Ezt nézd! – Budapest, Pécs és Győr

A héten nemcsak a budapesti programok kerülnek középpontba: ajánljuk Nemes Csaba egyénijét a pécsi m21 Galériában, ami egy átfogó válogatást mutat be életművéből, illetve a győri Torula nemzetközi projekt keretében megvalósuló csoportos kiállítását, ami Győr városára, ipari múltjára és hagyományaira reflektál. Budapesten pedig a mozgó- és az állóképek ötvözésén alapuló, női történeteket bemutató válogatást az INDA Galériában, valamint a képzőművészetet és az irodalmat összekapcsoló projektet a Faur Zsófi Galériában.

Szerdán 18:00-kor nyit meg a Női történetek a rajztól az animációig című csoportos kiállítás az INDA Galériában. A tárlat négy női alkotótól  – Magyarósi Éva, Szabó Eszter, Ágnes von Uray-Szépfalvi és Wundert Judit – mutat be animációkat és az animációk alapjait képező olyan képeket (rajzokat, festményeket), filmstilleket, melyek önálló műként is léteznek. A projekt fókusza az álló- és a mozgókép közötti különbség: hogyan változik a kép jelentése, ha állóképként vagy animáció fázisrajzaként jelenik meg, illetve mennyiben bővülhet a jelentés, ha a kettő együtt van kiállítva. 

Csütörtök 17:00-kor startol Nemes Csaba Alakváltás című solo show-ja a pécsi m21 Galériában. A tárlat egy több mint harminc éve alakuló életmű áttekintése. A cím arra utal, hogy bár művészete sokféle formát, témát mutatott az elmúlt évtizedben, azok eredőjében mégis felfedezhető egy olyan érdeklődés, ami a műveket összeköti és értelmezi a néző számára is. A kiállítás magját két, a 90-es évekre visszavezethető gondolatkör határozza meg. Az egyik az identitáskeresés, ami mindenkit, művészt és nem művészt egyaránt foglalkoztatott és foglalkoztat, arra vonatkozik, hogy az egyén miként találja meg azokat a fogódzókat, amihez személyiségét, pályáját kötheti. A másik fogalom, amit a kiállítás körüljár, az az „alakváltozás”, amit az elmúlt évtizedekben életkörnyezetünk megítélésében megéltünk. 

244231940 10228103140544204 482442064694438982 n

Forrás: facebook.com

Csütörtökön 19:00-kor a Faur Zsófi Galéria is új kiállítással jelentkezik, Otthonról haza címmel. Hogyan lehet otthonról hazamenni? És mit visz magával az, aki épp e két pont között ingázik? És mit vinne akkor, ha már nem menne többé haza? És hogy néz ki az otthon? Mi teszi az otthont otthonná? Mi elégséges ahhoz, hogy egy hely otthonná váljon? És mikortól szűnik meg valami otthonnak lenni? Hány otthona lehet egy időben valakinek? És ha több otthona van, akkor valóban mindegyik helyen otthon tudja magát érezni? A kiállítás művészei ezeket a kérdéseket járják körül, és értelmezik saját szemszögükből, s a kiállított műtárgyakra pedig kortárs írók reflektálnak. 

Péntek 18:00-kor kezdődik a Gyárvárosi alkímiák című kiállítás megnyitója a győri Torulában, ami az ECHO II nemzetközi projekt keretében született alkotásokat sorakoztatja fel. A pályázat keretében négy művész – Boglár Peruzzi, Enzsöly Kinga, Konstantinos Koronaios és Nanda Mentesheva – idén nyáron egy hónapon keresztül alkotott a Torula berkeiben. Mivel az ECHO II átfogó célja a résztvevő országok egy-egy meghatározott hagyományának kortárs művészeti eszközökkel való megjelenítése, alkotásaik inspirációját a Győri Szeszgyár 137 éves történelme – szélesebb kontextusban Győr ipari múltja, hagyományai – adták. A rezidenciaprogramban résztvevők között találunk olyat, aki digitális művészeti eszközökkel nyúlt a témához, de térinstallációk, valamint pannó is készült és a hagyományos festészeti eljárásokat alkalmazó művész is csatlakozott a projekthez. 

Torula rezidencia

Kép a győri nyári rezidenciaprogramról, fotó: Kelemen Gergő Photography

tasnadi1.jpg
HAVI ARCHÍV – október

Az Artmagazinnál fontosnak tartjuk, hogy habár napjaink új cikkek írásával és gondozásával, új lapszámok összeállításával telnek, mégse feledkezzünk meg korábbi tartalmainkról – főleg, hogyha azoknak ma ugyanúgy van aktualitásuk.

239381.jpeg
Múzeum+ est a Magyar Nemzeti Galériában – középpontban Ferenczy Károly

Október 14-én izgalmas programokat kínál a Magyar Nemzeti Galéria az idei év első élő Múzeum+ estjén: kiállítások, tárlatvezetések, előadás, workshop, élő zene, bor és finom falatok várják a közönséget.

243334931_2235332133276678_4709662275097865778_n.jpeg
Ezt nézd! – Képversek, stadionok és madarak

E heti ajánlónkban különféle témákból lehet szemezgetni: a Műcsarnokban és a MissionArt Galériában előtérbe kerülnek Baranyay András művei, illetve levelezése Tandori Dezsővel, a PINCE-ben Papp Sándor Dávid fikciós jelenetét lehet megtekinteni, a Fugában a stadionok kerülnek terítékre, míg az ENIHORN showroomban Horváth Lóczi Judit képzőművész és Horn Enikő legújabb projektje debütál.

Moholy-Nagy-Laszlo-G11-1934.jpeg
Ezt nézd! – Kiállításmegnyitók Budapesten és Debrecenben

A hétre három budapesti kiállítást ajánlunk: Szíj Kamilla legújabb munkáit a Vintage Galériában, az étel, az étkezés és a fotográfia kapcsolatát fejtegető workshop eredményeit bemutató anyagot a Capa Központban és Ádám Anna kísérleti-közösségi projektjét az ISBN könyv+galériában. Hétvégére pedig a debreceni MODEM nagyszabású nemzetözi kiállítását javasoljuk, amely az az Abstraction-Création csoportosulás alkotásait vonultatja fel.