Gold und Liebe V. – A barátságról és a másság érzéséről szól

Molnár Ráhel Anna

2020 nyarán felvettünk egy rádióműsort egy regionális együttműködési projekt résztvevőivel. Az együttműködést a budapesti MŰTŐ tagjaival együtt szerveztük, 2019-ben kaptuk meg rá az International Visegrad Fund támogatását.

A projekt Alterum – artist-run network in the CEE region néven indult tavaly februárban azzal a céllal, hogy közös utazásokon, kutatáson és csoportos kiállításokon keresztül kezdjünk el felépíteni egy horizontális hálózatot négy kelet-közép-európai nonprofit, alulról szerveződő kulturális tér között. A belgrádi U10, a prágai 35M2 és a kassai VUNU művész-kurátor tagjai tavaly Valentin-napon jöttek Budapestre, aztán gyorsan kifordult az egész világ, a következő utazásokat azóta is halasztjuk, a kapcsolatunkat és a projektünket online próbáljuk fenntartani. A lenti beszélgetés a tavalyi rádióadás részlete, ami a Lahmacun közösségi rádión ment le, öninterjú vagy egyszerű beszélgetéskivonat az Alterum tagjaival: Iva Kuzmanović, Darko Vukić (U10, Belgrád); Tea Záchová, František Fekete (35M2, Prága); Ivana Rusnáková, Nikolas Bernáth (VUNU, Kassa).

 

Molnár Ráhel Anna: Talán kezdhetnénk az Alterum jelentésétől: másik, másság. Ez a projekt tulajdonképpen egy hiányból nőtt ki. DIY kulturális terekként mindig hiányosságokra formálunk lehetséges válaszokat – ez is egy ilyen válasz az infrastruktúra és a közelség hiányára, ami összeköthetné a DIY kultúra (fél)periferikus területeit. Ez a barátságról és a másik elképzeléséről szól. Hanna Arendt írásaiban a barátság nagyon szép koncepcióként jelenik meg: mint a társaság, amit a közeledben tartasz – mind a jelenben, mind a múltban. Inkább megbarátkozás emberekkel, gondolatokkal, absztrakt vagy fizikai tárgyakkal. Egy ilyen megbarátkozás folyamatában vagyunk mi is, Kelet-Európával és a kelet-európaisággal kapcsolatos elképzelésekkel. Össze tudnátok foglalni a kezdeményezéseitek helyzetét, és mondanátok pár szót az együttműködésünkben való részvételetekről?

Iva Kuzmanović: Az U10 most nyolcéves. Amikor létrejött óriási volt az űr a fiatal művészeket, művészhallgatókat és a befutott művészeket képviselő terek között. A belgrádi kortárs művészeti múzeum évekig zárva volt, hiányzott az infrastruktúra. A terünk remek helyen van és nagyon olcsó is volt – egyszerűen úgy döntöttünk, hogy belevágunk. Kollektívaként kezdtük, egyszerre akartuk bemutatni a saját művészeti munkánkat és a környezetünkben lévő művészeket. Eleinte csak egy rövid távú projektnek képzeltük ezt. De egyértelművé vált, hogy egy ilyen platform, ami fiatal és pályakezdő művészeket mutat be, nagyon is hiánypótló volt, különösen Belgrádban. Akkoriban lokálisan gondolkodtunk, aztán egyszer csak külföldiek jöttek, akiket érdekelt, mi történik Szerbiában – különösképp a nem hivatalos, intézményen kívüli művészeti közegben. Szép és nagyon hasznos kapcsolatokat kezdtünk kialakítani és hamarosan már élvezhettük is a nemzetközi kommunikáció gyümölcsét. Megtapasztaltuk, milyen az, amikor ezen a szinten oszthatod meg az élményeid.

