A bútorok bejövetele

A jelentős kortárs gyűjteménnyel rendelkező Horváth Béla régi szereplője a képzőművészeti mecenatúrának. A biztosítási iparágban nevet szerző üzletember 2005-ben hozta létre a Horváth Művészeti Alapítványt, ami 20 millió forintos alaptőkéjének kamataiból vásárol évente újabb és újabb kortárs alkotásokat. A dunaújvárosi Kortárs Művészeti Intézet vezetője, Szoboszlai János és a Műcsarnok igazgatója, Petrányi Zsolt főkurátorok gondoskodnak a tevékenység szakmai színvonaláról. Az alapítvány idén is három művésztől vett alkotásokat, a Ludwig Múzeumban nemrég retrospektív kiállítással bemutatkozó Gerber Páltól, a mostani fiatalok egyik nagy reménységétől, Szörényi Beatrixtól és a színtér fenegyerekének számító Uglár Csabától. A kuratórium A bútorok bejövetele című festményt vásárolta meg tőle. A 9 méter széles, monumentális, kifeszített teherautóponyván – mint Feszty körképén a honfoglaló magyarok – sorakoznak a modern bútorok, az elemes szekrénytől kezdve az olvasólámpán keresztül a rakásolható támlás székekig. Az alapítvány Hornyik Sándor műkritikusi munkásságát díjazta még.

Látogatható a Gyugyi-gyűjtemény

„Az utóbbi évben több megoldásról is tárgyaltunk a várossal, és ezek egyike el is jutott a szerződéses megállapodásig, de a megvalósítás megakadt éppen a (...) kötelezettségvállalási probléma korai feltűnése miatt” – nyilatkozta az Artmagazinnak az Amerikában élő műgyűjtő, Gyugyi László az új pécsi Zsolnay-kiállítóterem megalapítása körüli nehézségekről. (Artmagazin 2009/3. 68–73. o.) Azóta sikeresen rendeződtek a dolgok: a Sikorski-házban otthonra talált új intézményt a pécsi Zsolnay Kulturális Negyed első elkészült létesítményeként adták át szeptember 1-jén. A 600 Zsolnay-dísztárgyat felölelő kollekció felét megvette a város, a másik felét a gyűjtő adományozta Pécsnek. A századfordulós Zsolnay-manufaktúra lengyel származású művészeti vezetőjéről, Sikorski Tádéról elnevezett egykori műteremházat kívülről téglatagozatok és tarka pirogránit kerámiadíszek borítják. Belül itt-ott meghagyták a mintás csempéket és a sötétbarnára pácolt faelemeket, de összességében egy modern kiállítótér született. Az üvegvitrinekben a Zsolnay-cég sikerkorszaka, az 1878-as világkiállítástól az első világháborúig tartó periódus luxusporcelánjai láthatók, az eklektikus dísztálaktól kezdve az eozinmázas szecessziós vázákig. Mivel a Zsolnay Kulturális Negyedben még javában zajlanak az építkezések (egyedülálló művészeti-kulturális-szórakoztató komplexum formálódik itt),a Gyugyi-gyűjtemény csak bejelentkezéssel látogatható. (Bejelentkezés: +36 30 562 3760, [email protected])

Múzeumfejlesztés Pécsett

A kudarcnak kikiáltott Európai Kulturális Főváros-projekt rendületlenül hozza megkésett gyümölcseit. Újjászületett Pécs hangulatos múzeumutcája, a Káptalan utca. Az úttest új bazaltkockás burkolatot kapott, kicserélték a világítótesteket és kipucolták a kerteket. A barokk épületek rekonstrukciós munkálatokon estek át: víztelenítették és újravakolták a falakat, lecserélték a tetőszerkezeteket és korszerűsítették a kiállítótereket. Igazán nagy volumenű beavatkozáson csak a közeli Modern Magyar Képtár esett át. A Kistelegdi 2008 Kft. által tervezett új, üveg épületrész az utcáról alig látható módon tölti ki az L alakú barokk tömb hajlatát. Az áttetsző, hi-tech kubus külső fala enyhén kifelé dől. A falon át látható a kétszintes épület összes szerkezeti eleme, az acél tartószerkezetektől a gépészeti berendezésekig. A szerény méretű új szárny a nemzetközi múzeumépítészetben hódító látvá nyos, neomodern üvegkonstrukciók első hazai követője. De nem ez az egyetlen komoly képzőművészeti beruházás Pécsett. Bár az eredeti tervekben szereplő Nagy Kiállítótér elsikkadt az évek során, a még mindig markolók által egyengetett, fantasztikusnak ígérkező Zsolnay Negyedben már az átadáshoz közeledik egy új kortárs kiállítóközpont. A beruházó szerint az új intézmény decemberben nyílik meg Piczehelyi Sándor nagyszabású életmű-kiállításával. További programjairól a Pécsi Galéria és egy természettudományos társulat gondoskodik majd.

