Október 17-én megnyílt az "Interthinking" című kiállítás a Budapest Art Factory-ben, amelyet a svájci székhelyű Kate Vass Galerie szervezett. A tárlat a magyar kulturális örökség és a magyar művészek nemzetközi generatív művészeti színtérre gyakorolt hatását ünnepli.

Az "Interthinking" elnevezés, amely magyarul "együttgondolkodást" jelent, Kepes György által megalkotott fogalomra utal, amely az ember, a technológia, illetve a művészet és a tudomány közötti együttműködést hangsúlyozza. A kiállítás olyan magyar művészek előtt tiszteleg, mint Moholy-Nagy László, Victor Vasarely, Nicolas Schöffer, Kepes György, Vera Molnár, Brassaï és André Kertész, akik a technológia úttörő alkalmazásával új irányokat nyitottak a művészetben, ezzel inspirálva a generatív művészetet és a kortárs alkotókat. Az ő munkásságukat dokumentumfilmeken, valamint műalkotásaikon keresztül ismerhetik meg a látogatók, amelyeket Offenbacher Ferenc, a Kepes Intézet alapítója és igazgatója adott kölcsön a kiállítás számára.

A magyar művészek mellett a tárlaton hét nemzetközi, kortárs alkotó műve is helyet kap, mint Iskra Velitchkova, Marcelo Soria-Rodríguez, Kevin Abosch, Mario Klingemann, Studio u2p050, Laura Rautjoki és Julien Gachadoat munkája. Mindegyikük műve kifejezetten erre a kiállításra készült, és valamilyen módon reflektál a magyar mesterek művészetére vagy bizonyos műveire. A magyar és a kortárs nemzetközi alkotások egymás mellé helyezésével vizuális párbeszédet keltünk a múlt és a jelen művészete között.

 A kiállítás nem csupán a múlt nagyjainak tiszteletére szolgál, hanem bepillantást enged a generatív művészet világába is. A művészet és a tudomány mindig is kéz a kézben járt. Számos művész használt különböző technológia innovációt művészetében, gondoljunk csak a camera obscura alkalmazására a reneszánszban vagy a fényképezőgépre a 19. század második felében. A 20. században a digitális technológia térhódítása új irányokat nyitott meg a művészetben, amely számos új mozgalmat inspirált, köztük a generatív művészetet is. 

 
A generatív művészet az 1960-as években született, ahol alkotók az ecset, festék és más hagyományos eszközök helyett autonóm rendszereket, például számítógépeket, algoritmusokat vagy mesterséges intelligenciát használtak alkotásaik létrehozásához. Ebben az időben a számítógépek még hatalmas, egész szobákat betöltő és rendkívül drága gépek voltak, így csak nagyobb vállalatoknál vagy egyetemeken voltak hozzáférhetőek. Ennek eredményeképp a művészek gyakran együttműködtek ezekkel az intézményekkel, illetve a helyszínen dolgozó tudósokkal. Az irányzat jellemzője, hogy a művészek egy előre meghatározott szabályrendszert alkotnak, a számítógépet pedig mint eszközt használják, amely követi a megadott instrukciókat. Az alkotói folyamat során a véletlen is kiemelt szerepet kap, mivel a számítógép az előre megadott szabályok mentén több variációt is létrehoz, ezekből pedig a művész választja ki a számára leginkább tetszőt. 

 Bizonyos technológiai fejlesztések, mint a FORTRAN (az egyik első programozási nyelv, amely megkönnyítette a komplex matematikai számítások elvégzését) és a plotter-gépek elterjedése (amelyek mechanikus rajzkarjaikkal papírra rajzolták a kompozíciókat), mind elengedhetetlenek voltak a korai generatív művészet kialakulásához. A művészeti előzmények is kiemelt szerepet játszottak: a geometrikus absztrakció, a Bauhaus interdiszciplináris megközelítése, valamint az Op-art matematikai szabályrendszerei mind előkészítették a terepet a számítógépek által generált művészet számára. Emellett a Dada mozgalom az anyagok újszerű felhasználásával és a véletlen szerepének hangsúlyozásával, valamint a konceptuális művészet - különösen Sol LeWitt falképei - közvetlenül inspirálták a generatív művészet alapelveinek kialakulását. 