A mi generációnk egy elég hermetikusan zárt környezetben nőtt fel. Az általános mobilitással kapcsolatos helyzet azóta változott, de akkor lényegében egyéni ügy volt, hogy elérj bármit is, mondjuk egy utazást. Amikor behívtatok a projektbe, éreztük az ötlet és az egész hozzáállás őszinteségét. A különbségeket is érzem, de azt hiszem, inkább a kapcsoltunk javára válik, nem pedig akadálya annak.

 U10 kollektíva

Az U10 kollektíva, forrás: facebook.com

Tea Záchová: A 35M2 az egyik első artist-run galéria volt a Žižkov negyedben. Aztán jött a Hunt Kastner, egy kereskedelmi galéria. A cseh művészeti szcéna számára mindkettőnk tevékenysége fontossá vált a millennium után. Ritka, hogy egy ilyen galéria ennyi ideig fennmarad. Az ember általában belefárad a nonprofit közegbe. Történetileg Žižkov az undergroundhoz kapcsolódott. Prostituáltak, hajléktalanok negyede volt. Ez a reputáció aztán a 2000-es évektől teljesen megváltozott.

František Fekete: A mi kezdeményezésünk alapja a fiatal művészekkel való együttműködés. Főleg egyéni kiállításokat szervezünk, és a művészek mindig új projektet hoznak hozzánk. 35 négyzetméter a terünk valós mérete. A munkánk szorosan kapcsolódik a Cafe Pavlachoz, a közvetlen mellettünk lévő kávézóhoz. Az elmúlt pár évben Žižkov erősen dzsentrifikálódott, de vannak negyedek, amik sokkal rosszabbak. Ez egy galérianegyed, és sok fiatal, egyetemista él itt. Úgy tíz galéria működik egymástól csak pár sarokra – kereskedelmi galériák és független helyek egyaránt –, de nincs versenyhangulat, inkább együttműködésekre törekszünk.

Nikolas Bernáth: Kotolňa néven indítottunk egy projektet Kassán, egy korábbi iskola épületében. Elég kemény hely volt fűtés vagy víz nélkül. Később a VUNU egy évig squatként működött – ebből a kultúrából jövünk. Aztán egyszer csak megtaláltuk a jelenlegi helyünket a főutcán. Szép, kedves, faparkettával meg mindennel. Valami nagyon más volt a korábbi gyakorlatunkhoz képest. 

Ivana Rusnáková: Úgy éreztük, hogy Kassán, de általában Szlovákia keleti részén nagy a hézag az intézményes kulturális terek, múzeumok és galériák és a többi, elég véletlenszerű projekt között. A 2020-as program a nemzetközi szcénára fókuszált volna – Németországból, Olaszországból, Spanyolországból fogadtunk volna művészeket. A galéria programja prioritás számunkra, de még mindig élvezzük a kihasználatlan terek elfoglalását és megtöltését kortárs kulturális tartalommal. Az Alterummal kapcsolatban: a budapesti és prágai szcénákat jól ismerjük, de Szerbiát annál kevésbé, ez a projekt pedig lehetőséget ad, hogy ezt pótoljuk. Azt szokás mondani, hogy hasonló kontextusban dolgozunk a kelet-európai elképzelés miatt, de valójában ezek nagyon sokban különböznek – ezt pedig fel tudjuk itt fedezni. A barátság ott van, de kiterjeszthető.

35m2 4

Részlet a 35M2 egyik kiállításából, forrás: facebook.com

Ivana rusnakova matej dzagy miterko tibor czitó samuel velebný vunu 2020

A VUNU 2020-ban, forrás: facebook.com

Iva Kuzmanović: Az ember általában elsiklik Kassa virágzó művészeti közege fölött. Hogy történt ez? Miért Kassa? Van erre magyarázat? Az ember általában a fővárost ismeri, de nálatok még Kunsthalle is van. 

