Szóviccbűnözőként nagy öröm számomra, hogy megnyithatom Dés Márton kiállítását itt, a Várfok Galéria Project Roomjában. Ugyanis az említett személyes oknál fogva szójátékokra épülő, fanyar humorú, gyakran társadalomkritikus grafikái, amelyek sok szempontból rokoníthatók Dan Perjovschi munkáival, különösen közel állnak hozzám. Ehhez képest az ÁCIÓ-n látható, szöveggel ellátott képek festőibbek, költőibbek, és úgy révednek a múltba, hogy közben nagyon is aktuálisak maradnak. Már a cím is tükrözi a Désre jellemző játékosságot: mindannyian emlékszünk arra, amikor általános vagy középiskolában az utolsó hetek tanítási napjain megkezdődött a visszaszámlálás a nyári szünetig, és a táblára naponta felkerült egy-egy betű a „VAKÁCIÓ” szóból.

A kiállítás egyik kulcskérdése: lehet-e a humort komolyan venni a képzőművészetben?

A kép és a szöveg kapcsolatáról eszünkbe juthatnak Oláh Mara művei is — míg azonban ő saját történeteit és traumáit írta fel képeire, addig Dés szójátékokon keresztül idézi meg a magyar irodalom klasszikus, groteszk humorát. Ezt a játékosságot ugyanakkor gyakran olyan képi világgal kíséri, amely nem illeszkedik közvetlenül a szöveghez, sőt, eltér attól. Az itt bemutatott művek textuális elemei gyakran a dadaizmus jegyeit hordozzák: a betűknek, szavaknak sok esetben nincs konkrét vagy konvencionális jelentésük, míg a képek realisztikusak — nem feltétlenül festői stílusukban, hanem abban az értelemben, hogy a befogadó pontosan felismerheti bennük az elmúlt évtizedek Magyarországát.

Számos festményen jelennek meg német, angol és magyar szavak, melyek árulkodók lehetnek. Dés ugyanis a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végzett, de hosszú évek óta Németországban él, jelenleg Berlinben. Ha túllépünk a játékos címadás első benyomásán, láthatjuk, hogy jóval többről van szó, mint egy könnyed nyári tárlatról: az alkotó kettős identitásáról vall. Magyarország a múltja — nem véletlen, hogy a képeken megjelenik a ’80-as, ’90-es évek Balatonja, a gyermekkori nyaralások színhelye, amely a németek számára is fontos kapcsolódási pont hazánkhoz.

Ez a téma nem új a kortárs magyar művészetben. Ennek ellenére Dés kiállítása sajátos módon közelíti meg a két ország kapcsolatát. A kilencvenes évek végén Mélyi József Gyakran gondolok Piroskára című kiállításával foglalkozott a németek Magyarországról alkotott képével. Ennek felütését Hugo Hartung 1954-ben megjelent, azonos című regénye adta, amelyben egy fiatal német író beleszeret egy hódmezővásárhely-kutasipusztai lányba. Ennek a könyvnek több adaptációja készült Nyugat-Németországban rádiójáték, tévésorozat, majd 1955-ben egy ikonikus játékfilm formájában. De hagyjuk most a németeket, és térjünk vissza a magyarokra. 

Dés olyan helyzetbe került, amely sok külföldön élő magyar számára ismerős lehet: itthon már kívülállónak érzi magát, mert az idő, amit távol töltött, elhalványította kapcsolatát a jelenhez. Ugyanakkor Németországban sem tudja igazán otthon érezni magát, hiszen nem oda született. Az egyik országban nincs múltja, a másikban pedig nincs jövője. Műveiben a két országot összekötő közös múlt segítségével mesél a jelenről.

Ahogy összekuszálódnak az idősíkok, úgy csúsznak össze a festményeken a személyes emlékek a talált képekkel, a magyar, angol és német nyelv, a különböző termékek, márkák és popkulturális utalások, sőt akár egymástól logikailag távol eső dolgok is.

A kiállított anyag egyszerre retró és aktuális. A Balaton karakterisztikája alig változott az elmúlt negyven évben — a túlárazott lángostól a fülledt nyári éjszakában lassúzó párokon át a parton keresztrejtvényt fejtő nyugdíjasokig. A keresztrejtvény számomra mindig az utazás vagy a nyaralás képzetkörét idézi. Mintha Dés sajátos logikája szerint megalkotott szórejtvényei vetülnének rá a mindannyiunk által ismert balatoni jelenetekre. A szavak és a kollektív népemlékezetbe égett emlékek mögött pedig felsejlik a repeDÉS a társadalmi valóságunk szövetén.

Ezt példázza a Hunikum című festmény, ahol egy nemzeti színű terráriumban a 20. század elejei Unicum-plakátról ismert úszó alak megsokszorozva, mintegy tudathasadt állapotban keresi az alkoholos üveget, amellyel egy koronát viselő teknősbéka meglógott a saját kis szigetére. Mintha a többi figura ezt nem venné észre: csak boldogan tapossák az akvárium koszos, elhanyagolt, algás vizét. A kép felső sarkában feltűnik az Európai Unió zászlaja is. Nem is olyan rossz ez az akvárium, picit piszkos, a víz picit langyos, az üveg itt-ott repedezik, de a miénk! A lényeg, hogy ne nagyon nézzük meg, hogy milyen a világ ezen kívül. Groteszk helyzetjelentés ez az országunk jelenlegi állapotáról. Hogy egy a művész számára fontos műfaj általam kedvelt előadójának picit módosított szövegével zárjam ezt a megnyitóbeszédet: Be vagyunk zárva Magyarországra, belénk van zárva Magyarország.

A kiállítást megnyitom!

Dés Márton: ÁCIÓ!
Várfok Galéria, Budapest
2025. június 14. – július 5.
Július 5-én, a kiállítás finisszázsán 17 órától Dés Márton tart tárlatvezetést.