Kevésbé ismert tény, hogy számos magyar művész munkássága is alapot teremtett, vagy közvetlen inspirációt nyújtott ezen művészet megszületéséhez, és napjainkban is hatással van a kortárs alkotókra. 

Moholy-Nagy László úttörő szerepet töltött be a technológia és művészet összekapcsolásában, különösen a fény-árnyék hatásokkal és a kinetikus szobrászattal való kísérletei révén. Korai munkái, köztük a fotogramjai, felkeltették Walter Gropius, a Bauhaus alapítójának figyelmét, aki 1923-ban felkérte, hogy vezesse az iskola Fém-műhelyét. A Bauhaus ideális terepet biztosított Moholy-Nagy számára, hogy új technikákkal és anyagokkal kísérletezzen, ahol ötvözte a modern technológiát és az ipari módszereket a vizuális művészetekkel. Itt alkotta meg egyik legismertebb művét, a „Fény-tér modulátort”, egy mozgó, fémből és üvegből készült kinetikus szobrot, amely fény és árnyék dinamikus játékával hozott létre mintázatokat. A Chicagóban megalapított New Bauhaus iskola révén számos diákját inspirálta arra, hogy felfedezzék a művészet és technológia határterületeit, ösztönözve őket ezzel arra, hogy új technológiákkal, médiumokkal és innovatív módszerekkel kísérletezzenek. 

A kiállításon a Spanyolországban élő generatív művész, Marcelo Soria-Rodríguez Moholy-Nagy legfontosabb gondolatait – a fénnyel végzett kísérleteket és a tér modulálását – felhasználva alkotta meg saját interaktív művét. A „identity space through light and three layers: a digital/analog study” című alkotást Moholy-Nagy 1926-os „Fotogram Mondgesicht” és a „Fény-tér modulátor” inspirálta.

Egy másik magyar művészre, Kepes Györgyre is nagy hatással volt a Bauhaus több területet átívelő elmélete. 1937-ben Moholy-Nagy hívására Chicagóba költözött, ahol a New Bauhaus iskola Fény és Szín Tanszékének vezetője lett. Művészetében központi szerepet játszott a fény, amelyet nemcsak alkotásaiban használt, hanem a tudás és a modern civilizáció szimbólumaként is értelmezett. Számos fotogramot és fényszobrot készített, továbbá írásaiban is foglalkozott a fény szimbolikus és tudományos szerepével. 1967-ben megalapította az MIT-n a Haladó Vizuális Tanulmányok Központját, ahol tudósok és művészek közösen dolgoztak azon, hogy a technológia segítségével új művészeti formákat hozzanak létre. Számos generatív- és az új média művészeti irányzatot képviselő alkotó tanult és dolgozott itt. 

Kevin Abosch, az amerikai konceptuális művész is itt ismerkedett meg Kepes művészetével, és a kiállításon a “Shadow Study” című, mesterséges intelligencia segítségével készült munkájával tiszteleg Kepes fény-árnyék tanulmányai előtt.

Victor Vasarely bár nem használt számítógépeket, módszerei megelőlegezték a generatív művészetben is alkalmazott eljárásokat. Művészeti tanulmányait Bortnyik Sándor Műhelyében kezdte, amelyre erősen hatott a Bauhaus elmélete, így annak kísérletező szelleme Vasarely munkáiban is megjelenik. Korai alkotásai fekete-fehér geometrikus formák segítségével optikai illúziót teremtettek, később pedig egyre több színt használt, hideg és meleg kontrasztokkal és geometriai formák ismétlődésével hozva létre mozgás- és mélységérzetet. Kifejlesztett egy sajátos vizuális nyelvet, amely alapvető geometriai formákra és korlátozott színpalettára épült, s ezt előre meghatározott szabályok alapján variálta. Ez a rendszerezett, szabályalapú megközelítés előrevetítette a generatív művészet alapelveit.

Iskra Velitchkova, a bolgár származású kortárs művész, "Figures" című sorozatában Vasarely szabályalapú módszereit modernizálja. Míg Vasarely kézzel alkotta meg geometrikus műveit, Iskra algoritmusok segítségével hozza létre kompozícióit. A formákat és mintákat új módon variálja, frissítve ezzel a vizuális nyelvet, amely mindkettőjük munkáját jellemezte.

