A múlt századi magyar festőnők kutatása, pályaképük felrajzolása sokszor nehezebb feladat, mint férfi kortársaiké. Ennek oka abban is kereshető, hogy nemük miatt kevésbé ismerték el művészi jelentőségüket, és életművük is gyakrabban szóródott szét. Némi könnyebbséget jelent, ha a művészpályát választó nők szoros barátságot ápoltak, összetartottak, inspirálták egymást, és ennek írásos nyoma is maradt, ahogy ez Amrita Sher-Gil, Basch Edit és Járitz Józsa esetében is történt. Hármójuk barátságának történetét most levelezésük, naplóik segítségével próbáljuk rekonstruálni. Ezek a források nemcsak életrajzi szempontból érdekesek, hanem életművük megfejtésében is segítenek, hiszen barátságuk nyomot hagyott műveiken, több festményből kiderül, hogy hatással voltak egymásra. Mindezt árnyalja, hogy egyszerre hatott rájuk Párizs, és az ott tapasztaltak elindították festészeti nyelvük megújulását.

Noha a 20-as évek végére Párizsban lecsendesedett az izmusok forrongó időszaka, a szabadabb szellemi légkör, valamint a kiváló iskolák továbbra is a világ minden tájáról vonzották ide a művészeket. Magyarországról különösen sok festőnő érkezett hosszabb-rövidebb időre a francia fővárosba, ahol felszabadultabb, toleránsabb közeg fogadta az alkotni vágyókat. Amrita 1929-ben családjával együtt, tanulmányi célból költözött a francia fővárosba. Elegáns, jó környéken laktak, édesanyja, Gottesmann Marie-Antoinette (Baktay Ervin testvére) révén élénk kulturális életet éltek és olyan neves művészek fordultak meg náluk, mint például a táncos Raymond Duncan, Isadora Duncan testvére. Idővel Amrita kivált a családi környezetből, s barátnőjével, Marie-Louise Chassanyval együtt bérelt műtermet. Először Pierre Vaillant-nál tanult, majd a család barátja, Nemes József tanácsára átment az École des Beaux-Arts-on tanító Lucien Simon igen szabad és kulturálisan sokszínű osztályába. (1)

Járitz Józsa már korábban, 1924-ben kiköltözött Párizsba, ahol 1931-ig maradt. A festés mellett tánctanításból próbálta fenntartani magát, állítása szerint több neves értelmiségi mellett Piet Mondrian is vett tőle órákat (2) (ami egyáltalán nem elképzelhetetlen, tudva, hogy Mondrian életében milyen fontos szerepet töltött be a mozgás). Járitz az ott töltött idő folyamán rengeteget utazott, emellett pedig „Párizs egyik elővárosában, vad, elhanyagolt, gyönyörű kert hátsó pavilonjában” (3) festette képeit. Míg Amrita Sher-Gil neve sokaknak ismerősen csenghet, hiszen számos könyv és kiállítás készült életművéről, illetve Járitz Józsa munkásságával kapcsolatban is egyre több információ áll rendelkezésre, (4) addig a portré- és akvarellfestő Basch Editről mindössze annyit tudunk, hogy a Képzőművészeti Egyetemen tanult, majd a nagybányai szabadiskolában képezte magát Réti István és Iványi-Grünwald Béla mellett. Ezután ment Párizsba, ahol 1928-tól 30-ig tartózkodott, ott töltött időszakáról azonban szinte semmilyen forrás nem került elő. Párizs után 1931–33-ig Rómában élt, illetve ebben az időszakban megfordult Rodosz szigetén is, majd visszatért Pestre, ahol 1947-ig maradt, amikor is egyik lánytestvérével végleg Rómába költözött. Bátyja, a Baumgarten Alapítvány jogi kurátoraként és Babits egyik legjobb barátjaként ismert Basch Lóránt (5) kulcsfontosságú a festőnő életművének feltérképezése szempontjából. A korabeli értelmiségi körökben igen otthonosan mozgó báty a harmincas évek közepén házat építtetett a Városmajor utcában, s ennek egyik szintjén testvérének műtermet alakított ki. A később egy ideig Nyugat Irodalmi Emlékmúzeumként is funkcionáló ház igazi szellemi központként működött akkoriban; mindennaposak voltak a különböző író, költő és képzőművész vendégek. (6) Edit így olyan karaktereket örökíthetett meg vásznain, mint például Babits Mihály vagy felesége, Török Sophie. De nem csak portrét készített róluk; Babitsék esztergomi Előhegyen fekvő nyaralójának falait az ő freskói díszítik. 1947 utáni, római életéről azonban néhány képeslapon kívül egyelőre sajnos nem kerültek elő források. Viszonylagos ismeretlensége és a források hiánya ellenére mégis Basch Edit jelenti a legbiztosabb pontot a baráti háromszög felvázolásakor. Járitz Józsával ápolt kapcsolatáról annak naplóbejegyzése tudósít, s ebből nemcsak szoros barátságukra derül fény, hanem arra is, hogy a 20-as évek végén Párizsban is biztosan összejártak: „[...] Itt ismertem meg nagy angol mecénásomat Basch E. festőnő által, aki később barátnőm lett és akinek apám után a legtöbbet köszönhetek.” (7) Járitz nem csak itt említette meg Basch Editet, 30-as években írt naplójának tanúsága szerint később is sűrűn látogatták egymást.

