KÉPES TÖRTÉNELEM

A Nagy Október lapjai

Mélyi József

Minden történelemkönyvünkben szerepelt a Téli Palota ostromának ködös, havas, homályos képe, amin egy egész hadsereg rohamozza az épületet, de sosem gondolkodtunk el azon, ki ácsolhatta az emelvényt abban a forradalmi hevületben, ahonnan egyáltalán elkattinthatták ezt a fotót. Hogy ez csak egy három évvel később megrendezett, nagyszabású szabadtéri tömegperformansz volt, csak később derült ki. A Nagy Okt. Szoc. Forr. történetileg hitelesnek gondolt képei hihetetlen rugalmassággal alkalmazkodtak az aktuálpolitikai igényekhez. Hiányszakma volt a retusőr.

Gustav Klutsis: Emeld magasabbra Marx, Engels, Lenin és Sztálin zászlaját!, 1933, litográfia, papír, The David King Collection at Tate © Tate

Száz évvel ezelőtt zajlott le Oroszországban a bolsevik forradalom, s hogy időben távolodva mennyire nem oldódnak az ezzel kapcsolatos fogalmi bizonytalanságok, mi sem jelzi jobban, mint az esemény megnevezésének továbbra is széles spektruma, a puccstól a Nagy Októberi Szocialista Forradalomig. Az értelmezések sokszínűsége tükröződik azokban a kiállításokban is, amelyeket az évforduló alkalmából rendeznek szerte Európában – mindenütt másként látnak rá az egykori történésekre és utóhatásaikra, egyetértve abban, hogy 1917 novembere a 20. század történelmének alakulására döntő befolyást gyakorolt. A londoni Tate Modern (Vörös csillag Oroszország felett: Forradalom a vizuális kultúrában 1905–55) és a dortmundi Hartware tárlatainak (A Téli Palota ostroma – Egy kép anatómiája) középpontjában a képi reprezentáció és a manipuláció kérdései állnak, a berlini Német Történeti Múzeumban (1917. Forradalom. Oroszország és Európa) az egykori történelmi összefüggések és azok utóélete. Szentpéterváron az Ermitázs által rendezett kiállítás (Itt íródott a történelem. A Téli Palota és az Ermitázs 1917-ben) fókuszába a cári Oroszország és maga a helyszín, a Téli Palota került: a pompás belső tereket most vörös vásznakra felvitt jelszavak díszítik, a vitrinekben történelmi dokumentumok sorakoznak, csupán halvány kortárs kritikai megközelítéssel idézve meg a hely egykori szellemét. A különböző helyszíneken a kiállításokat rendezvények, szimpóziumok kísérik; a kínálatból a performatív műfajok sem maradhattak ki. Az áprilisi zürichi tárlat (innen indult a mostani berlini kiállítás) mellett különös előadásra került sor: egy régimódi vonaton színészek játszották el Lenin és társai 1917. áprilisi hazautazásának történetét, reflektorfénybe állítva az emigrációból hazatérő utasok alakját, a forradalom későbbi fő- és mellékszereplőit, a kommunista rendszer gyilkosait és áldozatait.

Roham a Téli Palota ellen (Filmkép) áll a Képes Történelem sorozat 1982-es kiadású A Nagy Október című kötetében


