Esterházy Marcell kiállításán egy barnás faelemekből álló, beazonosíthatatlan tömbtárgy simul a falhoz, polcmagasságban, mint valami ismeretlen hangszer. Mi ez?

Először úgy tűnik, hogy a cím most nem segít (untitled), aztán jön a szóköz utáni zárójeles rész [(books)], ami végül mégiscsak támpontot ad: ezek könyvek. A kisebb-nagyobb, fából hasított testek léptékre, formára tényleg olyanok, felütni azonban nem lehet őket. Láthatatlan polcon állnak, vagy inkább lebegnek fegyelmezetten, szorosan, egymás mellett. Csak a gerincük látszik, néhány könyvarc- és könyvhát-részlet, rajtuk görcsök, évgyűrűhatárok, de betűk vagy szavak sehol. Milyen fa ez?
Kiderül, hogy többféle (körte, alma, birs), és az is, hogy honnan vannak: a családi ház kertjéből, abból az udvarból, amelynek fái más Esterházy Marcell-munkáknak (Majd egyszer..., 2015; Rien ne va plus, 2015) is alapanyagul szolgáltak már. Ott élt, a „gyerekek” fáiként ez a három, mindvégig gyümölcsöztek, mígnem 2015-ben ki kellett vágni őket a kertész tanácsára egy növénybetegség miatt, ami lassan, belülről pusztított. Bizonyos részeik nem korhadtak el, ezekből lettek a könyvek.
Hogy milyen könyvek ezek, az sejthető: a második darab egészen „Bevezetés a szépirodalomba”-forma, a harmadikon meg már szinte dereng ciklámen alapon fehéren, hogy (kisssregény). Van egy Fuharosok első kiadás is, mintha. Húsz idom, húsz Esterházy Péterkönyv, tehát nem az összes. Hogy ez tényleg így van, azt az is megerősíti, hogy Esterházy Marcell számos munkájának kiindulópontját a családi archívum dokumentumai adják: fotók, kották, szövegek, történetek. Édesapja – ezeket az anyagokat szintén vegyítő könyvei – jól illeszkednek a sorba.
A könyvespolc ismert művészet- és irodalomtörténeti toposz, amely a tulajdonos szellemi orientációs pontjairól, gondolkodásmódjáról ad átfogó összképet. Tulajdonképpen portré. Ez a könyvespolc azonban más. Egyrészt csak bizonyos Esterházy-művek tára, és nem azoké a köteteké, amikkel ő mint író dialogizált. Másrészt maguk a könyvek, sőt a polc is csak absztrahálva jelennek meg egy kimerevített pillanatban, felnyithatatlan fedelekkel. Harmadrészt nem papírból vannak, hanem fából, olyan anyagból, amely egyszerre utal a papírgyártásra és kivételes eredete révén az otthon, a család közelségére. Emlékmű? De pontosan minek az emlékműve? Bár a szerzőnek nem kötelessége mozgásba hozni a szövegeit, Esterházy Péter nagyon is munkálkodott ezen. Előadások, átírások, Javított kiadás, ilyen változat, olyan változat, izék. Budapesti, vidéki, németországi felolvasásokon, a rendszerint felcsendülő szaxofonmenet után természetesnek ható, visszafogott hangján árulta el az ő értelmezését, mindössze annyival, hogy hallhatóvá tette a saját hangsúlyait. Halálával ez a mindig mozgásban tartott életmű passzívvá vált. A szerzői újraolvasás lehetősége megszűnt, a személyes hozzátétel, újraírás, kereszthivatkozás már nem lehetséges. A könyvek egymáshoz való viszonya ebben a vonatkozásban megmerevedett. Az untitled (books) ezt az állapotot tudatosítja a nézőben, hogy ez az ürge már nem fogja kézbe venni a műveit, nem ír hozzá, és nem olvas fel neki belőle olyan bájosan, ahogy szeretett, és mindig szokott.

görögül βιβλίονbiblíon, „könyv” + φωνήphōnē, „hang”

Farkasvakság, Esterházy Marcell kiállítása, acb Attachment, Budapest, 2018. január 5-ig.