Megújulás

Arcus Temporum Művészeti Fesztivál, Pannonhalmi Bencés Apátság, Boldogasszony-kápolna

Liksay Csenge Gyopár, Salamon Júlia

A Magyar Képzőművészeti Egyetem hallgatói 2022-ben is meghívást kaptak a Pannonhalmi Bencés Főapátság minden évben egy adott hívószó köré szerveződő kortárs művészeti fesztiváljára, az Arcus Temporumra. Bár a fesztivál elsősorban komolyzenei és irodalmi fókuszú (2022-es kiemelt vendégei Nádas Péter, és Lera Auerbach orosz-amerikai zeneszerző voltak), az Apátság kulturális programjával összhangban a kortárs vizuális művészet jelenléte is egyre erősebb a háromnapos rendezvényen. A Képzőművészeti Egyetem hallgatói mellett ebben az évben a résztvevők között volt a rigai és a drezdai művészeti egyetemek három diákja is. A nemzetközi csapat munkáját segítette a Színház és Filmművészeti Egyetem két koreográfus-rendező hallgatója.

A hallgatói projekt a helyszíne miatt is különleges volt: a ritkán látogatható Boldogasszony-kápolna a bencések gyászmiséinek ad helyet, a kápolna kriptája pedig temetkezésük tere. A fesztivál témája, a Megújulás összekapcsolódott Szűz Mária alakjának kortárs értelmezésével; ezzel összefüggésben rendezték meg a Boldogasszony-kápolnában a Mária, újul világ nevedben című kamarakiállítást. E kiállítás két képe, Czene Márta Holbein Halott Krisztusából kiinduló, Máriát kilenc hónapos várandós nőként megjelenítő festménye, illetve Zellei Boglárka talált látványból komponált, szimbolikus Pietà-fotója alkotta a hallgatói projekt kiindulópontját.

Czenemarta maria maria kesz nagy

Czene Márta: Mária, 2022, akril, olaj, farost, 170 x 178 cm

Zelleib pieta 2000 copy 1

Zellei Boglárka: Pietà, 2022, 70 x 100 cm

A hosszabb előkészítő munka után a helyszínen létrehozott projekt a tableau vivant, vagyis az élőkép műfajából indult ki, amelyre egyrészt egy előre elkészített koreográfia készült, illetve egy, a helyszínhez és a kiállított kortárs Mária-képek motívumaihoz kapcsolódó, kollektív munka során létrejött, a gyász pszichológiai fázisait allegorikusan feldolgozó performanszciklus.

A megújulás hívószóra a Pieta és Noli me tangere (Ne érints engem) jeleneteket feldolgozó élőképekkel reflektált Liksay Csenge Gyopár, Takács Flórián és Marosfalvi Marcell. A témához kapcsolódva az élőképek a passió azon jeleneteit járták körbe, amelyekben meghatározó a nő jelenléte. Az alkotásoknak nem volt célja a provokáció, csupán feltűnésmentesen és kifinomultan kísérelték meg megjeleníteni az egyházi művészetben a nők szempontjából történő Biblia-értelmezést.


A performansz dramaturgiailag a két élőkép közé ékelődött. A középpontba helyezett tárgy egy a helyszínen talált, évekkel ezelőtt kidőlt fa nyolc méter hosszú, kiszáradt törzse volt, amelyet a hallgatók fehér leplekbe bugyoláltak, és úgy emeltek fel közösen. Ezután a kápolna előtt felállították, s a fa, mint egy napóra mutatója egy hosszúnak tetsző, másfél perces kitartott néma mozdulatban az égnek feszült. Ez a jelenet a gyász első fázisával, a tagadással volt megfeleltethető. Majd a kéreghántással, a fa libikókaszerű egyensúlyozásával, közös megtartásával, áthelyezésével a gyász további fázisait jelenítették meg. A záróképben a fát cipelő csoport tagjai megérkeztek a Noli me tangere élőkép elé. A törzset az angyalokból, illetve Jézus és Mária Magdolna kettőséből álló csoport elé padszerűen lefektették, majd ráültek, ezzel magukat is nézővé avatva. Ez, az utolsó kép, a fa földre simítása, használatba vétele az elengedés mozzanatával volt azonosítható.

P 20b

Fotó: Szabó Attila

A Gyász performanszciklus kevéssé direkt, de lakonikusságában annál találóbb eleme Sina Neuberger kiegészítő akciója volt, amelyben a földön fekvő szereplő a lépcsőn felfelé igyekvő fahordozó menet mellett iránymutató nyílként jelent meg a kápolnát körülvevő liget zöldjében.

P 28b

Fotó: Szabó Attila


Helyszín: Arcus Temporum Művészeti Fesztivál, Pannonhalmi Bencés Apátság, Boldogasszony-kápolna
Időpont: 2022. augusztus 28.
Pietà és Noli me tangere élőképek: LIKSAY Csenge Gyopár, MAROSFALVI Marcell, Ieva STALŠENE, TAKÁCS Flórián, VISNYAI Zoltán Tibor
Gyász performanszciklus: BABINCHAK Atanáz, BEKE Zita, BURJÁN Vanda, Katrīna IEVA, KESZEGH Ágnes, KOLLER Margit, KOZMA Lilla, Sina NEUBERGER, PATAKI Luca, REGŐS Simon, REINING Vivien, SALAMON Júlia, SCHELL Réka, SZILÁK Andrea Lilla