A bolsevik forradalomról szóló budapesti kiállítás (Az akció fedőneve: Lenin. Német pénzzel Oroszország ellen) is a nevezetes, a német külügy által köztudottan támogatott Zürich-Petrográd vonatútra koncentrál. „A kiállítás rámutat arra, hogy a bolsevikok által szervezett felkelés, vagyis a bolsevik puccs voltaképpen a német katonai hírszerzés és a német külügyi vezetés trükkje volt, ha úgy tetszik, a 20. század legsikeresebb titkosszolgálati akciója” – írja a Terror Háza a koncepcióról. Ez az összeesküvés- elméletek leegyszerűsítő mintázatait tükröző, aktuál- politikai felhangoktól sem mentes, ugyanakkor igénytelen és önkéntelenül is az egykori szovjet propagandavonatok szemléletét megidéző tárlat elsősorban azért lehet érdekes, mert a kortárs megközelítésektől fényévekre állva, paradox módon önmagában is megmutatja, mennyire eleven lehet a szövegek és a képek manipulatív használatának hagyománya.
A Tate Modern kiállítása a bolsevik kép(át)alakító hagyományt nem vezeti el a máig, csupán a Hruscsov-éra kezdetéig. Harsány plakátok, propagandisztikus fotómontázsok, a történelemkönyvek számára retusált fényképek állnak szemben az új világba vetett hittel készített műalkotásokkal, illetve a valóság sokáig titkolt arcával: a plakátokat egykor inkább lelkesedésből, mint félelemből megalkotó művészek, húszas évekbeli montázskészítők és retusőrök utolsó portréfotóival, amelyeket eltüntetésük, meggyilkolásuk előtt a titkosszolgálat készített róluk. A tárlat a tavaly elhunyt grafikus és író, David King több mint 250 000 darabból álló gyűjteményéből válogat, s többek között olyan alkotók munkásságára irányítja a figyelmet, mint Gustav Klutsis, aki a konstruktivista művészeti kísérletektől jutott el a sztálini propaganda kiszolgálásáig; végül ez sem mentette meg a kivégzéstől. A dortmundi kiállításon kortárs művészek is reflektálnak a száz évvel ezelőtti események képeire, mindenekelőtt azokra a felvételekre, amelyek az 1917-es roham „újrajátszásakor”, 1920-ban készültek a Téli Palota előtt. Ez volt az az alkalom, amikor mintegy százezer néző előtt és több ezer szereplő részvételével, a Nyikolaj Jevreinov rendezte szabadtéri színdarabban a történelem átíródott, s a valóságban a kinyitott hátsó ajtón beszivárgó, majd fosztogató katonákból utólag a téren át rohamozó, hős forradalmárok lettek. A monumentális köztéri-színpadi átdolgozás emblematikus képei (fennmaradt nagyjából 100 fotó és egy film) azután önálló életre keltek, iskolai történelemkönyvekbe, újságokba, kiállításokra kerülve több generáció múltképét formálták. A Téli Palota rohamozásának retusált tömegjelenet- képe – amelyből Szergej Eisenstein Október című filmje is építkezik, ő maga is ott forgatott az előadáson – a magyar fiatalság elképzelését is évtizedeken át befolyásolta a bolsevik forradalom kulcsmozzanatával kapcsolatban. A heroikussá stilizált történet ebben a képben összpontosult: az Auróra ágyúi már eldördültek, a katonák, a matrózok és a nép rohamra indult az elnyomók ellen. Magyarországon ezt a jelenetet rajzolta, játszotta, énekelte meg újra és újra a hatvanas-hetvenes években általános iskolába járt korosztályok minden tagja; s akkor senkiben sem tudatosodott, hogy a kép csakis egy emelvényről készülhetett (amit a csata hevében a megfelelő ponton fel is kellett volna építeni, de valójában ez a tribün volt, amin az este 10-kor kezdődő darab sokezres nézőserege fagyoskodott). Mindenesetre abban, hogy ez a nehezen dekonstruálható szemlélet generációkat befolyásolt, valószínűleg kiemelkedően fontos szerepet játszott a hatvanas-hetvenes- nyolcvanas években számos kiadást megélt

A Téli palota ostroma, a szentpétervári Palota téren, 1920-ban Nyikolaj Jevreinov rendezte színházi előadásról készült, feltehetően eredeti felvétel retusálatlan változata Fotó: CGAKFFD SPb, Katalognummer Ar 86597