Újrafazonírozott Néprajzi

A Néprajzi Múzeum büszke palotáját nem közgyűjteménynek építették, eredetileg itt ülésezett a Magyar Királyi Kúria. A Hauszmann Alajos által tervezett grandiózus, eklektikus költemény széles márványlépcsőin háromnegyed évszázadig a táblabírák és a vádlottak vonultak fel-alá. Aztán különböző múzeumok váltották itt egymást; 1973-tól a Néprajzi Múzeum állomásozik a historizáló kőfalak között, próbálva magához szelídíteni a patetikus belső tereket. Idén ősszel a múzeum vezetése az elmúlt években nagy lökést kapó fogadótér-divathoz kapcsolódva – állami és EU-s pénzből – kialakított egy új bejárati egységet. A főkapun túli aulából négy lépcső vezet a fél szinttel lejjebb található új helyiségekbe. Kettő a korábban félszegen megbúvó ruhatári pultok helyén van belevágva a födémbe, kettő pedig az oldalsó falak ajtói mögött található. Van itt minden, ami manapság már elvárható: szigetelő üvegajtók, információs terminálok, igényes múzeumbolt (a fafurulyától a borsikafűteáig ívelő kínálattal), kávézóhelyiség, boltíves „folyosócsarnok” új kasszával és ruhatárral, valamint kerekesszékesek számára épített rámpalabirintus. A padlót fényesre csiszolt mészkőlapok borítják, mindenhol fehér fal és visszafogottan modern–a nyers fa élekkel enyhén rusztikusra hangolt – bútorzat. A szeptember 29-én átadott új terek (Vízer Balázs munkái) biztosítják a 21. században már elvárható komfortfokozatot. A látványos átalakulásokkal párhuzamban megújult egy-két kiállítási részleg és múzeumi osztály is.

Költözködő pesti galériák

A 2008-as pénzügyi válság megtépázta a budapesti kereskedelmi galériák költségvetését, de nem forgatta fel a piacot. Senki se jelentett látványosan csődöt, sőt még új szereplők is feltűntek a színen. Nagyobb változásra idén ősszel került sor: több kereskedő döntött úgy, hogy otthagyja jól bejáratott, régi üzletét. Deák Erika hosszú évek óta állomásozott egy Jókai téri bérház udvari lakásában, csak a beavatottak által megközelíthető belső, sötét sarokban. Most átköltöztek a közeli Mozsár utcába, egy üvegfalú, utcára néző, új, trendi helyszínre, a zsongó „pesti Broadway” közvetlen közelébe. Közben a budai oldal is aktivizálódik: egy nagy léptékű városfejlesztési projekt keretében a kerület átpozicionálta a Bartók Béla utat csillogó kávézó- és galériautcává. Az elegáns miliőbe sikerült már átcsábítani a Ráday utca egyik legrégebbi lakóját, a Faur Zsófi által vezetett Ráday Galériát. A korábbi apró, kétszintes üzlethelyiség helyett itt egy hatalmas alapterületű üzletet bérelnek majd. A lassan komplex kulturális intézménnyé terebélyesedő belvárosi Godot is hamarosan átköltözik a Bartók Béla útra. Az áttelepülőkkel, az új jövevényekkel és a régiekkel (Bartók 32 Galéria, Karinthy Szalon) együtt a XI. kerület hamarosan saját galérianegyeddel rendelkezik majd. Átrendeződik a budapesti galériatopográfia.

