Egyre több fiatal művész és művészetközvetítő dönt úgy Magyarországon, hogy kilép a megszokott keretek közül, és alternatív művészeti közösségek létrehozásával megteremti a kivonulás, a közös alkotás feltételeit, még ha csak egy rövid időszakra is, amikor az elmélyülés és az együttlét valóban megvalósulhat.

Ezek a kezdeményezések válaszul születtek a művészeti mező szűkülő lehetőségeire, ahol sokszor hiányzik a kísérletezésre alkalmas tér. Az új közösségek a természettel való szorosabb kapcsolatot és a tudásmegosztást helyezik előtérbe, miközben demokratikus működési elveket követnek. A Köz.kemp, a Bábel tábor és a Magyarkúti Művésztelep ebben a szellemiségben jött létre, képviselve az önszerveződés és autonómia iránti elkötelezettséget és radikálisan újragondolva a művészeti közösségépítés lehetőségeit.

„Az alapötlet az volt, hogy legyen egy hely, ahol szabadon alkothatunk, ahol nem szabályoz más, csak az, hogy hogyan tudunk együttműködni.” (Vékony, D. 2024. január 14.)

Az alternatív művészeti közösségek felbukkanása nem választható el a magyar kulturális élet átalakulásától; az elmúlt évtized politikai és gazdasági változásai során világossá vált, hogy a hagyományos intézményi modellek sok esetben nem tudnak megfelelni az alkotók és művészetközvetítők igényeinek. A nagyvárosi terekben, a szabályozások és a támogatási rendszerek szorításában egyre nehezebb megvalósítani azt a szabad alkotói kísérletezést, ami a művészeti progresszió lényegét adja.

Az alternatív művészeti közösségek működésének egyik kulcsfogalma a szakmai önszerveződés. Ezek az alulról szerveződő kezdeményezések újragondolják a kulturális élet működési modelljeit, az egyéni szabadság és a közösségi részvétel közötti egyensúlyt keresve. Miközben kritikusan viszonyulnak a hagyományos intézményekhez, nem teljesen függetlenednek tőlük: céljuk, hogy a hiányosságokra reagálva olyan autonóm struktúrákat hozzanak létre, amelyek teret adnak a hosszú távú kísérletezésnek. A Köz.kemp, a Bábel tábor és a Magyarkúti Művésztelep példái annak, hogyan valósulhat meg ez a kreatív átalakulás, miközben az alkotók új rendszereket építenek, ahol az együttműködés és a szabad alkotás összefonódik, miközben a közösség erejét a kölcsönös inspiráció és az egyenrangú részvétel adja.

Köz.kemp

A Köz.kemp eredetileg szakmai közösségként indult, hogy az FFS (Fiatalok Fotóművészeti Stúdiója) tagjait újra egy platformra hozza. „2015-ben egy olyan szakmai közösséget szerettem volna létrehozni, ahol a résztvevők nemcsak alkothatnak, hanem közelebb kerülhetnek egymáshoz, és szakmai kapcsolataikat is építhetik” – mondta Vékony Dorottya, az egyik alapító. A kezdeményezés hamar túlmutatott egy egyszerű alkotótábor keretein: szellemi és gyakorlati tere lett annak, hogyan találhat egyensúlyt az egyéni alkotói folyamat és a közösségi együttműködés. 

Bábel tábor

A Bábel tábor értékrendszere összeforrt az egyenrangúság és a tudásmegosztás alapelveivel: a résztvevők mindannyian hozzájárulhatnak a programokhoz, és mindenki tudásának egyenlő értéket tulajdonítanak, legyen szó akár gyakorlati, akár elméleti tapasztalatokról. Ez a modell éppen abban töri meg a hagyományos táborok kereteit, hogy a közösségi részvételt és az egyenrangúságot helyezi előtérbe, miközben a maradandóság helyett a folyamatok átélésére koncentrál.

Magyarkúti Művésztelep

A Magyarkúti Művésztelep szellemisége az együtt alkotásra és -gondolkodásra épül, miközben a közösséget és a természetet helyezi előtérbe. „A cél igazából az együtt-alkotás és -gondolkodás volt, de fontos érték még a közösség, a természet szeretete és az efemer jelleg is; nem maradandóak az ott létrejött produktumok, hanem az adott hétre, pillanatra fókuszálnak” – mondta Martincsák Kata, a művésztelep egyik alapítója. Ez a megközelítés nem csupán a művészi folyamatok szabadságát, hanem a természettel való közvetlen kapcsolatot is hangsúlyozza, ami a művésztelep atmoszférájának meghatározó eleme. 

