Azon a napon, amikor Mr. Carroll és Mr. Abbott meglátogatták Mr. Knottot, hogy néhány hónapra kölcsönadják neki Mr. Carroll vigyormacskáját, Watt már elég régóta Mr. Knott szolgálatában állt.

Hogy pontosan mennyi ideje állt Mr. Knott szolgálatában, azt maga sem tudta, nem mintha nem szerette volna tudni, mert nagyon is tudni szerette volna, az idők során húzott is ebből a célból három vonalat kamrája fehér falára, de arra, hogy a vonalak pontosan mit is jelentenek, már nem emlékezett, többféleképpen jelenthették akár a napokat, akár a heteket, akár a hónapokat, akár az éveket 

vagy csak egyszerűen a napokat, vagy csak egyszerűen a heteket, vagy csak egyszerűen a hónapokat, vagy csak egyszerűen az éveket, 

vagy vegyesen a napokat és heteket, napokat és hónapokat, napokat és éveket,
éveket és heteket, éveket és hónapokat, heteket és hónapokat,
vagy napokat, heteket és éveket,
vagy napokat, hónapokat és éveket,
vagy napokat, heteket és hónapokat,
vagy heteket, hónapokat és éveket.

Amikor Mr. Carroll és Mr. Abbott bezörgettek a kapun,

Watt éppen a vonalakat bámulta és próbálta eldönti, hogy vajon három napja, három hete, három éve
vagy egy hónapja, egy hete és egy napja,
vagy egy éve, egy hónapja és egy napja,
vagy három éve,
vagy három hónapja
vagy száztizenegy napja

áll Mr. Knott szolgálatában.

A kérdést sehogy sem lehetett eldönteni, az se segített, ha előbb az egyik szemét aztán a másikat behunyva, vagy a szemgolyóit hüvelykujjaival oldalról hol külön-külön, hol együtt, hol felváltva meg-meg nyomogatva, fejét ide-oda hajtva nézte a vonalakat.

Ettől csak annyi történt, hogy a vonalak elszínesedtek, elmozdultak, egymásba gabalyodtak, szétfolytak és úja összefolytak, de ez egyáltalában semmit sem segített Watt problémáján,
megkísérelte számokká konvertálni a lehetséges időhosszokat, hátha azzal, hogy rápróbálja ezeket a számokat a valahogy egyre jobban összevissza kuszálódó vonalakra, mégiscsak megtalálja valahogy a megoldást.

HÁROM, HARMINCKILENC, NYOLCVANKILENC, SZÁZTIZENEGY, NÉGYSZÁZHÁROM

mondta ki egymás után a szóba jöhető lehetőségeket, de ahogy a hangok elhagyták az ajkait, máris úgy érezte, hogy a szavak, amiket kimondott azonnal elvesztették a jelentésüket, éppen úgy mintha összevissza cserélődtek volna bennük a betűk.

Olybá tűnt neki, hogy ahelyett, hogy 

HÁROM, HARMINCKILENC, NYOLCVANKILENC, SZÁZTIZENEGY, NÉGYSZÁZHÁROM

akár azt is mondhatta volna, hogy
MÁROGYÁNZÁS, GYENZITENÁSZ, NILCIKMINHAR, LIKCENLONYVAN, ROMÁH

pont ugyanannyira illettek volna rá ezek a hangokból formált szóképződmények a falra vésett vonalakra.

Wattnak akkor eszébe ötlött az lehetőség, hogy talán nemcsak az éveket, a napokat, a hetek és a hónapokat akarhatta jelölni azokkal a bizonyos a vonalakkal, hanem az órákat és a perceket is, és azon kezdett gondolkozni, hogy akkor pontosan melyik három lehetőséget is válassza ki, és milyen sorrendben a hét lehetőség közül.

Éppen azon volt, hogy belevágjon a lehetséges megoldásokat esetleg magába foglaló szükségszerűen összetett gondolatkísérletbe, 

amikor Mr. Carroll és Mr. Abbott együttes erővel egy tökéletes kockát formázó rácsketrecet tartva, bezörgettek Mr. Knott udvarháznak kapuján.

Watt a zörgetés pillanatában természetesen nem tudhatta, hogy Mr. Carroll és Mr. Abbott zörget a kapun, ez csak akkor lett világos a számára, amikor a küszöbön állva bemutatkoztak, vagyis akkor, amikor egyikük megszólalt és azt mondta, hogy ők ketten Mr. Carroll és Mr. Abbott és azért jöttek, hogy Mr. Knott régóta értésükre adott kívánságnak eleget téve kölcsönadják Mr. Knottnak Mr. Carroll hírhedt vigyorgó macskáját.

