Basszus, már bezárt? – Bagi Attila: Under the skin

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

Bagi Attila Under the skin című projektje – a Water swim with me folytatásaként – a tágabb értelemben vett táblakép jelentéstartalmait vizsgálja. A kiállításon szereplő munkák mindegyike egy-egy murális táblakép-kompozíció, melyek kizárólag ebben a viszonyrendszerben, egymást érvényesítve lehetnek jelen, komplexitásukat tehát egymás hiányosságaiból nyerik.

A klasszikus értelemben vett kiállítási struktúra szempontjából a fal és a táblakép szerepe összekeveredik; a leggyakoribb hordozó, a feszített vászon eltakar (és láttat), ezzel szemben a mögötte lévő falfelület hordozza magát a nyers képi információt. A murál és az alapozott vászon így kéz a kézben alakítják ki azt a vizuális felépítettséget, amely az egész projekt koncepciójára épül.

A kiállítás alkalmiságát növeli, hogy a murálok mellett hamarosan az épületnek is búcsút intünk.

Bagiunder1

Bagiunder2

Bagiunder3

Bagiunder4
Fotó: Wertan Botond



Bagi Attila: Under the skin
A kiállítás megtekinthető volt: 2020. július 23.
Kurátor: Kovács Kristóf (Sajnos Gergely); helyszínelő
Helyszín: Professzorok háza; 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21., 8. emelet