Belfasti falképek - Terrorizmus és street art

Teleki András

Belfast utcáin járva szembetűnő a város kétarcúsága. Az egyik oldalon látható a viktoriánus korban kiépült városközpont, több turistalátványosság, mint például a Belfast Eye vagy a H&W gigantikus hajógyára, ahol többek közt a Titanic is épült, vagy a Queens Egyetem grandiózus campusa. Ez a modern Belfast, a 21. század turistái számára. Viszont van egy másik Belfast is, ahol még mindig érezhető a feszültség, itt a munkásnegyedek házait magas falak választják el egymástól és az épületek oldalain csöndben pusztulnak a nagy, színes freskók. Ez a másik Belfast a 20. század egyik legérdekesebb művészeti tradíciójának, az északír urbánus népművészetnek az otthona. Terrorista street art, protestáns királyokkal, éhségsztrájkolókkal és az Orániai Renddel.

Különleges graffiti

Hogy mit nevezhetünk északír falképnek? Szabatosan meghatározva északír falképnek tekinthető minden olyan házfalakra festett ábrázolás Észak-Írország területén, ami kapcsolatba hozható a hatvanas évek végén kezdődő és az 1998-as Nagypénteki Egyezménnyel lezáruló konfliktussal.(1)  A falképek megértéséhez nélkülözhetetlen az északír ellentét ismerete. Röviden: Írország az 1921
decemberében aláírt angol–ír egyezménynek köszönhetően vált ki Nagy-Britanniából. Az egyezmény politikailag kettészakította a szigetet az Ír Szabadállamra és a kisebb Észak-Írországra. Észak-Írország – fővárosa Belfast – volt a sziget legiparosodottabb része, területét az újkori angol telepítéseknek
köszönhetően főként presbiteriánus skótok, metodisták és anglikánok lakták, a katolikus ír lakosság kisebbségben volt. A felosztást az ír részről csak átmenetinek tartották, a hírhedt IRA pedig változó intenzitással, de folytatta fegyveres gerillaharcát a sziget egyesítéséért.

Az újonnan létrejött északír állam egyik jellemzője már a kezdetektől fogva az élet minden területét átható diszkrimináció volt. Az állami munkahelyeken, a fegyveres testületeknél, valamint a civil és üzleti szféra vezető pozícióiban túlnyomórészt protestánsok dolgoztak. Az ír kisebbség tagjai nagyobbrészt a társadalmi létra alján helyezkedtek el, a lakhatás tekintetében és számos más területen is hátrányos megkülönböztetést kellett elszenvedniük. Az állami szintű diszkrimináció évtizedei puskaporos hordóvá változtatták Észak-Írországot. A robbanás a hatvanas évek végén következett be, amikor az emberjogi mozgalmak Észak-Írországban is megjelentek, megkezdve harcukat a nemzeti kisebbség jogainak védelmében, az afro-amerikai polgárjogi mozgalom példája nyomán. Ekkor terjedtek el széles körben a házfalakat borító sajátos, naiv festmények.

A protestánsok ecsetet ragadnak

Az északír falfestészet a fő politikai törésvonal két oldalán különböző időszakokban született meg. Előbb az unionista (vagy lojalista, azaz brit-párti) falképfestészet alakult ki, az ulsteri (Észak-Írország történelmi neve) protestáns közösség hagyományaihoz kötődve. A legfontosabb unionista hagyomány III. Vilmos boyne-i győzelmének évenkénti megünneplése volt július tizenkettedikén. A protestáns dominanciát hangsúlyozó ünnepség fontos része volt az Orániai Rend által szervezett felvonulás, melyhez számos dekorációs elemet terveztek az utcakövek befestésétől egészen az átmeneti diadalívek felállításáig. Eleinte a falképek is csak kiegészítő dekorációs elemek voltak, amik megmaradtak az ünnepséget követően is. Az első ilyen falképek – Belinda Loftus szerint – 1908 körül készültek Belfastban. Ekkor még a falképek festői egyszerű mesteremberek, szobafestők és mázolók voltak. A falképekhez a festéket egyrészt a belfasti hajógyárakból szerezték (a város a brit hajógyártás egyik meghatározó központja volt), de használtak kül- és beltéri falfestékeket is. A boyne-i csatára emlékező freskók mellett, igaz, ritkán, de más ünnepi alkalmakra is készítettek falképeket, például V. György király és Mária királyné 1937-es koronázására.

