Artanzix / 30

Archívum

2022-08-09

Gehry és a Hezbollah

Emberi Méltóság Központja – Tolerancia Múzeum Jeruzsálem (virtuális látvány)

A legtöbb város vezetősége mindent megtenne egy Frank O. Gehry-tervezte múzeumért, tanulva az óriási sikert hozó bilbaói Guggenheimből. A Közel-Keleten persze más a helyzet. Hiába van készen Gehry műhelyében a jeruzsálemi Tolerancia Múzeum terve, a muszlimok hallani sem akarnak a futurisztikus épületcsodáról. „A megszállt Jeruzsálemben – állítja a Hezbollah – megszentségtelenítenek egy muszlim történelmi temetőt; a megszentségtelenítést engedélyezi az [izraeli] hadsereg, ha hagyja, hogy egy amerikai vállalat építkezzen a területen.” A libanoni alapítású síita szervezet azért adta ki tiltakozó közleményét novemberben, mert az izraeli Legfelső Bíróság engedélyt adott az építkezés folytatására. Az ultramodern múzeum munkálatai 2006-ban álltak le, mivel a talajrendezés során több száz éves palesztin holttestek kerültek elő a földből. Az iszlám közvélemény azóta követeli a tervek megváltoztatását. A Guardian által megkérdezett amerikai rabbi szerint Jeruzsálem minden négyzetméterén ősi leletek találhatók, viszont egy toleranciának szentelt múzeum jobban segítené a megbékélést, mint a jelenleg ott éktelenkedő parkoló. A háttérben természetesen a jellegzetes közel-keleti ideológiai csata folyik. A Tolerancia Múzeumának nevezett intézmény építtetője ugyanis a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Alapítvány. Az alapítvány már működtet egy hasonló múzeumot az Egyesült Államokban, amit sokan csak „Holokauszt Disneyland”-ként emlegetnek. Ez pedig nem túlságosan vonzó perspektíva a palesztinok számára.

Memento mori

Aelbert Jansz van der Schoor: Vanitas csendélet, olaj, vászon, 1650 körül, Rijksmuseum, Amszterdam

A klasszikus géniuszok példáját nehéz követni. Michelangelo „Isten iránti szeretetből” ingyen dolgozott a San Pietrón, a kortárs művészet brit fenegyereke, Damien Hirst viszont minden idők legmagasabb árát kéri el Az Isten szerelmére (For the Love of God) című alkotásáért. A marketinggel profi módon bánó Hirst tavaly végigturnézta a fél világsajtót különleges művével, a koponya alakú platinaöntvénybe foglalt 8601 hibátlan gyémánttal, amelyet egy több száz éves, eredeti fogsor tesz teljessé. Hirst szándéka szerint az életet akarja ünnepelni a halál luxusjavakba csomagolt, morbid szimbólumával. De éppenséggel az ezzel összeszedhető pénz iránt sem érzéketlen: tavaly még 50 millió fontot kért a trendi White Cube-ban bemutatott koponyáért, az összeg ma már a kétszeresére, 100 millió fontra emelkedett. (Már a korábbi ár is példátlanul magas a kortárs műalkotások piacán.) A korábbi hírek szerint sok vásárló érdeklődött, míg végül egy befektetői konzorcium vette meg a gyémántkoponyát. Illetve csak a bizarr ékszer kétharmadát, mert a tulajdon egyharmadát a művész tartotta meg magának. A vásárlók között – a Le Figaro értesülése szerint – ott van Hirst egyik galériása és a pénzügyi menedzsere is, vagyis még mindig csak a médiakampány zajlik, nem a valódi értékesítés. (Állítólag ha nyolc év alatt nem sikerül túladni a koponyán, Hirst aukcióra bocsátja.) Az értéknövelő kampányba jól beleillik a téli Rijksmuseum-beli kiállítás is. Az Isten szerelmére ugyanis körútra indult, elsőként a patinás amszterdami múzeum fogadta be. A brit művész személyesen válogatott hozzá a gyűjteményből tizenhat darab 17. századi holland csendéletet, hason- ló memento mori-szellemiségben, döglött kakasokkal és realista koponyákkal.

