Éjjeli őrjárat – új megvilágításban

Tátrai Júlia

Ha azt olvassuk, hogy egy bizonyos festmény Frans Banninck Cocq kapitány és Wilhelm van Ruytenburch főhadnagy polgárőrcsapatát ábrázolja, rögtön azonosítjuk a művet? Nem, pedig egy milliószor reprodukált remekműről van szó. Persze ha úgy említik, hogy az „Éjjeli őrjárat”, már sokkal könnyebb a dolgunk. Pedig a világszerte Éjjeli őrjáratként ismert Rembrandt-kép valójában nem éjszakai jelenetet ábrázol. Mindössze a besötétedett lakkréteg okozta, hogy az amúgy is feketés alaptónusú, erős fény-árnyék kontrasztokra épülő művet a 18. századtól kezdve Éjjeli őrjáratnak kezdték nevezni. S.A.C. Dudok van Heel holland történész az amszterdami Rijksmuseum tavaszi kiadványában összefoglalta a festménnyel kapcsolatos eddigi kutatási eredményeket, cáfolva és pontosítva korábbi ismereteinket.[1] Művészettörténeti ki kicsoda a világ leghíresebb muskétásainak csoportképén.

 

Rembrandt Harmensz. van Rijn: Éjjeli őrjárat, 1642, olaj, vászon, 363×437 cm, Rijksmuseum, Amszterdam
Tárlatvezetés a múzeumban


Dudok van Heel elsőként az Éjjeli őrjárat készülésének okaival és körülményeivel foglalkozott, ezen belül is főként azt vizsgálta, mennyiben függhet össze a Kloveniersdoelen polgárőrportréinak megrendelése Medici Mária 1638-as amszterdami bevonulásával. Ehhez rekonstruálja a művek eredeti helyszínét és elhelyezését, valamint vázolja Rembrandt motívumainak lehetséges inspirációs forrásait. A továbbiakban Dudok van Heel azonosítja a festmény polgárőrcsapatának tagjait: a családi háttérre és felekezeti hovatartozásra vonatkozó adatok ismertetése mellett bemutatja az ábrázoltak társadalmi státuszát is, a városi vezetésben, különböző céhekben vagy kereskedőként betöltött pozícióik alapján.

Önkéntesekből álló polgárőrcsapatok már az 1500-as évek elejétől szerveződtek Amszterdamban. Az ilyen fegyveres testületekből hagyományosan három működött a városban: az íjászok, a nyílpuskások és a muskétások céhe. A polgárőrök megnövekedett száma miatt a 17. század elején szükségessé vált a muskétásokat tömörítő Kloveniersdoelen épületének kibővítése. 1640 és 1645 között az épületkomplexum új részének nagy, emeleti dísztermébe – amely a legelőkelőbb fogadásoknak és banketteknek szolgált helyszínéül – a muskétásoknak mind a hat polgárőrcsapatáról készült egy-egy nagyméretű, reprezentatív csoportportré. Bár a műfaj a holland festészetben ekkor már hosszú hagyományra tekintett vissza, ilyen hatalmas méretű képmások (van, amelyik 235x750 cm!) ekkor készültek először.

A polgárőrtársaságok portréit a város legjelesebb festőitől, Joachim von Sandrarttól, Govaert Flincktől, Rembrandt van Rijntól, Nicolaes Pickenoy-tól, Jacob Backertől és Bartholomeus van der Helsttől rendelték meg. A csapatok képmásain kívül még Govaert Flinck a Kloveniersdoelen négy vezetőjéről készült portréját is a díszteremben helyezték el. A terem nem maradt meg 17. századi formájában, ráadásul az idők során több képet is átalakítottak – sérülés vagy áthelyezés miatt különböző méretű darabokat vágtak le belőlük, illetve átfestették őket. Dudok van Heel rekonstruálta a portrésorozat eredeti állapotát a Kloveniersdoelen új épületének fogadóhelyiségében. Eszerint a terem három falán frízszerűen elhelyezett portrék közül Rembrandt képe a hátsó fal bal oldalán lehetett.

Az Éjjeli őrjárat méretében és formátumában igazodott a helyszínhez és a többi képmáshoz – de csak ezekben alkalmazkodott. Rembrandt csoportportréjának ábrázolásmódja teljesen eltér az addig megszokottól, egyedisége, újszerűsége a maga korában nem is talált igazán értő fogadtatásra. Rembrandt ugyanis az egymás mellé sorolt, álló, illetve ülő alakok passzív csoportportréja helyett élő, mozgalmas jelenetet komponált a II. körzet polgárőrcsapatának alakjaiból. Művészetelméletről írott könyvében a kortárs Samuel van Hoogstraeten meg is jegyzi, hogy Rembrandtot jobban foglalkoztatta a szokatlanul nagy méretű kompozíció, mint a megrendelők arcvonásainak megörökítése.