A Nagy Október című könyv, amely először 1967-ben jelent meg a nem sokkal korábban elindított Képes Történelem sorozatban. A könyvsorozat, amelynek darabjai a hetvenes évek végéig, sőt még azon is túl nagy példányszámban és rendszeresen kerültek a polcokra, születésekor egy átfogó politikai-kultúrpolitikai szándékhoz illeszkedett, amely – szórakoztató, populáris, mégis igényes formában – az ifjúság szocialista formálására, nevelésére irányult. Ennek elsődleges kommunikációs eszköze a televízió lett, benne például olyan, a múltat eltörlő és egyetlen szemszögből újraíró sorozatokkal, mint a Bors, amelyet szintén a hatvanas évek közepén kezdtek forgatni, és 1968-ban mutattak be. A Képes Történelem sorozatát a szintén meghatározó Így élt-kötetekhez hasonlóan F. Kemény Márta szerkesztette, aki Vekerdi László művelődéstörténész szerint „érdekes személyiség volt, illegális kommunistaként a mozgalomban érdemeket szerzett, ennek következtében kapott bizonyos kiváltságjogokat. No, nem sokat, de ő ezt a szabadabb mozgásteret arra használta fel, hogy embereket, akiket értékesnek tartott, támogatott.” A kötetek között így egyaránt megtalálhatóak a magas színvonalú történelmi ismeretterjesztő munkák, illetve a bújtatott vagy kevésbé álcázott politikai propaganda. Utóbbi kategóriába tartozik A Nagy Október, amelyet talán nem véletlenül egy valaha színházi ember, a Madách és a Vígszínház ötvenes évekbeli rendezője, dramaturgja, Földes Péter írt. A szövegek elsősorban a forradalom emberi oldalát hangsúlyozzák, sokszor beékelt elképzelt párbeszédes jelenetekkel, miközben az aktuális politikai megfontolásoknak megfelelően a történetből Sztálin szinte teljesen kimarad, Trockij pedig csak negatív összefüggésben jelenik meg. Természetesen a Képes Történelem nem a szöveg, hanem a kép hatalmára épült.
David King gyűjteményébe illő szovjet képátalakítási történet kapcsolódik a kötet első egész oldalas képéhez, Vlagyimir Szerov Lenin kihirdeti a szovjethatalmat című művéhez. Szinte példaszerű szocialista realista festményről van szó, amely azt a jelenetet ábrázolja, ahogy Lenin a Szmolnijban a november 7-ről 8-ra virradó éjszaka a Szovjetek II. Összoroszországi Kongresszusán a munkások és katonák küldöttei előtt bejelenti: győzött a forradalom. A festmény, amely valódi programkép, és a párt és a nép egységét hivatott megjeleníteni, három verzióban létezik. Az első 1947-ben keletkezett, különlegessége, hogy Lenin mögött az emelvényen még Sztálin, Szverdlov és Dzerzsinszkij állnak – ezt a művet a szovjet pártvezetés Mao Ce-tungnak ajándékozta; a kép mai holléte ismeretlen. Sztálin halála után Szerov újabb verziót készített, amelyről Lenin mögül már eltűnt a három vezető – ez a változat egy orosz vidéki múzeumból a kilencvenes években külföldre jutott. Szerencse, hogy 1962-ben Szerov festett egy másolatot, amely a Tretyakov Képtár birtokában van; ez a kép került A Nagy Október lapjaira.

El Liszickij és Szergej Szenykin: A sajtó feladata a tömegek nevelése!, fotómontázs az 1928-as Nemzetközi Sajtókiállítás szovjet pavilonjának katalógusából, fénynyomat, The David King Collection at Tate © Tate


A kötetben több olyan fotó is található, amely a mozgalmas évtizedek során hasonló módon különböző változatokban létezett – hiszen a múlt folyamatosan átalakult. A Harci Szövetség a Munkásosztály Felszabadításáért szervezete fontos szerepet játszott a 19. század utolsó éveiben a munkásmozgalmi szervezkedésben. A vezetőségről készült képen, A Nagy Októberben Lenin jobbján Alekszandr Malcsenko áll, akit 1930 után kiretusáltak a fotóról, mivel Sztálin ellenforradalmi tevékenységgel és kémkedéssel vádolta meg. Kivégezték, de a hatvanas években már ismét szerepelhetett a híres fotón. A Téli Palota ostromáról készült emblematikus kép szinte rejtve szerepel a kötetben. A röviddel később Párizsba települt Jevreinov által rendezett színházi esemény legfontosabb pillanatát rögzítő fénykép mellett a felirat az 1975-ös kiadásban meglepő módon nem manipulál: „Roham a Téli Palota ellen (színpadkép)”. Sőt, az 1982-es kiadásban a zárójelben már – utalva Eisenstein filmjére – a „filmkép” meghatározás szerepel. A belső visszafogottságot a borító ellenpontozza: Vlagyimir Kuznyecov A Téli Palota bevétele című, 1939-ben készült festménye. Kuznyecov eredetileg klasszikus témákat feldolgozó konzervatív festő volt, de a harmincas évek elején művészete hirtelen átalakult. Ekkor kezdett el dolgozni a Három forradalom városa című ciklusán, amelynek valamennyi darabját több variációban készítette el. Miután egyik nagyszabású forradalmi tematikájú művével az 1937-es Párizsi Világkiállításon már sikert aratott, 1939-ben a New York-i Világkiállításon a Téli Palota ostromának húszméteres képe külön helyet kapott a szovjet pavilonban.

