Káldi Katalin: Hő – megnyitóbeszéd

Magyar Fanni

Káldi Katalin munkásságát műfaji kategóriákra való bontás nélkül, egészében érdemes szemlélni, hiszen egységében bontakozik ki művészetének médiumtól független konceptuális jellege. Bár legújabb festményein a korábbi szelídebb vásznakhoz képest szembetűnő az erőteljes vörös és sárga színvilág, a hangsúly továbbra is a minden alkotására jellemző renden, a dolgok egymáshoz való viszonyán van. Ez a rend azonban kiegészült egy fontos új minőséggel: a dinamikával, a dinamikussággal.

A régebbi munkák csendéletre jellemző nyugalma, a tárgyak statikus csoportja jól modellezte a rendszerteremtés igényét. Ezekhez hasonlóan az aktuális kiállítási anyagról is elmondhatjuk, hogy egy homogén alapsík felett egynemű tárgyak vagy formák helyezkednek el. Fontos különbség azonban, hogy a dinamikusság által ezeknek a képeknek a renden túl, mintha valamilyen szándéka is lenne.
A festményekben tetten érhető alkotói szándék megértéséhez érdemes kitérni a „színtan” munkacímet viselő átmeneti időszak darabjaira. A Kisterem Galéria első, eredeti helyiségében látható, sugaras sávokba rendezett színek esetében tulajdonképpen nem a klasszikus értelemben vett színtanról beszélhetünk. A Káldi által az utóbbi időben használt színek számbavételéről vagy felsorolásáról van inkább szó. A zászlóra emlékeztető, képmélységet nélkülöző frontális felületek minden esetben egy pontba koncentrálódnak. Ezek a stilárisan atipikus darabok ilyen módon a továbbiakban is meghatározónak bizonyuló szín- és mértani alapfogalmak szintézisét jelentik.


Káldi Katalin: Hő, kiállítás enteriőr, Kisterem, 2018. Fotó: Sulyok Miklós

A legújabb műveken ezek az alapvető tulajdonságok – szín és pont – már irányok mentén, valamint nagyobb színmezőkben bontakoznak ki. A szabályos, sárga térbeli testek iránya adta erős dinamika a szándékszerűség érzetét kelti. A kontemplatív karakterű csendéletekből aktív, cselekvő képmezővé alakult a képek tere. A formák lendülete nyomán a hengerekről töltényekre, a körök egymásba érő halmazairól pedig valamilyen energiára vagy sugárzásra asszociálunk. A művek cselekvő, aktív karakterét a kiállítás címe is – Hő –  megerősítí. A hő sugárzik, terjed és hat, akárcsak a képmezőt szétfeszítő ábraszerű motívumokban rejlő energia.


Káldi Katalin: Testek sebessége II., 2017, olaj, vászon, 80x80 cm. Fotó: Sulyok Miklós

A feljebb már említett „modellezés” fontos szerepet tölt be Káldi alkotói gyakorlatában, hiszen általában mintadarabok vagy makett után dolgozik. A méretarányosan ábrázolt használati tárgyakat az utóbbi időben geometrikus térbeli testek váltották fel, amelyek arányaikat megőrizve tetszőlegesen nagyíthatóak, mégis önazonosak maradnak.
A mintadarabok azonban nem csak a festmények, hanem Káldi fotói tekintetében is meghatározóak. Az elmúlt pár évben egyre nagyobb teret nyerő fotózás a kezdetektől végigkísérte elsősorban festményeiről ismertté vált művészeti praxisát. Felvételein gyakran az olajképeken is látható tárgyakra, makettekre ismerhetünk. A fotók és a vásznak viszonya mellett a letisztult gipsz öntvények is a minta és a befejezett mű kapcsolatának, az autonóm mű státuszának újragondolására késztetnek.


Káldi Katalin: Ötszög, 2017, gipsz, 48x48 cm, egyedi darab. Fotó: Sulyok Miklós 

Káldira jellemző módon a rendben rejlő szabályszerűség mellett a kivétel is mindig hangsúlyos szerepet kap. A mediálisan és léptéküket tekintve is eltérő, de formailag hasonló vagy azonos alkotásoknak fontos szerepe tehát az is, hogy megtörjék a festmények által meghatározott kiállítási rendet. Médiumoktól független művészeti alapvetését – a rendszerteremtés igényét – az egyes művekben a pontok és élek különböző halmazában, irányában is megfigyelhetjük. A műfaji változatosságnak köszönhetően azonban a szabály és a kivétel egyensúlyát megteremtő logika a művekben rejlő feszültségen túl, a kiállítás egészében is tetten érhető.


Káldi Katalin: Hő, kiállítás enteriőr, Kisterem, 2018 . Fotó: Sulyok Miklós 

„A rendteremtéssel sikerülhet úrrá lenni a káoszon, az érthetetlenségen, egy kis makett-modell építésén keresztül, legalábbis abba az illúzióba ringathat minket. Azonban a szabályos szerkesztés, a szabályosság csak akkor izgalmas, akkor van benne titok, ha csak hozzávetőleges, a tökéletesen szabályos az egysíkú, unalmas és buta. A szerkezet legyen azért nyugtalanító is egy kicsit, nem teljesen kényelmes.“[1]

 

 

 

 

Káldi Katalin: Hő
Helyszín: Kisterem (1053 Budapest, Képíró utca 5.)
Megtekinthető: február 23-ig                                          


[1] Káldi Katalin: A számos és a számtalan. Az ismétlés, egynemű elemek többszöri alkalmazása egy műalkotáson belül, DLA értekezés, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2013

 

full_005282.JPG
Az autizmus mint metafora – megnyitóbeszéd

Egy cikket vagy kiállításmegnyitót mindig könnyű etimológiával kezdeni. Autizmus és metafora: a cím mindkét szava mentén kézenfekvőnek tűnne a megközelítés, de maradjunk most az autizmusnál, amely az „autos”, azaz „önmagában” görög szóból ered. Ezt érthetjük magányként, de lehet olyasvalamire is gondolni, ami egymagában megáll. Míg az első értelmezés az autizmus lényegéhez vezet el, addig a második jelenleg távol áll attól, hiszen a fogalomra manapság mindenekelőtt fejlődési zavarként gondolunk. Ez az újabb kettősség is elbizonytalanító, hiszen valójában nem tudjuk pontosan meghatározni sem a fejlődés, sem a zavar fogalmát. A szóelemzéssel így végtelen örvénybe kerülünk, amelyből felfelé valószínűleg nincs út. Mi történik viszont akkor, ha magából az örvényből indulunk ki? Ha azt a tényt, hogy 2017-ben egy kortárs képzőművészeti kiállítás nyílik Magyarországon az autizmus és a művészet metaforikus összefüggésére támaszkodva, egy időörvényből kiindulva vizsgáljuk.

full_005289.png
Maurer Dóra. A megfigyelés tárgya – megnyitóbeszéd

Elhangzott: Maurer Dóra. A megfigyelés tárgya című kiállítás megnyitóján 2017. július 15-én.

full_005597.jpg
A város építőanyagai – megnyitóbeszéd

Ezen a kiállításon gondolkodva eszembe jutott a néhány évvel ezelőtt a Műcsarnokban rendezett, Egy város entrópiája című kiállítás. Nem is annyira a vizuális párhuzamosságok miatt, hiszen az egy videóművészeti kiállítás volt, itt pedig túlnyomórészt objekteket, tárgyegyütteseket láthatunk. De a műcsarnokbeli tárlat az elmúlt évek legnagyobb szabású, A város építőanyagaihoz hasonló tematikájú kiállítás volt, mely az entrópia hívószavára épített.