ARTMAGAZIN CIKKÍRÓ OPEN CALL – A HATÁRIDŐT MEGHOSSZABBÍTOTTUK
Meghosszabbított határidővel, szeptember 15-ig várjuk a szövegeket az Artmagazin és a MODEM közös kritikaíró pályázatára!
Nagy örömünkre az 'Alter ego' című retrospektív Lakner László kiállítás is meghosszabbítva, szeptember 25-ig tekinthető meg Debrecenben. A nevezéshez szükséges minden fontos információ pedig alább:
Az Artmagazin negyedik alkalommal hirdeti meg cikkíró pályázatát művészeti írói ambíciókkal rendelkező fiatalok számára. Öröm, ha a képzőművészet is témája a közgondolkodásnak, de ennek fontos feltétele, hogy ne csak a szakmabelieknek, hanem a szélesebb közönségnek is szóló szövegek szülessenek művekről, kiállításokról. Akit megmozgat egy ilyen típusú kihívás, jelentkezzen, itt a lehetőség!
Alter ego – Lakner László retrospektív kiállítása a MODEM-ben (kurátor: Fehér Dávid)
A szeptember végéig látható tárlat az alkotó több mint negyven évet felölelő munkásságát mutatja be az 1950-es évek végének és az 1960-as évek elejének korai, szürnaturalista periódusától a pop arttal, majd a fotórealizmussal rokonítható új figuratív alkotásokon keresztül az 1970-es években alkotott konceptuális fotóműveken, könyvobjekteken keresztül az 1980-as évek során egyre expresszívebb karakterű, írásalapú festményekig, illetve az 1990-es évektől napjainkig alkotott posztkonceptuális és szkripturális festményekig.
A negyedik Artmagazin open call alatt erről a kiállításról, a tárlaton bemutatott művekről és műcsoportoktól várjuk szövegeiteket. Olyan írásokat kérünk, amelyek a kiállításra építve az életmű, vagy egy-egy mű új, friss szemléletű, személyes olvasatát adják.
A legizgalmasabb szövegeket az Artmagazin Online felületén publikáljuk, szerzőiket partnerünk, a MODEM jóvoltából kiemelt honoráriumban részesítjük. Továbbá a győzteseket egy-egy éves Artmagazin-előfizetéssel is jutalmazzuk.
A többi pályázó munkáját egy-egy legújabb Artmagazin-lapszámmal köszönjük meg.
A zsűri tagjai: Topor Tünde az Artmagazin főszerkesztője, Szilágyi Róza Tekla az Artmagazin Online vezető szerkesztője és Zelei Bori, valamint Cserna Endre és Kergyó Zsófia az Artmagazin munkatársai.
Terjedelem: szóközzel együtt 8000 karakter
Formátum: Word
A pályázatokat ezen a linken tölthetitek fel.
Azonosítás: kizárólag jeligés pályázatokat fogadunk el, kérjük, az írás név nélkül, jeligével kerüljön feltöltésre.
Beküldési határidő: 2022. szeptember 15.
Hivatalos eredményhirdetés és díjátadó: 2022. szeptember 24-én, a kiállítás finisszázsának keretében.
A díjakat átadja Vizi Katalin a MODEM igazgatója, valamint Szilágyi Róza Tekla az Artmagazin Online vezető szerkesztője.