A Medúza tutaja

Szigethy Anna: Partra vetett szörny

Uhl Gabriella


Géricault világhírű festménye az emberi felelősségről szól. 1816. június 2-án a Medúza nevű francia hajó zátonyra futott Afrika nyugati partjainál. A kapitány tisztjeivel, a hajó teljes élelmiszer- és ivóvízkészletével a mentőcsónakba szállt, a legénységet és a hajó utasait egy hevenyében ácsolt tutajra telepítette, és sorsára hagyta. A tutaj száznegyvenkilenc emberrel, árboc, vitorla nélkül hányódott a tengeren. A tizenkettedik napon az Árgus hajó személyzete megtalálta a hajótörötteket, de már csak tizenöten voltak életben, a többieket elnyelte a tenger, megölték, felfalták a társaik. – Ezt a hajótörést ábrázolja Géricault az antihősök szemszögéből. Szakítva a korábbi hősöket (hősnőket) ünneplő tematikával a szerencsétlenek, a kisemmizettek, a szenvedők tragikus és szégyenteljes küzdelme kerül a középpontba. Szégyenteljes, mert megmutatja, hogy a veszély, a katasztrófa nem a jóságot és összetartozást, a segítőkészséget hozza elő az emberekből, hanem a bestiát (vadállatot) és/vagy a szörnyeteget (monstrum). 


Szigethy2

Fotó: Fazekas Nikoletta


A humánum levedlett a képről, az egymást préselő, merészen rövidülő testek torzulásai pokoli disztópiát láttatnak. Minden odaveszett. Géricault még csak vizuálisan gondolja el azt a rettenetet, amely a 20-21. században bekövetkezik: a kegyetlen népirtások, s ha már ez sem volt elég, akkor az egész Föld, a természet kizsákmányolása, bekebelezése, és felemésztése történik. A lélekvesztőkben menekülők tragikus sorsa ma is megdöbbentő, de címlaphír helyett már csak egy a halálosan hömpölygő hírfolyamban. Ilyen a világunk: részvéttelen és szégyenletes. A címben idézett emblematikus Géricault kép is a reménytelen pusztulás képe, a sodródás, a tehetetlenség szimbóluma. A francia festő az emberi szenvedésre koncentrál, poszthumán korunkban azonban már eltűnik az ember az alkotásból, csak hűlt helye vagy „ökológiai lábnyoma” látható. A partra vetett szörny minden ízében MŰ, csinálmány, azaz alkotás. Esendően nyaklik mint tárgy, de anyagában a kiszámíthatatlan pusztítást hordozza magában, mint minden az ember által kreált mű-anyag.

Szigethy Anna emlékművet állít A partra vetett szörny című installációjával. Emlékművet az odaveszett embereknek, a szeméttől, szemétben megfulladó állatoknak, az egyre élhetetlenebbé váló vizeinknek.

A partra vetett szörny egyszerre fenyegető és kiszolgáltatott. Torz testének idegensége, méretei még riadt izgalommal töltenek el míg körbejárjuk, szemlézzük halott (halódó) testét. De ahogy ráközelítünk kiderül, hogy a szörny mi magunk vagyunk. A monstrum abból építkezik, amit gyártunk, elpazarlunk, felelőtlenül szétszórunk magunk körül. Az antik mitológiától a sci-fiig a szörnyábrázolások az ismeretlen, állati (alantas) erő torz kevercsei voltak, némileg lokalizálva, hozzáigazítva az adott növény- és állatpopulációhoz.  


Szigethy3

Fotó: Fazekas Nikoletta


A partra vetett szörny installáció a tájkép klasszikus művészetelméleti és történeti fogalmát is felülírja és/vagy újraértelmezi. Míg a konstruált, idealizáló tájkép a harmóniateremtésre, a világ birtokba vételére törekedett a kép szigorú határain belül, a helyspecifikus installáció terjeszkedik, burjánzik, kiállításról kiállításra növekszik és képzi meg a haldokló természetből és a műanyag-szörnyből a feszültséggel teli látványt.

A 21. századi tájkép: szeméthegy-kép. Elhasznált, kidobott, soha le nem bomló tárgyak kupacai növekednek, vándorolnak, eltűnnek és váratlanul felbukkannak megint. Pont úgy „viselkednek” mint az Odüsszeuszt hosszú tengeri vándorlása során fenyegető szörnyek. Odüsszeusz igazi eposzi hősként legyőzte félelmeit, azaz a szörnyeket, de mit teszünk mi, kései utódai, korunk monstrumaival? Szembenézünk-e a magunk kreálta fenyegetettséggel? Ezekkel a kérdésekkel fordul a látogató felé Szigethy Anna kidobott műanyagpalackokat homogenizáló, az „alapanyagot” esztétizáló installációja. Géricault piramis alakú kompozícióba foglalta a szenvedő emberi testeket, mintegy monumetális síremlékbe, emlékműbe rendezve azokat; így rendezi monumentális installációjába az alkotó mindazt a „szemetet”, amely nap mint nap partra vetettik. A szörny = monstrum: elsősorban méretével fenyeget. Az emberi léptékhez képest hatalmasra felnagyított „teste” félelmetessé tette, és a legyőzhetetlenség mítoszával ruházta fel. A monstrummal megküzdeni csak egy hérosz képes. Voltak ilyenek: Perszeusz, Héraklész, akik ideiglenesen legyőzték a szörnyet, kitolták a katasztrófák bekövetkeztét, vagyis reményt adtak, hogy a folyamatok befolyásolhatóak. Mára ez a remény elfogyott. A halandó Gorgó, a Medusza fejének levágása már nem elegendő. Egyetlen lehetőségünk a reménytelen küzdelemben elveszetteknek méltó, monumentális sírt, emlékművet állítani.


Szigethy4

Fotó: Fazekas Nikoletta


Mediálisan markánsan elkülönül Szigethy Anna kiállításának videója az emlékmű-installációtól, de erős és konkrét vizuális és főleg morális kapcsolat van a művek között. A videóban a növények „beszélnek” stresszhelyzeteikről: saját félelmeik, fenyegetettségük kibeszélésére fejlesztett kommunikációjuk zaját halljuk, s ez a hang egyre hangosabb! Panaszkodnak vagy riogatnak? – mindegy is. Vészhelyzet van, válaszokat és védelmet várnak tőlünk a természetet kisajátító, pusztító, ugyanakkor alkotó (verseny)társaiktól.



Szigethy Anna: Partra vetett szörny
2024. november 7. – 2025. január 7.
Kult2 CSEMEGE 1024, Margit krt. 25
Kurátor: Fodor Balázs 

 Megtekinthető előzetes egyeztetést követően ([email protected])


Szigethy5

Fotó: Fazekas Nikoletta