Molnár Sándor korai tájképeiből (az 1950-es évek második felétől az 1970-es évek elejéig) válogat az Einspach galéria ma este nyílt tárlata, hangolódásképp Hornyik Sándor Molnár tavalyi műcsarnokbeli kiállítása kapcsán írt tanulmányát ajánljuk.

Tavaly ősz végén indult családi vállalkozásként a Pikszis Kultúrközpont a Rózsa és az Aradi utca sarkán, galériájukban a fiatal művészekre fókuszálnak, holnap (szeptember 7-én) hatkor nyíló kiállításukon például Csapó Júliára és Németh Domonkos Tamásra. Íme a Tájjal fedett föld kurátori koncepciója (Kustra Dániel¹): „A táj azáltal jön létre, hogy a természetet szemléljük, egységbe rendezzük, majd értelmet adunk neki saját kulturális kódjainkat rávetítve. Ennélfogva gyakran látjuk világunkkal szemben állónak, valaminek, amihez képest mi kívül foglalunk helyet. De pont ez a távolság miatt tud jelentéseket felvenni és közvetítő közegként működni. Beborítja a természetet, eltakarja és ezzel közvetetten olvashatóvá teszi, emellett pedig szűrve ugyan, de átengedi felénk a nem emberi világ felől érkező információkat. Ezzel szemben a tájképek már egy sokkal passzívabb viszonyt képviselnek, inkább a természet képként való ideologikus rögzítéseiként értelmezhetőek. Merev pillanatok, emlékek a valaha élő tájról. Mégis, a tájképeknek van helyük ma is, amikor a természeti és emberi világ viszonyának dualisztikus felfogása egyre jobban megkérdőjeleződik. Csapó Júlia és Németh Domonkos Tamás művei a természet, táj, tájkép és ember bonyolult viszonyrendszerét tárják fel. A képek kép jellegét fókuszba emelve a művek olyan jelölőként működnek, amik saját beágyazottságukra mutatnak rá a tájképek egyre kásásodó szimulákrumtengerében. A kiállításon az észlelés és értelmezés problémáját boncolgatva hatolnak be a táj bőre alá és hol furcsa idegenségben érik tetten a tájat ledobó meztelen természetet, hol pedig mágikus, preszimbolikus burjánzásban.” Október 12-ig lesz nyitva, a kiállító művészek és kurátoruk szeptember 12-én, csütörtök este tartanak tárlatvezetést. A rá következő csütörtökön, 19-én Szántó Sári ad elő What landscapes do címmel a tájképfestészetről, 28-án pedig élménypedagógiai foglalkozáson vehetnek részt a 8 és 14 év közötti gyerekek Csapó Júliával és Horváth Júliával. 

Szeptember 11-ig látható A lucfenyő és a betűzőszú története - ökológiai krízis és trauma a 1111 Galériában (kurátorok: Varga Tünde, Keszegh Ágnes). „A nemzetközi művészek kiállítása egy kertből indul, a helyi lakosokat személyesen érintő traumatikus veszteség és egy jól ismert faj eltűnésének jelenségét elemezve mutatja meg az ökológiai változások mindenkit érintő problémáját lokális, regionális kontextusban. A kutatás alapú kiállítás a lucfenyők kihalásához kapcsolódó összetett ökológiai, kertészeti, társadalmi kérdéseket vizsgálja, különös tekintettel az emberi és a more-than-human (több-mint- emberi) kapcsolódásának kortárs kérdésére. A kiállító művészek kutatását szakemberek segítették, akik a félév során előadásokat tartottak, olyan példák bemutatásával, mint a fák pótlásának új stratégiái, vagy a működő ökoszisztémák létrehozásának városi lehetőségei.” Most szombaton öttől kísérő programként vezetett séta az Auróra klímakertjében, jövő csütörtökön tárlatvezetésre lehet menni.

10-én (kedden) hatkor nyílik az Escaping the Landscape, az idén festő diplomát szerzett Márton Dominika kiállítása a K11 LABORban, Viski Noémi kurátori munkájával. A koncepcióból: „Míg korábban egy-egy faj helyváltoztatását évezredek vagy évszázadok távlatában figyelték meg, addig ma már néhány évtized alatt is jelentős átalakulások léphetnek fel a növények élőhelyében. A „kúszó ördög” kaktusz például évente akár 60 centimétert is megtehet, miközben saját testének maradványait használja tápanyagként. A szürke lucfenyő pedig évtizedenként akár 100 kilométert is vándorolhat olyan területekre, ahol a környezeti tényezők kedvezőbbek számára.
Az Escaping the Landscape a növényfajok tér- és időbeli mozgását és az archiválás különböző lehetőségeit vizsgálja. Márton Dominika munkái egy-egy klímaadaptációs dilemmát alapul véve a növények és a klímaváltozás kapcsolatát spekulatív módon dolgozzák fel. Vajon lehet-e az egyes növényfajokat archiválni, mielőtt azok eltűnnek vagy a ma ismert formájukat elveszítve megváltoznak? Hogyan őrizhetünk meg élő organikus testeket? Menedékként szolgálhat-e a virtuális valóság? Milyen szerepe van a gyűjteményépítésnek egy olyan korban, ahol a változás üteme egyre csak gyorsul? A kiállításon a klasszikus vizuális technikák, album- és gyűjteményépítési gyakorlatok keverednek a VR-élménnyel, ezáltal a tér és idő különböző olvasatai rétegződnek egymásra.”

1 - Kustra Dániel az MKE Képzőművészet-elmélet alapképzésén szerzett diplomát 2023-ban, szakdolgozatát Az antropocén tájszemlélet címmel írta (témavezető: Varga Tünde).