Tengelicés Madonna

Restaurálás előtt – restaurálás után. Raffaello Santi: Tengelicés Madonna, 1505–1506, olaj, fa, Galleria degli Uffizi, Firenze

A világ egyre színesebb: a nyomdatechnika fejlődik, a felbontás egyre részletgazdagabb, a digitális gépeken mindennapossá vált a „vivid colour” üzemmód. A művészettörténet is egyre tarkábbá válik, Franco Maria Ricci 1982 óta adja ki gyönyörűen fényképezett művészeti magazinját, a japán szakembereknek hála a Sixtus-kápolnáról is lehullott a barna máz, sőt (igaz, egyelőre csak digitálisan) már a Mona Lista eredeti, világos színeit is rekonstruálták. A színesítés nem egyszerű folyamat. Raffaello egyik legismertebb remekművét, a Tengelicés Madonnát kerek tíz évig kezelték a restaurátorok. Csak az analizálás két évet és ötven szakembert vett igénybe. Az eredmény 2008 őszén vált láthatóvá a firenzei Medici–Riccardi-palotában. A szürkésbarna lakk- és mocsokréteg eltűnt, Mária arca kipirult, a piszkos zöld köntös ismét mélykék tónusban ragyog, a gyermek Keresztelő Szent János kezében tartott tengelicét (Passió-szimbólum) pedig már kevés madártani tudással is fel lehet ismerni. Mintha a borongós novemberi alkonyról egy csöndes márciusi délutánra helyeződött volna át a jelenet. A restaurátoroknak nem volt könnyű dolguk. A firenzei Madonnák sorába illeszthető festményt Raffaello Lorenzo Nasi barátjának adta nászajándékként. Ezzel még nem lett volna semmi baj, de Nasi háza Restaurálás előtt – restaurálás után. Raffaello Santi: Tengelicés Madonna, 1505–1506, olaj, fa, Galleria degli Uffizi, Firenze fél évszázad múlva egy földrengésben összedőlt, a fatáblára festett kép pedig tizenhét darabra tört. Hiába illesztették össze rögtön a katasztrófa után a képdarabokat, a sok restaurálás sem tudta elfedni a táblakép rozoga állapotát. Egészen mostanáig. Az újjászületett és kiszínesedett remekmű pár hónapig a Medici-palotában vendégeskedik, majd tavasszal visszatér őrzési helyére, az Uffizi 26. termébe.

Párizsi cenzúra

Az orosz kortárs műkereskedelem már sokat profitált a cenzúra körül kialakuló médiafelhajtásból. A szokásos képlet most némileg módosult. Nem a bükkfafejű posztszovjet hivatalnokok szálltak szembe a művészet szabadságával, hanem a párizsi bürokraták. Az október végén megrendezett nagy művészeti vásárra, a FIAC-ra a rendőrség nem engedett be néhány fotóprintet. A moszkvai XL Galéria a botrányhős ukrajnai orosz művész, Oleg Kulik performance-fotóit akarta kiállítani standján. Az éber vámosok kiskorúakat veszélyeztető pornográfiát gyanítottak bennük, így a rendőrség bilincsbe verve kihallgatta a galériásokat és elkobozta a műveket. Szó se róla, Kulik munkái sokaknál kiveri a biztosítékot. A kortárs művész egyszer egy galériába zárva két hetet töltött el egy kutyával, máskor intim együttlétet mímelt az ebekkel, majd hosszas tanulmányrajz-sorozatban elemezte az állat és az ember között lehetséges szexuális pózokat. Bizarr – na de Sade márki szülőhazájában? Ráadásul az animális akciókat megörökítő fotók már többször szerepeltek rangos párizsi múzeumok kiállításain, most viszont a büntető törvénykönyvre hivatkozva a hatóság elkobozta őket. A FIAC igazgatója szégyenkezve várja, mikor engedélyezi a francia bíróság, hogy a printek kiszabaduljanak a vásár széfjéből. Oleg Kulik szerepelt már a budapesti Ludwig Múzeumban is, a nemrég bezárt debreceni orosz kiállításnak pedig éppen egy kutyás Kulik-fotó volt a reklámképe.