Basch és Amrita Sher-Gil barátságát az indiai festőnőt tárgyaló irodalomból ismerjük, azonban a pontos körülményekről keveset tudunk. A legbiztosabb, Amrita levelezéseiből kiderülő adat, hogy 1939-ben egy ideig Basch Edit Városmajor utcai műtermében alkotott. (8) Török Sophie naptárának egyik bejegyzéséből az is kiderül, hogy Babitsék, a Magyarországra költözött Sher-Gil család, valamint Basch Edit és testvérei már korábban, a 30-as évek elején kapcsolatban álltak egymással. (9) De mi a helyzet a párizsi éveket illetően? Arról, hogy ebben az időszakban találkoztak-e, nincs pontos forrásunk. Egy, az Amrita Sher-Gil és az orosz festőművész, Boris Taslitzky kapcsolatáról és egymásról készített barátságképeikről szóló kiadvány azonban megemlíti, hogy az École des Beaux-Arts-on Lucien Simon osztályában Amrita mellett olyan nők is jelen voltak, mint annak „magyar kortársa, Basch Edith” (10). A legbizonytalanabb lábakon Járitz Józsa és Amrita Sher-Gil barátságának bizonyítása áll. Járitz hazatérte után minden nyarat Kiskunmajsán töltött. Egy ideig Amrita is a közelben tartózkodott, mivel férjével, Egan Viktorral 1938-ban Kiskunhalasra költöztek. Nem kizárt, hogy a két festőnő találkozott ebben az időszakban, s festményeik egyes motívumai alapján talán művészileg is hatottak egymásra. (11) Arról nincs adatunk, hogy már korábban, esetleg Párizsban is találkoztak volna, viszont Basch Edit jelenléte, illetve bizonyos alkotások tanúsága szerint lehet alapja egy ilyen elképzelésnek is. Az előbb felvázolt háromszög legizgalmasabb hozadéka, hogy egyes művek teljesen új megvilágításba kerülhetnek a kapcsolati háló ismeretében. Ebből a szempontból az egyik legfontosabb csoportot Basch Edit Amritát ábrázoló portréi jelentik. A barátságportrék – a művészek egymáshoz fűződő szoros kapcsolatát megjelenítő festmények – műfaja nem volt ismeretlen Amrita számára.

„A makacsul tanulni-megismerni akaró, mindazonáltal táncos kedvű, társaságot kedvelő Amrita első igazán érdekes portréi azonban kollégáiról készültek. Az I. világháborút legyőzni és túlélni segítő, páratlan párizsi tánckultusz (a tangó, a rumba, beugine, foxtrot, shimmy, majd a charleston) és vitalitással teli, soknemzetiségű művészeti élet, a Montparnasse kávéházai, művészbáljai és mindenre kiterjesztett szabadsága nyomot hagytak az egymás iránti érdeklődés intenzitását – és olykor különösségét is – hordozó művészportrékon” (12) – írja Keserü Katalin Amrita akkoriban készített portréiról, valamint az ennek hátterében álló párizsi miliőről. Amritának leginkább Lucien Simon osztályában volt alkalma gyakorolni ezt a festők összetartozását kifejező műfajt. Lucien Simon rendkívül szabad szellemű mesternek számított, aki az egyéniség kifejlesztését tartotta a legfontosabbnak. Tanítványai antik, klasszikus előképek alapján is dolgoztak, de nagyobb hangsúlyt fektetett a különböző nemű és etnikumú élő modellek rajzolására, sőt növendékei egymást is gyakran ábrázolták. Amrita például lakótársát, Marie-Louise Chassanyt, illetve Boris Taslitzkyt is megfestette. Gesztusát Boris is viszonozta, és arra is volt példa, hogy az elkészült képeket egymásnak ajándékozták. (13)

