Steampunk, Verne, Hollywood. Egy frissen végzett MOME-diák meghódítani készül a nagy filmes álomgyárat. Névjegyként egy vizuális ízelítőt tett le az asztalra. Acélvázas bolygó füstös metropoliszokkal, kézi vezérlésű légbiciklikkel, evezős repülőszerkezetekkel, szkafandersisakokkal és gigászi óriáshüllőkkel. Az Artmagazin idei nyertes diplomamunkája több, mint egy hétköznapi diplomamunka.

Emil Goodman bolygója

A www.henrywaltz.com-on, a Henry Waltz – visual teaser című pár perces videóban a galaxis egyik nem létező, a meg nem történt múlt és az el nem érkező jövő ha tármezsgyéjén megbúvó csücskébe érkezünk – oda, ahová a tudományos-fantasztikus irodalom alapító atyja, Verne Gyula hősei szoktak kalandos felfedezőútjaik során eljutni. Többemeletes acélvázas bolygó tárul a szemünk elé. A távolban gigantikus fémvázakon kopár sziklaépítmények merednek az ég felé, előtte egyenfelhőkarcolók egy füstös metropolis komor sziluettjét rajzolják ki a fémhuzalokkal keretezett láthatáron. A gépvázú bolygón az élet is végletesen mechanizált. A levegőben kézi vezérlésű légbiciklik, szitakötő hártyájú evezős repülőszerkezetek lavíroznak a mindenfelé lebegő meteorszilánkok között.

Az emberek fémhéjakból összeillesztett opálos szkafandersisakokkal a fejükön jönnek-mennek a nagyváros ipari létráin. A bolygó egy másik szintjén az elburjánzott természet kozmikus ölén gigászi hüllők pompáznak kémcsövekben kiérlelt káprázatos színeikben, mozgásuk darabossága robotszerű, bőrük felszínét finom, hártyaszerű organikus anyag borítja. Henry Waltz CGI (Computer-Generated Imagery) galaxisát Szabó András, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen idén nyáron diplomázott animációs rendező teremtette meg.

A magát Emil Goodmanként emlegető fiatal filmalkotó számítógépes laboratóriumából már évek óta szinte futószalagon érkeznek az embert és a gépet, az organikust és a mechanikusat ötvöző teremtmények. Egyetemi projektjeiben bíbelődött már az ízeltlábúak osztályával: az Emil Goodman-féle playlisten Johnny Cash hatalmas légy, illetve pók alakban is dalra fakad, máskor pedig Márkus László és Váradi Hédi rádiódarabjához rendelődik két pók horrorisztikus közjátéka (a Szomjas tizenhárom című MOME-s szkeccsfilm első epizódja 2007-ből).

A Beat Dis vagy a Secta Chameleon számára készült, a videomegosztókon nagy népszerűségnek örvendő animált zenei klipekben (Beat Dis – Just Like, 2008; Secta Chameleon feat. Judie Jay – More than a feelin’, 2009) a zeneszám hossza szabta pár percben egybeállításos fahrttal követjük le a fogaskerekekre szerelt, hatalmas emberi végtagokban, fejekben végződő robotizált zenészfigurákat.

(Az acélhuzalos felfüggesztésre szerelt képi világ egyébként Ducki Tomek 2006-os Életvonal című stilizált melodrámáját juttathatja eszünkbe, talán nem véletlenül, hiszen a lengyel–magyar származású fiatal animátor fogaskerekekre komponált sorsfilmjével szintén a MOME animáció szakosaként debütált 2006-ban.)



Szuperprodukció kicsiben

Goodman, miután a 2010-ben létrehozott Room168 elnevezésű kreatív csapatban olyan alkalmazott rövidfilm-műfajokban tett szert alkotói jártasságra, mint a videoklip, a reklámspot vagy a filmtrailer, az egyetemről kivezető kapu küszöbén elérkezettnek látta az időt, hogy nagyformátumra váltson. Diplomafilmje, a Henry Waltz teasere nem a MOME animáció szakos végzőseitől megszokott, „önmagukért való” szerzői elsőfilmek számát szaporítja, hiszen Goodman nem európai értelemben vett független író-rendező, hanem stúdióban alkalmazott direktor kíván lenni.

Így a Henry Waltzot sem az itthon szokásos körülmények között, azaz magánszorgalomból, a sufniban, egymaga kívánja továbbfejleszteni (ahogy az egyébként a teaserben látható repülőszerkezetek mozgásához kialakított házi motion capture technika esetében történt), hanem forgatókönyvírók, dramaturgok, animátorstáb bevonásával egy igazi profi nagyprodukciót álmodott meg. A pénzügyi hátteret biztosító majdani szponzorok pedig a visual teaserben feltárulkozó világ alapján fogják eldönteni, hogy jó befektetés lesz-e azt történetekkel megtölteni.