Újjászületett a Palazzo Barberini

Róma mindig is a műkedvelők zarándokhelye volt, antik romjaival, reneszánsz palazzóival és barokk templomaival. Minden sarkon múzeumi remekművek találhatók, de nincs egy grandiózus főmúzeum a régi mestereknek, mint Párizsban a Louvre vagy New Yorkban a Metropolitan. Idén ősszel az olasz kormány megkísérelte kitölteni ezt az űrt: átadták a 11 millió euróért felújított Palazzo Barberinit. A muzeológusok 2006-ig katonai szervekkel voltak kénytelenek osztozkodni a barokk palotacsodán, mostantól viszont az Antik Művészet Nemzeti Galériájáé a teljes épület. A név megtévesztő, nem ókori emlékeket állítanak ki a falak között, hanem körülbelül 300 darab, 13–19. századi remekművet, köztük Raffaello meztelen női portréját (modellje talán a festő szeretője volt) és Caravaggio Judit lefejezi Holofernészt című brutális bibliai zsánerét (Artmagazin2010/2.7.o.). A múzeum gazdag gyűjteménye hosszú évtizedek óta eldugott raktárakban és az elhanyagolt palotaszárnyakban porosodott. Most végre régi fényében ragyog az épület. A palazzót a Barberini család leghíresebb tagja, VIII. Orbán pápa építtette a 17. században, pazar kialakításán az érett római barokk legnagyobbjai munkálkodtak. A tervek többek között Bernininek és Borromininek köszönhetők, a mennyezetfreskó pedig Pietro da Cortona kezét dicséri. A felújított múzeumot ősszel már átadták a közönségnek – de jó olasz szokás szerint (ez történt a tavaly „átadott” kortárs művészeti Maxxival is) még nincs minden terem készen. A központosítás se volt teljes körű, a Nemzeti Galéria egy része továbbra is egy másik épületben, a Palazzo Corsiniban látható.

Felújították a bécsi Képtárat

Melyik Bécs legrégebbi múzeuma? Nem, nem a császári gyűjteményekre kell gondolni, hanem a Képzőművészeti Akadémiára. Az 1692-ben alapított intézmény eredetileg csak a tagok díjnyertes festményeit tárolta, míg Lamberg gróf neki nem ajándékozta parádés magángyűjteményét. Az itáliai diplomataként tevékenykedő arisztokrata nyolcszáz darabos, fantasztikus kollekciója 1822-ben került a képzőművészeti iskolához. (A Ringstrassén álló neoreneszánsz épület fél évszázaddal későbbi.) Az akadémikus tradíció szellemében a festők így közvetlenül a remekművektől tanulhatták el a mesterségbeli fogásokat. Ez volt a neves itáliai akadémiák receptje is (lásd Milánó vagy Velence), de ott az idők során elvált egymástól az oktatási intézmény és a képtár. A bécsi Akadémia viszont megőrizte első osztályú régimester-kollekcióját, amelyben olyan klasszikusoktól láthatók elsőrangú remekművek, mint Bosch, Tiziano, Rubens, Botticelli, Tiepolo vagy Rembrandt. A grófi kollekcióra épülő Képtár az első művészeti múzeum volt Ausztriában, amely megnyitotta kapuit a széles közönség előtt. A patinás képgaléria – régóta tartó renoválás után – idén szeptember végén nyílt meg ismét, felújított kiszolgáló terekkel, 250 klasszikus festménnyel és egy kortárs kiállítótérrel, a xhibittel. A mai művészképzésnek ugyan nem sok köze van a múzeumi remekművekhez, de a turisták felírhatnak maguknak egy újabb kötelező programot.

Veszélyben a Sixtus-Kápolna?

„Ebben a kápolnában sokan fohászkodnak a Szent Lélekhez, de a termet megtöltő emberek lélegzete nem túl tiszta” – nyilatkozta minap a Vatikáni Múzeum vezetője, Antonio Paolucci a La Repubblica című olasz újságnak. Az igazgató szerint a Sixtus-Kápolnában meghaladja a kritikus mértéket a szennyezés veszélye. Naponta 15–20 ezer látogató tódul be a 15. század végén emelt, tágas, reneszánsz kápolnába, megcsodálva Michelangelo freskóit a mennyezeten és a szentélyfalat beborító monumentális Utolsó ítéletet. (No meg persze Botticelli, Perugino és társaik falképeit, hiszen a dekorációról nem csak Michelangelo gondoskodott.) Éves szinten négymillió látogató tódul keresztül a termen, ami egy hatalmas, nemzetközi hírű múzeum számára is szép eredmény lenne, hát még egy 600 négyzetméteres kápolnának. „Ez a tömeg – mondta az igazgató – izzad, lélegzik, szén-dioxidot bocsát ki és különböző porszemeket hoz magával. Ezt a halálos együttest a szellő felkapja és a falakig viszi, ami ez esetben a műtárgyakat jelenti.” A másik reneszánsz sztárfreskót, Leonardo Utolsó vacsoráját Milánóban külön szűrőkapuk védik, amelyek miatt negyedóránként csak 25 látogató mehet be megcsodálni a falképet. Antonio Paolucci szerint eljött az idő, hogy beszereljék a hőmérsékletet és a páratartalmat szabályozó berendezéseket a Sixtus-Kápolnába is.

