IDÉN A FŐFOTO STANDJA NYERTE A BEST BOOTH BY ARTMAGAZIN DÍJAT

Az Artmagazin már 10 éve szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin-zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó díjat. Olyan vásári jelenlétet keresünk, ahol amellett, hogy az adott stand ellátja fő funkcióját – tehát eladásra kínál műtárgyakat –, egységes és átgondolt kínálattal találkozhatnak az érdeklődők.

A Főfoto standja, amely a fiatal fotós, Varga Matti munkáit mutatja be, egyéni kabinetkiállításra emlékeztet – a mélykék falakon három álomvilágszerű fotósorozattal várja a látogatókat. A Baross utca 10. szám alatt 2019-ben megnyitott Főfotó – amely kiállítótérként, fotólaborként és kávézóként is működik – először képviselteti magát a Millenárison. Varga Matti 2020-ban már kiállított náluk, a vásáron most látható két, témájában a nosztalgia kérdéskörével foglalkozó sorozat – Augusztus után (2018) és Ismeretlen ismerős (2019) – már látható volt a Főfoto bázisának falain. A harmadik, friss munkákból álló képsorozat, a Mellownoon címet viseli és éteri hangulatú piknik-csendéletekből áll. 

Img 1189

A Mellownoon-sorozat egyik darabja a standon, fotó: Artmagazin

Azoknak pedig, akik rögtön arra gondolnának, hogy a sorozat valójában szemfényvesztés és biztosan 3D renderekből áll, a képek mellett látható egy videó is, amely bebizonyítja, hogy a megrendezett csendéletek valójában a Balatonon ringatózó valóságos szigeteken jöttek létre. A Főfotó – a szó legjobb értelmében – nemes egyszerűséggel, a fotókra fókuszáló szemlélettel berendezett standja éppen ilyen sziget az idei vásáron. A csodás, a többi standtól eltérő, szemet nyugtató árnyalatú falszín is felhívja a figyelmünket arra, hogy a vásár zajában itt valami koherens egésszel találkozhatunk. 


Fofoto

Fotó: Főfotó


Fofoto1
Fotó: Főfotó


Fofoto4

Fotó: Főfotó

A nyertessel készített interjút karácsonyi lapszámunkban olvashatják/olvashatjátok.

Külön kiemelnénk a Capa Központ standját is. Intézményként őket nem kötötte az eladás mint szempont, de még az ebből fakadó szabadsághoz képest is izgalmas, szórakoztató és informatív lett a kiállításuk. 

Screenshot 2020-10-20 at 9.44.08.jpg
Tízéves az Artmagazin-díj

Az Artmagazin már 10 éve szemlézi a hazai art fairek standjait, és osztja ki az Artmagazin-zsűrinek legjobban tetsző kiállítónak járó díjat. Idén október 23-án, pénteken az Artmagazin csapata – Lépold Zsanett, Szilágyi Róza Tekla és Topor Tünde – újra egész napos terepszemlét tart a Millenárison rendezett Art Market Budapesten.

125_Szilagyi1.jpg
Díj a legszebbnek egy kifejezetten nem szép évben

2020-ban a Főfoto nyerte a legszebbnek járó Artmagazin-díjat a fiatal fotós, Varga Matti munkáit bemutató, egyéni kabinetkiállításra emlékeztető standjával. A díj apropóján a 2019 decemberében nyílt kiállítótér-labor-kávézó alapítóival, Krasznai Jánossal és Zsigmond Gáborral, valamint Varga Mattival zoomoltunk.