Úgy tűnik, hogy a csapatot vezető Frans Banninck Cocq kapitányon kívül, aki bőrkötéses családi albumába másolatot is készíttetett a festményről, kevesen értékelték a művet. A portréjuk megfestéséért igen nagy summát fizető polgárőrök többsége ugyanis csalódott volt, hiszen alig ismerték fel magukat a képen. A „csorba kiköszörülésére” 1653-ban azután a festmény hátterében lévő kapura valaki ráfestett egy, az ábrázoltak nevét tartalmazó pajzsot. Az alakok azonosításához a kutatóknak már korábban is a pajzs feliratai szolgáltak elsődleges forrásul, Dudok van Heel most levéltári kutatásai és más portrékkal való összehasonlítások alapján pontosítja a szakirodalom eddigi ismereteit a muskétásokról.

 Megtudhatjuk például, hogy a csapat kapitánya, Frans Banninck Cocq nem a város vezetésében régóta részt vevő, előkelő Banning családból származik, hanem egy, nevében nagyon hasonló kadétfamíliából, s hogy a társadalmi ranglétrán házasságkötése révén jutott igen magasra. A kapitány mellett haladó Wilhelm van Ruytenburch főhadnagy felmenői fűszerrel és egyéb Keletről importált termékekkel kereskedtek, így tettek szert tekintélyes vagyonra. A csapat harmadik, fontos tagja a kackiás bajuszt viselő zászlótartó, Jan Cornelisz Visscher. Dudok van Heel leírja, hogy a zászlósnak mindig jómódú, nőtlen fiatalembernek kellett lennie. A szintén kereskedőcsalád-sarj, a mindössze negyven évet élt Visscher maradéktalanul eleget tett ezen követelményeknek, sőt jártas volt a zenében és a képzőművészetben is.

A muskétáscsapat akcióba indulásának pillanatát megörökítő jelenet teljesen élethűnek látszik – mégis számos motívumáról kimutatták, hogy nem felel meg a valóságnak. Úgy tűnik például, hogy Rembrandt viszonylag csekély figyelmet fordított a fegyverek hiteles ábrázolására és a szereplők ruhadarabjai között is több régies, illetve fantáziaszülte darabot találunk. A háttér is sok fejtörést okozott a művészettörténészeknek, mivel egyszerre emlékeztet lépcsős színházi díszletre és a diadalívek architektúrájára (amelyen azonban itt nem jut át a fény).

Egyértelmű, hogy Rembrandt különböző grafikai lapok motívumait is beépítette saját kompozíciójába, így például a J. de Gheyn fegyverhasználatról szóló értekezéséhez készült illusztrációkat vagy a Medici Mária 1638-as bevonulása alkalmából rendezett ünnepségsorozat élőképeit ábrázoló metszetek bizonyos elemeit. S bár több, a köztársaságra, illetve a Kloveniersdoelenre vonatkozó szimbólumot (pl. a főszereplők selyemövének színeiből összeálló vörös-fehér-kék trikolór vagy a fiatal lány övéről lelógó szárnyas, amelynek karmai – hollandul klauwen – a céh nevére utalnak) is használt, a festmény egészét mégsem lehet sem hagyományos polgárőrportrénak, sem a történeti hűség igényével készült műnek tekinteni. (Az Éjjeli őrjáratot már száz éve összefüggésbe hozták Medici Mária amszterdami bevonulásával. Dudok van Heel szerint az esemény valóban adott egyfajta impulzust a portrék megrendeléséhez, de ennél konkrétabb kapcsolat nem valószínű a két esemény között.)

A most megjelent tanulmányok legnagyobb érdeme, hogy azonosítják a festmény összes alakját, a korábban ismeretlen muskétásokét is. Rembrandt képének értelmezésében azonban, csakúgy, mint elődei, Dudok van Heel is megtorpan egy ponton. Az Éjjeli őrjárat megalkotásakor ugyanis az ikonográfiai hagyományokat, a valósághűséget és a megrendelők igényeit egyaránt háttérbe szorította Rembrandt képzelőereje, varázslatos színkezelése és bámulatos festőisége. Ez utóbbiakat pedig sokkal nehezebb történeti – és művészettörténeti – kategóriákba sorolni.


Jegyzetek:

[1]   A cikk alapjául S.A.C. Dudok van Heel Rijksmuseum Bulletinjében megjelent két tanulmánya szolgált: The Night Watch and the Entry of Marie de’ Medici. A New Interpretation of the Original Place and Significance of the Painting. Illetve: Frans Banninck Cocq’s Troop in Rembrandt’s Night Watch. The Identification of the Guardsmen. (The Rijksmuseum Bulletin Volume 57, 2009/1)

Artmagazin 2009/6. 30-33. o.