Watt nem tudta eldönteni, hogy melyikük Mr. Abbott és melyikük Mr. Carroll, mert ahhoz tudnia kellett volna, az amelyikük megszólalt a saját nevét mondotta-e elsőnek, vagy esetleg udvariasságból a kollégájáét, 

de ahogy a nagy kocka alakú rácsketrecre nézett, amit balról jobbra haladva Mr. Abbott és Mr. Carroll vagy Mr. Carroll és Mr. Abbott fél-fél kézzel közösen tartottak, 

úgy, hogy Mr. Carroll balkézzel fogta a rácsketrec bal oldalán lévő fogantyút, Mr. Abbott pedig jobb kézzel a jobb oldalán lévőt,
vagy ellenkezőleg, úgy, hogy Mr. Abbott fogta a rácsketrec bal oldalán lévőt, Mr. Carroll meg jobb kézzel a rácsketrec jobb oldalán lévőt, 

Watt látta, hogy a korábban üresnek vélt rácsketrec közepén ott ül egy hatalmas, szinte hiúznagyságú sárga kandúr.

Akkor a kandúr, ahogy Watt ránézett, a macskákra jellemző módon lehunyta egy pillanatra a szemét, és Wattnak az jutott eszébe, hogy egyszer rég, pár nappal, héttel, hónappal, órával, vagy évvel azelőtt azt mesélte neki valaki, hogy a macskák, azok igazából így mosolyognak, úgyhogy viszonzásképpen ő maga is lehunyta a szemét, és amire kinyitotta a macska már hátat fordított neki, és úgy ült mozdulatlanul a rácsketrec közepén, épp csak a farka vége mozgott aprókat idegesen.

Wattnak hirtelen az a nyugtalanító gondolat jutott eszébe, könnyen lehet, hogy az, amit ő a rácsketrec elejének hitt, az valójában a rácsketrec háta, 

és amennyiben ez így van, akkor bizony rosszul mérte fel a helyzetet, mert ebben az esetben attól függően, hogy melyikük szólalt meg és udvarias volt vagy bárdolatlan, Mr. Carroll bal kézzel a rácsketrec jobb fogantyúját, Mr. Abbott pedig jobb kézzel a rácsketrec bal fogantyúját tartotta,

vagy Mr. Abbott fogta bal kézzel a rácsketrec jobb fogantyúját, Mr. Carroll pedig jobb kézzel a rácsketrec bal fogantyúját.

Watt jól, sőt nagyon jól tudta, hogy Mr. Knott hűséges szolgájaként az volna a feladata, hogy felszaladjon az udvarház emeletére, bekopogjon Mr. Knott szobájába és bejelentse neki a vendégeket, de mindenképpen úgy érezte, hogy még mielőtt hátat fordíthatna nekik, hogy feliramodhasson a lépcsőn és Mr. Knott ajtaján bekopogva elmondhassa neki, hogy végre megékezett Mr. Abbott és Mr. Carroll a régóta várt macskával, 

(mert Watt a maga részéről az ábécé sorrendet preferálta volna, ami a vendégek elnevezését illeti)

azelőtt mindenképpen tisztáznia kell, hogy melyikük melyik és azt is, hogy melyik a rácsketrec eleje és háta, hogy szükség esetén a lehető legpontosabban számolhasson be Mr. Knottnak az eseményekről.

El is határozta, hogy fel fogja tenni ezt a két igen fontos kérdést Mr. Abbottnak vagy Mr. Carollnak, vagy akár mindkettőjüknek, amikor a kandúr megint feléje fordult, és rávigyorodott, de most nem úgy, macska módra, szemlehunyással, hanem úgy mint, ahogy az emberek szoktak vigyorogni, vagyis a szájával, 

a fogai egyáltalán nem olyanok voltak, mint amilyenek a macskáknak szoktak lenni, hanem sokkal színesebbek, sokkal keszekuszábbak, 

egészen olyanok, mint amilyeneknek azokat az éveket, hónapokat, heteket és napokat jelölő vonalakat látta a kamrája falán, amikor a tisztábban látás érdekében egyszerre gyakorolt oldalról nyomást hüvelykujjával mindkét szemgolyójára, 

és ettől a látványtól Wattnak eszébe jutottak azok az előbb már kimondott összekevert szám szavak, 

MÁROGYÁNZÁS, GYENZITENÁSZ, NILCIKMINHAR, LIKCENLONYVAN, ROMÁH

és ha már eszébe jutottak, hát ki is mondta őket, és ettől, mint valami varázsigétől a kandúr a ketrecben egyszerre halványulni kezdett, a farka végétől a feje irányába haladva vált átlátszóvá és tűnt el, úgyhogy a végére már csak a csupakusza csupaszín fogai maradtak.

Watt akkor, mint aki eleget látott, gyorsan hátat fordított a Mr. Carollnak és Mr. Abottnak,

Uraim egy pillanat, azonnal bejelentem Mr. Knottnak önöket, 

mondta még udvariasan előtte.

A kiáltást megnyitom.

Szegedy-Maszák Zoltán: Vigyor macska nélkül / Grin Without a Cat
Kisterem Galéria
2024. november 27. – 2025. január 10.