Nicolas Schöffer az 1950-es években az egyik első művész volt, aki robotokat és gépeket használt alkotásaihoz. Erősen hatott rá a Norbert Wiener által kidolgozott kibernetika elmélete, amely a rendszerek – például gépek, élőlények és szervezetek – irányításával, kommunikációjával és visszacsatolási folyamataival foglalkozik. Ennek hatására kezdett el érdeklődni a tudomány és művészet kombinálása iránt. Schöffer olyan kibernetikus szobrokat készített, amelyek folyamatosan reagáltak a környezeti ingerekre. Műveit szenzorokkal és mechanikus, valamint elektronikus rendszerekkel látta el, amelyek érzékelték a környezeti változásokat, mint például a fényt, szelet vagy hőmérsékletet. Ezeknek köszönhetően alkotásai folyamatos mozgásban és átalakulásban voltak.

A kiállításon a francia kreatív stúdió, Studio u2p050 is reflektál Schöffer munkásságára és a kibernetika elméletére egy installációval, az “Action｜Reaction” című művel. Az alkotás azt vizsgálja, hogyan szabályozza és formálja a technológia a mai világunkat.

Vera Molnár az elsők között használt számítógépet és algoritmusokat művészeti alkotásai létrehozásához. Már az 1950-es években megalkotta a “machine imaginaire” nevű elméletét, amely lehetővé tette számára, hogy elképzelje, hogyan lehetne számítógéppel műveket létrehozni, még mielőtt tényleges hozzáférése lett volna ilyen eszközökhöz. Az 1960-as évektől kezdve, az első generatív művészekkel egy időben, valós számítógépeket használt geometrikus kompozíciók készítéséhez. Művészetében a véletlen kiemelt szerepet kapott, amit az “1% rendetlenség” elméletével vezetett be. Szándékosan apró eltéréseket vitt be műveibe, például a vonalak vastagságának vagy színeinek módosításával, hogy kiszámíthatatlanságot csempésszen a szabályos, számítógép által generált struktúrákba. 

Vera Molnár tavaly év végén hunyt el, azonban egyik utolsó projektjeként együtt dolgozott a francia kortárs generatív művésszel, Julien Gachadoat-val. Közös munkájukban a véletlenség témáját vizsgálták, ahol a kockadobás döntötte el, hogy a plotter gép milyen formákat és vonalakat rajzoljon a papírra.

A kiállítás két híres magyar fotós, Brassaï és André Kertész munkásságának is emléket állít. Művészetük nemcsak a hagyományos fotóművészetre gyakorolt hatást, hanem közvetetten a mesterséges intelligencia (MI) által generált képek világára is. Mindketten gyakran használták a valóság elemeit szürreális kompozíciók létrehozásához, így alternatív verzióját mutatták be a valóságnak. Ez a szürreális ábrázolás szorosan kapcsolódik az MI-művészethez, amely a valóság torzítására és újraformálására épít. A MI-művészet az 1970-es években kezdett fejlődni, de igazán az utóbbi évtizedekben vált népszerűvé a gépi tanulás és a neurális hálók előretörésével. Ez a művészeti irányzat a valóságból merít, azonban annak elemeit különböző szürreális vagy absztrakt formákká alakítja, újraalkotva és torzítva ezzel az objektív világot.

A finn származású Laura Rautjoki “Reflections of Madame Bijou” című munkája Brassaï híres fotójának főszereplőjére reflektál. A MI segítségével újraértelmezi a női alakot, eltávolítva a sztereotípiákat és a férfitekintet hatását, ezzel felszabadítva az ábrázolást a hagyományos keretektől. Mario Klingemann, a MI-művészet egyik úttörője, André Kertész “Torzítások” sorozatát idézi fel “Involution” című művében. Míg Kertész tükröket használt a modelljei torzítására, Klingemann MI-vel teremti meg az absztrakt, torzított formákat, ezzel bemutatva a MI korlátlan lehetőségeit. 

Az “Interthinking” kiállítás 2025 január közepéig látogatható a Budapest Art Factory-ban (1116 Budapest Építész utca 20.). Előzetes bejelentkezés szükséges a látogatás előtt.