A Festőművészet titkai

Kiállításajánló

Nem unalmas ma Bécsben múzeumot vezetni. Miután 1998-ban Ausztria komoly lépéseket tett a jogi akadályok elhárítására, sorra érkeztek a restitúciós kérelmek a császárváros híres-neves gyűjteményeihez. A Belvedere elbukott pár turistakedvenc Klimt-festményt, a magán alapítású Leopold Múzeum fapofával hárítja el magától a követeléseket, most pedig már a Kunsthistorischesnek is magyarázkodnia kell. A patinás múzeumban őrzött Vermeer-klasszikusra, a Festőművészetre egy korábbi tulajdonos leszármazottja jelentette be igényét.

 


Johannes Vermeer: Festőművészet, 1666–68 körül, olaj, vászon, Kunsthistorisches Museum, Bécs
© Wien, Kunsthistorisches Museum


A Kunsthistorisches Múzeum a legkézenfekvőbb módon válaszolt: egy kamarakiállítással, ami bemutatja a festmény teljes eredettörténetét. Ez már nem pusztán tudományos kérdés: a mű értéke csillagászati! A halála után évszázadokig teljesen elfeledett Jan Vermeer életműve ugyanis nagyon kicsiny. Ráadásul a félszáz mű között is különös hely illeti meg ezt a tökéletesen megkomponált allegóriát, ami a tipikus 17. századi holland életképi jeleneten túl egy nagyszabású ars poeticaként is felfogható. Számtalan értelmezés kötődik a festményhez, egyes kutatók számára a németalföldi leíró részletrealizmus szimbóluma, mások szerint viszont Habsburg-párti politikai kinyilatkoztatás. A különös képet Vermeer nem megrendelésre készítette, a műtermében tartotta egészen a haláláig. Özvegye is csak rossz anyagi körülmények között adott túl a nagy becsben tartott családi ereklyén. A kiállítás minden oldalról körbejárja a műalkotást, a látogatók még a kép hátterében lógó, Claes Jansz. Visscher-féle térképet is megcsodálhatják eredetiben, nem is beszélve a kétfejű sasos csillárról. Ez utóbbiról a kurátorok jelenleg azt gondolják, hogy semmi köze a Habsburg heraldikához. Más vitatott kérdésben is állást foglaltak: az asztalon fekvő gipszmaszkban Apollót látták meg (egész pontosan a híres Belvederei Apollót), a női modellben a történelem múzsáját, Cliót, a félig elhúzott szőnyegben pedig az ókori Zeuxis-legenda kellékét. A tudomány legfrissebb állásának bemutatása mellett a Kunsthistorisches – az 1998-as restitúciós törvénnyel összhangban – nem takargatja a mű provenienciáját sem. 1803-ban egy cseh grófi família, a Czernin-család vásárolta meg a festményt, még Pieter de Hooch műveként jelezve. Vermeer művészettörténeti felfedezésekor kiderült a képről, hogy az elfeledett holland zseni egyik főműve, ettől kezdve a bécsi Czernin Képtár ünnepelt ékköveként csodálta a közönség. Az ügy csak félszállal kapcsolódott a holokauszthoz: Jaromir Czernin zsidó lányt vett feleségül, így ő is hordani kényszerült a sárga csillagot. Befolyását latba vetve próbált túladni a harmincas években megörökölt festményen – kétmillió márkáért. 1939-ben Hitler lecsapott a Festőművészetre és hosszas alkudozás után 1,65 millió márkát fizetett érte. (A kép a soha meg nem épült linzi Führer Múzeum gyűjteményébe került volna a tervek szerint.) A háború után visszaszállították Ausztriába, a Kunsthistorisches gyűjteményébe. 1960-ig többen is megpróbálták elperelni, de a jogi procedúrából mindig a múzeum került ki győztesen. Most se tartanak nagyon a Czernin-leszármazottaktól.
Kunsthistorisches Museum, Bécs
2010. január 26 – 2010. április 25.


Rieder Gábor

Artmagazin 2010/1. 40-41.o.