King Billy

A téma szakértője, Bill Rolston a lojalista freskófestészet több fajtáját különböztette meg, a III. Vilmost (az északíreknek és a skótoknak King Billy, a hollandoknak Orániai Vilmos) ábrázoló munkáktól kezdve a zászlókat és a szimbólumokat ábrázoló falképeken, a konkrét történelmi eseményre (ilyen például a somme-i csata vagy az UVF protestáns terrorszervezet megalakulása) emlékező
freskókon, a nyolcvanas években elterjedt, katonai jellegű vagy az elesett holtakra emlékező munkákon keresztül a humorosnak szánt, mindennapi élet elemeiből táplálkozó művekig. Az északír falképek legmeghatározóbb sajátossága szoros kapcsolatuk a csoportidentitással és a csoport múltjával. Ez az identitás mindkét oldal esetében a fontos történeti események eltérő értelmezésén alapszik. Az 1690-es boyne-i csata napja például a protestáns északír identitás
szempontjából természetesen piros betűs ünnepnap, mert ők III. Vilmos személyében a vallásszabadság és protestáns jogok védelmezőjét látják, míg a katolikusok szemében Boyne a döntő vereséget jelenti.

A boyne-i csata évfordulója, július tizenkettedike a húszas évektől vált hivatalos ünnepnappá. A fokozatosan elterjedő ábrázolások két meghatározó klasszikus csatafestményre vezethetők vissza. Az egyik a holland festő, Jan Wyck munkája az 1690-es évekből, a másik pedig az angol–amerikai Benjamin West 1778-as képe. Mindkét – klasszicizáló hagyományokat követő – olajfestményen III. Vilmos kardjával az ég felé mutat ágaskodó fehér lován ülve. Benjamin West ismert képe Belinda Loftus szerint két tényező miatt vált meghatározó előképpé, egyrészt, mert könnyen másolható (a ló profilban van), másrészt, mert a kultikus személynek, azaz Vilmosnak a teljes arcát láttatja (2). Tekintettel az északír protestánsok rövid történelmére, ami lényegében csak a cromwelli betelepítésekkel kezdődött el a 17. században, a III. Vilmos-kultuszt csak az elmúlt háromszáz évben építhették fel. Ezalatt vált népi hőssé a kálvinista holland uralkodóból angol királlyá lett III. Vilmos, aki jogilag legitim, katolikus sógorát taszította le a trónról. (A rövid múltra visszatekintő protestáns freskók néha átvettek mitológiai hősöket az írektől, például FinnMcCoolt vagy Cuchulainnt.)

Egy másik, a protestáns közösségi identitást alapjaiban meghatározó esemény
Londonderry ostroma. 1689-ben Jakab seregei meglepetésszerűen ostrom alá vették Londonderryt, de még mielőtt bevonulhattak volna, egy kis protestáns csapat (az úgynevezett Apprentice Boys) bezárta a kapukat, így lehetetlenné téve a katolikus seregek gyors győzelmét. Az ostrom az 1689. december 18-i kapuzárástól egészen 1690. augusztus 12-ig tartott, amikor is III. Vilmos seregei felmentették a várost. Több falfestmény is ábrázolja tehát a kapuzárás és a felmentő sereg feltűnésének pillanatát.

