EZT NÉZD – A BETŰZŐSZÚTÓL A KÚSZÓ ÖRDÖGIG. ŐSZI TÁJ(KÖR)KÉP


Molnár Sándor korai tájképeiből (az 1950-es évek második felétől az 1970-es évek elejéig) válogat az Einspach galéria ma este nyílt tárlata, hangolódásképp Hornyik Sándor Molnár tavalyi műcsarnokbeli kiállítása kapcsán írt tanulmányát ajánljuk.


Molnar einspach

Fotó: Einspach Fine Art & Photography


Tavaly ősz végén indult családi vállalkozásként a Pikszis Kultúrközpont a Rózsa és az Aradi utca sarkán, galériájukban a fiatal művészekre fókuszálnak, holnap (szeptember 7-én) hatkor nyíló kiállításukon például Csapó Júliára és Németh Domonkos Tamásra. Íme a Tájjal fedett föld kurátori koncepciója (Kustra Dániel1): „A táj azáltal jön létre, hogy a természetet szemléljük, egységbe rendezzük, majd értelmet adunk neki saját kulturális kódjainkat rávetítve. Ennélfogva gyakran látjuk világunkkal szemben állónak, valaminek, amihez képest mi kívül foglalunk helyet. De pont ez a távolság miatt tud jelentéseket felvenni és közvetítő közegként működni. Beborítja a természetet, eltakarja és ezzel közvetetten olvashatóvá teszi, emellett pedig szűrve ugyan, de átengedi felénk a nem emberi világ felől érkező információkat. Ezzel szemben a tájképek már egy sokkal passzívabb viszonyt képviselnek, inkább a természet képként való ideologikus rögzítéseiként értelmezhetőek. Merev pillanatok, emlékek a valaha élő tájról. Mégis, a tájképeknek van helyük ma is, amikor a természeti és emberi világ viszonyának dualisztikus felfogása egyre jobban megkérdőjeleződik. Csapó Júlia és Németh Domonkos Tamás művei a természet, táj, tájkép és ember bonyolult viszonyrendszerét tárják fel. A képek kép jellegét fókuszba emelve a művek olyan jelölőként működnek, amik saját beágyazottságukra mutatnak rá a tájképek egyre kásásodó szimulákrumtengerében. A kiállításon az észlelés és értelmezés problémáját boncolgatva hatolnak be a táj bőre alá és hol furcsa idegenségben érik tetten a tájat ledobó meztelen természetet, hol pedig mágikus, preszimbolikus burjánzásban.” Október 12-ig lesz nyitva, a kiállító művészek és kurátoruk szeptember 12-én, csütörtök este tartanak tárlatvezetést. A rá következő csütörtökön, 19-én Szántó Sári ad elő What landscapes do címmel a tájképfestészetről, 28-án pedig élménypedagógiai foglalkozáson vehetnek részt a 8 és 14 év közötti gyerekek Csapó Júliával és Horváth Júliával. 


Talajvesztes2

Csapó Júlia: Talajvesztés II., 2024, olaj, vászon, 18 x 24 cm


Szeptember 11-ig látható A lucfenyő és a betűzőszú története - ökológiai krízis és trauma a 1111 Galériában (kurátorok: Varga Tünde, Keszegh Ágnes). „A nemzetközi művészek kiállítása egy kertből indul, a helyi lakosokat személyesen érintő traumatikus veszteség és egy jól ismert faj eltűnésének jelenségét elemezve mutatja meg az ökológiai változások mindenkit érintő problémáját lokális, regionális kontextusban. A kutatás alapú kiállítás a lucfenyők kihalásához kapcsolódó összetett ökológiai, kertészeti, társadalmi kérdéseket vizsgálja, különös tekintettel az emberi és a more-than-human (több-mint- emberi) kapcsolódásának kortárs kérdésére. A kiállító művészek kutatását szakemberek segítették, akik a félév során előadásokat tartottak, olyan példák bemutatásával, mint a fák pótlásának új stratégiái, vagy a működő ökoszisztémák létrehozásának városi lehetőségei.” Most szombaton öttől kísérő programként vezetett séta az Auróra klímakertjében, jövő csütörtökön tárlatvezetésre lehet menni.


