Basszus, már bezárt? – Herczeg Klára-díj 2020

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

Herczeg Klára-díj 2020
– Jovánovics György és Kútvölgyi-Szabó Áron közös kiállítása –

A HERCZEG KLÁRA-DÍJ TÖRTÉNETE

Herczeg Klára végrendeletében az örökség egy részét művészek támogatására szánta. A Herczeg-hagyaték kezelője, Dr. Székely Ádámné Dr. Szűts Ildikó úgy döntött, hogy a Fiatal Képzőművészek Stúdiójára (mint a pályakezdő képzőművészeket képviselő szervezetre) testálja át azt a megtisztelő feladatot, hogy döntsön a támogatás formájáról. A Stúdió egy – az örökhagyóról elnevezett – díjat alapított, melynek - mivel Herczeg Klára mindig fontosnak tartotta az idős és fiatal generációk egymáshoz való közeledését - minden évben egy senior és egy junior díjazottja van. A díjat a Stúdió Alapítvány (SA) gondozza. A Herczeg Klára-díj 1998 óta minden évben kiadásra kerül.

SENIOR FOKOZAT

A Stúdiója Alapítvány kuratóriuma idén Aknai Katalint, Berhidi Máriát és Pinczehelyi Sándort kérte fel, hogy a szakmai zsűri tagjaként döntsenek a senior díjazott személyéről. A senior díj jelölője, Erőss Nikolett által javasolt művészek közül - Galántai György, Szíj Kamilla és Jovánovics György - a szakmai zsűri a senior díjat Jovánovics Györgynek ítélte.

JUNIOR FOKOZAT

A junior díjra idén az FKSE tagjai jelölhettek olyan 35 év alatti alkotót, aki az elmúlt egy évben kiemelkedő teljesítményt nyújtott és aktívan hozzájárult az FKSE közösségének építéséhez. A jelöltek közül egy öttagú zsűri, amelynek tagjai Istvánkó Bea, Lődi Virág, Magyar Fanni, Orbán György és Őze Eszter voltak, választotta ki a díjazottat. A junior díjért szoros versenyben lévő művészek közül - Kristóf Gábor, Kútvölgyi-Szabó Áron, Tranker Kata, xtro realm - a zsűri a junior díjat Kútvölgyi-Szabó Áronnak ítélte.


Mikor volt látható?: 2021. január. 22 - 31.
Hol?: Képírói utcai galéria

Fotók: Kútvölgyi-Szabó Áron

Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 1
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 2
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 3
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 4
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 7
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 8
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 9
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 10
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 11
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 12
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 13
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 14
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 15
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 16
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 17
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 18
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 19
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 20
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 21
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 22
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 23
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 24
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 25
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 26
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 27
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 28
Herczeg Kla Ra Di J 2020 Labor 29
full_006240.png
Basszus, már bezárt? – Floral Centerpiece

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

full_006167.png
Basszus, már bezárt? – Átlagos eltérés – Vékony Dorottya

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

full_006456.png
Basszus, már bezárt? – Ács Alíz Veronika: Walpurg

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 

full_005255.png
Basszus, már bezárt? – Ráközelítés – Zékány Dia önálló kiállítása

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

 
 

Screenshot 2020-02-25 at 10.31.47.png
BASSZUS, MÁR BEZÁRT? – Tranker Kata és Ulbert Ádám: Egykoron vala. Tárgyakkal elmesélt premodern történetek

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

Screenshot 2020-03-06 at 15.45.46.png
BASSZUS, MÁR BEZÁRT? – NEDVES HÁLÓZATOK @ Trafó Galéria

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.

full_006313.png
Basszus, már bezárt? – Mi jár a fejedben?

Későknek, feledékenyeknek, workaholicoknak vagy bárkinek, akinek nem volt ideje megnézni.