A Nagy Október. Az 1917-es szocialista forradalom története címlapján Vlagyimir Kuznyecov A Téli Palota bevétele című 1939-es festménye látható


A Nagy Október kötetben szereplő festmények jellemzően a sztálini időkben készült szocialista realista alkotások, közülük a leggyengébb talán Pavel Szokolov-Szkalja A Téli Palota ostroma című 1947-es műve. A legtöbb mű azonban nem a forradalmi eseményeket, hanem Lenin életét ábrázolja. Arkagyij Rilov: Lenin úton az emigrációba, 1937-ből; a Kukrinyikszi csoport: Lenin Razlivban, 1949-ből; vagy egy szerző nélküli grafika: Lenin az égő erdőben – a mellékalakok ezen a képen az 1932-ben Szibériába száműzött Nyikolaj Jemeljanov és az 1936-ban kivégzett Grigorij Zinovjev. 1951-ben készült Pjotr Belouszov képe, amely már kimaradt az 1982- es kiadásból, rajta az ifjú Lenin és édesanyja tűnnek fel (a reprodukción az eredetihez képest fordítva), Lenin bátyjának halála után. A mű címe: Nem, nem ezen az úton fogunk haladni.
A hatvanas-hetvenes-nyolcvanas évek magyar ifjúsága a képek segítségével többrétegű képet kapott a bolsevik forradalomról. Körvonalait a sztálini idők festményei és a hruscsovi enyhülés során visszaretusált fotók jelölték ki; az összkép így állt össze a Brezsnyev-korszak még mindig heroizáló, az aktuálpolitikai zavaró tényezőktől megtisztított, újrakeretezett és manipulált virtuális múltjává. Ez a múlt volt akkoriban a kultusz magyarországi változatának vizuális alapja: az iskolai ünnepélyek, a Leninről szóló dalok, az úttörőrituálék, az Aurórát ábrázoló rajzórai feladatok háttere. És ha ma a Terror Házában a bolsevik forradalom egyik, kontextusából kiragadott előzményéről készített zavaros kiállításon egymás mellett jelenhet meg a Lenin-mauzóleum makettje, a szovjet himnusz és néhány, magyar hadifoglyok által 1945–48 között a Szovjetunióban készített tárgy, akkor világos, hogy az impresszumban a kurátorok neve mellé az eddig megtett út előzményeként A Nagy Októbert is el lehetett volna helyezni.

Vlagyimir Szerov Lenin kihirdeti a szovjethatalmat című 1962-es (ma a Tretyakov Képtárban található) festményének reprodukciója, A Nagy Október nyitólapja

Red Star Over Russia. A Revolution in Visual Culture 1905–55, Tate Modern, London, 2018. február 18-ig.

Sturm auf den Winterpalast – Forensik eines Bildes, Hartware MedienKunst Verein, Dortmund, 2018. április 8-ig.

Umsturz. 1917. Revolution – Russland und Europa, Deutsches Historisches Museum, Berlin, 2018. április 15-ig.

Зимний дворец и Эрмитаж в 1917 году. История создавалась здесь, Ermitázs, Szentpétervár, 2018. február 4-ig.

Az akció fedőneve: Lenin. Német pénzzel Oroszország ellen, Terror Háza, Budapest, 2017. november 7-től.