A MOME-s években készített animációk haszna azon túl, hogy attraktív képi tartalmuk pár percre lebilincseli a nézőt, abban is megmutatkozott, hogy készítésük alatt kiérlelődött a Goodman-féle vizuális világ. Henry Waltz hiperrealista igénnyel megfestett digitális univerzuma, és az ebben élő, az organikust a robotikussal ötvöző teremtmények a klipekben és az egyetemi vizsgafeladatokban megszületett sziluettesztétika nagyformátumú összegzései. Emil Goodman a Henry Waltztól kezdve már nem elégszik meg a klipek forma- és mozgásorientált vizuális tobzódásával: a látvány nem az előtérbe tolakodó végcél, hanem háttérként felkínálkozó kezdőpont, amely arra vár, hogy „történjen már valami!”.

A „steampunkos” formajegyekben pácolt filmelőzetes Verne és H. G. Wells 19. századi mechanikus csodaszerkezeteinek és fantasztikus felfedezőútjainak áltudományos kalandvilágába kalauzol – a vizuális tartalom alapján a történetek a sci-fi, a fantasy és a történelmi regény különös egyvelegeként születnek majd meg. A visual teaserként aposztrofált pár perces videó funkciója éppen ez: ízelítőt adni egy olyan fikciós világból, amely ugyan már minden kétséget kizáróan létezik – hiszen saját szemünkkel láttuk –, viszont hiányoznak belőle a történetek, a cselekmény, amely a látvány szintjén létező mozgóképet klasszikus értelemben vett filmmé avatná.

Ősfilm

Emil Goodman receptszerűen alkalmazza a „filmegészként” még nem is létező Henry Waltz teaserében az álomgyári stúdiókban készült mainstream kalandfilmek beharangozóinak eszköztárát: megalapozó panorámaképek, ún. „establishing shot”-ok a fontosabb helyszínek- ről, egy-két szereplő bemutatása ok-okozat nélküli, ámde látványos akció közben, mindez dinamikus kameramozgással, éles vágásokkal tálalva.

A „látványsokkal” operáló teaserek tulajdonképpen a mainstream film történetmesélő kényszerét és a nonnarratív experimentális film látványfetisizmusát egyesítik. Ez a határonlevőség a film prehistorikus állapotát idézi föl, amikor a mozgókép még vásárokban olcsón árult vizuális attrakció volt. Ez a mozzanat tulajdonképpen sosem veszett ki a filmművészetből. A filmek elemi mozgatórugója „a narrativitás igényétől és kényszerétől még fényévekre levő” ősfilmek óta mind a mai napig ugyanaz: a „bűnösen öncélú látvány”. (1)

A visual teaserek tehát éppen a film azon, szinte megfoghatatlan állapotát idézik vissza, amikor az még nem került a szüzsé, vagyis a cselekmény kényszerű szerveződésének hálójába. Ahogy a vásári attrakciós ősfilmek, úgy a teaserek is „energiáikat nem befelé, a szereplőkre alapozott helyzetek felé, hanem kifelé, a megcélzott néző felé irányítják”, (2) aki tehát hiába is próbálná a narratíva fonalát fölvenni: felesleges értelmeznie a látottakat, hiszen az kizárólag a látványosság, az atmoszférateremtés, a hangulatkeltés céljából jött létre.

A Henry Waltz visual teaserét éppen azért játsszuk le újra és újra, hogy a belőle áradó misztikum, sötétség, fantasztikum – akárcsak a zene megfoghatatlan, testetlen szövete – szétterüljön a térben, retinánkon keresztül beszivárogjon a tudatalatti láthatatlan rétegeibe. A teaserek ritkán használnak szöveges kommentárt, a hangsávon a képeket szinte kizárólag zene egészíti ki, hiszen az, amit közvetíteniük kell, a zenéhez hasonlóan egyfajta nyelv előtti állapotból való, zsigeri élmény.

(Henry Waltz visual teaserében az ízig-vérig steampunkos látványvilág misztikummal és fantasztikummal telített atmoszféráját Pacsay Attila – Henry Waltz-os anagrammanevén Pascal Ayatti – a Hungarian Studio Orchestra ́ltal előadott klasszikus instrumentális zenéje erősíti fel.) Ugyanakkor a teaserek a filmtörténet attrakciós és narratív korszaka közötti tranzitban leledzenek: már nem csupán önmagukért való látványosságok – alig várják, hogy végre beléphessenek a történetmesélő logika ́ltal uralt birodalomba.

Akárcsak a fiatal rendező, aki pont a Henry Waltz mechanikus végtagokra, ruganyos acélhuzalokra, míves fémvázakra felhúzott, organikus emberrobotokkal, gigászi gépmonstrumokkal és furmányos repülőszerkezetekkel benépesített fantasztikus kalandvilágának megteremtésével jelzi ország-világ előtt, hogy az egybeállításos látványosságról szíves-örömest váltana „több-tekercses”, egész estés, történetmesélő filmek rendezésére. Mecénás kerestetik.


^{Jegyzetek:
(1) Lichter Péter: A fogalmak összeesküvése. In Prizma filmművészeti folyóirat, 2011/1. 64–69. o.
(2) Tom Gunning: Az attrakció mozija. A korai film, nézője és az avantgárd. In Vajdovich György (szerk.): A kortárs filmelmélet útjai. Palatinus, 2004, 293–303., 298. o.}