Színorgia fogad a bécsi Kunstforumban, ahol a kiállítótermeket erőteljes vörös, kék, sárga és zöld színekre festették, hogy Frida Kahlo mexikói festőművész burjánzó alkotásai még nagyobb intenzitással érvényesüljenek a kontrasztok vagy épp a harmóniák miatt.

Frida a mexikói népművészet hagyományából kiindulva a hindu vallás, az azték mitológia és a prekolumbián művészet elemeit felhasználva alakította ki stílusát, amely leginkább a naiv művészet formavilágával rokonítható. André Breton, a szürrealizmus pápája szívesen befogadta volna az egzotikus festőnőt irányzata művészei közé, Frida azonban tiltakozott, mondván, hogy ő a valóságot festi – csak éppen az ő valósága annyira szörnyű volt, hogy víziószerűnek hatott. Frida Kahlo mindenesetre a 20. századi művészet ikonikus alakjává vált. Ismertségét közéleti szereplése is elősegítette, mivel a harmincas évek elején férjével, a szintén festő Diego Riverával Észak-Amerikában éltek, ahol a társasági élet központi tagjaiként kerültek az újságok címlapjaira, de valamennyire a feministák előfutáraként is emlegetik, hiszen előszeretettel öltözött férfiruhába és nyíltan vállalta női szeretőit. Művészetéről önmagában nem lehet, vagyis inkább nem érdemes beszélni, mivel képei megértéséhez elengedhetetlen szenvedéssel teli élettörténetének ismerete. Művei elemi erővel hatnak, nem kell elgondolkodni a képek jelentésén, az ikonográfiai utalásokat mindenki megérti. Életművében – és a bécsi kiállításon is – feltűnő túlsúlyban vannak önarcképei (festményei több mint felén önmagát örökíti meg), melyek folyamatos reflexiói a megélt fájdalmaknak.

Festői karrierje és passiója 18 évesen kezdődött egy közlekedési balesettel, aminek következtében hosszú hónapokra ágyhoz volt kötve. Ekkor kezdett el festeni, modell híján önmagát nézve egy ágy fölé rögzített tükörből. A képeken egyáltalán nem idealizál, sőt kifejezetten előnytelenül jeleníti meg magát, összenőtt szemöldökkel, hűvös tekintettel, maszkszerű, rezzenéstelen arccal. Sorozatnak ható önarcképein az arca szinte sohasem fejez ki érzelmeket. Ugyanakkor a képek háttérszíne, a ruhák mintája és a körülötte megjelenő állatok és növények sokszínűsége, szimbolikája nagyon is érzékletes kivetülései belső világának. Nemcsak a villamosbaleset következtében egész életét végigkísérő testi szenvedés, hanem a viharos szerelmi életét kísérő gyötrelmek is meghatározták személyiségét.

A Kunstforum tárlata biztos közönségsiker, hiszen az életét feldolgozó 2002-ben készített film hatására még inkább megélénkült az érdeklődés iránta. Privát élete legalább olyan szinten ismerős, mint Andy Warhol, Pablo Picasso vagy Salvador Dalí élete. Ráadásul mivel az életmű legnagyobb hányada Mexikóban és az Egyesült Államokban található, az európai bemutató kuriózumnak számít. A kiállításon hatvan festményt és nyolcvan grafikát láthatunk, de ezeken kívül például vitrinben ki van állítva jellegzetes mexikói népviselete és az a gipsz, melyet balesete után kellett viselnie. A kiállítás még egy átfogó fotóválogatást is bemutat Frida életéről, csak hogy még jobban kielégítse a főként személye iránt érdeklődő látogatók igényeit.

Bank Austria Kunstforum, Bécs, 2010. szeptember 1 – december 5.