Nikolas Bernáth: Kassa mindig is kulturális város volt. Az 1960-as, 70-es évektől erős kapcsolatok kötötték Prágához és a város underground közegéhez. Ott van a Košická moderna hatalmas –alapvetően festészeti –, modernista tradíciója is. A város multikulturális társadalma is valahogy segített platformot teremteni a kulturális tevékenységeknek – a szlovákok mellett mindig is voltak németek, magyarok, zsidók. A 90-es évek után már művészeti egyeteme is lett a városnak, 2013-ban pedig Kassa Európai Kulturális Főváros volt, így egy csomó támogatást kaptunk az EU-tól. Felépült az infrastruktúra, ott van a Kunsthalle vagy a Kasárne/Kulturpark. Mindezekkel együtt járt egy nem fizikai infrastruktúra is – diákok, kiállítások, beszélgetések stb. Óriási kulturális robbanás volt ez a városban. A valóságban viszont ezeknek az épületeknek a többsége üres. Például a Kunsthalle. Kurátora sincs. Ha csinálni akarsz valamit, csinálhatod, de magadtól. Itt az egész kulturális közeg, és ezt persze érezni, de talán távolról nézve jobbnak tűnik. A valóság egy kicsit más. 

Ivana Rusnáková: Igen, de ahogy Nikolas mondta, bárki használhatja is. Nem mondanám, hogy ha egy épület üres, az feltétlenül rossz dolog. Ez egyben lehetőség is.

Nikolas Bernáth: Ha az ember aktív, őrületesen nagy helyeken csinálhat kiállításokat. Az ilyesmi nem lehetséges olyan helyeken, mint mondjuk London vagy Berlin. Ha egy 1000 négyzetméteres helyet akarsz használni, végig kell menned egy egész bürokratikus folyamaton. Itt Kassán csak azt mondod: „Helló! Ezt szeretném csinálni, mit szólsz a júliushoz?” És a válasz az, hogy: „Persze, csináld!”

Iva Kuzmanović : Ezek nagyon hasznos lehetőségek a fiatal művészek és kezdeményezések számára, de egyben az állam gondatlanságának tiszta tünetei is. Ott az egész infrastruktúra, de hagyják elrohadni. Az épületeket fenn is kell tartani – e nélkül olyan, mintha egy csontvázat akarnál megtölteni tartalommal.

 U10

U10, forrás: facebook.com

Nikolas Bernáth: Itt tényleg sok mindent csinálhatsz, de egy ponton észreveszed, hogy nem kizárólag kortárs művészettel fogsz dolgozni. Be kell látni, hogy egy olyan városban, ami az EU és Szlovákia határán helyezkedik el – mint pl. Kassa –, egy ponton képtelenség lesz csak kortárs művészet, kultúra és kísérleti dolgok számára fenntartani egy-egy ekkora teret. Népművészet is lesz, vagy valamilyen program időseknek, popkultúra vagy bármi más.

Darko Vukić: Belgrád helyzete borzasztóan átmeneti volt a 90-es évek végétől, 2000-es évek elejétől. Tíz év elég rá, hogy a kulturális politika szinte teljesen megváltozzon. Az U10 pont egy olyan pillanatban született, amikor a fiatal művészeknek nem volt túl sok bemutatkozási lehetősége. Ott volt az ifjúsági központ és hasonlók, de ezek egyike sem koncentrált ténylegesen a fiatal művészek támogatására. 2012-ben az U10 a jövőbeli önszerveződési platformok példájaként is szolgált. Pár éven belül új helyek nyíltak Belgrádban. Az emberek megszervezték a közösségeiket és az önszerveződés más modelljeit alakították ki a művészeti közegben. Az üresen álló, történelmi kontextust és értéket is hordozó épületek elfoglalásának első példája a Kvaka 22 Kulturális Központ volt.