Fenntarthatóság és jövő

A Köz.kemp, a Bábel tábor és a Magyarkúti Művésztelep nem csupán alternatívát kínálnak a hagyományos művészeti intézményekhez képest, hanem újfajta modellt is teremtenek a művészeti élet és a közösségi lét ötvözésére. Ezek a közösségek az önfinanszírozást választották stratégiájuk alapjául: a tagok saját erőforrásaikból teremtik meg a szükséges feltételeket, így az egyéni érdek és a közös identitás harmóniája biztosítja a stabil és fenntartható működésüket.

Nem törekszenek elszigetelődésre a művészeti szférától, hanem organikus működési struktúráikat rugalmasságuk és kapcsolati hálózatuk bővítése által tartják fenntarthatónak. Ez lehetővé teszi, hogy a közösségek a különböző művészeti kezdeményezéseken keresztül reflektáljanak a társadalmi és kulturális változásokra, valamint a demokratikus működés és a részvétel magasabb szintjeire törekedjenek. Az általuk képviselt szellemiség az autonómia, az együttműködés és az átfogóbb társadalmi reflexió talaján valódi alternatívát kínál, és távlatokat nyit a magyar művészeti közösségépítés számára. 

Céljuk, hogy minden résztvevő számára biztosítsák a lehetőséget és a teret a szabad önkifejezésre, alkotásra, kikapcsolódásra, tanulásra és tapasztalásra. A valódi céljuk azonban talán még ennél is mélyebb: az őszinte közösségi lét megtapasztalása.

Mi volt az eredeti célja ezeknek a kezdeményezéseknek? Mi motivált benneteket a létrehozásuk során?

Vékony Dorottya: Az első tábor 2015-ben azzal a céllal indult (még nem Köz.kemp néven), hogy az akkori, széthullóban lévő FFS tagságot összerántsuk egy kicsit.  Egy olyan szakmai közösséget szerettem volna létrehozni, ahol a résztvevők nemcsak alkothatnak, hanem közelebb kerülhetnek egymáshoz, és szakmai kapcsolataikat is építhetik. Az első tábor rendkívül nomád körülmények között zajlott, ennek ellenére igazi közösségként küzdöttünk az elemekkel, és komoly szakmai munka folyt. Már az első alkalommal világossá vált, hogy ez a kezdeményezés több lesz, mint egy alkotótábor.

Solymár Fanni: A Bábel tábort 2018-ban hoztuk létre Petrányi Lucával. A kiindulási pontunk az volt, hogy olyan közösségi élményt hozzunk létre, ami nem fesztivál, és nem feltétlenül a bulizásról szól. Nem azért, mert azt elutasítjuk, hanem mert azt éreztük, hogy ilyen szempontból elég telített a piac. Egy olyan tér létrehozása volt az első gondolat, ami a tudásmegosztásra épül. A folyamatban-levés inspirált minket; hogy ott vagyunk együtt és áramlik a tudás. 

Petrányi Luca: Olyan közegben mozogtunk, ahol rendkívül érdekes emberek voltak: a színház, a képzőművészet, a kortárs tánc, a bölcsész- vagy a reáltudományok területéről. Egy kocsmai beszélgetésben nem szoktunk mélyre menni azzal kapcsolatban, hogy ki mivel foglalkozik. Kíváncsiak voltunk, hogy meg lehet-e osztani ezeket a tudásokat tábori környezetben, ahol van tér és idő arra, hogy egymásra figyeljünk. És mindezt ne piaci alapokon tegyük (csak akkor adom át a tudást, ha kifizetik).

Glauser Lisa: A Magyarkút ötlete a Covid-járvány alatt született, amikor a természet közelsége és az alkotás lehetősége rendkívül fontossá vált számomra. Egy olyan időszakban éltem meg ezt az élményt, amikor a barátaim kis albérletekben próbáltak valahogy műtermi körülményeket teremteni maguknak. Mivel Magyarkút az otthonom, és ott voltam abban az időszakban, rájöttem, milyen nagy kiváltságom van, hogy ilyen természeti környezetben tudok alkotni, és azt éreztem, hogy ezt a lehetőséget másokkal is szeretném megosztani. 

Hogyan működik a közösségetek? Milyen struktúrával, elvekkel dolgoztok és hogyan hoztok döntéseket? 