Basch Edit négy olyan portrét készített, amelyek a vonások alapján tagadhatatlanul Amritát ábrázolják. Érdekes viszont, hogy mindeddig csak nagyon ritkán merült fel az indiai–magyar festőnő neve a képek tárgyával kapcsolatosan. (14) Pedig több olyan ismertetőjegy is fellelhető, aminek alapján biztosan Amrita volt a festmények modellje. A négy ábrázolás közül kettő, Sárga arcú lány (15) és Római lány vörös blúzban (16) címen, aukciókon is szerepelt. A képeket Basch Edit életművének feldolgozatlansága miatt igen nehéz datálni és sorrendbe rakni, ezért nem tudhatjuk pontosan, vajon melyik alkotás készült Magyarországon, s melyik Párizsban. A másik izgalmas kérdés, hogy vajon ezeknek, a barátságportrék műfajába illeszkedő alkotásoknak lehetnek-e párdarabjaik Amrita életművében.

Járitz Józsáról és Basch Editről egyelőre nem derült ki, hogy festették volna egymást, vannak azonban olyan képeik, amelyek igen szembeötlő egyezéseket mutatnak. A két festő műveinek összehasonlításakor már első ránézésre is feltűnőek az azonos beállítások, az egyező témák vagy későbbi korszakukból a táj ábrázolásmódjának hasonlósága. Létezik azonban néhány olyan képpár, amelyek túlmutatva a stílus-, forma- vagy témabeli egyezéseken, arra engednek következtetni, hogy a két festőnő valahol, egyazon műteremben ugyanakkor ugyanazokat a modelleket festette meg. Eddig összesen hat olyan, embereket ábrázoló képpár került elő, melyek tökéletes azonosságot mutatnak: két ülő, félalakos, frontális nézetben ábrázolt nő és férfi, egy csíkos kanapén, jellegzetes tartásban ülő nő, valamint két ülő helyzetben ábrázolt és egy álló, teljes alakos női akt. Vannak olyan képpárok, amelyek esetében nemcsak az alakok karaktere, illetve teljesen azonos pozíciójuk alapján lehet megállapítani az egyezést, hanem a környezet részletei, mint például a csíkos kanapé, a székek, illetve a háttérben lógó drapéria és a műterem többi részlete alapján is. Az ábrázolások látószögéből megállapítható, hogy a két festőnő egymás mellett dolgozott. Járitz a legtöbb, előbbiekben felsorolt alkotását datálta is, így tudható, hogy ezek a 20-as évek legvégéről, párizsi korszakából származnak. Valószínű, hogy az alkotások fő indíttatása tanulmányi célú lehetett, az egyik ábrázoláson azonban van egy olyan közös elem, amely túlmutat ezen: egy álló női aktot ábrázoló képpáron igen érdekes, már-már misztikus jegyeket hordozó részletet lehet felfedezni. Mindkét alak hátterében jellegzetes, szögletes fejű árnyék húzódik, mely egyértelműen túlmutat a téma realizmusra törekvő ábrázolásán. Vajon miért választotta mindkét művész ezt a típusú árnyékot? Járitztól igen sok, az emberi testtől egyre elrugaszkodottabb, szögletesen megformált, főként természeti környezetben megjelenő alakot ismerünk, melyek valószínűleg a korábban már bemutatott, ember és természet kapcsolatát elemző eszmeiségéhez kötődnek. (17) A festő Mi az, ami a világot egyensúlyban tartja? című kiadatlan írásában összegezte a 20. századi életreform-mozgalmak jellegzetes felfogását hordozó eszmeiséget, melynek lényege a természetben zajló különböző folyamatok, jelenségek Nap és Hold által irányított ciklikus működésének emberi testtel és lélekkel való összefonódása, s ennek legfőképp a mozdulatművészet, valamint a helyes légzés által elnyerhető harmóniája. Annak legfőbb bizonyítékát, hogy a művein a harmincas évektől egészen kései korszakáig jelen lévő szögletes alakok ezzel a filozófiával hozhatók kapcsolatba, a Baba utcai Járitz-villába készült egykori padlómozaikok jelentik. Ezekről Járitz maga árulta el, hogy az ott keringő négyszögletes alak a világban megjelenő, az évszakokban nagyon markánsan megfogható ciklikusságot jelképezi. (18) Ez alapján feltételezhető, hogy a további, természetben táncoló, szögletes lények is ide kapcsolódnak, s így ez a kép korai, kezdetleges példája annak, ahogyan Járitz eszmeisége megjelenik alkotásain. Még izgalmasabb kérdés, hogy Basch Edit – akinek világfelfogásával kapcsolatban ez idáig a jelen képen kívül semmilyen forrás nem került elő – hogyan viszonyulhatott mindehhez, és miért választotta ő is ezt a sajátos formát az akt árnyékául. A képek mindenesetre jól bizonyítják, hogy a két festőnő valamilyen közös mögöttes tartalmat, szellemi dimenziót akart kifejezni.