A kairói Van Gogh kálváriája

Egyiptom türelmetlenül követel vissza minden műkincset, amit az európai régészek, tudósok és kincsvadászok az elmúlt pár évszázadban átszállítottak az öreg kontinensre. Érthető, hiszen a kulturális turizmus kiemelt üzletág a Nílus-parti muszlim államban. De az a bohózat, amit az egyiptomi kulturális miniszter, Faruk Hoszni adott elő augusztusban, elbizonytalaníthatja még a restitúciót támogató nyugatiakat is. Ismeretlen tettesek ellopták Vincent van Gogh Mákvirágok című, 39 millió euróra taksált virágcsendéletét a 19–20. századi remekműveket gyűjtő, kairói Mahmoud Khalil Múzeumból. A kisméretű festményt a tolvajok egyszerűen kivágták a keretből, fényes nappal, míg az őrök imájukat végezték. Nem sokkal a felreppent hír után a hatóságok közölték, hogy a vásznat megtalálták a kairói repülőtéren egy olasz párnál. Röviddel később Faruk Hoszni bejelentette a televízióban, hogy tévedett, a festmény nincs meg. (Azóta sincs.) Hamar kiderült, hogy a felszerelt biztonsági rendszer alig üzemelt, a festmények riasztói ki voltak kapcsolva, a 43 kamerából pedig csak hét működött. A kínos incidens után megindult az egymásra mutogatás. A múzeumigazgató tudott a biztonsági hiányosságokról, de túl szűkös volt a költségvetésük. Hiába kért (a miniszterhelyettessel együtt) a kulturális minisztertől további négymillió eurót a működtetésre. Azóta lett pénz a felújításokra, a lopással kapcsolatban pedig múzeumi alkalmazottakat is hírbe hoztak. Az igazságszolgáltatás elég hamar talált bűnbakokat: a minisztérium 11 alkalmazottját (köztük a miniszter helyettesét) hároméves börtönbüntetésre ítélték a hanyag és hozzá nem értő munka miatt. A nyomozás folyik, a tolvajokat még nem sikerült kézre keríteni.

Restitúció Izraelben

A restitúció a művészettörténet legáttekinthetetlenebb zónája. A minap például az Izrael Múzeum jelentette be, hogy visszaad egy nácik által elkonfiskált Klee-rajzot. De hogy kerülhetett éppen Izraelbe egy zsidóktól elbirtokolt műtárgy? A neves múzeum két évvel ezelőtt – egy kiállítás keretében – hívta fel a nemzetközi közvélemény figyelmét „árván maradt” alkotásaira. (Artmagazin 2008/1. 31. o.) A második világháború után Nyugat-Európában lezajlott az ellopott műtárgyak hazaszállítása. A holokausztban elpusztult zsidó családok javait viszont – örökösök hiányában – 1948-ban megkapta a Jewish Restitution Successor Organization (JRSO). A szervezet szétosztotta a gazdátlan műtárgyakat és judaikákat a világ különböző zsidó intézményei között, 1200 belőlük az Izrael Múzeumhoz jutott. Mint a közelmúltban kiderült, az örökösök sok esetben még kinyomozhatók. Ez történt most Paul Klee Fátyoltánc című, egyszerre archaizáló és absztrakt munkája esetében is. Az alkotás egy Harry Fuld nevű úr idős angliai házvezetőnőjének, egyetlen örökösének járt. A kép ugyanis Fuld birtokában volt a harmincas években, de Németországban maradt, mikor 1937-ben Fuld elmenekült Nagy-Britanniába. Gyűjteménye nem utazhatott utána, mert a III. Birodalom zsidó javakként lefoglalta annak darabjait. Az elkonfiskált műtárgyat a restitúciót irányító JRSO adta 1950-ben az Izrael Múzeum elődjének. A provenienciát egy német kutató fedte fel nemrég, de a képet nem a házvezetőnő kapta meg, ugyanis a teljes Fuld-hagyatékot rátestálták korábban egy szeretetszolgálatra. Most ők az új tulajdonosok.