Pipacsok és lövészárkok

Egy másik, a protestáns identitás számára fontos esemény az első világháború
véres somme-i csatája. A minden évben, november 11-én megrendezett speciális
emléknap, a Remembrance Day az első világháborúban elesett brit (és persze északír) katonákra emlékezik. Az ünnepen szokás egy pipacsot ábrázoló kicsiny kitűző viselése. A pipacs kultuszát egy kanadai katonaorvos, John McCrae háborús verse, az In Flanders Fields (Flamand mezőkön) alapozta meg, melyben a pipacsot a véráztatta flandriai csatamezők jelképévé nemesítette. Innen került a vörös virág Belfast házfalaira. A Killarn Close-on található gyászfreskón megtalálható mindaz, ami jellemző egy első világháborúra emlékező lojalista falképre. A szögesdrótokkal elválasztott, szürkés grisaille kompozíció közepén egyedül a címerpajzs színes, benne Nagy-Britannia zászlaja, az Írországot jelképező hárfa (zöld háttér előtt) a hagyományosan unionista szimbólumnak számító ulsteri vörös kézzel és az ősi ír jelképnek számító háromlevelű lóherékkel (shamrock). (Vagyis az ír és a brit heraldikai jelképek összekapcsolódnak, az unionista politikának megfelelően.) A falkép felső felét világháborús harci jelenetek foglalják el (harc a lövészárkokban), míg az alsó félben egy temetés látható, valamint egy távirat szövege, ami William McFadzean haláláról értesíti a családot. A kép melletti falon Rudyard Kipling egy világháborús versének részlete olvasható. (3) A falképek esetében gyakori, hogy a képhez kapcsolódik egy szöveges rész is, amely tartalmazhat politikai jelszavakat, magyarázatot
vagy egy irodalmi részletet.

Válságban a protestáns freskó

A kölcsönös terrorcselekmények miatt 1972-ben a brit kormány megszüntette Észak-Írország belpolitikai autonómiáját, az országrészt ezentúl Londonból irányították egészen 1998-ig. Az autonómiájukra büszke brit-párti unionisták a belső önállóságot jelentő helyi parlament (Stormont) nélkül maradtak. A protestáns önrendelkezést ünneplő falképek festése így okafogyottá vált. A problémára érdekes választ adtak: az új festmények elmozdultak a történelmi jellegű ábrázolások felől (mint amilyen például a boyne-i csata) az északír protestantizmust és az Angliához való kötődés eszményét jelképező, elvont szimbólumok felé. Ilyen szimbólum például az ulsteri Vörös Kéz, a pipacs vagy Szent György.

Újabb témabeli fellendülés csak az 1985- ös angol–ír megegyezés hatására volt tapasztalható. Viszont ez a „reneszánsz” már nem a régi típusú, politikai eseményeket vagy kulturális szimbólumokat preferáló festészetet keltette életre. Fokozatosan kialakult egy új lojalista falképtematika, az erőszakos, félkatonai szervezetekhez kötődő tartalommal, gépfegyverekkel és csuklyás terroristákkal. Mindennapossá váltak a terrorszervezetek fegyvereseit és elesett harcosait ábrázoló falfestmények. Az új képek – ellentétben a régiekkel – már leplezetlenül antikatolikusok és antirepublikánusok voltak. Persze ez a jelenség válaszlépés volt a republikánusok által már 1981-től festett, az IRA fegyveres harcát ábrázoló falképekre.

Egészen 1998-ig egymás mellett élt a történeti, valamint a militánsabb jellegű
falképfestészeti hagyomány. Az IRA 1994-es tűzszünetét követően a lojalista freskók ismét eltávolodtak az aktuális politikai eseményektől, bár elvétve
követelték még a politikai foglyok szabadon bocsátását, néha pedig kétségbe vonták a Sinn Fein béke iránti elkötelezettséget. Az unionista identitástudat krízise a falképfestészetre is kihatott a kilencvenes években. Ennek egyik szimbolikus jele volt a legrégebb óta meglevő King Billy-falkép összedőlése 1994-ben. Az elesett fegyveresekre és áldozatokra emlékező falképek festése természetesen tovább folytatódott. (A válság új jelenségeket is szült: például feltűnt Eddie, az Iron Maiden lemezborítóin látható csontváz, aki a Nagy Kaszással karöltve lojalista halálosztóvá vált több freskón.) Az 1998-as béke (Nagypénteki Egyezmény) óta megerősödött a falképeket ellenzők tábora az unionisták között. A baljós múlt jelképeinek eltávolítása reális politikai programponttá lépett elő, rengeteg alkotást semmisítettek meg önként és számos
falkép sorsa még mindig kérdéses.

