
Ingyen nézegethető Dorothea Lange archívuma
Az Oakland Museum of California, az intézmény, amely Lange személyes archívumát őrzi, úgy döntött, képeinek jelentős részét ingyen megtekinthetővé teszi az interneten.
Egy eddig hamisnak hitt Rembrandt-kép talán mégsem az
Egy régóta ismert festményről, amit eddig hamisnak tartottak, kiderült, hogy valójában a mester kezének munkája. Az aprócska kép, amelyen egy viseltes, melankólikus öregember szerepel, hosszú ideig egy múzeum raktárába volt száműzve, most azonban kiderült, hogy a munkát Rembrandt műhelye, nagy valószínűséggel pedig maga a művész készítette.
Átadták az idei Lábán Rudolf- és Halász Péter-díjakat
Idén 15. alkalommal adták át a Trafó Kortárs Művészetek Háza és a MU Színház által a magyar kortárstánc legjobbjainak elismerésére alapított Lábán Rudolf-díjat. A Trafó és a Színház folyóirat által 2018-ban alapított Halász Péter-díjat pedig idén másodszor ítélték oda, amelynek célja, hogy a színházi színtéren is felkutassa és ismertté tegye a műfaji határokat tágító performatív kezdeményezéseket.
Jótékony célból bocsátják árverésre Keith Haring magángyűjteményét
A gyűjtemény összes alkotását aukcióra bocsátják – köztük Basquiat, Warhol és Lichtenstein műveit –, amelyből várhatóan 1 millió dollár fog befolyni az LGBTQ közösség nonprofit központja számára.
Egy német könyvtár 400 éves albumot vásárolt 2,8 millió dollárért
A nagyjából 843,5 millió forintos vásárlás azért izgalmas, mert a könyvben európai királyi személyek, uralkodók, hercegek és hírességek rajzai találhatók. A műkereskedő, Philipp Hainhofer 16. századi „barátságkönyve” II. Rudolf császár és Cosimo de’ Medici kezének nyomát is magán viseli.
Megnyílt a Berlini Zsidó Múzeum új állandó kiállítása
Több mint két évig tartó előkészítés után vasárnap megnyílt a Berlini Zsidó Múzeum új állandó kiállítása.
Az idei Budapest Design Week központi témája a körforgásos gazdaság
A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.
Az Art Basel az idén elmaradó esemény helyett két online látogatható teret tervez létrehozni
Miután idén elmarad az Art Basel Hongkongban és Baselben, a művészeti vásárokkal foglalkozó márka minden idei eseményét az online térbe költöztette. Szeptemberben és októberben nyílnak az online látogatható terek, amik a vásár szervezői szerint önálló tematikus vásári kiadásokként működnek majd.
Aj Vej-vej karantén dokumentumfilmet készített Wuhanról
A film Kína vezetőit kritizálja és leginkább az országban a művész szerint történő ideológiai ellentmondásokat és az egyengondolkodásra buzdítást mutatja be.
Hamarosan Yoko Ono üzenete köszönti a New York-iakat
Az elmúlt hónapokban a „zárva” tábla fogadta a Metropolitan Museum of Art látogatóit, ám ez hamarosan megváltozik, ugyanis augusztus 29-én újra megnyitja kapuját az intézmény.
Hosszú hónapok után hamarosan újranyithatnak a New York-i múzeumok
Andrew Cuomo kormányzó nemrég bejelentette, hogy augusztus 24-étől újra nyitva tarthatnak a koronavírus miatt bezárt kulturális intézmények. A március közepi bezárást követő újranyitás természetesen rengeteg szabály betartásával jár együtt, a kötelező maszkviselés mellett a múzeumoknak és színházaknak kontrollálniuk kell a látogatói útvonalakat és csak a szokásos befogadói kapacitásuk 25%-ával működhetnek.
Az ikonikus berlini klub, a Berghain kiállítótérré alakul
A koronavírus következtében a legtöbb európai város klubélete megfagyott az elmúlt hónapokban.
Monet vízililiomai hamarosan a londoni National Galleryben lesznek láthatók
A múzeum bejelentette, hogy a 2021 szeptemberétől látogatható kiállításukra három, a vízililiomokat ábrázoló sorozatba tartozó Monet-festményt is kölcsönöznek. Az Impressionist Decorations: The Birth of Modern Décor című tárlat az első nagy kiállítás, ami az impresszionista művészek dekoratív művészetek iránti szenvedélyét tematizálja majd.
Jared Leto lesz a következő Andy Warhol
Jared Leto fogja játszani a művészlegenda szerepét Warhol életrajzi filmjében.
KÉPALÁ címmel hirdetett nyílt irodalmi pályázatot a Capa Központ
A Robert Capa Kortárs Fotográfiai Központ a Margó Irodalmi Fesztivállal és a Könyves Magazinnal KÉPALÁ címmel nyílt irodalmi pályázatot hirdet a 38. Magyar Sajtófotó Kiállításhoz kapcsolódóan. A pályázat szakmai partnere a Petőfi Irodalmi Múzeum.