A háromszög utolsó, legbizonytalanabb összekapcsolódása Amrita és Járitz esetleges barátsága, s az ehhez köthető alkotások létezésének kérdése. Ha feltételezzük, hogy Basch Edit, aki – ahogy azt így már egyértelműen ki lehet jelenteni – Párizsban is mindkét művésszel tartotta a kapcsolatot, bemutatta őket egymásnak, akkor izgalmas eljátszani azzal a gondolattal, hogy találunk-e olyan képeket, amelyeken esetlegesen egymást ábrázolták. Érdekes adat lehet a téma szempontjából, hogy Járitz Párizsból való hazatérése után 1932-ben, a Tamás Galériában megrendezett Az új magyar művészet keresztmetszete című kiállításon egy Hindu lány című képpel szerepelt, ezt a festményt azonban eddig nem sikerült fellelni és beazonosítani. De van két másik festmény, amikről az alakok karaktere alapján feltételezhető, hogy Amritát ábrázolják. Ha Járitz háromnegyed profilból ábrázolt, ülő nőt mintázó, Párizsban készült alkotását összevetjük egyes Amritát ábrázoló fényképekkel, több hasonlóság is kirajzolódik: a szemek, a szemöldök, a száj karakterének egyezése is figyelemre méltó. Ehhez tartozik még egy igen sajátos, két nőalakot ábrázoló kép, amelyen a hátsó figura nagyon hasonlít az előbbi képen látható nőre. A baráti háromszög felfedése különböző módokon járul hozzá a festőnők életművének feldolgozásához: kiderült, hogy Basch Edit Amritát ábrázoló portréi külön csoportot alkotnak életművében, illetve az is egyértelmű, hogy Járitzcal valahol Párizsban, egymás mellett ülve dolgozhattak, és mind művészetükben, mind eszmeiségükben befolyásolhatták egymást. Az azonban továbbra is nyitott kérdés marad, hogy Járitz és Amrita milyen viszonyt ápolhattak, illetve hogy az indiai–magyar festőnő életművében van-e példa a másik két alkotó ábrázolására.

Amrita Sher-Gil 1913-ban, a zongoraművész Gottesmann Antónia (Marie-Antoinette) és az indiai arisztrokrata filozófus Umrao Singh Sher-Gil első gyermekeként Budapesten, egész pontosan egy Szilágyi Dezső téri bérházban született. Gyermekkorát nagyrészt a fővárosban, illetve Dunaharasztin töltötte, ahol már rajzolni is tanult nagybátyja, Baktay Ervin, a későbbi India-kutató irányítása mellett. A zenére és a képzőművészetekre egyaránt fogékony Amrita kezdetben Firenzében, később Párizsban folytatott tanulmányokat. Három lány című képével 1933-ban elnyerte a párizsi Szalon aranyérmét. Az Ady Endre költészete iránt rajongó Amrita többször is hazajött Magyarországra, házasságot is itt kötött 1938-ban unokatestvérével, az orvos Egan Viktorral. Utána azonban már együtt tértek vissza Indiába, ahol Amritára a modern indiai festőművészet megteremtőjeként tekintenek. Alkotásait Újdelhiben, a National Gallery of Modern Artban nemzeti kincsként őrzik. 1941-ben Lahorban bekövetkezett halálának körülményei máig tisztázatlanok. (Szuda Barna)

