„Eki, eki, bőrdzseki.” A Soromat című programadó dalban Ghosty vendégeként rappelő Broo György Péter-i magabiztossággal teremt Závada Péter-i minőségű rímhelyzetet. Ez a tartalmas és tiszta, kurta és kevély, mondókaszerű és méregerős sor az előadó identitásának fontos komponenseit sorakoztatja fel. Az amfetamin-származékok közé tartozó pszichoaktív szer, valamint a motoros szubkultúrával asszociálható felsőruházat említése a csibészség trópusát képzi meg.

Talán ennél is érdekesebb, hogy a számhoz forgatott klipben Ghosty és a crew-ja Wunderkammerként használják a környezetüket. A zagyvarékasi gyerekek szóakrobatikával és atletikus kunsztokkal lakják be az aszfaltos-műköves szolnoki városrészletet. Nem véletlen a Lipóti Pékség, a Coop-üzlet, a Barber Life fodrászszalon, valamint a JYSK-logó felvillanása sem. Ezek a fiúk ugyanis az említett terekben rendezik be a stílusukat. A stíl pedig – mint a Spártai Kemál óta tudható – mindig dzsanáz.

Stílusos hát egy harmadik himnuszt is említeni. Elvégre napnál világosabb, hogy Curtis Újpest a negyedem című dalában a negyedik kerület ugyancsak Wunderkammerként viselkedik. Ahogy a csatárból lett MC végigcselez a legkedvesebb helyein, Friedrich Barnabás úgy sorolja akrilképein a legmarkánsabb Kelet-Európa-markereket. Többosztatú fakkokat mutat, melyekben kellékekre talál a büszkén viselt, bicegő K-Eu-öntudat. Csoda-e, hogy címével éppen Curtis így jöttem-slágerére kacsint Friedrich Barnabás első, önálló tárlata?

Nem csoda. A páratlan precízség viszont, ahogy a Kelet-Európa a negyedem a térségben fellelhető karaktertípusok legfontosabb ismertetőjegyeit festi meg, csodálatos. Hiszen nippek és fukszok, kekszek és bicepszek, búgócsigák és Dzsudzsák-frizurák, pufimellények és maffiózó-tréninggatyák, sosem olvasott világirodalmi klasszikusok és komor tekintetű harci kutyák vidéke vagyunk. Egzotikumok. Trópusi tapéták közt kortyoljuk a neonszínű ovis teánk. Olajtócsák tocsognak papírvékony lángosunk kráterei közt, sörhab csorog mosatlan korsóink falán és marhapörköltszaftot tunkolunk a Carte d'Or-os dobozból a fárasztó munkanap után.

A kultúrjavak régen lesüllyedtek mifelénk, ezért Wundermammerünk tiritarka otthonkája helyettesíti nálunk a pointillista műtárgyakat. Kicsorbult Herendiben kínáljuk a vendégeknek az akciós Pilóta tallért és a horoszkópunk aszcendensének megfelelő, kicsi kicsiszolt kő fogja a port a nappalinkban a polcokon. Friedrich Barnabás nem gúnyolja ki ezt az utóbbi száz évben végbement folyamatot, élesen megvilágítja csak, hogy miféle inventoryból építünk magunknak buhera-identitásokat.

A múzeum előzményének tekinthető Wunderkammernek szintúgy a kivagyiság és a hovatartozás kifejezésében volt egykor szerepe. Nem csupán különlegességek bohókás gyűjteményeként értelmezték tehát. Ki lehetett belőle olvasni tulajdonosa rangját, ízlését vagy akár társadalmi előmenetelét. A Wunderkammer az emlékezet színháza volt. A gyűjtő személye rendezte káoszból kozmosszá az elemeit, így ezen kabinetek visszatükrözték összeállítóik mentális világmindenségének kicsinyített másait.

Ha mára sikerült is csodátlanítanunk a csodát, a Wunderkammer attól még Wunderkammer maradt. Profán házioltár, önnön végességével számot vető műalkotás, izgága dekorációs felület. Friedrich Barnabás képei szórakoztatóan hozzák játékba, és mesterien mossák össze az említett jelentéstartományokat. A Pikszis Galéria, illetve a Fabrika falain kiállított festmények így az önreprezentáció kicsiny jelmeztárát tárják elénk. A Károlyok, a Mamikák, a fejben a rakéta-mászókán ragadt hajdani középső csoportosok, a György-sárkány ellen induló NER-lovag vagy a testképpozitív tornatanár mindennapi szuperhősszettjei.

A Wunderkammer-sorozat darabjai négyzetalakúak, vagyis a széria tökéletesen Instagram-kompatibilis. Ez érzésem szerint nemcsak a reprodukciók virális terjedését segíti elő, és nemcsak azt a roppant izgalmas értelmezési irányt nyitja meg, hogy Wunderkammer voltaképp a közösségi médiában etetett timeline-unk is, hanem arra is reflektál, hogy kellő távolságból szemlélve bizony mindnyájan mémek vagyunk, itt, a periférián. Pózok, elrajzolt paródiák. A centrum nem veszteget a behatóbb megismerésünkre időt, elég rólunk néhány sztereotípia, pár töredék.

„Minden Egész eltörött” – sóhajt fel Ady. Hisz úgy illik, hogy Jónás Emil, Broo és Curtis után szót adjunk neki is. „Minden Egész eltörött” – ismétli meg a költő, és ha nem tévedek, nem pont a hollóházi porcelánhalának földre esése felett kesereg. Friedrich Barnabás, mintha csak aláhúzná a hatujjú táltos verssorát, azt jelenti ki, hogy Kelet-Európa tényleg nem az enciklopédisták negyede.

A ruszlik már a spájzban vannak, a hollóházi porcelánhalak búsan tátognak a Kádár-panelok hetedik emeletén, a művész által megfestett unokatestvéreikkel pedig mostantól bő egy hónapon át nézhetünk a Pikszisben farkasszemet.

Friedrich Barnabás Kelet-Európa a negyedem című tárlata 2025. március 21-ig látogatható a budapesti Pikszisben.
Kurátor: Don Tamás.