolikus szépasszony, Botticellihez illő, ívesen szögletes arcvonásokkal – valójában a gödöllői művésztelepen dolgozó szövőnő, Frey Vilma, Remsey Jenő felesége, akit a festő örökített meg egy késő szecessziós portrén. Ez a bánatos preraffaelita ízű nőalak fedi a Corvina kiadó új kötetét, ami ambiciózus módon – lezárva a 15 kötetes, olaszból fordított egyetemes művészettörténeti albumsorozatot – feldolgozza a teljes magyar képzőművészet és építészet történetét. Olvasmányos és korszerű formában.