Otthonos tér, a tenger színei, susogó baldachin az ágy körül, természeti képek, almafa, vulkáni kőzetek, szárított virágok, csend, eső utáni újjászületési-illat.

Vetlényi Alma kiállítása a Liget Galériában a spirituális elvonulásokat idéző meghitt térbe invitál, és a közösségben megélt kikapcsolódás egyéni alternatíváját villantja fel. A befogadó az öngondoskodás formájaként az egyedül töltött idő értékére is ráeszmélhet. A kiállítás a művész Madeirán töltött egy hónapos alkotói szabadságához kapcsolódó tárgyakon és élményeken keresztül külső és belső utazáson kísér végig. 

Az elvonulás A magyar nyelv értelmező kéziszótára szerint egyszerre jelenti „általában valamely jelenség, folyamat lassú elmúlását” és „félrehúzódást, visszavonulást”. A kiállítótérben megteremtett atmoszféra azt sejteti, mintha valakinek a hálószobájába, intim életterébe lépnénk. Ezt a hatást erősíti a tenger hullámzását idéző (kézzel festett) textília, amely függönyként választja le a központi zugot (Lapozz!, 2025), ahol leheveredve akár a felettünk (a kivetítőn) elvonuló felhőket is szemlélhetjük, vagy jegyzetelhetünk, rajzolhatunk az odakészített füzetbe, (amelynek első oldalán egy kérdés inspirálja a látogató bevonódását). A naplózás, a mindennapi élmények rögzítése, az öngondoskodás gesztusa a kiállítás egyik kulcsfogalma. A kiállítótérben a művész (belső) elvonulásának terét rekonstruálja: Madeira vad tájait erdőségekkel, vulkanikus kőzetekkel és szeles óceánparttal idézi fel, ezáltal a háborítatlan magányt teszi átélhetővé. Sajátos útirajzként vagy személyesebb útinaplóként is olvashatjuk a kiállított tárgyak összességét. A (nagyítóval böngészhető) analóg fényképek, a puritán szálláshely környezetében gyűjtött virágokból készített akkumuláció, és a folyamatot dokumentáló videó párbeszédbe kerül Vetlényi Alma kézzel írt metaforikus szövegeivel. Ez a narratív réteg érzékelteti a tartalmas egyedüllétben megtapasztalható másfajta fókuszt. Bár az egyedüllét nem feltétlenül jelent termékeny magányt, és időbe telik, amíg rátalálunk a saját ritmusunkra, hogy együttérzéssel forduljunk önmagunk felé. Az így megélt öngondoskodás lehetővé teszi, hogy új szemszögből tekintsünk a környező valóságra és saját belső világunkra. Ez a megtalált nyugalom érzékelhető Vetlényi Alma Madeirán készült felvételein: az elmélázó figyelem, a nem-sietésből eredő elmélyült alkotói jelenlét mutatja meg a biztonságos teret jelentő sziklaszirtet a szeles óceánparton vagy az erdő sűrűjét. 

Az elvonulás kapcsán az otthonosság kérdése is felmerül: miként találhatjuk meg a helyünket egy földrajzilag távoli, szokatlan táji környezetben? Hogyan élhető meg a karácsony ünnepként egy Atlanti-óceáni szigeten, egyedül egy mikulásvirággal? Milyen személyes tárgyak tehetik a körülményekhez képest otthonná az életteret? 

A virág-akkumuláció (26 éjszaka, 2025) különösen gazdag réteget tár fel: a művésznek a szigeten egyszerű szálláshelyéről naponta el kellett gyalogolnia egy másik házhoz, hogy tudjon fürdeni. A természetben megtett út során talált virágokból létrejött gyűjtemény az élmények mindennapos felhalmozódásának állít emléket. A civilizációtól távoli helyen töltött elvonuláson inkább az élmények hiánya okoz élményt, ezt a meditatív, az apró mozzanatokra figyelő gesztust örökíti meg a mű. A természet inspiráló ereje összekapcsolódik a nem-termelésnek és a visszafogott jelenlétnek köszönhető, magába forduló attitűddel, ami alkotóként a töltekezés lehetőségét nyújtja. Vetlényi virágokkal teszi otthonossá az életterét, a gesztussal mintha önmagát ajándékozná meg, eközben, szinte észrevétlenül az élményfeldolgozást is segíti a tevékenység. 