Szükségünk volt arra is, hogy ki tudjunk utazni külföldre, hogy újra be tudjunk kapcsolódni a hasonló tendenciákhoz. Szeretném, ha az emberek rájönnének, hogy önmagukban is rendelkeznek egy saját hatóerővel, amiből különböző aktivitások születhetnek. Hatóerő alatt olyan navigációs vagy orientációs pontokat értek, amikkel különböző rendszereket egymáshoz kapcsolhatunk. Ahogy én képzelem, ez az egyetlen módja egy összetartó kollektivitásnak. Azt hiszem, ez a legfontosabb. Ha úgy csinálsz valamit, hogy annak nem része a másik elképzelése, az egész elveszti az együttműködés jellegét. Bürokratikussá válik és rögtön kapitalista kontextust kap.

Tea Záchová: Amikor elkezdtetek a projekten dolgozni, miért választottatok szinte csak fővárosokat? Tudom, hogy kutattál Prágán kívül is, periferikusabb városokban. Azt hiszem, néha jobb a főváros határain kívül foglalkozni egy-egy szcénával.

Molnár Ráhel Anna: Őszintén szólva az elején eszünkbe sem jutott, hogy ez az együttműködés ilyen nagyra fog nőni. Olyan kezdeményezéseket kerestem, amikkel tudtam azonosulni, felkerestelek titeket, elkezdtünk beszélgetni és hagytuk, hogy nőjön magától. Én azt hiszem, hogy egy együttműködés sem fejlődhet, ha nincs meg az alapvető kémia a partnerekkel. Ugyanúgy, ahogy a helyi közösségeink esetében. Nagyon sokáig nem gondolkodtunk komolyabb koncepción. Fontos viszont, hogy én nyitott együttműködésként látom az Alterumot, amibe idővel más helyszíneket, szereplőket és gondolatokat is bevonhatunk.

Darko Vukić: Az biztos, hogy Szerbia egésze ilyen szempontból nem túl fejlett. Belgrád mindenképp központi város. E mellett ott van Novi Sad, de a legtöbb példa, amit a kortárs kultúra tekintetében nyújtani tudunk, Belgrádból jön. Ez olyasvalami, amit nem tudsz kikerülni. Vannak múzeumaink és intézményeink országszerte, de olyan például nincs, mint ami Kassán működik.

 Muto

MŰTŐ, Dynamic Systems, forrás: facebook.com

Molnár Ráhel Anna: Magyarország is Budapest-centrikus, nem is csak a kultúra szempontjából, de minden tekintetben. Azért vannak más városok, ahol a művészeti felsőoktatás kialakít valamilyen szcénát.

Iva Kuzmanović: Miért? Valószínűleg komplex kérdés, de meg tudnád fogalmazni röviden, hogy Magyarország miért ilyen központosított?

Ráhel Anna Molnár: Itt politikai okai vannak ennek.

Iva Kuzmanović: Igen, itt is. 

Nikolas Bernáth: Igen, de Budapest történelmi város is. Szerintem ez Budapest erős pozíciója miatt is lehet. Szlovákiában erre nincs példa.

Molnár Ráhel Anna: Valószínűleg ezért jelennek meg különböző kulturális tevékenységek nemcsak Kassán, de ott mondjuk Žilinában is. Csehországban szintén ott van Brno, Ostrava és talán Ustí nad Labem mint a kortárs művészet központi városai. Az egész történelem más. Magyarországon hiányzik ez az egyensúly, pedig ez nem volt mindig így. Voltak városaink. Most falvaink vannak.

Nikolas Bernáth: Budapest és „vidék”, ugye?

Molnár Ráhel Anna: Igen, tulajdonképpen minden Budapesten kívül eső várost vidéknek nevezünk itt.

Tea Záchová: Prága a profitorientált szcénára figyel. Mindenki itt akar lenni, itt akar kiállítani és karriert alapítani, de senki sem ismeri, mi történik az ország más részein. Számomra érdekesebbek Csehország perifériái. A prágai közeget önzőbbnek nevezném, én egy ilyen projekthez másik várost választanék. Ustí nad Labemben jártam egyetemre, szóval tudom, milyen kapcsolatok működnek a főváros és a periféria között. Szeretem Prágát, itt mégis olyan, mintha egy buborékban élnél.

