HETI POP – Az Uffizi a leglátogatottabb, új tudás Picassóról, hamarosan indulnak Keresztes Zsófia munkái a Velencei Biennáléra

Történetében először a firenzei Uffizi Olaszország leglátogatottabb kulturális helyszíne. Az intézmény megnövekedett népszerűsége többek között a német származású igazgató, Eike Schmidt újító szándékú megközelítésének köszönhető – amely következtében az intézmény a kortárs képzőművészet felé is megnyitotta kapuit. A sokáig a hagyományok bástyájaként és reneszánsz remekműveiről ismert intézményről nemrégiben jelentették be, hogy – mivel tavaly többen látogatták meg, mint a római Colosseumot, a Pompeii romokat vagy a Vatikáni Múzeumokat – első helyre ugrott az éves látogatószámot vizsgáló listán. Az Uffizi több mint másfél millió látogatót vonzott, a lista második helyezettje, a Colosseum pedig csak kilencvenezer látogatóval maradt le az első helyről. Eike Schmidt vezetése során az Uffizi megváltoztatta belépőjegyei értékesítését és azok ütemezését, modernebb darabokkal bővítette gyűjteményét, kiemelt figyelmet szentelt a női művészeknek és állandó gyűjteményének műveit eljuttatta a regionális toszkán múzeumokba is – hogy csak néhány újdonságot említsünk.


Picasso the blue room 1901 1024x838

Pablo Picasso: A kék szoba, 1901, forrás: news.artnet.com

Figyelemre méltó, új infravörös képek készültek Picasso kék korszakának műveiről, így több, a festmények alatt rejlő réteg is láthatóvá vált. Közeledik Pablo Picasso halálának ötvenedik évfordulója, így a 2023-as, a művész munkásságáról megemlékező év előtt egyre több, Picasso életművével kapcsolatos kutatás eredménye lát napvilágot. A mostani három, a kék korszakból származó mű kapcsán közzétett információk következtében nem csak a művész festési technikájára, hanem művészetének fejlődésére vonatkozó következtetéseket is levonhatunk. A mostani történések előzményei pedig a következők: 2014-ben a kutatók rejtett portrét fedeztek fel az 1901-es A kék szoba című mű alatt, 2018-ban kiderült, hogy az 1903-as A leves alatt több, eddig ismeretlen réteg rejtőzik, majd az is világossá vált, hogy az 1902-es A guggoló koldus legfelső rétege alatt egy tájkép rejtőzik. A hosszú évek óta tartó kutatás eredményei most a washingtoni Phillips Collectionban láthatóak, a Picasso: Painting the Blue Period című kiállításon. 2018 óta a A kék szoba című festményt birtokló Phillips kutatói más intézmények munkatársainak segítségével tovább mélyítették ismereteiket. Így történhetett meg, hogy a festményt a National Gallery of Art munkatársai azóta négyszer szkennelték be, kifinomultabbnál kifinomultabb technikák segítségével. Minden újabb szkennelés extra információkkal szolgált a festés során használt anyagokról és a női akt alatt rejlő férfi portréról. A restaurátorok már a 2010-es évek előtt is tudták, hogy valami rejtőzik a festmény alatt – ezt a következtetést a többivel nem megegyező irányú ecsetvonásokból és a finoman felsejlő idegen formákból vonták le. A kutatásnak köszönhetően azt is megtudtuk, hogy Picasso a tipikus kék kori porosz kék festék helyett ebben az esetben egy drágább festéket, ultramarin kéket használt. A kutatók ma úgy vélik, hogy az aláfestés 1901 nyarának közepén készülhetett, a ma ismert A kék szoba pedig valamikor 1901 novemberében lett készen – a korábban sejtett 1901 nyári dátum helyett.

Picasso blue room infraredreflectanceimage 2019 national gallery of art 1561x1920

A kék szoba alatt rejtőző portré, forrás: news.artnet.com

A héten tartották az idei Velencei Képzőművészeti Biennálé  Magyar Pavilonjának sajtótájékoztatóját – ahol két, hamarosan Velencébe induló művet is láthattak a jelenlévők. Az áprilisban nyíló képzőművészeti eseményen a Ludwig Múzeum Keresztes Zsófia Az álmok után: merek dacolni a károkkal című kiállítását mutatja be. A Magyar Pavilon kiállítása négy nagyobb egységben igyekszik körüljárni múlt és jelen jövőhöz való ambivalens viszonyát és az identitás megtalálásának körülményeit. A művész és Zsikla Mónika kurátor által közösen kidolgozott tematika tökéletes reflektál az idei Biennále központi kiállítása, a The Milk of Dreams (Álomtej) témájára, amelynek egyik fókuszában a testek metamorfózisa áll. A Magyar Pavilonkiállítása négy nagyobb egységben járja körül a múlt és a jelen a jövőhöz való ambivalens viszonyát és a szubjektum önazonosságának, az identitás feltérképezésének állomásait. A kiállítást Velence után decemberben a Ludwig Múzeum Budapesten is bemutatja.

Velencei biennale sajtotajekoztato 20220406 s 4

Keresztes Zsófia az eseményen bemutatott szobrok előtt, fotó: Ludwig Múzeum

Források: theguardian.comnews.artnet.com

full_006061.png
HETI POP – Kihirdették a 2020-as Velencei Biennálé kurátorát, hazai kortárs aukciós hírek és ingyenes filmmaraton az ünnepekre

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006151.png
HETI POP – Megérintett műtárgyak, Artemisia Gentileschi portréi és a Velencei Biennálé művészlistája

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_006203.png
HETI POP – Katari múzeumnyitás, velencei művésznegyed és az év leglátogatottabb múzeuma

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.