HETI POP – Bourriaud búcsúja Montpelliertől, kültéren indul a Liverpool Biennial, és felújítják a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházát

Montpellier elsődleges művészeti intézménye, a Montpellier Contemporain (MoCo) vezetése úgy döntött, megválik a múzeumot eddig vezető alapító igazgatójától, Nicolas Bourriaud-tól. A MoCo új igazgatójának Numa Hambursint választották meg. A francia író, kurátor, elméleti szakember Nicolas Bourriaud részt vett a párizsi Palais de Tokyo alapításában. A MoCo éléről azért küldték el, mert a város új polgármestere, Michaël Delafosse populárisabb kiállításokat látna szívesen a 2019 eleje óta hat millió eurós évi büdzséből működő intézményben. A szóban forgó intézmény három részből áll: egy művészeti iskolából, egy kortárs művészeti központból és a Bourriaud által alapított Hôtel des Collections-ból, amely nyilvános és magángyűjtemények kiállításainak biztosít helyet. Numa Hambursin, az intézmény új igazgatója a Cannes-ban működő modern és kortárs művészeti központi vezetője, valamint a Helenis Corporate Foundation művészeti vezetője. Megválasztásakor tizenkilenc szavazatból tizenkettőt kapott.

Bourriaud kaunas 300x199Ni

Nicolas Bourriaud

Mivel Angliában jelenleg még nincs lehetőség beltéri tömegrendezvényeket – így kiállításokat, megnyitókat és kulturális programokat – szervezni, egyelőre a Liverpool Biennial is csak kültéri eseményeit indíthatta el. A szervezők reményei szerint a beltéri programok valamikor a tavasz második felében nyithatnak majd. A szervezők eredeti tervei szerint a biennálé tavaly nyáron kezdődött volna, a pandémia miatt azonban módosítani kellett dátumát, így idén március 20-án indult, ezzel ez az első nagy kiállítás ebben az évben, ami megvalósulhatott az országban. A már látogatható kültéri programok részeként több mint ötven alkotó készített köztéri szobrokat és installációkat, amiket városszerte, egymást váltva állítanak majd ki. A kültéri kiállítás, amelyen most Rashid Johnson, Jorgge Menna Barreto és Teresa Solara munkái láthatóak, a The Stomach and the Port (A gyomor és a kikötő) címet viseli.

Linder bower of bliss 2021. installation view at liverpool one. photography mark mcnulty 1024x768

Linder: Bower of Bliss, 2021, fotó: Mark McNulty

Teljeskörűen felújítják és bővítik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházát. A Városliget mellett álló villát Lechner Ödön tervezte, és 1905. május elsején adták át – 1944 óta működik a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székházaként. A Dr. Sipeki Balás Béla zalamegyei főispán megbízása alapján létrejött épület az építtető végrendelete értelmében látja el ma is funkcióját. 

Az acb Galéria és a New Yorkban alkotó Agnes Denes közreműködése bekerült az idei Art Basel top 100 ajánlata közé. Az Online View Rooms az Art Basel virtuális platformja, ahol az acb Galéria idén Agnes Denes, a New Yorkban alkotó kilencvenéves képzőművész korai műveit – rajzait, (test)nyomatait és fotóit – mutatja be. A program március 25–27 között lesz elérhető ezen a linken. Különlegesség, hogy a top 100 ajánlatot összegyűjtő Online View Rooms Pioneer programjának szerzője, Emily McDermott ebből a top 100-ból külön is kiemelt hét olyan galériát és projektjüket, amelyek 2021-ben szerinte kifejezetten fontosak, felsorolásában pedig a budapesti acb Galéria szerepelt az első helyen.

Wheatfield a confrontation battery park landfill downtown manhattan blue sky world trade center 1982

Agnes Denes: Wheatfield — A Confrontation: Battery Park Landfill, Downtown Manhattan — Blue Sky, World Trade Center, 1982

Források: news.artnet.comnews.artnet.comoctogon.hu

full_001403.png
All We Need is Love

Mit várjon az ember, ha biennále címén az érzékeit és érzelmeit veszik célba, és ha a művészet meg akarja érinteni? Vajon a szenzáció mely értelmezése nyer teret? Csillámokkal teletömött érzelmi légballonokra vagy netán művészeti paradigmaváltásra számítsak? Mert szögezzük le az elején: ez lehet itt a tét.

full_006224.png
HETI POP – Braille LEGO, 3D printelt Notre Dame és a legújabb Banksy-mű

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006354.png
HETI POP – Fiatalkori Michelangelo, új park az Eiffel-torony körül és újabb Banksy mű Velencében

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006082.png
HETI POP – Új rekord az Instagramon, rembrandti titok, Rubens aukción és friss diplomafilm a Berlinalén

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_005978.png
HETI POP – David Hockney üvegablakai, kiállítótérből uszoda és Marcel Wanders Mickey egere

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

full_006006.png
HETI POP – Hamis tekercsek, Bruegel-kiállítás, épülő műemlék és díjazott látványtervezők