Ahogy Kállay Eszter gyökérzet nyitott ég alatt című, a kiállításhoz írt versében olvasható: 

“a szirmokon éjszaka fennakadtak az álmaim,
magukba szívták és úgy ontották ki később őket,
mint súlyos illatot.”

A töltekezési folyamat a képi és szöveges lenyomatok mellett feltehetően távlatilag nyújt majd inspirációt a képzőművészként és divattervezőként is tevékeny Vetlényi Almának. Az utazás a kiállításon megjelenített értelmezési rétege összekapcsolható Vetlényi alkotói hitvallásával, a fenntarthatóság, a slow életmód minőségével. Talán nem véletlen, hogy a Madeirán tett utazás során a megszokott turisztikai látványosságok helyett az eldugottabb szépséget kereste. 

A földrajzi értelemben vett kivonulás mellett a kiállításnak kínálkozik egy másik lehetséges olvasata is, ahol az elvonulás egyfajta eltávolodás a gyökerektől. Az Éva Alma (2025) című nagy méretű olajfestmény erős hatást tesz a belépőre: a kiállításon ez a legnagyobb, legszínesebb műtárgy. A történet szerint a művész - az almához kapcsolódó változatos ikonográfiai utalásrendszertől ellépve – tudatosan az Éva almafa fajtát választotta egy fájdalmas élethelyzet feldolgozásához. Ez az öntermékeny almafa nem szorul beporzóra, hogy termőre forduljon. Szimbolikusan önálló, független természeti jelenségként szerepel a festményen a művész ültette almafa. Az eltávolodás, majd az elszakadás gesztusa itt is érvényesül. Vetlényi egy ideig gondozta, öntözte, látogatta a facsemetét, majd egy ponton elköszönt tőle, így már nem fogja látni, amikor termést hoz. A festmény e folyamat lezárásaként született, a gyümölcsöktől roskadozó almafát képzeletéből festette meg, ahogy teljességében új életet teremt. Az almafa motívuma – az elvonulás mellett – az egész kiállítást végigkíséri, a kézzel írt szöveges “üzenetek” a fához fűződő meghitt kapcsolat átalakulásáról is tudósítanak. A művész rövid, naplószerű bejegyzésekben a tőle távol töltött időről, a hiány és a távolság árnyalatairól számol be, mintha az almafának mesélné el a saját eltávolodásának történetét. Bizonyos pontokon a két kulcsmozzanat egymásra vetül: a Madeirán lefotózott almafa az ottani téli tavaszban már gyümölcsöt hozott, mint a Duna-parton elültetett Éva-almafa alteregója. A fa, bár természetéből adódóan képtelen a helyváltoztatásra, biztonságos kiindulópontként támogatja az eltávolodást a gyökerektől. 

“növekszik bennem egy fa,
gyökere a tüdőm két felében ereződik,
lüktet, és megérzem, hogy élek.” (Kállay Eszter)

A kiállításban a szimbolikus eltávolodás valami új kezdete, ahogy az utazás az új élet első lépése. A távolság lezáró ereje az újjászületésben tér vissza, ahogy Vetlényi az elvonulás utáni évben visszatér Madeirára, és a leégett erdőben látja, hogy új rügyek sarjadnak a kiégett farönkön.

Vetlényi Alma: LapozzLiget Galéria, Budapest
2025. február 14. – április 11.
Kurátor: Molnár Veronika
Kurátorasszisztens: Keszegh Ágnes
Képek: Cedric af Geijersstam, a művész és a galéria jóvoltából