Az ír válasz

A nacionalista (vagy republikánus, azaz írpárti) falképfestészet nem tekinthet vissza olyan hosszú múltra, mint a lojalista: a hetvenes évek végén, a nyolcvanasok elején, véres konfliktusok közepette született meg. Rolston szerint a késői ébredés az ír kisebbség kulturális „gettósodásának” és korlátozott
anyagi erőforrásainak tudható be. Az első ír graffitik a hetvenes évek végén születtek, az úgynevezett „blanket protest” támogatására. (A „blanket protest” a republikánus fogvatartottak tiltakozó akciója volt: megtagadták a rabruha viselését és börtönmunkák végzését.) Az igazi változás éve viszont 1981, amikor az okkal vagy ok nélkül bebörtönzött ír rabok tiltakozó éhségsztrájkba kezdtek. Az első valódi ír falképek az éhségsztrájkolók – akik közül többen is, például Bobby Sands, belehaltak a tiltakozásba – támogatására készültek. Ezekkel párhuzamosan jelentek meg a falakon az IRA harcát ábrázoló, katonai jellegű, erőszakos képek is. A falképekhez a következő impulzust az északír politikai arénába belépő Sinn Fein adta. Bobby Sands példáját követve ír politikusok jelölték magukat a választásokon, feladva az északír állam létét tagadó, passzív rezisztencia taktikáját. A politikai szerepvállalás okot adott a republikánus
utcai művészet megerősödésére. A republikánus falfestészet – Bill Rolston
szerint – hat nagyobb témakört ölel fel.

Vannak az 1981-es éhségsztrájkhoz kapcsolódó korai munkák, a katonai cselekményeket ábrázoló képek (néhány esetben konkrét akcióra vagy az akcióban elhunytra való utalással), a választásokhoz kapcsolódó ábrázolások, a konkrét történelmi eseményre emlékező vagy kelta mitológiai jeleneteket felelevenítő falképek, a brit elnyomást megjelenítők (például a fegyvertelen tüntetők
megtámadása, a Bloody Sunday stb.), végül pedig az olyan nemzetközi párhuzamok megidézése, mint Palesztina vagy Baszkföld. A történelmi eseményekben gyökerező identitás – akárcsak a lojalistáknál – a republikánus oldal falképein is megjelenik.

A belfasti Berwick Roadon található kép az 1916-os Húsvéti Felkelés (függetlenedési kísérlet a brit korona alól) egyik fejezetét, a dublini főposta ostromát örökíti meg. A hátteret az ír trikolór adja. A kompozíció
felső részében egy húsvéti liliom látható. (A fehér liliom a felkelés jelképe,
mert húsvét napján hagyományosan liliommal díszítették a katolikus templomokat.) A középen elhelyezkedő, fényképre emlékeztetően realista életkép a harcoló felkelőket, sebesülteket, nővéreket, valamint az 1916-os függetlenségi Proklamáció néhány aláíróját ábrázolja. Sorsukat a nacionalista falképek sem kerülhetik el, folyamatosan nő a freskók létét ellenzők és eltávolításukat követelők tábora, akik szerint az 1998 előtti művek egy véres kor elfelejtendő szimbólumai. A megbékélésre való törekvést jól szimbolizálják a börtönviselt volt IRA-tag és republikánus falképfestő Danny Devenny, valamint az unionista kötődésű Mark Ervine (egy egykori szintén bebörtönzött UVF-tag fia) közös falképei Európa 2008-as kulturális városában, Liverpoolban.

Graffiti, politika vagy népművészet?

Az északír falkép nem sorolható be a kortárs művészek és kurátorok által gyakran idézett street art kategóriájába. Több szempontból sem. Ahogy Bill Rolston is megállapította: „A republikánus festők nem bevett művészek és sohasem lesznek azok, mert a művészetet fegyverként használó forradalmárokként tekintenek magukra, nem pedig a forradalomból a »részüket kivevő« művészekként.” (4) Az északír képeket elválasztja a graffititől a falképek erőteljes politikai jellege. A republikánus falképeknek erős a kötődése a marxista, forradalmi hagyományokhoz, hiszen az IRA politikai szárnyának tartott Sinn Fein alapvetően egy marxista beállítottságú párt, amelynek sajátos színezetet ad kapcsolata az ír nemzeti mozgalommal.

