Poétikus és nagyvonalú – idén az acb Galéria fotóstandja nyerte a Best Booth by Artmagazin díjat

Már hagyománynak számít, hogy az Artmagazin csapata terepszemlét tart az Art Market Budapest első napján, hogy megtalálja és díjazza a legszebb standot. Olyan teret keresünk, ahol a vásár érthetően eladáspárti környezetében, ahol a művek nagyszámú megjelenítése dominál, megteremtődik egy aura, a rendkívül sokszínű kínálatban létrejön egy egyensúly.

Az acb Galéria fotóstandja váratlanul poétikus, nagyvonalú, és külön izgalmassá teszi, hogy a három bemutatott művész – Eperjesi Ágnes, Farkas Gábor, Pinczehelyi Sándor – munkái mind a fotó határterületéről jönnek. Farkas Gábor 1989-es egész falat betöltő, háromelemes kemogramjának megőrzésével és az életmű gondozásával az acb Galéria klasszikusan múzeumi feladatkört lát el. A triptichon mellett Eperjesi Ágnes szintén monumentális fotogramja és Pinczehelyi Sándor ötágú csillagos, már klasszikussá vált sorozata letisztult és a magyar fotótörténet szempontjából is fontos állítást tesz.

Az Artmagazin már a Budapest Art Fairen is zsűrizte a standokat, ahol a Kisterem Galéria bizonyult a legjobbnak. Később, már az Art Marketen a 2B Galéria Waldsee 1944 című nemzetközi levelezőlap kiállítása, a Vintage Galéria, a Trapéz Galéria, 2015-ben a montenegrói Institute of Contemporary Arts, majd a Violuk Contemporary, az Everybody Needs Art, tavaly pedig a Deák Erika Galéria nyerte el az Artmagazin-díjat.

A nyertes standon a vásár teljes ideje alatt látható a díj, a legjobbnak talált kiállítóval interjút közöl a magazin, továbbá pénzdíjjal is jár az elismerés: a mindenkori nyertes stand a következő évi részvétel díjából 25% kedvezményt kap.


Szilágyi Róza Tekla, Winkler Nóra, Magyar Fanni, Topor Tünde és Lépold Zsanett az acb Galéria fotóstandja előtt. Fotó: © Sióréti Gábor

Szilágyi Róza Tekla és Topor Tünde. Fotó: © Sióréti Gábor
Screenshot 2020-02-05 at 14.17.18.png
MINDIG IS A LEGJOBB GALÉRIÁT AKARTAM CSINÁLNI

2019 Artmagazin-díjasa az Art Market Budapest kiállítói közül az acb Galéria fotóstandja lett. A vásár felajánlása mellett, ami a jövő évi standdíj 25%-ának elengedése, a nyeremény része most következő interjúnk is, ami a galéria tulajdonosával kurátori minőségében is készült.