Molnár Ráhel Anna: Abszolút, másrészt viszont így, hogy olyanokkal beszélgetünk, akik épp Prágában működtetnek művészeti teret, fel is tudjuk hozni ezeket a kérdéseket.

Darko Vukić: Nem hiszem, hogy Szerbia mindig ilyen Belgrád-központú lett volna. A szülővárosom, Ivanjica például a 60-as évek művésztelepeinek egyik helyszíne volt. Fantasztikus volt, amikor megtudtam ezt. Sok művészhallgató lejött a városba a régióból és Belgrádból, és nagyon sokat dolgoztak. Ezek a munkák most valami borzalmas raktárban állnak, ami egyébként akkor is kulturális központ volt, de szörnyű az állapota. És nem volt ilyen állapotban, amikor még funkcionált.

Most elég nehéz elképzelni, hogy valamiféle felvilágosult figura legyél a saját városodban, aki megpróbálja rávenni az embereket, hogy higgyék el, mi minden lehetséges. Egész misszió lehetne.

Molnár Ráhel Anna: A 20. század elején Magyarországon is több művésztelep működött, aztán volt ennek egy második hulláma a szocializmus alatt az alternatív szcénában. Ha most valamilyen társadalmilag elkötelezett programot akarsz folytatni, olyan politikai valósággal kell szembe nézned, ahol – azt kell mondjam – egy ponton úgy érzed az embereknek kimosták az agyukat. Elképesztő erőre van szükséged, ha valahogy át akarod törni azokat a falakat, amiket a jelenlegi politikai ideológia és retorika emelt az emberek közé Magyarországon. Az egész társadalmat megosztja a populista politikai propaganda, földrajzilag is – ha már Budapestről és a vidékről beszélünk.


Screenshot 2020-11-16 at 19.38.11.jpg
Gold und Liebe

Most, a vírushelyzet újbóli fellángolása idején fontos, hogy többet foglalkozzunk közvetlen környezetünkkel, a távoliak helyett a közelebbi történésekre fókuszálva. A pandémia a művészeti közegre is igen súlyos csapást mért, ezért nem árt, ha kicsit nagyobb figyelmet szentelünk régiónk friss és alternatív közösségeinek, kezdeményezéseinek, amelyek kiutat mutathatnak az adott helyzetből, illetve válaszokat adhatnak a valamennyiünket érintő kérdésekre. (A szerk.)

Screenshot 2020-11-23 at 16.02.20.jpg
Gold und Liebe II. – Nincsenek határok

A Hyperlink Athens két fiatal görög művész, Alexandra Koumantaki és Yannis Voulgaris projektje, független kurátori platformja és önálló, elasztikus művészi entitása. A kollektíva 2017 óta alakul át és újra a művészi és kurátori munkát, a valós és virtuális teret, illetve a műtárgy mediális határait lebontó és újraértelmező együttműködéseken, térspecifikus, off-site és in-situ munkákon keresztül.

Screenshot 2020-12-11 at 11.16.57.jpg
Gold und Liebe III. – Mesék mutánsoktól

A (New) Constellation, vagyis a T(n)C Várnai Ágnes és Tina Kult 2017-ben alapított együttműküdése. A Bécsben élő művészek a legkülönfélébb médiumokban dolgoznak, beleértve a virtualitást, a 3D szobrokat vagy a divattervezést. A T(n)C különböző diszciplínák ötvözésével kapcsolja össze a digitális és fizikai realitásokat és teremt immerzív installációs szituációkat; az együttműködésen keresztül keresi a kollektív történetmesélés határtágításának területeit.

4.jpg
Gold und Liebe IV. – Plague

A Plague Krasnodarban, Oroszországban működő kurátori kollektíva. Három fiatal művész, Arthur Golyakov és Stas Lobachevskiy alapították 2018-ban. Kurátori és művészi munkájukat a posztgraffiti-esztétika, a kapitalizmus okkult gyökerei, a nonhumán és objektorientált elméletek határozzák meg.