A torzuló Duna-korzó – Duna-parti szobrok I.
Mélyi József Duna-parti szobrok cikksorozatának egyik darabja is lehetne a Fekete etűd*, ha Falk Miksáról nem „csak” egy utcát, hanem egy rakpartrészt neveznek el anno.
A másik Michelangelo
Még június 13-ig látható egy olyan Caravaggio-kiállítás Rómában, a Scuderie del Quirinale-ban, ahová csak a minden kétséget kizáróan sajátkezű Caravaggiók kerülhettek be. Szigorú, az utóbbi évek kutatási eredményeit figyelembe vevő rostán mentek át a művek, ami fennmaradt, abból egészen élvezhető méretű kiállítás jött össze. Az ötvenes években még mintha óvatosabban fogalmaztak volna Caravaggióról. Hogy azért nem minden stimmel vele, van valami viszolyogtató teatralitás benne, túl vadak ezek a fények és árnyak, túl nagyok a gesztusok, szeretjük, tiszteljük, vagy inkább nem szeretjük, de sajnáljuk, és mindentől függetlenül: hol van ez a nagy fény- és árnyékművészettől, hol van Rembrandttól, hogy konkrétak legyünk. Hol vagyunk ma Rembrandtól? Megünnepeljük Caravaggio szomorú halálának 400. évfordulóját, bár hogy pontosan mi ünnepelnivaló van ezen, azt aligha fogom megérteni, mindenesetre óriási tömeg áll sorban Rómában a Quirinale előtt, hogy megnézhesse a képeket, és a katalógusban nemes egyszerűséggel az egyik legnagyobb olasz festőnek nevezik. Tekintve, hogy körülbelül tudjuk, ki a másik meg a harmadik, satöbbiedik legnagyobb, Caravaggio odakerült Leonardo, Giotto, Masaccio, Piero della Francesca és satöbbi mellé, benne van az első tízben. Gratulálunk.
Borsos József mint fényképész-1
Nem járhatott messze az igazságtól William M. Ivins, amikor 1952-ben megjelent, s alig ötven év elteltével A nyomtatott kép és a vizuális kommunikáció címmel magyarra is lefordított könyvében feltételezte, hogy 1800 és 1900 között több sokszorosított kép keletkezett a világon, mint a korábbi időszakokban összesen. A 19. század közepétől, a rotációs nyomdagép feltalálásától az illusztrált könyvek, folyóiratok, újságok mindennapi fogyasztási cikké váltak. A pontosan és korlátlan mennyiségben megismételhető képek számának exponenciális növekedésében azonban ennél is fontosabb szerepet játszott a fényképezés, illetve a fényképek nyomdai sokszorosítását lehetővé tévő fotómechanikai eljárások feltalálása és elterjedése. Az arányok változását jól érzékelteti, hogy míg a felvilágosodás korának egyik legtermékenyebb, több mint négy évtizeden keresztül tevékenykedő könyvillusztrátorának, Daniel Chodowieckinek az oeuvre-je kb. 2500 rézmetszetet tartalmaz, addig Borsos József közel húsz év alatt – mint Farkas Zsuzsa monográfiájából kiderül – 48 000 negatívot és több százezer fényképmásolatot készített.
Kazimir Malevics
Az orosz avantgárd utóélete viszontagságosan alakult: a sztálini művészetpolitika eltaposta és a múzeumok legmélyére száműzte, a nyugati műértő közönség pedig csak a hatvanas években fedezte fel magának, amikor a vasfüggöny miatt alig lehetett hozzájutni az alkotásokhoz. A német Ludwig múzeumlánc – a maga 800 művével – páratlanul gazdag gyűjteményt mondhat magáénak az orosz művészet 1905–1930 között virágzó irányzataiból. A kölni Ludwig Múzeum a neoprimitivizmustól a konstruktivizmusig terjedő kollekcióból válogatva fogott neki egy kiállítássorozatnak tavaly. A 2009-es kubofuturista seregszemle után idén az absztrakció lánglelkű pionírja, Kazimir Malevics került terítékre.
Primavera
„Azután néhány órára ledőltek pihenni mindhárman. Majd egész napjukat megint a pincében töltötték. De most már nem sokat boncoltak. Éppenhogy a felkar kétfejű izmát, a bicepszet és a lábikra háromfejű izmát, a tricepszet fejtették ki és mutatták meg Sandrónak. Rajzoltak, vázoltak naphosszat, sok gyertya, mécses és a két függőlámpa fényénél.” Az idézet egy illegális boncolási jelenet leírásából való, ami a Pollaiuolo fivérek vezetésével Sandro Botticelli okulására rendeztetett valamikor az 1460-as évek Firenzéjében, illetve egészen pontosan Láng György képzeletében.
Artmagazin 2010/2.
Ebben a számunkban régi zűrös ügyeket, „döglött aktákat” szedünk elő. Terítékre kerül a korai modern művészet szupersztárja, Van Gogh, aki sosem gondolta volna, hogy a múzeumok egyszer közönség-kedvencként rajongják körül. Fekete Ilona a legújabb német művészettörténeti botránykönyv kapcsán utánaeredt a Van Gogh-mítosznak, lerombolva a legendákat és kihüvelyezve a tényeket. Tényleg Gauguin vágta le Vincent fülét egy vívótőrrel vagy tartja még magát a borotvás öncsonkítás meséje?
Paris Photo
Bár a fénykép iránti vásárlókedv felélénkülésével sorra születnek a fotóvásárok szerte a világon, a műfaj koronázatlan királya még mindig a Paris Photo. Idén november 18–20. között tizenharmadjára gyűltek össze a 19. századi, a modern és a kortárs fotográfia a francia fővárosban. A szervezők savanyú összesítése szerint a standokon mérsékelt forgalom zajlott, de a látogatók száma (40 ezer) rekordot döntött. A részt vevő 102 kiállító – galériák és kiadók – 23 országot képviselt.