V.D.: A Köz.kemp-nél fontos szempont volt a szakmaiság, és hogy itt művészeti munka fog zajlani. Villing Dórával, Simon Zsuzsival és Nyíri Juliannával azt találtuk ki, hogy ez egy nem csak művészeknek szóló alkotótábor lesz, az elejétől kezdve elmélet és gyakorlat intergrálása volt a célunk. Eleinte középgenerációs, szakmailag elismert képzőművészeket hívtunk, hogy tartsanak egy hetes, tíz napos workshopokat, ami hiánypótoló struktúrának tűnt a klasszikus művésztelepek mellett. Azonban ez rengeteg szervezést és háttérmunkát igényelt tőlünk, ami miatt egyre távolabb sodródtunk az érdemi munkától és a részvételtől, amivel nem voltunk boldogok. Emiatt később megváltoztattuk a működésünket és sokkal kisebb léptékű, inkább művésztelep jellegű formában folytattuk. Mostanra azzá formálódott a Köz.kemp, amire igazán vágyunk: kis létszám, workshopok nélkül, elméletisek és művészek együtt, organikusan formálódó közösségben.A szervezéshez csatlakozott Kiss Richárd és Eiter Tamás, a férfi energiák kifejezetten jót tettek a csapatnak.

Simon Zsuzsanna: Jelenleg azon gondolkodunk, hogy visszahozzuk-e a központi téma koncepcióját, amivel dolgozni tudunk, ami inspirációt nyújthat. Általában mindenki a saját elképzeléseit valósítja meg, ami a tér lehetőségeihez igazodik, és az utolsó napon mindenki bemutatja, min dolgozott. Az elvonulás is fontos elem. Célunk volt, hogy kiszakadjunk Budapestről és a megszokott környezetünkből. Nagyon meghatározó volt még számunkra a közös gondolkodás, és az, hogy közösen alkossunk valamit. Ebből ered a Köz.kemp neve is. A 'köz' megfogalmazása rendkívül lényeges volt nekünk. Emellett a generációk összekötése, a tudásmegosztás, a tapasztalás és az egymásból való inspirálódás is kulcsfontosságú elemek voltak.

S.F.: A Bábel táborban az az elv, hogy ne legyen táborozó és táboroztató, vagyis mindenkinek kell mindenféle feladatot csinálnia. Kialakítottunk egy körforgásos rendszert, amiben mindenkinek minden gyakorlati feladatot el kell látnia; főzni, takarítani, fát gyűjteni. Emellett pedig bárki hozhat, tarthat programot, és részt vehet bennük. Az első négy-öt évben ketten szerveztük és találtuk ki a tábor témáját és a hozzá kapcsolódó programot, de később kinyitottuk ezt a szervezeti struktúrát. Mindig az volt a cél, hogy ne pár kézben összpontosuljon minden. Be is szálltak még emberek a szervezésbe, de ez mindig fluktuálni fog; lesznek, akik beszállnak, akik kiszállnak, de a közösségből néhány ember mindig viszi tovább. Az egyik legfontosabb érték pedig, amihez még mindig mindannyian tudunk kapcsolódni, ennyi év után is, az az intézményen kívüli tudásmegosztás. Ennek az értéke, hogy egy olyan helyet teremtsünk, ahol az emberek képesek adni is és kapni is. Ez a tudás lehet egy elsősegély gyakorlat, de csillagászati előadás vagy kontakt táncos workshop is. 

 G.L.: A Magyarkút igazából organikus káoszként működik. Most én vagyok a házigazda, de többen vannak még mellettem – Bredár Bora, Menyhért Juci és Martincsák Kata –, ezért sokszor eloszlik a felelősség. A döntéshozataloknál, ha jön egy kérdés, akkor mindig megkérdezem azt, aki benne van a szervezésben, hogy mit gondol róla, és együtt döntünk. Nem szeretnék soha egyedül dönteni, mert ez nem erről szól. A menetrend tíznapos, és általában mindenki annyira jön, amennyire tud. A főzést pedig úgy oldottuk meg, hogy mindig kijelöltük, ki mikor főz, majd közösen étkezünk. Ami állandó még, hogy a végén van egy kiállítás, amire készülünk; mindenki csinálja a munkáját, és meg is beszéljük egymással. Általában Kata meg Juci mint kurátorok próbálják meg ezt összeegyeztetni. Megbeszéljük, hogy hol legyen a kiállítás, milyen tereket használjunk, és az utolsó napokra pont össze szokott állni. Még nagyon változó a struktúra; eddig három alkalommal tartottuk meg, és mindhárom teljesen más volt.

