Cézanne első festménye?

Szenzáció vagy vaklárma

65 millió dollárt érő művészettörténeti kincs egy régiségkereskedésben? Valóban Paul Cézanne legkorábbi alkotására bukkant volna egy brit férfi?

Néhány évvel ezelőtt egy brit férfi betért Northamptonban egy régiségkereskedésbe – olvashatjuk az ARTINFO tudósítását a különös felfedezéssel kapcsolatban –, ahol figyelmes lett egy díszes aranyozott keretre. Vonzó ára miatt nyomban meg is vásárolta, a benne található festménnyel együtt – vízparti jelenet szélfútta fákkal, zegzugos poros út, paraszt ház, mindez a fényes kék ég alatt. A keret a festménnyel együtt egyből a padlásra került, tulajdonosa hamar megfeledkezett róla. Egy évvel később mégis a kezébe akadt, s ekkor egy aláírásra lett figyelmes az 1854-ben keltezett tájkép bal alsó sarkában. A szignót Paul Cézanne-ként olvasta ki. Amint lehetett összevetette egy a posztimpresszionizmusról szóló monográfiában látható aláírással és tökéletes egyezést vélt felfedezni.


   
Tim Conrad és a kérdéses festmény (forrás:newsteam.co.uk)

Ezt követően – a nevének elhallgatását kérő – férfi gyors és hirtelen kampányba kezdett annak érdekében, hogy találjon valakit, aki alá tudja támasztani, hogy mestermű van a birtokában. Amennyiben a furcsa tájképről bebizonyosodik, hogy eredeti Cézanne-alkotás, s a keltezés is hitelesnek bizonyul, akkor (a keltezés idején mindössze 15 esztendős) posztimpresszionista mester legkorábbi ismert alkotása bukkant elő – vagyis egy valódi művészettörténeti kincs! A Willfords on Wellington aukciósház tulajdonosa, Tim Conrad szerint az alkotás akár 65 millió dollárra is becsülhető.

 

A tulajdonos elmesélte, hogy akkor merült föl benne a lehetséges szerzőség, amikor egy újonnan vásárolt digitális fényképezőgép eszébe juttatta a festményt. Jó mókának vélte, hogy készítsen pár közeli fotót az alkotásról, melyeket később elküldhet egy aukciósháznak. Hozzátette, hogy több korábban vásárolt festményéről is derült már ki, hogy érdemes a négy számjegyű összegre, ám ha a Cézanne valódinak bizonyulna, messze a legjövedelmezőbb felfedezése lenne mind közül. Mielőtt a fotókat elkészítette, eltávolította a vásznat a keretből, és 50 év porát törölte le a festményről – hajmeresztő látvány lehetett volna ez egy restaurátor számára, amennyiben a festmény valódi.

 

„A vászon szorosan feltekeredett és az erősen málló szélek miatt nagyon óvatosan kellett kiteríteni, hogy láthatóvá váljanak a feliratok. Ekkor tudatosodott bennem: lehetséges, hogy a valaha ismert első Cézanne-festményt tartom a kezemben... hogy izgatott voltam, az nem kifejezés. Felrémlett, hogy valójában csak a keret miatt vásároltam meg.”

 

A műkereskedő Conrad – elmondása szerint – hisz a festmény eredetiségében, mivel a témaválasztás összhangban van a korai Cézanne-munkákkal, ugyanakkor elismerte azt is, hogy eleinte voltak kétségei: „Ha odajön hozzád egy ember és azt mondja, hogy van egy még soha nem látott Cézanne-ja, egyből arra gondolsz, hogy hát persze, nekem is van. De mikor megláttam az alkotást, az ügyes ecsetlekezelést, valóban emlékeztetett a korai Cézanne-ra.“

 

A tulajdonos azóta egyre hevesebben bizonygatja, hogy régiségkereskedésbeli felfedezettje igenis valódi, s bár támogatóra lelt Conrad mellett egy másik aukciósház vezetőjénél is, egyelőre nem tudta a származást maradéktalanul bizonyítani.

Szerző: Buzogány Anna