„Inkább a Kodak[1]” – Vaszary és közönsége
A szokatlan helyzetre való tekintettel, amelyben a tavasz ellenére az a legbölcsebb, hogyha kerüljük a népes baráti társasággal együtt töltött időt, és a természetben tett séták mellett saját nappalinkba menekülünk, ezért mi most nem kiállításokat ajánlunk, hanem olyan korábbi Artmagazin-cikkeket, amiknek éppen aktualitása van, vagy egyszerűen: nagyon szeretjük őket.
Látogatóban a LUMÚ-nál
Az Artmagazin év végi tárlatvezetéssel kedveskedett különleges vendégeinek, üzletfeleinek és barátainak december 15-én. Ezúttal a Ludwig Múzeum új kiállítása (1-2-3 Fókuszban a gyűjtemény) került terítékre. Lájer Veronika, a Ludwig Múzeum munkatársa kalauzolta végig a résztvevőket a magyar és nemzetközi kortárs műtárgyak mindhárom emeletet elfoglaló rengetegén.
Brazil műkincstolvajok
A tolvajok négy nappal karácsony előtt csaptak le. Hidraulikus szerkezettel emelték meg az utcai kaput, majd felfeszítették a belső ajtókat. Alig múlt hajnali öt óra, az infra-érzékelő nélküli biztonsági kamera csak pár magabiztosan mozgó, elmosódó figurát rögzített az éjszakai félhomályban. A riasztócsengő nem működött, az őrök pedig épp egy másik emeletet ellenőriztek. A rablók alig három perc alatt megszabadították a Sao Pauló-i Művészeti Múzeumot két becses műkincstől. A kár hozzávetőleg 100 millió dollár!
Artmagazin 2007/6.
Arany Oroszlán
Címlapunk gratuláció a magyar pavilon Velencében aratott sikeréhez, ami
nemcsak a 2007-es év legnagyobb szenzációja, hanem a magyar művészet
velencei szereplésének történetében is a legnagyobb elismerés, amit valaha is
kaptunk. A sikert hozó munka, mint ahogy arról már többször is beszámoltunk,
Andreas Fogarasi Kultur und Freizeit (Kultúra és szabadidő) című videósorozata
és annak pavilonraszabott installálása volt. A zsüri indoklása szerint „a kiemelkedő nemzeti kiállításért járó Arany Oroszlánt egy olyan pavilon kapja, ahol az építészet és a kultúrtörténet segítségével elgondolkodtató és költői kapcsolatokat hoztak létre a tartalom, a képi nyelv és a kiállítás architektúrája közt.
Látogatóban Hiva Oán
Míg Zichy Mihály Szentpétervárról hazahozott hamvait szinte fejedelmi pompával temették el Pesten, az egyetemes művészettörténet egyik legnagyobbjának, Paul Gauguinnek csak egy egyszerű kőlap jutott, valahol Francia Polinéziában. Gyászbeszéde sem volt, helyette Martin püspök írt levelet franciaországi felettesének: „Itt az egyetlen említésre méltó esemény, hogy hirtelen meghalt egy Gauguin nevezetű, megvetésre méltó egyén, aki neves művész volt, de ellensége Istennek és mindennek, ami erkölcsös.”
Művésznő vagy kurtizán? - Anita Berber (1899–1928) tündöklése és bukása
A Színházi Élet című lap 1923-ban arról adott hírt, hogy a berlini „meztelen táncosnő”, Anita Berber szenzációs fellépése a budapesti Parisian Grillben estéről estére tomboló sikert arat.[1] A mindössze huszonhárom éves, de nagy múltra visszatekintő, hírhedt díva akkori férjével, az extravagáns Sebastian Droste mozgásművésszel Bécsből érkezett, ahonnan botrányos viselkedésük miatt kiutasították őket. A sajtó őrjöngő tapssal ünneplő pesti közönségről tudósított, amely felfokozott érdeklődéssel figyelte az egzotikus kosztümökben és szokatlan összeállítású díszletek között játszódó táncjeleneteket. Persze a műsor kihívóan feltárulkozó, akár szemérmetlennek is értékelhető előadásmódja megosztotta a nézeteket. A konzervatív szemléletű lapok újságírói, a közerkölcs védelmében felháborítónak tartották a színházi eseményt.[2]
Magyarok Münchenben 5. – Spányi Béla – „Emberi nyomoktól mentes vadonok, csöndes és elhagyott tájak költője”
Amikor az 1888-as Nemzetközi Művészeti Kiállításon a fiatal, de itthon már közkedvelt Spányi Béla A magány, Az utolsó gólya és az Esti hangulat című képeit kiállította, mai kifejezéssel élve, paradigmaváltás következett be a müncheni művészeti életben.
Artforum Berlin 2007 - About Beauty
A jelek szerint az idei szezon női téma, a neonok és lakótelepi házak mintájára sulykolt modellek jegyében fogant, legalábbis ezt mutatja a nagyszámú (több mint kétezer) művész kiállított munkáinak átlaga. A főszereplő mindig, de mintha egyre inkább a festészet volna, és úgy fest, a tendencia a új médiumok visszaszorulását mutatja. A 12. éve megrendezésre kerülő esemény mindenesetre formailag is megújulni kívánt az évfordulóra, ezúttal nemcsak az Ami Barak által rendezett, amúgy színvonalas tematikus kiállítás kapott címet, hanem maga a vásár is – About Beauty –, mely mottó (tévesen) azt sugallja a nézőnek, hogy valamilyen téma köré válogatott műtárgyakkal találkozhat.
