2024 májusában nyílt meg Szegeden a Kiss Kunszt Galéria hiánypótlóként abban a régióban, ahol évek óta nincs műkereskedelmi intézmény. A galéria elsősorban a Dél-Alföld művészeit mutatja be havi rendszerességgel egy-egy kiállítás erejéig, de országosan ismert és külföldi művészek is megfordulnak falai között. Jelenleg Malya Attila kiállítása látható, akinek ez az első nagyléptékű bemutatkozása. A kiállítás címe Brutál, ami utal egyrészt a fiatal művészt inspiráló art brut-re, másrészt saját szándékoltan „bárdolatlan” stílusára, és a generációját érintő problémák brutalitására is. 

Ha néhány szóval szeretnénk körülírni Malya vizualitását, akkor az így hangozna: technós képi világ Bukta Imre és Stark Attila házasságából, Doktor Máriással fűszerezve. Figuratív képein személyes élmények és feszítő globális kérdések egyaránt megjelennek, a személyes és világszintű problémák tereit a humor, a groteszk és az irónia gereblyézi/boronálja össze, szó szerint, egy neonszínű „agro artban”. Malya Attila – miközben a MOME animáció szakára járt – egy tótkomlósi tanyára költözött, ingázott vidék és Budapest, az értelmiségi művészeti szcéna és a paraszti életforma között. Animációs filmfesztiválokra járt, miközben otthon csatornázott, méhészetet alakított ki, tetőt fedett és festett. Az alkotás színterévé az évek során a tótkomlósi tanya vált, ahol önfenntartó életet folytat. Nem használ közösségi oldalakat, nem olvas híreket, így a közvetlen környezetéből tájékozódik. A körülötte lévő történések, a természetben kapott ingerek, a vidéki létnek köszönhető, folytonos munkának nevezett tevékenységek alakítják témáit. Foglalkoztatják a társadalmi kérdések, az egyenlőtlenségek, a klímahelyzet és a generációs jellemzők, az elvándorlás, a városi és vidéki lét összehasonlítása, a modernizáció, a vallások és az erkölcs. Ugyanakkor olyan periférikus, a kortárs művészetben sosem artikulált témák is megjelennek képein, mint a méhészet helyzete, az emberek-állatok közötti kapcsolatrendszerek feltérképezése. 

Az intenzív, mesterséges neon színek használata éles ellentétet képez a megjelenített organikus témákkal. Alkotói technikáját felhasznált anyagok tekintetében a végletekig menő újrahasznosítás jellemzi: a lejárt szavatosságú festéket „feléleszti”, a műteremben talált, színpigmentekkel teli egérürüléket visszahelyezi képeire, de használ olyan „alantas” anyagokat is az olajfesték mellett, mint a körömlakk, zománcfesték, radiátor lakk. A természeti erők is alakítják képeinek felületét, hiszen a félkész munkákat gyakran kiteszi a szabadba, ahol eláznak, a napfényben perzselődnek, esetenként pedig fel is gyújtja képeit, hogy semmihez sem fogható és sohasem egyforma felületeket hozzon létre. A mixed media művek felületeire – akárcsak Bukta – idegen anyagokat (tollak, szőrök, szilikon implantátumok, csigaházak) helyez, és a hordozók sem konvencionálisak: a fa kereteket saját fáiból maga készíti, a farostlemezek bontott anyagból származnak (régi bútor lomtalanításból, építkezési törmelék, tüntetési paraván). Prémium minőségű újrahasznosított szlovák vásznat, kiselejtezett színházi díszletanyagokat, a régi egyetem pincéjében ottfelejtett, penésztől megtisztított matériákat, családi örökségből származó lenvászon terítőket is használ hordozóként. 

Malya Attila úgy él, ahogyan alkot: felelősséggel, környezettudatosan. Képei ennek ellenére sosem didaktikusak, művészi eszközei: az irónia/önirónia, a humor, az abszurd és a groteszk. Az orwelli állati univerzumban a macska vadul civakodik a tyúkokkal, az exhibicionista kentahölgy TED-X előadást tart, a Kaménejlon nevű kaméleon zacskónak álcázza magát a szeméttel teli sivatagban, a kétfarkú kutya apoteózison esik keresztül egy apáca ölében, az Űrlény macskák mégsem pusztítják el a földet, mert azt az emberek úgyis megteszik maguktól, az elefánt nagypapa Londonba megy unokát látogatni, a libák szaxofonoznak, a sáskák szuperhőssé válnak. Az állatival párhuzamos humán/poszthumán világban az etiópok örülnek, hogy nincs wifijük, az ember legjobb barátja a talicska és a vasvilla, a Kopácsi pusztában pedig rotyog a bográcsban a gulyás. Malya Attila a klasszikus műfajokat, mint a portré, állatábrázolás, tájkép, növény-csendélet abszurd, humoros módon, popkulturális szimbólumokat is felhasználva írja újra, és mediálisan is kilép a klasszikus olajfestészet hagyományrendszeréből: képeire állati szőrt, növényi elemeket ragaszt, illetve parafrazeálja a subaképek műfaját. 

Malya Attila – akárcsak a huszonéves, pályájuk elején álló művészek – friss szemmel látja a világot, kritikus, bátor, nyíltan artikulálja a generációját érintő problémákat. Mindezek miatt a húszas éveiben járó művészekre mostanában globális szinten is szakmai figyelem terelődött, szemben a korábbi „doyen”-központú, a művész aranykorát a negyvenes, ötvenes éveiben meghatározó szemlélettel. Malya Attila korosztályának közérzetét elsősorban a posztszocializmus miliője, a neonacionalizmus, a kapitalizálódás, a digitalizáció, a klímaszorongás, a gazdasági válság, az infláció, a környező régió háborús helyzete, a migráció és a covid miatti izolálódás alakította. Művészeti missziója, erőteljes képi világa figyelemre méltóvá teszi tevékenységét, és kíváncsian várjuk a huszonöt méteres pannót, melyen jelenleg dolgozik.

„Születtem 1994 halottak napján. 18 évig Tótkomlóson, majd Szegeden éltem, azután visszatértem a gyümölcsös-méhész telephelyemre. Közben néhány szakmába belekóstoltam, mint például az asztaloskodás, kőműveskedés. Felújítottam a tanyámat, és a tyúkólból professzionális műtermet alakítottam ki, hogy nyugalomban alkothassak a méhészkedés és gazdálkodás mellett. A festészeti nyelvemet továbbfejlesztve folytattam tanulmányaimat animációs filmrendezőként. Alkotói célom rávezetni képeim befogadóit a valódi dolgok értékére, és egyszerűbb értelmezésükre, alapvetően: a szép és egyszerű élet értékeire.” (Malya Attila, 2024)

Malya Attila Brutál című kiállítása 2024. december 7-ig látható a szegedi Kiss Kunszt Galériában (6720, Szeged, Takaréktár u. 1.)
Kurátor: Váraljai Anna