Dscf5799

A lucfenyő és a betűzőszú története - ökológiai krízis és trauma, fotó: Anja Jopp


10-én (kedden) hatkor nyílik az Escaping the Landscape, az idén festő diplomát szerzett Márton Dominika kiállítása a K11 LABORban, Viski Noémi kurátori munkájával. A koncepcióból: „Míg korábban egy-egy faj helyváltoztatását évezredek vagy évszázadok távlatában figyelték meg, addig ma már néhány évtized alatt is jelentős átalakulások léphetnek fel a növények élőhelyében. A „kúszó ördög” kaktusz például évente akár 60 centimétert is megtehet, miközben saját testének maradványait használja tápanyagként. A szürke lucfenyő pedig évtizedenként akár 100 kilométert is vándorolhat olyan területekre, ahol a környezeti tényezők kedvezőbbek számára.
Az Escaping the Landscape a növényfajok tér- és időbeli mozgását és az archiválás különböző lehetőségeit vizsgálja. Márton Dominika munkái egy-egy klímaadaptációs dilemmát alapul véve a növények és a klímaváltozás kapcsolatát spekulatív módon dolgozzák fel. Vajon lehet-e az egyes növényfajokat archiválni, mielőtt azok eltűnnek vagy a ma ismert formájukat elveszítve megváltoznak? Hogyan őrizhetünk meg élő organikus testeket? Menedékként szolgálhat-e a virtuális valóság? Milyen szerepe van a gyűjteményépítésnek egy olyan korban, ahol a változás üteme egyre csak gyorsul? A kiállításon a klasszikus vizuális technikák, album- és gyűjteményépítési gyakorlatok keverednek a VR-élménnyel, ezáltal a tér és idő különböző olvasatai rétegződnek egymásra.


Escaping md 03

Márton Dominika: Escaping the Landscape, részlet




1 - Kustra Dániel az MKE Képzőművészet-elmélet alapképzésén szerzett diplomát 2023-ban, szakdolgozatát Az antropocén tájszemlélet címmel írta (témavezető: Varga Tünde).

molnar_sandor_orvenykristaly_no._4_1994-1996_triptichon.jpg
Festői utazás a valóság mélyére és még azon is túl

Molnár Sándor, a Festőjóga nagymestere látszólag egy önmagába záruló, befejezett és sok esetben idioszinkratikus, manapság egyre archaikusabbnak és egyre enigmatikusabbnak tűnő életművet hagyott hátra, ami azonban minden zártsága és önreferencialitása ellenére is bámulatosan sokrétűen kapcsolódik a festészet különféle klasszikus, modern, sőt posztmodern történeteihez.

Tamas Dezso - Transcript - detail 02.jpg
Szénbe száradt sikolyok

Dezső Tamás munkásságának egyik fő fókusza humán és nonhumán viszonya. Legújabb munkái az Einspach galériában megrendezett, Kóda című kiállításán pedig ezen belül is az emberi megismerés és értelmezés lehetőségeivel foglalkoznak.

vtmkover.jpg
FOLYAMATOS MÚLT, AVAGY AZ ALÁRENDELT HANGOT KAP

A pandémia okozta lezárások miatt 2020-ban elmaradó Velencei Építészeti Biennálé 2021-re csúszása nem csak azt a fordulatot hozta, hogy ettől kezdve páratlan években kerül megrendezésre. Már a 2021-es kiállítás is erősen tematizálta a Covid-járványt követő globális együttélés kérdéseinek a korábban uralkodó nyugati nézőponttól eltérő, radikális újragondolását. 2021-ben a How Shall We Live Together (Hogyan éljünk együtt) címet kapó építészeti biennálé témájában több ponton is egybecsengett a tervezés idején előre nem is látható világjárvány következtében még sürgetőbbnek tűnő globális kérdésekkel.