Számos republikánus falképről olvashatunk le szocialista jelszavakat, és ezért
kerülhet például fel az internacionalista világforradalomért küzdő Che Guevara egy republikánus freskóra. Funkciójuk merőben más, mint a világ többi részén honos street arté és graffitié. (5) A freskók elsősorban a tér szimbolikus, politikai elválasztását, az ellenállás kifejezését és a holtakra való emlékezést szolgálják. Ehhez még hozzátehető az identitás deklarálása, valamint – időről időre – a kampány-szerep. Vagyis egy észak-írországi falkép teljesen más céllal jön létre, mint az „átlagos” street art alkotások.

Minden falkép témájában valamilyen értelemben része a konfliktusnak, és még ha
nemzetközi párhuzamokat jelenít is meg – mint például Palesztina –, akkor is az északír helyzetre akar visszautalni, míg ugyanez a hagyományos értelemben vett street art alkotásairól nem mondható el. (A falképek festői rendszerint illegalitásban dolgoznak, hiszen sokszor maguk is a terrorszervezetek
tagjai voltak.) A nyelvezetük is más, az északír politikai falképek közismert
történeti szimbólumokat használnak, szemben a graffitikkel. A falképek műfaját könnyebb értelmezni a nagyvárosi folklór közegében, bár a republikánus freskók feltűnően sok hasonlóságot mutatnak a latin-amerikai országokban fellelhető propagandisztikus utcai művészettel is. (6) Erre a párhuzamra már többen felfigyeltek a téma kutatói közül, valamint egy önálló kiállítási katalógus
is vizsgálta az északír és mexikói művészet kettősét. (7)
Mindenesetre Észak-Írország átalakulóban van, és ez a lassú átalakulás módosítani fogja valamiképpen a helyi falképfestészetet. Belfast „kitakarítása” politikai kampánytémává lépett elő. Egyszóval, az északír falképek jövője bizonytalan a rohamosan átalakuló Észak-Írországban.



(1) Az északír falképfestészet történetével eddig kevesen foglalkoztak, a témát vélhetően eddig egyetlen művészettörténész, Belinda Loftus vizsgálta
alaposabban (Loftus, Belinda: Mirrors: William III. and Mother Ireland. Dundrum, 1990). A szociológus Bill Rolston Troubled Images sorozatában elsősorban
történeti szempontból foglalta össze a falképek történetét és azok változásait 1998 után (Rolston, Bill: Drawing Support: Murals in the North of Ireland. Belfast, 1994. Rolston, Bill: Drawing Support 2: Murals of War and Peace.
Belfast, 1995. Rolston, Bill: Drawing Support 3: Murals and Transition on the North of Ireland). Neil Jarman pedig tanulmányaiban elméleti szempontból vizsgálta a falképek szerepét. (Jarman, Neil: The Orange Arch: Creating Tradition in Ulster. In: Folclore, 2001) Számos információ hozzáférhető a falképekről az Ulsteri Egyetem által működtetett digitális adatbázisban
(http://cain.ulst.ac.uk/bibdbs/murals/murals.htm); a honlap emellett egy keresőrendszerrel ellátott digitális falkép-archívumot is tartalmaz (http://cain.ulst. ac.uk/mccormick/index.html).

(2) Lásd: Loftus, Belinda: Mirrors: William III. and Mother Ireland. Dundrum, 1990

(3) Rudyard Kipling: Two Canadian Memorials. In: Rudyard Kipling: Epytaphs of the War

(4) Bill Rolston: Politics and Painting. 1991. 113. o.

(5) A falképek szerepét Neil Jarman összegezte tanulmányában. Jarman, Neil: Painting landscapes: the place of murals in the symbolic construction of
urban space. In: Buckley, Anthony (szerk.): Symbols in Northern Ireland, Belfast, 1998. [Online: http://cain.ulst. ac.uk/bibdbs/murals/jarman.htm – 2010. március]

(6) Lásd: Lyman G. Chaffee: Political Protest and Street Art: Tools for Democratization in Hispanic Countries. London, 1993

(7) Distant Relations. Chicano, Irish, Mexican Art and Critical Writing. Smart Art Press-Santa Monica Museum of Art, 1995. (Digitalizálva hozzáférhető: http://www. zonezero.com/magazine/essays/distant/ingles.html)




 

Full 001288 Png
Full 001289 Png
Full 001290 Png
Full 001291 Png
Full 001292 Png
Full 001293 Png
Full 001294 Png
Full 001295 Png
Full 001296 Png