(1) Keserü Katalin: Amrita Sher-Gil indiai festőművész és francia–magyar kapcsolatai. Budapest, Ernst Múzeum, 2001, 12–16. o.
(2) Járitz Józsa: Egy művész útja. In: Forrás 1969/11–12., 115. o.
(3) Dénes Zsófia: Van szerencsénk bemutatni 5 érdekes magyar festőnőt. Feszty Masa, Gyenes Gitta, Járitz Józsa, Kiss Vilma és Székely-Kovács Olga legújabb festménye és arcképe. In: Színházi Élet, 1927/3., 34. o.
(4) Drienyovszki Zsófia: A mindenség nagy gömb alakjában ott lebeg kutató szemünk előtt. Járitz Józsa élete, művészete és világfelfogása. In: Artmagazin 2016/7. 46–54. o.
(5) Basch Lóránt (1885–1966) Budapesten ügyvédi irodát tartott fenn. Baumgarten Ferenc Nándor végrendeletének értelmében a Baumgarten Alapítvány jogi kurátora lett, mely pozícióját 1927-től 49-ig töltötte be. Az alapítvány irodalmi vezetői Babits Mihály, majd 1941-től Schöpflin Aladár voltak. Lóránt tanulmányokat is írt, melyek Babits Mihályról és a Baumgarten Alapítvány történetéről szólnak. A felkapott ügyvéd 1933–35 körül építtetett háza a Városmajor utca 48.-ban Vágó József egyik leghíresebb kései munkája. Basch Lóránt élete végéig ebben a házban élt, Edit testvére pedig 1947-ig lakott a neki tervezett műteremlakásban.
(6) Zsoldos Anna: A budapesti Basch-villa egyszervolt otthona magának a 20. századi magyar irodalomnak. In: Octogon 2019/1.
(7) Járitz Józsa: Önéletrajz vázlat. In: Járitz Józsa: Napló, 1933–39. A Járitz István tulajdonában lévő hagyatékból
(8) Keserü Katalin: Amrita Sher-Gil. Budapest, Kelet kiadó, 2007, 17. o.
(9) Török Sophie naptárai 1921–1941. Szerk. Papp János. Budapest, ELTE BTK Modern Magyar Irodalomtörténeti Tanszék, 2010, 435. o.
(10) Sarah Wilson: Amrita Sher-Gil & Boris Tzalitzky. Passion, Portraits, Fiction. London, Sothesby’s Publications, 2015, academia.edu
(11) Keserü Katalin: Amrita Sher-Gil. Budapest, Kelet kiadó, 2007, 69–70. o. Keserü Katalin: The Indian Painter and Her French and Hungarian Connections. In: Yasodhara Dalmia: Amrita Sher-Gil Art & Life. Oxford University Press, 2014, 91. o.
(12) Keserü Katalin: Amrita Sher-Gil indiai festőművész és francia–magyar kapcsolatai. Budapest, Ernst Múzeum, 2001, 21–23. o.
(13) Uo. 16., 21–26. o. Sarah Wilson: Amrita Sher – Gil & Boris Tzalitzky. Passion, Portraits, Fiction, London. Sothesby’s Publications, 2015
(14) Wojtilla Gyula Amrita Sher-Gil and Hungary című, 1981-es könyvében ír az egyik portréról, s kiemeli a Basch és a Sher-Gil család barátságát, illetve hogy a két barátnő közel azonos időben tartózkodott Párizsban. Ezenfelül Nyáry Krisztián Amrita öltözködésével kapcsolatos, Molnos Péter által szerkesztett Csábítás fegyvere című, 2018-ban megjelent írásában Basch egyik Amritát ábrázoló portréja az illusztráció.
(15) A Sárga arcú lány a Premier Galéria és a Jászi Galéria első közös aukcióján (2016. november 24.), illetve a Műgyűjtők Galéria 1997. július 4-ei aukcióján is szerepelt.
(16) A Római lány vörös blúzban című mű szerepelt a Kieselbach Galéria 13. aukcióján (2000. november 18.).
(17) Drienyovszki Zsófia: A mindenség nagy gömb alakjában ott lebeg kutató szemünk előtt. Járitz Józsa élete, művészete és világfelfogása. In: Artmagazin 2016/7., 46–54. o.
(18) Interjú Járitz Józsával: az 1969-ben a Forrás folyóiratban megjelent vallomás kiegészítése, Budapest, 1980. február 12., MNG Adattár, ltsz: 20474/1980.