A rabszolgaság vége

Artanzix

„Milljók egy miatt” – nyögte a rabszolgasorsba kényszerített jobbágy és tovább tolta az óriási mészkőkockát a sivatagban. A szépirodalmi művek és a történelmi filmek – Az ember tragédiájától kezdve a szélesvásznú hollywoodi szuperprodukciókig – nagy kedvvel megrajzolt szereplője a fáraó szolgálatában robotoló, egyszeri egyiptomi paraszt. Aki értéktelen élete árán is biztosítja az isteni uralkodó túlvilági halhatatlanságát.
 


Zichy Mihály illusztrációja Az ember tragédiájához

A modernebb szakirodalom már óvatosan bánik ezzel a festői toposszal, a legújabb ásatások pedig teljességgel megcáfolták. A kilencvenes években a régészek hétköznapi temetkezési helyekre bukkantak a gízai nagy piramisok mellett. „Ezeket a sírokat a király piramisa mellé építették, ami azt jelzi, hogy ezek az emberek semmiféle értelemben nem voltak rabszolgák” – tudatta januárban a sajtóval Zahi Havasz, az egyiptomi archeológia megkérdőjelezhetetlen tekintélye, aki mellesleg ezt a kiemelt ásatást is vezeti. Az újonnan feltárt temető 4510 évvel ezelőtt épült, Khufu és Khafré fáraó piramisai mellé. Havasz még egy korabeli graffitit is talált az egyik falon, ami „Khufu barátai”-nak nevezte a dolgozókat – ez pedig a rabszolgáktól elég furcsa gesztus lenne. Az új kutatások szerint a görög történetíró, Hérodotosz erősen túlbecsülte a Gízában tevékenykedő munkások számát, az általa leírt 100 ezernek alig a tizede dolgozhatott a piramisokon. Ráadásuk remek körülmények között: a parasztok mindennap 21 bivalyt és 23 bárányt tereltek a gízai fennsík konyhájára. Nem ingyen, a táplálékot biztosító földművesek mentesültek az adófizetés terhe alól, hiszen – ahogy Havasz mondja – így ők is részeseivé váltak a nagy nemzeti projektnek.

R. G.

Artmagazin 2010/ 1. 29.o.