Minden, egy város, közösség életébe újonnan landoló intézmény fontos alapkérdése, mennyire fog tudni beilleszkedni, igazán belekapcsolódni a már zajló, kialakult helyi életbe.

Az Európa Kulturális Főváros keretében elindult CODE Digitális Élményközpont Veszprémben igaz, hogy a városközponthoz közel és egy korábban már jól ismert épületben kezdte meg működését, de teljesen átfazonírozott térben és teljesen új funkciókkal. Az EKF projektek mindenkori, kiemelt, és nagyjából kőbe vésett szabálya, hogy ha az évadok programjába tartozóan születnek új terek, új létesítmények, azoknak akkor is önfenntartóan kell működniük, ha az évad generálta extra figyelem, a szokásosnál sokszorosan több odalátogató hullámai elcsendesülnek, és marad maga a város, kialakult szokásokkal, adott számú lakóval, időszakos és kalkulálható turistamennyiséggel. A CODE idén márciusban nyílt, önnön reális terepén, hiszen Veszprém a címet 2023-ra nyerte meg, és a hosszabb kifutású projektek is véget értek 2024-re.

Megyei Művelődési Központként – a.k.a. Dimitrov – működött eredetileg a hetvenes évekbeli, hatszögletű épület, amely a tíz évnyi üresen állás utáni átépítés révén vált három fő térből álló élményközponttá. 

Belépve dinamikus recepciós pult fogad, megkezdve a vizitet először az utcaszint installációit nézzük meg. Itt Veszprém áll a fókuszban, történelme, várostörténete, családi sztorik és a városrészek jellegzetességei, mikro- és makro- narratívái korabeli képekkel, hanganyagokkal, visszaemlékezésekkel. Analóg anyagok digitális feldolgozásban, érintőképernyőkön. Van például egy körbeülhető tábortüzet idéző szekció, ahol a sorba kirakott kőzetdarabokat kell egy érzékeny felületre helyezni, a kő súlya alapján indulnak el hanganyagok Veszprémből és Veszprémről.

Az emeleten működik egyrészt a Stúdió, ahol 3D-szemüvegben ülve lehet művészet és tudomány témákban vetítéseket nézni, néha akár felállva és bele is gyalogolva ezekbe. A Hexagon mind közül a legnagyobb és technológiailag legkomplexebb tér, a vetítés 360 fokban veszi körbe a nézőt, aki állhat, járkálhat, vagy babzsákokon fekve adhatja át magát az audiovizuális élménynek.

A Babel című, több vizuális művész és sound designer (Benkovics Bálint - Halász Gábor, Kiégő Izzók - Domonkos Csilla, Kitzinger Gábor - Mákó Rozi - Andriscsák Marcell, Kovács Ivó - Iszlai József, Sztojánovits Andrea - Álmos Gergely, Vicsek Viktor és Rodrigo Guzman - Márton Péter) munkáiból összeálló nyitó kiállítás fiatal művészek számára jelent bemutatkozási lehetőséget, de egyébként is minden ponton kedves és felkészült fiatal munkatársak vezetnek át, akik mindent tudnak, tartalmi és technológiai vonatkozásokat egyaránt és úgy éreztem, kifejezetten szeretik is elmesélni ezeket. 

Ezt a fajta odafigyelő igyekezetet láttam a büfé kínálatában is megnyilvánulni; a felnőtt látogatóknak szóló Babel helyett délelőttönként a gyerekeket a Bartos Erika bestseller mesék Bogyó és Babóca történetei várják, és valakinek volt arra kapacitása, hogy a szintén ezekkel a mesefigurákkal brandelt süteményeskönyvből legyenek desszertek a pultban. A manduladarabkákkal szúrós hátú sünnek formázott gesztenyekrémeket nyilván csak kisgyerekes szülők detektálják és azonosítják, de pont ezért emelem ki, mert mutatja; gondolkoztak azon, ki mindenkinek szól ez a ház.

Veszprémből pont jó arányban vannak történetek, annak is ad, aki lokálpatriótaként itt él, és annak is, aki ideturistáskodik, hogy megnézze ezt a szokatlanul sok művészetet kínáló, csodás fekvésű várost. A CODE nem tesz úgy, mintha digitalizáció-fanatikusok centrumában nyílt volna, olyan közönségnek, aki már soha nem szeretné felemelni a tekintetét a telefonjáról. A technológiát emberi történetek, eredettörténetek, kulturális történetek és tudomány-közvetítésre használja, úgy tűnik érti, hol van és kiket vár.