Milyen szerepe van a természetnek a táboraitokban? Hogyan befolyásolja az alkotási folyamatot?

V.D.: A városból való kiszakadás és a természet közelsége meghatározó szempont volt, hogy a résztvevők ne csak rövid időre ugorjanak le, hanem elmélyült munkafolymatok jöhessenek létre A szervező csapat is sokat túrázik és gyakran vagyunk a természetben, ezért fontosnak tartottuk, hogy a programokba beépítsünk természetközeli tevékenységeket is, mint például kirándulások, gyógynövénytúrák vagy ásványok gyűjtése. Bár a tematika nem e köré épült, a természet jelenléte jelentős szerepet játszott a tábor atmoszférájának a kialakításában.

G.L.: A természettel való kapcsolat nélkülözhetetlen része a művésztelep életének. Nagyon hangsúlyozzuk a természet tiszteletét és védelmét, hiszen a művésztelep az erdőben zajlik. Fontos számunkra, hogy a tevékenységeink során is kapcsolódjunk hozzá. Olyan környezetben vagyunk, ahol csak mi és a természet létezünk. Ez lehetőséget ad arra, hogy az egyén teljesen elvonuljon, kreatív tevékenységeket folytasson, ami rendkívül inspiráló, különösen a szobrászok számára, mivel közelebb állnak az anyagokhoz, míg a festők gyakran ragaszkodnak a vászonhoz. De vannak újítások és érdekes megközelítések is! Amikor a résztvevők is ott vannak, ők is érzik a hely erejét és azt a fajta szabadságot, amit csak a természet adhat meg. 

P.L.: A saját táborozási élményekből is kiindulva nagyon fontos tapasztalat ez a természethez közeli lét; illetve egy új struktúra megteremtésénél, egy kvázi mini társadalom létrehozásánál is kulcsfontosságú a szeparáltság a külvilágtól. Ezt az első helyszínünkön, Bazsin nagyon jó volt megtapasztalni; hogyha nem kifejezetten a táborba jöttél, akkor nem találtad meg a helyszínt. Nem volt átjárhatóság, így nagyon intenzív élmény lehetett. Ehhez az ősélményhez mindig jó visszanyúlni, mert ott született meg annak a lehetősége, hogy ez a mini társadalom új helyen és új rendszerben újraszerveződik majd. Ezzel a közösségiségnek nagyon magas fokát tudtuk megélni, ami magabiztosságot adott, hogy kitart majd a következő találkozásig. Ehhez szerintem sokat hozzátett a természeti környezet, a leválasztottság az ismert struktúrákról. Azóta is szem előtt tartjuk, hogy olyan helyet találjunk, ahol védve vagyunk, és tényleg ki tud alakulni ez a közösségi élmény. 

Hogyan oldjátok meg a finanszírozást? Milyen kihívásokkal szembesültök ezen a téren?

V.D.: Több alkalommal pályáztunk az NKA-hoz; 2017-ben kaptunk egy kis összeget, ami jobb volt a semminél, 2018-ban pedig egy nagyobb összeget, amiből már komoly tábort tudtunk szervezni. 2019-ben viszont megint keveset kaptunk, ráadásul mindig csak a tábor kezdete előtt két héttel derült ki, mennyi támogatást kapunk. Abban az évben saját zsebünkből kellett kifizetni a tábor költségeit. A pályázati támogatáson kívül mindig volt részvételi díj is. Ahogy nőtt a tábor, úgy nőttek a költségeink is. 2020-ban az NKA kiszámíthatatlan lett, ráadásul a művészek és a közeg is nagyon árérzékeny. Abban az évben jött a Covid-járvány is, és úgy döntöttünk, hogy pihenőre van szükségünk. Ezt az időt arra használtuk, hogy újragondoljuk a közösséget, és hogy hogyan tudjuk fenntarthatóvá tenni a tábort a későbbiekben. A következő évben meg is történt a „modellváltás”. 

M.K.: Az első évben csak az ételt fizettük saját zsebből, a második évben NKA pályázatot nyertünk, ami részben fedezte a költségeinket, a harmadikban is pályáztunk, de sikertelenül, így azt az évet közösségi finanszírozási kampánnyal oldottuk meg. Közben mindenki magának fizette a sátorhelyet és a kaját. A harmadik évben a művésztelepet záró, kétnapos kis fesztivált is szerveztünk, ezért ekkor voltak a legmagasabbak a költségek. A fesztivál bevételéből szerettünk volna pénzt gyűjteni, de végül nullára jöttek ki a költségeink.