Árnyék
Compton Verney Anglia egyik legizgalmasabb múzeuma, melyben hat elsőrangú és eklektikus gyűjtemény kapott helyet, miközben tizenkét teremben időszakos kortárs kiállításokat is bemutatnak. A Peter Moores Alapítvány kezelésében működő 18. századi épület Warwickshire-ben található, nem messze Stratford Upon Avontől, Shakespeare festői szülővárosától. A kúria mai formája Robert Adam terveihez fűződik, parkját a híres angolkert-tervező Capability Brown álmodta meg. A modernizált és új szárnnyal kibővített múzeum 2004-ben nyitotta meg kapuit, első időszakos kiállításuk Peter Greenaway megainstallációja volt, de rendeztek már Van Gogh- és Luc Tymans-kiállítást is.
Régi kor árnya felé visszamerengni - Méhes Lóránt retrospektív kiállítása az Ernst Múzeumban
Ha jól értelmezem Fórián Szabó Noéminek a kiállításhoz kapcsolódó, rendkívül alapos tanulmányát, a sajtóanyagban felfedezhető felsőfokú jelzők tömegét (legjelentősebb, kiemelkedő, kiváló), továbbá azt a tényt, hogy Méhes művészete meglehetősen alulreprezentált a kortárs magyar művészettörténetben, világos, hogy a kiállítás egyik célja nem kevesebb, mint az 56 éves Zuzu életművének kanonizálása, egyes kritikusok szerint eddig hiába várt megistenülése. Méhest önállóan nem említi egyik nagyobb, összefoglaló művészettörténet sem – ellentétben a Vető Jánossal nyolc éven át közösen készített munkákkal, melyek már keletkezésükkor bekerültek a megkerülhetetlen alkotások panteonjába. A kérdés pontosan az, hogy saját jogán ki tud-e szabadulni Méhes művészete ebből a béklyóból, igazak-e az életmű egészére alkalmazott szuperlatívuszok, vagy ha nem, van-e olyan mű vagy műcsoport a négy tematikus részre (tanulmányi évekre, Zuzu–Vető-korszakra, illetve a misztikus és az új képekre) tagolt oeuvre-ben, amely hitelt érdemlően bizonyítja az integrációs kísérlet jogosságát.
Restitúciós ügyek
Az Artmagazin izgalmas pódiumbeszélgetésekre invitálta a nagyérdeműt az idei Budapest Art Fair alatt. 2007. november 24-én Einspach Gábor látta vendégül Mihály Máriát, a Szépművészeti Múzeum főigazgató helyettesét, Dr. Soós B. Tibor és Dr. Kelemen András ügyvédeket, valamint Dr. Gereben Katalint, az Equinor Fine Art ügyvezetőjét, aki nemrég a Sotheby’s restitúciós osztályán járt egy ösztöndíjjal. Szóba került a pár sikeresen lezárult magyar restitúciós per, a bíztató külföldi példák, az ügyek elakadásáért felelős hazai jogi környezet, intézményi ellenállás és történelmi sorsszerűség, valamint a nagy testvér, Oroszország hozzáállása a kényes diplomáciai kérdéshez.
A Guennol-oroszlán
Az Artmagazin karácsonyi számában részletesen foglalkozunk az újabb és újabb rekordokat elérő nemzetközi műkereskedelem eredményeivel. Most itt egy újabb tétel: december 5-én a Sotheby's New York-i árverezőtermében elkelt az eddigi legdrágább szobor. Egy alig több mint nyolc centiméter magas mészkő állatfigura. Az új tulajdonos 57,2 millió dollárt fizetett a korábban egy múzeumban kiállított mezopotámiai remekműért. Aminek értékét ugyancsak megnöveli, hogy egyidős a kerék feltalálásával és az első városok kialakulásával.
Vágyott és létező művészeti sajtó
Az Artmagazin izgalmas pódiumbeszélgetésekre invitálta a nagyérdeműt a Műcsarnokban idén is megrendezett Budapest Art Fairen. 2007. november 23-án Winkler Nóra látta vendégül Földes Andrást, az Index kulturális újságíróját, Csejdi Rékát, a Műcsarnok sajtókapcsolatokért felelős munkatársát, Kozák Gábort, a Godot Galéria egyik vezetőjét és Nemes Attila független kurátort. A résztvevők a művészeti sajtó régimódi frázisaival, a hiányzó párbeszéddel, a kortárs vizuális kultúra minőségével, az állami intézmények nehézkesen döcögő kommunikációjával és a elveszített közönséggel kapcsolatos – nem mindig hízelgő – véleményüket osztották meg a jelenlévőkkel. És most már a weboldalulnk olvasóival is.
Limoges-i Passió-feszület
A hadizsákmányként eltűnt műkincsek sorsa rendszerint szomorú és unalmas. Ugyanis sosem kerülnek elő. Az ellenpéldák szaporításán egyre több szervezet dolgozik Európa-szerte, megpróbálva érvényt szerezni a második világháború alatt összekuszálódott tulajdoni jogviszonyoknak. Az Ausztriában nemrég előkerült, 800 éves Limoges-i zománcfeszület üdítő kivételként erősíti a szabályt: 1945-ben eltűnt, most mégis előkerült, s várja régi gazdáit.
A Rothschild-tojás
A világ vezető aukciósháza, a Christie's november végén rendezte meg az – orosz oligarchák luxusigénye miatt – nagy szenzációnak számító Orosz Művészeti Hetet. Az árveréssorozat vitathatatlan csúcsát a november 28-án elkelt Fabergé-tojás jelentette. Az utolsó orosz cárok udvari ékszerésze a kis órával is ellátott méregdrága csecsebecsét a Rothschild bankárdinasztia számára készítette 1902-ben. Egy ismeretlen licitáló 8,9 millió fontért vihette haza a remekművet.