HETI POP – Jeff Koons Görögországban, hatalmas munkák Amszterdamban és véget ért az Internet Explorer korszak

Jeff Koons Apolló templomot hozott létre a görögországi Deste Foundation for Contemporary Art felkérésére. A Dakis Joannou műgyűjtő által 1983-ban Genfben alapított Deste Foundation for Contemporary Art a kezdetek óta kiterjedt kiállítási programmal működik, 2009 óta pedig a feltörekvő művészek mellett a világ leghíresebb kortárs művészeivel is együtt dolgozik – így a görög Hydra szigetén vágóhídból átalakított kiállítóterében rendezett már tárlatot Matthew Barney, Kiki Smith és Maurizio Cattelan számára is. A koronavírus miatt többször is elhalasztott Jeff Koons projekt most június 21 és október 31 között látogatható. Az Apollo címet viselő kiállításon új szobrok és régebbi művek is láthatóak – több mint húsz évvel a művész legutolsó kiállítását követően. A helyszínre érkező látogatókat belépés előtt egy hatalmas, több mint kilenc méteres fényvisszaverő szélforgó fogadja. Az Apollo Wind Spinner névre keresztelt arany szobor Apollón arcát ábrázolja.

Hj8a5916.width 2000 1

Forrás: pacegallery.com

A Rijksmuseum új kiállításán hatalmas, papír alapú alkotásokat mutat be gyűjteményéből – ezek némelyike egész terem méretű. Egyes műalkotások nem azért hevernek a raktárban, mert senki sem akarja látni őket, hanem azért, mert túl nehéz őket kiállítani. Például az a tizenhat méter hosszú nyomat, amely a Frederick Henry, Orange hercege 1647-es temetésén részt vett gyászolók körmenetét ábrázolja. A mű harminc papírlapból áll, amelyeket nagy kihívás összeszerelni. Többek között ez az oka annak, hogy a papír alapú műveket bemutató kiállításokon legtöbbször értékes jegyzetfüzet méretű töredékek jelennek meg, gondosan üvegkeretek mögé vagy vitrinekbe zárva, így tompítva a rájuk eső fényt. Az XXL Paper című kiállításon ezzel ellentétben a Rijksmuseum állandó gyűjteményének huszonhét legnagyobb, papírra vetett alkotása látható.

1d1cc486 6af0 4f38 921a 2e538610085c

Frederik Hendrik temetése 1647-ben, részlet, Pieter Nolpe, 20 cm x 1650 cm

A Microsoft huszonhét év után nyugdíjazta web böngészőjét, az Internet Explorert. Ezzel mondhatni véget ért egy internetes korszak – bár a döntés nem meglepő, hiszen a Windows már 2015-ben eltávolodott az IE használatától. A fogyasztók számára a böngésző nyugdíjazása nem jelent komoly változást. A Microsoft az elkövetkező hónapokban új kezdeményezést indít, amely átirányítja a még Internet Explorert használókat a hasonló funkciót betöltő Microsoft Edge-re. 

110118533

Források: designboom.comtheartnewspaper.comtheverge.com

full_006345.png
HETI POP – Rekordot döntő Jeff Koons, digitális kijelzős LV táskák és vért takarító kortárs robot

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

full_006454.png
HETI POP – Letartóztatták Nan Goldint, új gazdára talált Jeff Koons monumentális csokra és rekordszámú látogató a londoni Dior-kiállításon

Az Artmagazin Online felületén hetente egyszer, minden pénteken szemezgetünk az elmúlt időszak legmeghatározóbb, legpoposabb és legszínesebb képzőművészeti, dizájn- és társművészeti híreiből. Előtérbe kerülnek a divat, az építészet, a formatervezés, az urbanisztika vagy az aukciók eredményei, legfrissebb történései mind nemzetközi, mind hazai fronton.

 

Screenshot 2021-01-13 at 17.16.06.jpg
A holland Rijksmuseum több mint hétszázezer műtárgyat tett online elérhetővé

A múzeumban számtalan holland mester munkái láthatók modernebb művészek, például Van Gogh, művei mellett. A Rijksmuseum Vermeer-, Rembrandt- és Van Dyck-festményei a világ művészettörténetének kiemelkedő kincsei. Ezek az alkotások is részét képezik a több mint 709 000 digitalizált műalkotásnak, amelyeket most ingyen lehet megtekinteni.