S.F.: Az első tábort 2018-ban önfinanszírozásból hoztuk létre, ami azt jelentette, hogy Lucával egyenlő összeggel szálltunk be, de ez a pénz már a legelső évben megtérült. A második évtől a profitot közös kasszába tettük, ezt a pénzt pedig közösen kezeljük, és olyan fejlesztésekre használjuk, mint sátorvásárlás vagy infrastrukturális beruházások. A résztvevők körülbelül napi ötezer forintot fizetnek, ami fedezi az étkezéseket, a sátrazást és a programokat. Azért tudjuk alacsonyan tartani az árakat, mert nem fizetünk külsősöknek. Mindenki közösen vesz részt és vállal felelősséget. A másik fontos tényező a finanszírozás kapcsán, hogy sose pályáztunk az NKA-hoz vagy az MMA-hoz és semmilyen más állami forrásra sem, hanem mindig a közösség tagjainak hozzájárulásából tevődik ki a költségvetés. Ezzel is óvjuk a függetlenségünket.

Hogyan látjátok a jövőt? Mi lesz ezeknek a kezdeményezéseknek a következő lépése?

S.F.: Jelenleg még vándorló üzemmódban vagyunk, ami azt jelenti, hogy körülbelül két évente helyszínt változtatunk. Kezdetekben nagyon sokszor elhangzott, hogy milyen szuper lenne, ha saját földterületünk lenne, és nem kellene ezeket a struktúrákat újraépíteni, majd lebontani. Amikor a közös pénznek a jövőjéről és felhasználásáról gondolkozunk, akkor ez a legerősebb vízió, ami él az emberekben. Idén el is indult egy BábelLand munkacsoport, ami a földvásárlással foglalkozik, és elkezdtünk pénzt is gyűjteni. Ez talán egy minimum ötéves terv, de nagyon jó, hogy van valamiféle közös jövő a szemünk előtt. 

P.L.: Közben az is mindig cél, hogy a tábori sturktúrák és a közösség működése évről évre jobb legyen és fejlődjünk. Az elmúlt években megjelentek a gyerekek, ami egy új generáció integrálását is jelenti – ezek új kihívások. Ezzel együtt arra nagyon jó gondolni, hogy lehet, hogy majd ők fogják átvenni tőlünk a szervezést, és mi majd csak lemegyünk nyaralni.

M.K.: Szerintem célunk, hogy a művésztelep ne nőjön túl nagyra, megmaradjon az a „mag” közeg, akik az elején is jöttek, viszont szeretnénk nemzetközi irányba is bővülni és más korunkbeli művészekkel együtt dolgozni, Ez a két törekvés ellentétes, így kérdés, melyikből kell engednünk a jövőben.

G.L.: Elképzelhető az is, hogy a jövőben különválasztjuk a szobrászati és az interdiszciplináris tevékenységeket, de mindkét irány további fejlesztést és szervezést igényel. Mindenképpen folytatni szeretnénk, az biztos. Nagy szabadság, hogy ezt az egészet önerőből csináljuk, senki sem szól bele, és tényleg olyanra formáljuk, amilyenre szeretnénk. Nagy erő és tettrekészség van bennünk!

V.D.: A művészet és a kultúra nehéz helyzetben van, és az önszerveződés nem állhat meg, mert folyamatosan szükséges lesz rá. Fontos, hogy ne váljunk a rendszer áldozatává, akármilyenek is a társadalmi, politikai körülmények. Azt érzem, hogy a Köz.kemp akkor sem fog megszűnni, ha Magyarországon nulla forint lesz a kultúrára fordított támogatások összege. Teremtsük meg mi magunk a forrásokat, és töltsük vissza oda a szellemi tőkét, ami számunkra fontos. Tíz éve csináljuk a tábort, aminek aktív és elképesztően izgalmas, sokszínű közössége van, nagyon hálásak vagyunk ezért. Ahhoz, hogy fenn tudjuk tartani, szükséges, hogy időről időre újragondoljuk a tábor szerepét, struktúráját és lehetőségeit.

Hajdu Léna 2024-ben diplomázott az MKE Képzőművészet-elmélet szakán, jelen írás szakdolgozatának kivonata, melynek szerkesztésében témavezetője, Mélyi József segítette.