Az objektív kép nyilván fikció – Kőnig Frigyes művészetének egy aspektusa

Petrányi Zsolt

Kürti Emese egy interjúban megkérdezte Kőnig Frigyestől, hogy van-e a romokat ábrázoló festményeinek társadalmi vonatkozása hasonlóan a 19. századi tájképfestményekhez, amelyek igyekeztek a szélesebb közönség számára mondanivalóval szolgálni. E nagyon jó kérdést nehéz megválaszolni, még akkor is, ha tágabban igyekszünk azt megfogalmazni Kőnig művészetéhez kapcsolódóan. A dilemmát úgy terjeszteném ki, hogy lehetséges-e e képeket nézve a történelem körforgásáról és a civilizáció amortizációjáról valami mást, mint nem az emlékezéshez kötődőt gondolnunk?

Kőnig Frigyes: Gorsium, 2002

Az emlékezet nagyon divatos téma, ami a közösségi tudat, illetve önmeghatározás alapvető eszköze vagy talán tudománya. Amíg az emlékezet tartalma az, ami ezeket az összetartó érzéseket szüli, addig Kőnig szempontjából igen fontos megemlíteni, hogy kiváltójuk mindig a nyom, a lelet, a monumentum vagy épülettöredék, ami felidézi a történelem emlékezetét. Aminek nincs nyoma, az is létezett, csak annak tudatformáló ereje áttételes.

Ha a történelmi tárgyi emlékeken túlra tekintünk, akkor felsejlenek olyan általános kérdések, amik érvényesítik azt az elkötelezett témaválasztást, ami Kőniget jellemzi. A história alapelveinek felismeréséről és következetes elemzéséről, arculati kérdéseinek leleplezéséről szólnak a romokról és bunkerekről, régészeti leletekről szóló festészeti ciklusok, arról, hogy a hatalom milyen önkifejezési pontokon szimbolizálja erejét és létét, hogyan tudja egy társadalommal elhitetni, egyszerre védelmező és óvó, valamint közös érdekeket képviselő expanzív karakterét. A félelemkeltés eszközei egyszerre a tulajdon megóvásának objektumai és kifejezői. Érdemes tehát együtt néznünk a védekezés eme objektumainak eszméjét és gondolatát az utókorra maradt kőhalmokkal, faltöredékekkel és romokkal, hogy belássuk a szándék viszonylagosságát és sokszori funkciótlanságát, inkább hatalmi elkötelezettségét, mint jótékonykodó népvédelmi szerepét.

Kőnig következetessége éppen abban áll, hogy az előbb említett aspektusok mindegyikével foglalkozik. A gyermekkorában elkezdett váranalízisek, minden részletre kiterjedő régészeti pontosságú rajzok és szövegek segítenek a várak eredeti állapotának feltárásában, működésük vagy működésképtelenségük belátásában, illetve későbbi elhagyásuk vagy lerombolásuk történetének felkutatásában. A vár-terv a korabeli haditechnika kivédésével igyekezett a magán- és közösségi tulajdont biztosítani és átörökíteni a következő generáció számára. A rajzelemzés az épületek különböző védelmi és működési technikáit, a megrendelő anyagi helyzetét és korszerűségről alkotott képét mutatja meg az utókor számára.

Kőnig Frigyes: Rom, 2008

Ezzel szemben festményeken az elképzelt valóság e véderőművek viszonylagosságát tanúsítja azzal, hogy Kőnig nem az épen maradt épületekhez vonzódik, hanem azokhoz, amelyek elpusztulásukkal a védelem fölöslegességét bizonyítják. A képeken látható romok, vagy mai megfelelőik, az elhagyott hidegháborús bunkerek a közösség megvédhetőségének időbeliségére kérdeznek rá. A közvetlen veszélyeztetettségtől távol, Európa közepén a honvédelem e hősi periódusainak mementói magának a háborúnak napjaink életélményétől való távolságát is érzékeltetik.

A védőrendszerek úgy változtak, ahogy a haditechnika újabb és újabb fejlődési korszakokon esett át. A félelem története tehát teljesen összefonódik a kultúra és a modernitás történetével. A társadalmak alakulásának ez egy olyan vetülete, amely leképezi mindazt a pszichológiai és szellemi változást, ami az emberiség történetét az elmúlt évszázadokban meghatározta. A várak története a bunkerek történetében végződik, a kettőjük közti képi különbség nem más, mint a kultúrtörténet két végpontja.

A művészi szabadság abban áll, hogy az alkotó megkötöttség nélkül variálhatja a valóság elemeit azért, hogy egy általánosító képhez jusson el. Számára nem a konkrét hely, az idő és az emlék értelmezhető, hanem az abban megjeleníthető lényeg, a védelem rendszere, a magasba törő bástyákból létrehozott kompozíció, amely elhiteti velük azt, hogy védeni kell, még ha nem is tudjuk, hogy mit és ki elől.

Mindennek megjelenítésében a festészet logikusan játszik központi szerepet. E műfaj a művészet történetének legősibb technikája, ami a maga sokoldalúságával ki tudja fejezni a világlátás változásait, fordulatait. Kőnig rendhagyóan, mindig a tematikához igazított, több olyan kifejezésmódot alakított ki, amelyek alkalmasak arra, hogy egyszerre teremtsenek atmoszférát és utaljanak a történelem momentumaira. Az emlékezet képeiből összeálló montázsszerű képszerkesztés, a hol finoman részletező, hol impresszionisztikus festésmód a változatosságával tudja közvetíteni a szerteágazó téma különböző megközelítési formáit.

Az emberiség történelmének e folyamatosan átalakuló karakteréről objektív képet nem kaphatunk. Nem tudunk egy letűnt kor emberének a fejével gondolkozni, még ha mindent meg is teszünk azért, hogy átéljünk elmúlt helyzeteket. Mégsem tudunk megváltozott érzelemvilágunk és tudásunk miatt belehelyezkedni egy korszak felfogásmódjába és világlátásába, akkor sem, ha a tudományos kutatás mindent meg is tesz azért, hogy a múltról alkotott objektív kép létrejöjjön, a világról alkotott kép fikció, ami a művészet nyelvét – Kőnig művészetét is meghatározza, értelmezi. A valóság az elménkben létezik, ezért a művész sem tehet mást, mint hogy intellektusának használatával megfejti a világ képeit, jelenségeit, és finoman utal arra, hogy a fikciók segítségével alkothatjuk meg saját túlélési stratégiáinkat, amelyek abban segítenek, hogy megvédjük identitásunkat és tulajdonunkat abban a világban, ahol sohasem lehetünk elég felkészültek arra, hogy milyen veszélyek és honnan fenyegetnek.

Időugrás / Time Jump
Vaszary Képtár, Kaposvár
2008. november 14. – 2009. január 15.

Artmagazin 2008/6. 52-54. o.