A képsíkból kinyúló kéz
A Szépművészeti Múzeum nagy seregszemléje nem akarja átírni az olasz reneszánsz festészet történetét; nincsenek a háttérben radikálisan új interpretációk vagy provokatív eszmék. A múzeum igazi karácsonyi ajándékot nyújt át inkább a művészetet szerető közönség számára, amely a művészet klasszikus arisztotelészi hármas funkciójából egyértelműen a gyönyörködtetésre helyezi a hangsúlyt. Pazar mesterművek hosszú sora invitálja a látogatót a szépség élvezetére, a szem érzéki kényeztetésére, nehéz teoretikus ballasztoktól mentes vizuális lakomára.
A világ legdrágább festménye
Miközben a hazai médiát a görög válság és a Dow Jones zuhanása tartotta izgalomban, a tengerentúlon a műkereskedelem ismét csúcsokat döntött. Az aukciósházak óriási szerencséjére egy-két nappal a New York-i tőzsdepánik előtt került sor a szokásos tavaszi modern és impresszionista árverésekre. A hatás elsöprő, a februári Giacometti-szobor nem sokat időzött a legdrágább műalkotások listájának az élén, mert egy Picasso 106,5 millióval máris letaszította. Kérdés, hogy a 2010-es műkereskedelmi konjunktúra folytatódhat-e a hét második felében tapasztalható aggasztó gazdasági jelek után.
Viennafair
Szerkesztőségünk Bécsben járt, a május 9-éig látható Viennafairen. Az osztrák kortárs művészeti börze az elmúlt években a közép-kelet-európai régió legfontosabb vásárává vált, nem világsztárok forognak itt, hanem a nagy jövő előtt álló fiatal helyi tehetségek és persze az ausztriai művészeti színtér apraja-nagyja. A bejáratott öreg mesterek helyett inkább kísérletező fiatalok szerepelnek – a nagy piaci áttörés reményében. Köztük természetesen az öt vezető budapesti galéria (acb, Inda, Kisterem, Ráday és Viltin) mezőnybe tökéletesen beleillő művészei. Az Artmagazin képes összefoglalója következik a Viennafairen látott izgalmas, humoros, fontos vagy jellegzetes munkákról.
A Napkirály újra Versailles-ba költözött
Vajon milyen ember lehetett az a király, aki halálos ágyán a következő szavakat intézte unokájához, a dauphine-hez:„Önből nagy király lesz, gyermekem. Ne kövessen azépítkezések meg a háborúzás iránti hajlamomban, éppellenkezőleg: igyekezzék békében élni szomszédaival.Adja meg Istennek, amivel neki tartozik, ne feledkezzékmeg iránta való kötelességéről, és cselekedjék úgy,hogy alattvalói is tiszteljék az Urat. Kövesse mindig a jótanácsokat, iparkodjék könnyíteni népének terhein, én igen nagyon fájlalom, hogy nem ezt tettem.” (1)
Festőélet Magyarországon IX. – Übü király és a labirintus
Újabb képein mindenütt hálók, ezek domináltak október–novemberi, Ráday Galéria-beli kiállításán és a róla szóló új könyvben. Meg merjem-e kérdezni, hogy fél évszázad elteltével is még mindig a börtönrácsok emlékei a képeit behálózó alakzatok?
Street art Európában
A legtöbb nagyváros mind nagyobb erőkkel üldözi a házfalakon garázdálkodó falfirkászokat, pénzbírságokkal és börtönbüntetéssel fenyegetőzve. A népszerű diákcsínnyé váló graffitizéstől közben elvált a kortárs képzőművészet egyik ágává nemesedő street art. Az Obama-kampány ikonikus plakátját megalkotó Shepard Faireynek sem vandalizmus miatt kell bíróságra járnia, hanem a felhasznált fotóporté ki nem fizetett jogdíja miatt. Az ezredforduló óta egyre népszerűbb „utcai művészet” mára a műtárgypiac komoly szegmensévé vált. Az Arprice elemzése szerint átrendeződésnek vagyunk tanúi: a főváros London lett, de Párizs is erősíti pozícióit.
Te megennéd Goyát?
Kis Róka Csaba festményeit nehéz elfelejteni. Még nehezebb a műveit a fiatal magyar mezőnyben bárki máséval összetéveszteni. Ezt pedig csakis konzekvens alkotói módszerének köszönheti, amivel viszonylag rövid idő alatt egy teljesen koherens művészeti univerzumot épített fel magának. Bár a székesfehérvári születésű művész még csak 28 éves és 2007-ben diplomázott a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakán, máris saját védjegyeként funkcionál párját ritkító motívumrendszere. Kis Róka Csaba gyakorlatilag még nem létező brand a magyar műtárgypiacon, de unikalitása az utóbbi egy-két évben máris többeknek feltűnt, így egyre gyakrabban láthattuk kiállításokon csonkolt huszárjait és mániákusan ismételt szakállas férfialakjait. De mitől is kezdett el lassancskán „cool”-nak számítani Kis Róka Csaba festészete? Kezdjük az elején.
Chintan Upadhyay: „Úgy dolgozom, mint egy DJ”
A fényesre polírozott, indiai motívumokkal festett babák és az ugyanezt a figurát feldolgozó, hatalmas festmények közt úgy mutattak a budapesti műkedvelők, galériások és művészek, mintha egy hollywoodi filmben lennének, ahol a főhős egy látványosan elit művészeti partin tűnik fel. Chintan Upadhyay indiai művész alkotásai ugyanis mintha összefoglalnák mindazt, amit jelenleg a cutting edge képzőművészet jelent a médiában.